Sziasztok!
Sikerült végre időben hozni a friss fejezetet!
remélem, tetszik majd. Gondolom a fejezetből rájöttök majd, hogy még sehol sincs vége a történetnek!
Jó olvasását kívánok!
Puxim Vicky
(Sissy szemszöge)
Hazatérve a nászútról még volt majdnem egy másfél hetem az iskolakezdésig. Mivel a többiek már a múlt héten beíratták magukat, így már csak ketten maradtunk Edwarddal, aki úgy döntött, hogy holnap megy el, mert ma fiúk elvitték messzebbre vadászni. Ezáltal egyedül mentem el beiratkozni. Esme vásárolni volt egy árvaház számára, míg a lányok Esmével ellentétben ruhákat vásároltak. Carlisle bent volt a kórházban dolgozott. Összeszedtem az összes fontos papíromat, majd beültem a vadonatúj kék Audimbe és az új sulim felé vettem az irányt. Mondanom se kell, hogy mindenki tágra nyílt szemekkel figyelte a kocsit, na persze meg engem is. Halványan elmosolyodtam, majd besétáltam a tanirodába.
- Jó napot! – köszöntem. – Elizabeth McAlister vagyok, és szeretnék beiratkozni.
Edwarddal és a családdal megbeszéltük, hogy megtartom a régi nevemet az emberek világában, hogy ne legyen olyan feltűnő, az új nevemet, pedig a vámpír világban fogom használni.
- Üdvözlöm. Elhozott minden fontos papírt?
- Igen. Tessék – mondtam átnyújtva őket.
- A Cullen családnál lakik?
- Igen. A szüleim néhány hónappal meghaltak és magukhoz vettek.
- Értem. Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm.
- Gondolom, akkor szeretne a többi Cullen gyerekkel egy osztályba kerülni.
- Igen. Megköszönném, ha megoldható.
Néhány percig csend volt, míg a nő bevitte az adataimat a számítógépbe.
- Meg is volnánk. Itt van az új órarendje, a tankönyveit pedig mindjárt egy hölgy ide hozza.
- Köszönöm.
Néhány perc múlva egy idős hölgy lépett ki az egyik szobából, kezében sok tankkönyvvel. Odasiettem.
- Tessék várni, elveszem őket – mondtam.
Átvettem tőle az összes tankönyvet.
- Köszönöm, drágám. Sok szerencsét kívánok itt az iskolában.
- Köszönöm. Viszlát! – elköszöntem, majd kisétáltam az irodából.
A kocsihoz léptem, bepakoltam a könyveket, majd hazafelé indultam. Az egész város csendes volt, mintha senki nem lett volna itt. Lassan hazahajtottam. Beálltam a garázsba. Csak a fiúk kocsija volt itthon, ami azt jelentette, hogy senki nem ért még haza. Megfogtam az összes cuccomat, kiszálltam a kocsiból és az udvar felé kezdtem el sétálni. Megnyomtam a garázsajtó záró gombját és mögöttem automatikusan becsukódott a garázs. Kellemes idő volt, bár a nap nem sütött, a levegő pedig tele volt sokféle virág illatával. Már épp a lépcsőhöz értem, mikor halk sírásra lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és a lépcső tetejére néztem. Vámpír sebességgel felrohantam és egy mózeskosarat pillantottam meg, amiben egy bebugyolált gyermek feküdt és nyöszörgött. Egy levél volt rakva a pokróc tetejére. Körbe néztem. Sehol nem volt senki. Beleszagoltam a levegőbe. Már csak halványan lehetett érezni az illető illatát, aki itt járt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bevittem a gyereket, majd a tankönyveket. A kanapéra tettem a kosarat, majd a kezembe vettem a levelet.
„ Kedves Cullen család!
Már régebb óta figyelem Önöket, Dr. Cullent pedig személyesen is ismerem a kórházból. Kérem, Önöket, hogy vegyék magukhoz eme csöppséget, mert én nem tudnék róla gondoskodni. Tudom, hogy a legjobbat fogják neki adni és kiváló szülők lesznek. Hálás vagyok, hogy helyettem is felnevelik.
Köszönöm.”
Éreztem, hogy égnek a szemeim. Óvatosan kitakartam a csecsemőt és egy apró kislányt pillantottam meg. Halkan sírdogálni kezdett.
- Css! Gyere ide! –mondtam nyugtatgatva. Finoman magamhoz vettem, rendesen betakarva. Ringatni kezdtem a kezemben. Gyönyörű szép kislány volt. Az ablakhoz sétáltam. Őszintén, amikor már megláttam beleszerettem. Elhatároztam, hogy bármi áron, de felnevelem. Eszembe jutottak a többiek. Egy pillanatra lehunytam a szememet és mindenkire koncentráltam.
„- Sziasztok! Aki tud, jöjjön haza minél előbb. Történt valami.” – küldtem el az üzenetet egyszerre mindenkinek.
„ - Máris indulok.” – jött Carlisletól az első üzenet, majd ezt követte a többiek visszajelzése is.
Néhány perc múlva futás és kocsi zajára lettem figyelmes. A három kocsi egyszerre fékezett le a ház előtt és a fiúk ebben a percben értek vissza a hosszú vadászatról. Sietve sétáltak fel a lépcsőn és szinte egyszerre léptek be az ajtón. Feléjük fordultam, mire ők egy pillanatra elnémultak és megdermedtek a látványra. Halkan felnevettem.
- Nem harap és nem is fog bántani senkit – mondtam mosolyogva.
Elindultam feléjük, mire ők is közeledni kezdtek felém, majd végül körbe álltak engem.
- Sissy, kicsoda a szépséges hölgy és hogy kerül ide? – kérdezte Carlisle a kislányt figyelve.
- A suliból hazaérve találtam a küszöbön, a kosárban egy levéllel együtt.
Carlisle felvette a levelet és hangosan felolvasta, hogy a többiek is hallják. Miután végzett mindannyian egymásra néztünk.
- Annyi várandós anyuka volt, most ebben a hónapban, hogy nem tudom, hogy ki lehetett az, aki így döntött.
- S most mi lesz a kicsivel? – kérdezte Esme.
- Nem tudom.
- Én szeretném megtartani és felnevelni – szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek.
Mindenkinek ragyogott a szeme az ötlettől.
- Amikor már a kezembe vettem, már akkor elhatároztam, hogy bármi áron, de felnevelem és magamhoz veszem – mondtam.
Edward lépett mellém és átölelte a derekamat.
- Én pedig itt leszek melletted és segítek neked – mondta a szemembe nézve.
- Mi pedig támogatunk titeket mindenben – jelentette ki Esme közelebb lépve.
- Úgy látom, hogy ezt megbeszéltük. Milyen nevet adjunk neki? – kérdezte Carlisle.
„ – Mit szólnál, ha Miának neveznénk el?” – kérdeztem Edwardtól.
„- Szép név. Nekem tetszik.”
Összemosolyogtunk.
- Legyen Mia a neve – szólaltam meg halkan.
- Gyönyörű szép név.
- Üdvözlünk a családban, Mia!
A kislány résnyire kinyitotta a szemeit és egy nagyot sóhajtott, mintha érezte volna, hogy hazaért.
- Akkor ki kell alakítanunk neki egy saját szobát – jelentette ki Esme.
- Ott van az a szoba, ami mellettünk van, és csak tárolásra használjuk. Szerintem kialakíthatnánk azt gyerek szobának, és akkor mi is a közelében tudunk lenni, ha bármi baj van – válaszoltam.
- Igen, az egy ideális hely lenne a számára.
- Mire várunk még? Essünk neki! – ugrott fel Alice.
2011. május 21., szombat
2011. május 17., kedd
Hírek
Sziasztok!
Tudom, lehet hogy őrültnek tartotok, de egyszerűen imádok írni és ennek következtében létrehoztam egy új blogot, mely a Gyémántszív nevet viseli.Ha érdekel titeket, akkor nézzetek be: http://gyemantsziv-vicky.blogspot.com .
A másik hírem pedig az, hogy már félig készen van a kövi fejezet, így talán most hétvégén időben tudom hozni a frisst.
Addig is legyetek jók és jó olvasást!
Puxim
Tudom, lehet hogy őrültnek tartotok, de egyszerűen imádok írni és ennek következtében létrehoztam egy új blogot, mely a Gyémántszív nevet viseli.Ha érdekel titeket, akkor nézzetek be: http://gyemantsziv-vicky.blogspot.com .
A másik hírem pedig az, hogy már félig készen van a kövi fejezet, így talán most hétvégén időben tudom hozni a frisst.
Addig is legyetek jók és jó olvasást!
Puxim
2011. május 12., csütörtök
28.fejezet: A nászút
Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat késve hoztam nektek frisst. Próbálok igyekezni, de sajnos egy csomó év végi vizsgám van és muszáj vagyok rájuk készülni. NEM felejtkeztem meg rólatok!!!
Nos, nem is fecsegek tovább, íme a 28. fejezet.
Sok puxim: Vicky
A kék Audi
A sziget
(Sissy szemszöge)
A meghívott vendégek pirkadat előtt távoztak. Mindenki újból gratulált és sok boldogságot kívántak, mielőtt távoztak volna.
Tudtommal a vámpírok nem tudnak elfáradni, én mégis annak éreztem magamat. Bementem a feldíszített nappaliba és leültem a kanapéra. Visszagondolva a tegnapi napra csodálatos volt. Életem legszebb napja volt. Alice mindent eltalált kezdve a díszítéssel bezárólag a ruhákig.
Edward térdepelt le elém. Rámosolyogtam. A gyűrű az ujján megcsillant a felkelő nap fényében. Soha életemben nem voltam ennyire boldog, mint most.
- Jól vagy? – kérdezte megfogva a kezemet.
- Igen, bár kicsit fáradtnak érzem magamat.
Szerelmem felkacagott, majd felkapott az ölébe és felsétált a szobánkba, ami tele volt virágokkal és ajándékokkal. Edward talpra állított és bementem a fürdőbe, átöltözni valami kényelmesebb ruhába. A menyecske ruhát felakasztottam egy fogasra, majd egy szabadidő ruhába öltöztem át. Kibontottam a hajamat és a szőke fürtök a vállamra omlottak. Elraktam mindkét esküvői ruhámat a szekrénybe, egy emlékként őrizve. Visszasétáltam a szobába és leültem a földre, a sok ajándék közé. Miután szerelmem is átöltözött, csatlakozott hozzám és végig néztünk az ajándékokon.
- Melyikkel kezdjük? – kérdeztem.
- Amelyikkel szeretnéd. Válassz egyet!
Egy közepes méretű kék dobozért nyúltam. Megnéztem a címkét.
„- Sok szeretettel Arótól és a Volturi összes tagjától.” – olvastam fel hangosan.
- Kitűnő választás, kezdés képpen – felelte Edward szemet forgatva.
Hangosan felkacagtam. Kibontottam a csomagolásból a dobozt és kinyitottam. Eltátottam a számat. Egy gyönyörű ezüst nyakék és egy méreg drága karóra volt benne.
- Várható volt a Volturitól – szólalt meg szerelmem a fejét csóválva.
- Szerintem ez egy kicsit túlzás volt a részükről – válaszoltam és félre tettem az ajándékot.
A következő egy nagyméretű dolog volt. Óvatosan kibontottuk, és egy havas, téli tájfestmény bukkant elő. A kártyán a Denali klán nevei szerepeltek.
- Ez gyönyörű szép. Hasonlít Ausztriára – mondtam mosolyogva.
A festményt követte még sok ruha, ékszer, fényképalbumok, CD-k és vázák. Egy hosszú boríték került a kezembe. Esme és Carlisle neve szerepelt a cédulán. Finoman kibontottam és egy két személyes repülőjegy bukkant elő, ami a mai napra szólt és Kréta szigetére. Elkerekedett szemekkel néztem Edwardra, akit ugyan úgy meglepte az ajándék.
- Jesszus! A nászútról teljesen meg is feledkeztünk a nagy készülődésben – kiáltottam fel.
Szerelmem egy levelet vett ki a borítékból.
„- Drágáim! A madarak csicseregték, hogy elfelejtettek gondolni a nászútra, így arra gondoltunk, hogy mi majd gondoskodunk arról. Egy hét Kréta közelében egy eldugott szigeten csak kettesben. Érezzétek jól magatok és kellemes pihenést kívánunk! Sok boldogságot! Sok szeretettel Esme és Carlisle.” – olvasta fel hangosan.
- Jajj, istenem. Muszáj megköszönnünk nekik – mondtam felállva és elindultam lefelé.
Lent már alig látszódott abból, hogy néhány órával ezelőtt egy esküvőt tartottak itt.
A szülőket a konyhában találtuk meg az edényeket pakolgatva. Mikor beléptünk mindketten felnéztek ránk és elmosolyodtak. Mosolyogva hozzájuk rohantam és mindkettőjüket szorosan megöleltem.
- Köszönjük szépen! – mondtam.
- Nincs mit, kincsem – válaszolta Esme kicsit meghatódottan.
Utánam Edward is megölelte a szüleit. Mindketten boldogan néztek minket.
- Van számodra egy ajándékom! – szólalt meg szerelmem, felém fordulva.
Meglepődtem.
- Nevezhetjük ezt is esküvői ajándéknak.
- De hát, egyáltalán nem is volt róla szó! – mondtam még mindig ledöbbenve. – S én nem is vettem neked semmi féle ajándékot. Teljesen kiment a fej...
- Css! – válaszolta és finoman az ujját a számra tette. – Nekem Te vagy a világ legnagyobb és legcsodálatosabb ajándéka. Csukd be a szemed! – kérte, majd megfogta a kezemet.
Lehunytam a szememet, mire az ölébe kapott és elindult kifelé a házból. Hallottam, hogy a többiek is követnek minket. Végül lábra állított talán a garázsban, de nem voltam benne biztos. Anyagsuhogást hallottam, majd éreztem, hogy Edward elém lépett, megfogta a kezemet és bele helyezett valamit.
- Most már kinyithatod – mondta.
Kinyitottam a szememet és egy kocsi kulcsot pillantottam meg.
- Használd egészséggel! – felelte és elállt előlem.
A szám elé kaptam a kezemet, amikor megpillantottam a kék színű Audit. Emmett és Jasper hangosan fütyülni kezdtek a kocsi láttán. Közelebb léptem az autóhoz és megérintettem. Gyönyörű szép volt. Felcsillant a szemem.
- Kipróbálhatom? – kérdeztem.
- Miért ne? Hisz a tied!
- Köszönöm! – ugrottam boldogan szerelmem nyakába, majd megcsókoltam.
- Vidd magaddal a lányokat is! Már napok óta nyúzzák a fülemet, hogy titokban kipróbálhassák, de nem engedtem meg nekik.
- Pattanjatok be, csajok! – kiáltottam.
Mindketten felsikítottak és beszálltak a kocsiba.
- Majd jövök! – mondtam és egy csókot nyomtam még Edward szájára.
- Rendben. Érezzétek jól magatokat! A gép csak este indul, szóval lesz még időd összepakolni is!
Bólintottam, majd én is beültem az izguló csajok mellé.
Bedugtam a kulcsot, majd elfordítottam. Halkan dorombolni kezdett a kocsi. Sebességbe raktam, majd rá léptem a gázra. A kerekek felcsikorogtak, majd kilőttünk a garázsból. A lányok felsikítottak, majd nevetésben törtek ki. Felhajtottam egy közeli autópályára, majd tövig nyomtam a gázt. Felszabadultan száguldoztunk, hangosan hallgatva a zenét. Talán egy óra után értünk vissza a házhoz, ahol már minden a helyén állt. Kacagva szálltunk ki a kocsiból. Egyszerűen fantasztikus volt ez a kocsi és gyönyörű szép is. Felsétáltunk a nappaliba, ahol a többiek vártak már minket türelmesen. Mosolyogva bújtam szerelmemhez.
- Nagyon köszönöm szépen! – suttogtam.
- Nincs mit. Menj, kezdd el összeszedni a cuccaidat. Nem sokára indulnunk kell a repülőtérre.
- Segítünk össze szedni a ruháidat! – mondta Rosalie, majd belém karolt és felmentünk a szobánkba. Kapcsoltam zenét, majd hármasban álltunk neki összeszedni a ruhákat az egy hétre. Az ajándék nagyon meglepett, de mellette boldogsággal töltött el, hogy visszatérhetek oda, ahol születtem és nevelkedtem. Megmutathatok mindent Edwardnak. A lányok segítségével egy óra alatt már útra készen álltam, de a csajok nem tudtak egyszerűen lenyugodni, így felhúztak az ágyról, ahol idáig ültem és táncolni kezdtek. Együtt hárman táncoltunk a szoba közepén, amit a fiúk tátott szájjal figyeltek. Teljesen elbűvöltük őket. Mikor véget ért a szám, rákacsintottunk a fiúkra, akik megjátszották, hogy a puszitól hanyatt esnek. Hangos nevetésben törtünk ki, mikor elterültek a földön. Ráugrottam Edwardra és megcsókoltam. Boldogan csókolt vissza.
Talán negyed óra múlva, mikor mindannyian lenyugodtunk Edwarddal kettesben elmentünk vadászni. Kéz a kézben futottunk az erdőben. Aztán külön váltunk és elintéztük a dolgainkat.
A vadászat után egymás kezét fogva haza sétáltunk, majd otthon minden cuccunkat bepakoltuk a Mercedesbe. Mindenkitől elbúcsúztunk, majd Carlisle kivitt minket a reptérre. Elbúcsúztunk tőle, majd kézen fogva sétáltunk be az épületbe. Szerencsénkre a gépünk a kiérkezésünk után fél óra után indult, így egyből be tudtunk szállni. Elfoglaltuk a helyünket az első osztályon, majd nem sokkal később elindultunk. Kényelmesen elhelyezkedtem és a TV-t kezdtem el figyelni. Egy idő után meguntam, és elővettem egy-két újságot, amit még a reptéren sikerült beszereznem. Hosszú volt az út, de a vámpírságnak köszönhetően frissen és üdén szálltam le a gépről Kréta szigetén. Mélyet szippantottam a friss levegőből. Edward megfogta a bőröndjeinket és fogtunk egy taxit a reptér előtt. Szerelmem görögül közölte a taxissal, hogy a kikötőbe vigyen minket. Csendben utaztunk a célpontig, majd kiszálltunk. Edward fizetett, majd egy közepes méretű hajóhoz lépett. Belépett elsőnek, majd engem is besegített.
- Gondolom ez is a ti tulajdonotokban van – szólaltam körbe nézve.
- Igen. Foglalj helyet és azonnal indulunk.
Leültem egy kényelmes fotelbe, majd lassan elindultunk. Az égen ezernyi csillag ragyogott. Mélyet szippantottam az ismerős tenger illatából. Már nagyon hiányzott ez. Talán egy fél óra után kötöttünk ki egy sötét szigeten, a tenger kellős közepén.
- Maradj itt! Mindjárt jövök! – szólalt meg Edward és kiszállt a hajóból.
Hallottam, hogy elfut, majd csak a felkapcsolódó villanyokat láttam, amik egy házból szűrődtek ki a fák közül. Szerelmem visszatért, kisegített, majd becipeltük a cuccainkat a házba. Gyönyörű szép volt. Az egész ház modern felszereléssel volt tele. Felmentünk az emeletre, ahol egy nagyszoba volt fürdőszobával. Kinyitottam az erkélyre vezető ajtót, hogy friss levegő áramolhasson be.
- Fantasztikus ez a hely! – fordultam Edward felé, majd átöleltem a nyakát. – Egy hét kettesben – suttogtam, majd megcsókoltam. Végig dőltünk a kényelmes franciaágyon és reggelig onnan ki sem másztunk.
A következő naptól kezdve egy hétig, minden nap csak napoztunk és élveztük az életet. Néha felhívtak Esméék, hogy hogy érezzük magunkat, és hogy milyen az időjárás.
Őszintén szólva, majdnem mindig a vízben voltam és onnan csak akkor szálltam, ki ha akartam. Egy-két nap búvárkodtunk, megfigyelve a lenti élőlényeket. Edwardnak mondtam, hogy mielőtt hazamennénk, szeretném megmutatni, hogy hol laktam 17 évig, így hamarabb bementünk a fővárosba, mint ahogy a gépünk indult volna. Már sötét volt, mikor kötöttünk, majd fogtunk egy taxit és elmentünk a házhoz.
- Nos, itt laktam. Imádtam ezt a környéket, mindig csend és nyugalom volt – mondtam meg állva egy kétemeletes kertes ház előtt.
- Nagyon szép.
- Köszönöm. Anyáék sok gondot fordítottak rá, és ahol tudták csinosítgatták.
- Meglátszik rajta.
- A kertben van egy halastó aranyhalakkal, és egy medence is.
- Lassan indulnunk kéne – szólalt meg Edward halkan.
- Tudom. Menjünk – feleltem és még egy utolsó pillantást vettetem a házra, majd beszálltam a taxiba.
A hazafelé tartó repülő út hamar elszállt, és amikor földet értünk Kanadában, már Esme és Carlisle kint várt minket a reptéren. Mosolyogva öleltem át őket.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Hogy éreztétek magatok? – kérdezte Carlisle.
- Köszönjük szépen jól! Nagyon jól éreztük magunkat!
- Örülök neki! Gyertek! Menjünk, mert a többiek otthon már nagyon haza várnak titeket!
Összemosolyogtunk, majd haza indultunk, ahol nagyon örömmel fogadtak minket.
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat késve hoztam nektek frisst. Próbálok igyekezni, de sajnos egy csomó év végi vizsgám van és muszáj vagyok rájuk készülni. NEM felejtkeztem meg rólatok!!!
Nos, nem is fecsegek tovább, íme a 28. fejezet.
Sok puxim: Vicky
A kék Audi
A sziget
(Sissy szemszöge)
A meghívott vendégek pirkadat előtt távoztak. Mindenki újból gratulált és sok boldogságot kívántak, mielőtt távoztak volna.
Tudtommal a vámpírok nem tudnak elfáradni, én mégis annak éreztem magamat. Bementem a feldíszített nappaliba és leültem a kanapéra. Visszagondolva a tegnapi napra csodálatos volt. Életem legszebb napja volt. Alice mindent eltalált kezdve a díszítéssel bezárólag a ruhákig.
Edward térdepelt le elém. Rámosolyogtam. A gyűrű az ujján megcsillant a felkelő nap fényében. Soha életemben nem voltam ennyire boldog, mint most.
- Jól vagy? – kérdezte megfogva a kezemet.
- Igen, bár kicsit fáradtnak érzem magamat.
Szerelmem felkacagott, majd felkapott az ölébe és felsétált a szobánkba, ami tele volt virágokkal és ajándékokkal. Edward talpra állított és bementem a fürdőbe, átöltözni valami kényelmesebb ruhába. A menyecske ruhát felakasztottam egy fogasra, majd egy szabadidő ruhába öltöztem át. Kibontottam a hajamat és a szőke fürtök a vállamra omlottak. Elraktam mindkét esküvői ruhámat a szekrénybe, egy emlékként őrizve. Visszasétáltam a szobába és leültem a földre, a sok ajándék közé. Miután szerelmem is átöltözött, csatlakozott hozzám és végig néztünk az ajándékokon.
- Melyikkel kezdjük? – kérdeztem.
- Amelyikkel szeretnéd. Válassz egyet!
Egy közepes méretű kék dobozért nyúltam. Megnéztem a címkét.
„- Sok szeretettel Arótól és a Volturi összes tagjától.” – olvastam fel hangosan.
- Kitűnő választás, kezdés képpen – felelte Edward szemet forgatva.
Hangosan felkacagtam. Kibontottam a csomagolásból a dobozt és kinyitottam. Eltátottam a számat. Egy gyönyörű ezüst nyakék és egy méreg drága karóra volt benne.
- Várható volt a Volturitól – szólalt meg szerelmem a fejét csóválva.
- Szerintem ez egy kicsit túlzás volt a részükről – válaszoltam és félre tettem az ajándékot.
A következő egy nagyméretű dolog volt. Óvatosan kibontottuk, és egy havas, téli tájfestmény bukkant elő. A kártyán a Denali klán nevei szerepeltek.
- Ez gyönyörű szép. Hasonlít Ausztriára – mondtam mosolyogva.
A festményt követte még sok ruha, ékszer, fényképalbumok, CD-k és vázák. Egy hosszú boríték került a kezembe. Esme és Carlisle neve szerepelt a cédulán. Finoman kibontottam és egy két személyes repülőjegy bukkant elő, ami a mai napra szólt és Kréta szigetére. Elkerekedett szemekkel néztem Edwardra, akit ugyan úgy meglepte az ajándék.
- Jesszus! A nászútról teljesen meg is feledkeztünk a nagy készülődésben – kiáltottam fel.
Szerelmem egy levelet vett ki a borítékból.
„- Drágáim! A madarak csicseregték, hogy elfelejtettek gondolni a nászútra, így arra gondoltunk, hogy mi majd gondoskodunk arról. Egy hét Kréta közelében egy eldugott szigeten csak kettesben. Érezzétek jól magatok és kellemes pihenést kívánunk! Sok boldogságot! Sok szeretettel Esme és Carlisle.” – olvasta fel hangosan.
- Jajj, istenem. Muszáj megköszönnünk nekik – mondtam felállva és elindultam lefelé.
Lent már alig látszódott abból, hogy néhány órával ezelőtt egy esküvőt tartottak itt.
A szülőket a konyhában találtuk meg az edényeket pakolgatva. Mikor beléptünk mindketten felnéztek ránk és elmosolyodtak. Mosolyogva hozzájuk rohantam és mindkettőjüket szorosan megöleltem.
- Köszönjük szépen! – mondtam.
- Nincs mit, kincsem – válaszolta Esme kicsit meghatódottan.
Utánam Edward is megölelte a szüleit. Mindketten boldogan néztek minket.
- Van számodra egy ajándékom! – szólalt meg szerelmem, felém fordulva.
Meglepődtem.
- Nevezhetjük ezt is esküvői ajándéknak.
- De hát, egyáltalán nem is volt róla szó! – mondtam még mindig ledöbbenve. – S én nem is vettem neked semmi féle ajándékot. Teljesen kiment a fej...
- Css! – válaszolta és finoman az ujját a számra tette. – Nekem Te vagy a világ legnagyobb és legcsodálatosabb ajándéka. Csukd be a szemed! – kérte, majd megfogta a kezemet.
Lehunytam a szememet, mire az ölébe kapott és elindult kifelé a házból. Hallottam, hogy a többiek is követnek minket. Végül lábra állított talán a garázsban, de nem voltam benne biztos. Anyagsuhogást hallottam, majd éreztem, hogy Edward elém lépett, megfogta a kezemet és bele helyezett valamit.
- Most már kinyithatod – mondta.
Kinyitottam a szememet és egy kocsi kulcsot pillantottam meg.
- Használd egészséggel! – felelte és elállt előlem.
A szám elé kaptam a kezemet, amikor megpillantottam a kék színű Audit. Emmett és Jasper hangosan fütyülni kezdtek a kocsi láttán. Közelebb léptem az autóhoz és megérintettem. Gyönyörű szép volt. Felcsillant a szemem.
- Kipróbálhatom? – kérdeztem.
- Miért ne? Hisz a tied!
- Köszönöm! – ugrottam boldogan szerelmem nyakába, majd megcsókoltam.
- Vidd magaddal a lányokat is! Már napok óta nyúzzák a fülemet, hogy titokban kipróbálhassák, de nem engedtem meg nekik.
- Pattanjatok be, csajok! – kiáltottam.
Mindketten felsikítottak és beszálltak a kocsiba.
- Majd jövök! – mondtam és egy csókot nyomtam még Edward szájára.
- Rendben. Érezzétek jól magatokat! A gép csak este indul, szóval lesz még időd összepakolni is!
Bólintottam, majd én is beültem az izguló csajok mellé.
Bedugtam a kulcsot, majd elfordítottam. Halkan dorombolni kezdett a kocsi. Sebességbe raktam, majd rá léptem a gázra. A kerekek felcsikorogtak, majd kilőttünk a garázsból. A lányok felsikítottak, majd nevetésben törtek ki. Felhajtottam egy közeli autópályára, majd tövig nyomtam a gázt. Felszabadultan száguldoztunk, hangosan hallgatva a zenét. Talán egy óra után értünk vissza a házhoz, ahol már minden a helyén állt. Kacagva szálltunk ki a kocsiból. Egyszerűen fantasztikus volt ez a kocsi és gyönyörű szép is. Felsétáltunk a nappaliba, ahol a többiek vártak már minket türelmesen. Mosolyogva bújtam szerelmemhez.
- Nagyon köszönöm szépen! – suttogtam.
- Nincs mit. Menj, kezdd el összeszedni a cuccaidat. Nem sokára indulnunk kell a repülőtérre.
- Segítünk össze szedni a ruháidat! – mondta Rosalie, majd belém karolt és felmentünk a szobánkba. Kapcsoltam zenét, majd hármasban álltunk neki összeszedni a ruhákat az egy hétre. Az ajándék nagyon meglepett, de mellette boldogsággal töltött el, hogy visszatérhetek oda, ahol születtem és nevelkedtem. Megmutathatok mindent Edwardnak. A lányok segítségével egy óra alatt már útra készen álltam, de a csajok nem tudtak egyszerűen lenyugodni, így felhúztak az ágyról, ahol idáig ültem és táncolni kezdtek. Együtt hárman táncoltunk a szoba közepén, amit a fiúk tátott szájjal figyeltek. Teljesen elbűvöltük őket. Mikor véget ért a szám, rákacsintottunk a fiúkra, akik megjátszották, hogy a puszitól hanyatt esnek. Hangos nevetésben törtünk ki, mikor elterültek a földön. Ráugrottam Edwardra és megcsókoltam. Boldogan csókolt vissza.
Talán negyed óra múlva, mikor mindannyian lenyugodtunk Edwarddal kettesben elmentünk vadászni. Kéz a kézben futottunk az erdőben. Aztán külön váltunk és elintéztük a dolgainkat.
A vadászat után egymás kezét fogva haza sétáltunk, majd otthon minden cuccunkat bepakoltuk a Mercedesbe. Mindenkitől elbúcsúztunk, majd Carlisle kivitt minket a reptérre. Elbúcsúztunk tőle, majd kézen fogva sétáltunk be az épületbe. Szerencsénkre a gépünk a kiérkezésünk után fél óra után indult, így egyből be tudtunk szállni. Elfoglaltuk a helyünket az első osztályon, majd nem sokkal később elindultunk. Kényelmesen elhelyezkedtem és a TV-t kezdtem el figyelni. Egy idő után meguntam, és elővettem egy-két újságot, amit még a reptéren sikerült beszereznem. Hosszú volt az út, de a vámpírságnak köszönhetően frissen és üdén szálltam le a gépről Kréta szigetén. Mélyet szippantottam a friss levegőből. Edward megfogta a bőröndjeinket és fogtunk egy taxit a reptér előtt. Szerelmem görögül közölte a taxissal, hogy a kikötőbe vigyen minket. Csendben utaztunk a célpontig, majd kiszálltunk. Edward fizetett, majd egy közepes méretű hajóhoz lépett. Belépett elsőnek, majd engem is besegített.
- Gondolom ez is a ti tulajdonotokban van – szólaltam körbe nézve.
- Igen. Foglalj helyet és azonnal indulunk.
Leültem egy kényelmes fotelbe, majd lassan elindultunk. Az égen ezernyi csillag ragyogott. Mélyet szippantottam az ismerős tenger illatából. Már nagyon hiányzott ez. Talán egy fél óra után kötöttünk ki egy sötét szigeten, a tenger kellős közepén.
- Maradj itt! Mindjárt jövök! – szólalt meg Edward és kiszállt a hajóból.
Hallottam, hogy elfut, majd csak a felkapcsolódó villanyokat láttam, amik egy házból szűrődtek ki a fák közül. Szerelmem visszatért, kisegített, majd becipeltük a cuccainkat a házba. Gyönyörű szép volt. Az egész ház modern felszereléssel volt tele. Felmentünk az emeletre, ahol egy nagyszoba volt fürdőszobával. Kinyitottam az erkélyre vezető ajtót, hogy friss levegő áramolhasson be.
- Fantasztikus ez a hely! – fordultam Edward felé, majd átöleltem a nyakát. – Egy hét kettesben – suttogtam, majd megcsókoltam. Végig dőltünk a kényelmes franciaágyon és reggelig onnan ki sem másztunk.
A következő naptól kezdve egy hétig, minden nap csak napoztunk és élveztük az életet. Néha felhívtak Esméék, hogy hogy érezzük magunkat, és hogy milyen az időjárás.
Őszintén szólva, majdnem mindig a vízben voltam és onnan csak akkor szálltam, ki ha akartam. Egy-két nap búvárkodtunk, megfigyelve a lenti élőlényeket. Edwardnak mondtam, hogy mielőtt hazamennénk, szeretném megmutatni, hogy hol laktam 17 évig, így hamarabb bementünk a fővárosba, mint ahogy a gépünk indult volna. Már sötét volt, mikor kötöttünk, majd fogtunk egy taxit és elmentünk a házhoz.
- Nos, itt laktam. Imádtam ezt a környéket, mindig csend és nyugalom volt – mondtam meg állva egy kétemeletes kertes ház előtt.
- Nagyon szép.
- Köszönöm. Anyáék sok gondot fordítottak rá, és ahol tudták csinosítgatták.
- Meglátszik rajta.
- A kertben van egy halastó aranyhalakkal, és egy medence is.
- Lassan indulnunk kéne – szólalt meg Edward halkan.
- Tudom. Menjünk – feleltem és még egy utolsó pillantást vettetem a házra, majd beszálltam a taxiba.
A hazafelé tartó repülő út hamar elszállt, és amikor földet értünk Kanadában, már Esme és Carlisle kint várt minket a reptéren. Mosolyogva öleltem át őket.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Hogy éreztétek magatok? – kérdezte Carlisle.
- Köszönjük szépen jól! Nagyon jól éreztük magunkat!
- Örülök neki! Gyertek! Menjünk, mert a többiek otthon már nagyon haza várnak titeket!
Összemosolyogtunk, majd haza indultunk, ahol nagyon örömmel fogadtak minket.
2011. április 16., szombat
Sorry, Sorry!
Sziasztok!
Nem jó hír miatt írok most. :(
S mielőtt még rosszra gondolnátok, nem, nem fogom felfüggeszteni se az írást, se az oldal frissítését.
Nos, az történt, hogy ezen a héten egy fikarcnyi időm se volt írni, főleg a tanulás szempontjából..... Így nem tudok most frisst hozni, de ígérem, hogy igyekszek, valamit összehozni és minél előbb felrakni.
Jó hír, hogy támadt néhány ötletem, így talán még nem lesz happy end és jöhet a főcímdal meg a stb..stb. dolog, hanem talán újabb izgis részek. Addig is kitartás és köszönöm, hogy vagytok nekem!!! :):)
Puxim Vicky
Nem jó hír miatt írok most. :(
S mielőtt még rosszra gondolnátok, nem, nem fogom felfüggeszteni se az írást, se az oldal frissítését.
Nos, az történt, hogy ezen a héten egy fikarcnyi időm se volt írni, főleg a tanulás szempontjából..... Így nem tudok most frisst hozni, de ígérem, hogy igyekszek, valamit összehozni és minél előbb felrakni.
Jó hír, hogy támadt néhány ötletem, így talán még nem lesz happy end és jöhet a főcímdal meg a stb..stb. dolog, hanem talán újabb izgis részek. Addig is kitartás és köszönöm, hogy vagytok nekem!!! :):)
Puxim Vicky
2011. április 8., péntek
27.fejezet. Az élet egy fontos pillanata
Sziasztok!
Nos, meghoztam a következő fejezetet! Remélem, tetszeni fog nektek, próbáltam a legtöbbet kihozni magamból és a legérzelmesebbé írni. Csatolok képeket és találtok egy csomó helyen linkeket is, ahol megtudjátok hallgatni a számokat.
Belecsempésztem egy kis idézetet is még.
Kérlek, titeket, írjatok, hogy milyenek a zenék, a képek, a történet!!!
Köszi!
Sok puxim: Vicky
Sissy menyasszonyi ruhája
Sissy csokra
Sissy kesztyűje
Sissy fátyla
Sissy tiarája
Sissy menyecske ruhája
Koszorúslány ruha
A torta
Az idézet:
"A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni."
(Sissy szemszöge)
Az olaszországi nyaralásból felszabadultan és vidáman tértem haza Kanadába. Mondanom se kell, hogy még annyi időm se volt, hogy kipakoljak, ugyanis Alice elrabolt, levette a méreteimet és mindenről kikérdezte a véleményemet. Mikor pedig végzet szó szerint kilökött az ajtón. Fejcsóválva mentem vissza a szobánkba. Edwardot egy könyv olvasása közben pillantottam meg, mikor beléptem. A kanapéhoz sétáltam és leültem.
- Edward, te kiket akarsz meghívni az esküvőre? – kérdeztem.
- Hát, a Denali klánt és néhány ismerőst máshonnan is, akiket még nem ismersz.
- Értem. Hát, én csak Aroékat hívtam. Más nincs is, akit meghívhatnák – mondtam, majd hozzábújtam.
Másnap Alice állított be a szobánkba, kezében az egyik meghívóval. Büszkén nyújtotta át. Elvettem tőle és megnéztem. Az elején a nevünk szerepelt és egy fonál kötötte össze őket. Kinyitottam a meghívót.
„- Úgy döntöttünk, hogy még szebbé varázsoljuk egymás életét, s e nemes napon 2011. augusztus 20-án összeházasodunk. Szeretettel várunk minden kedves családtagot és barátot. Helyszín a Cullen család kanadai otthonának kertje. Sissy és Edward” – olvastam fel hangosan.
- Ez gyönyörű szép! – mondtam felállva és megöleltem barátnőmet.
- Örülök, hogy tetszik. Holnap adom postára az összeset – válaszolta, majd elengedett és távozott a szobából.
Egymásra mosolyogtunk Edwarddal, majd megcsókoltam.
Az utolsó másfél hét nagyon gyorsan eltelt. Mire észbe kaptam, már az esküvő előtti este volt és indultunk a legény- és leánybúcsúba. Alice elővett egy extra rövid ruhát, majd rám parancsolt, hogy vegyem fel és indulunk is. Nem volt mit tennem, szót fogadtam. Felöltöztem, majd lementünk a nappaliba. A fiúk is épp indulni készültek. Edward elámult, mikor meglátott.
- Mi lenne, ha inkább elszöknénk és kettesben töltenénk az estét? – suttogta, de barátnőm meghallotta.
- Meg ne próbáljátok! – ripakodott ránk! – Vegyetek egy gyors, ám egy rövid búcsút egymástól, ugyanis holnap az oltárig nem fogjátok egymást látni!
Ledöbbenve néztem Alice-re.
- Komolyan??
- Igen. Reggel kipihened az estét, dél környékén neki állsz az öltözködésnek és három kezdődik az esküvőd, amiről nem késhetsz – válaszolta.
Felsóhajtottam. Átöleltem Edward derekát és a szemébe néztem.
- Nos, akkor érezd jól magadat! Holnap találkozunk! – mondtam.
- Rendben. Szeretlek! – válaszolta és megcsókolt.
Egymásra mosolyogtunk, majd először a fiúk hajtottak el a szürke dzsippel, majd mi Rose BMW-jével. Az idő meleg volt az égen csillagok ragyogtak. Fél óra autókázás után álltunk meg egy bulizó hely előtt. A csajok kiszálltak, majd én is követtem a példájukat. Kifizették a belépőmet és kezdetét vette a leánybúcsúztatom. A zene üvöltött a hangulat fantasztikus volt. Hajnalig táncoltunk a parketten, kibulizva magunkat. Nagyokat nevettünk és hangosan énekeltük a kedvenc számaink szövegeit. Egy emlékezetes este volt ez. Kacarászva szálltunk be a kocsiba és hajtottunk haza. Egymást ölelve léptünk be a házba, ahol ismerős arcok vártak haza, kivéve egyet. Egy pillanatra mindenki elcsendesedett. Az ismerős arcú nőre néztem. Ekkor léptek be a fiúk is az ajtón, akik először vidáman fogadták a vendégeket, majd elcsendesedtek, mikor meglátták a vendéget. Edward azonnal mellém lépett és átölelte a derekamat. Az illető felállt és közelebb lépett hozzánk. Edward halkan felmordult.
- Sziasztok! – köszönt kicsit félősen Tanya.
- Mit akarsz? – kérdezte a fogain keresztül szűrve szerelmem.
- Edward! – szólt a fiára Carlisle.
- Semmi baj, Carlisle. Megértem. Azok után, ahogy múltkor viselkedtem veletek, főleg veled Sissy – mondta felém fordulva. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Csúnyán viselkedtem veletek múltkor.
Ránéztem Edwardra.
„- Mit mondanak a gondolatai?” – kérdeztem.
„- Semmi rosszindulat nincs benne.” – jött a válasz.
„- Edward, mindenkinek jár még egy esély. Nem szeretném, ha ez elrontaná a mai napunkat. Szeretném, ha békességben és szeretetben telne el.”
„- Rendben, kicsim.”
- Nyilvánítsuk meg nem történtnek a dolgot, rendben? – kérdeztem Tanya felé fordulva.
Először elkerekedtek a szemeim, majd szorosan átölelt minket.
- Köszönöm.
- Jézusom!! Már ennyi az idő!!! – kiáltott fel Alice. – Nem fogunk elkészülni időben. Gyerünk, Sissy, irány az emelet, az én szobám! – mondta, megfogva a kezemet és elkezdett ráncigálni a lépcső felé. – Tanyával, majd az esküvő után is tudtok beszélgetni.
„- Szeretlek!” – üzentem még Edwardnak.
„- Én is!”
Bementem Alice szobájába és leültem az ágyra. Barátnőm kikészített egy csomó újságot arra az időre, míg ő a díszítéssel foglalkozik. Kapcsoltam halkan egy kis zenét is, de a kiváló hallásommal még így is hallottam, hogy kocsik jönnek és mennek. Ahogy teltek a percek, éreztem, hogy egyre idegesebb leszek, pedig még volt pár óra a ceremóniáig. Mikor végeztem az összes újság elolvasásával, elterültem Alicék ágyán is elmerültem a gondolataimban. Először is Tanya megjelenése jutott az eszembe. Mikor utoljára elváltunk elég fagyos volt a hangulat közöttünk és most mintha kicserélték volna. Teljesen máshogy viselkedett. Másodjára az esküvő menete jutott az eszembe. Sok elképzelésem volt, hogy hogyan fogok férjhez menni, de most egy se jutott az eszembe. Azt se tudtam, hogy Alice milyen ruhát varrt nekem és, hogy egyáltalán jó lesz-e rám. S mi van akkor, ha nem?? Miben megyek hozzá Edwardhoz? Kicsit pánikba estem. A tenyeremet a szememre szorítottam és próbáltam lecsendesíteni a gondolataimat. Hallottam, hogy lent mindenki föl-alá rohangál és pakol. Mire bármit is csinálhattam volna, vagy mondhattam volna, az ajtón belépett Alice.
- Remélem, kipihented magadat, ugyanis mostantól egy perc időd sem lesz pihenni – mondta. – Először is kezdjük azzal, hogy elmész fürdeni és hajat is mosol. A többit utána meglátjuk. S ne félj, minden rendben, előre láttam.
A kezembe nyom egy törülközőt meg egy fürdőköpenyt, majd betuszkol a fürdőbe. Egy picit a lelkem megnyugodott, de nem teljesen főleg a ruhával kapcsolatban. Beálltam a zuhany alá és percekig áztattam magamat, kiöblítve magamból a félelmet. Hajat mostam, majd köntösben visszamásztam a szobába. Alice leültetett egy székre, szemben a tükörrel és neki állt megszárítani a hajamat. Éreztem, hogy az idegesség újra eluralkodik rajtam. Lehunytam a szememet és csendben vártam, hogy készen legyek.
- A hajad kész! – mondta barátnőm. ű
Kinyitottam a szememet és elámultam. A hajam loknikban hullott a vállamra, néhány helyen fel volt tűzve. Eszméletlen volt. Barátnőm elém állt, majd neki állt egy kis sminket varázsolni az arcomra.
- Kész vagy. Menj, öltözz fel! A ruhád a fürdőben van felakasztva a polcra. Szólj, ha segíteni, ami száz százalék, de szólj és megyek!
Bólintottam. Besétáltam a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Megfordultam és egy meseszép ruha lógott a szekrényen. A szám elé kaptam a kezemet. Közelebb léptem a ruhához és megérintettem. Finom anyagból készült. Gyönyörű szépen nézett ki. Alice az álmaimat váltotta valóra ezzel a ruhával. Még magam sem tudtam, hogy milyen ruhát szeretnék és erre ez a kis csajszi kitalálja. Leakasztottam a fogasról, majd lassan felvettem. Igaza volt Alice-nek. Szükségem van rá.
- Alice! – szóltam ki.
Barátnőm azonnal belépett és az álla is leesett.
- Lélegzetelállítóan nézel ki! – mondta suttogva. Mögém lépett és segített felhúzni a cipzárt. Megigazítottam a ruhát magamon, majd belenéztem a tükörbe. Teljesen elámultam. Egy szépséges lány nézett vissza rám a tükörből. Nem akartam hinni a szememnek, hogy tényleg én vagyok az. Az ámuldozásból a halk kopogtatás zökkentet ki minket.
- Rose vagyok. Bejöhetek? – kérdezte.
- Persze.
Amint belépett ő is teljesen elámult. Nem jutott szavakhoz, ahogy Esme se, aki utána lépett be az ajtón. Miután mindenki kigyönyörködte magát, még felkerült a hajamba a tiara, a kezemre a kesztyű és készen álltam. A lányok elvonultak, hogy ők is felöltözzenek a koszorús lány ruhába. Esmével kettesben maradtunk.
- Csinos vagy, kicsim- mondta kedvesen.
- Köszönöm.
Egy idő után nem tudtam megülni, így fel-alá kezdtem sétálni a szobában, magam után húzva a hosszú uszályt. Kopogtattak az ajtón.
- Ki az? – szólt ki Esme.
- Aro vagyok.
Mindketten teljesen meglepődtünk, majd bólintottam Esmének, hogy beengedheti. Aro egyedül jött be a szobába. Ő is ugyan úgy elámult.
- Aro! – köszöntem. – Örülök, hogy el tudott jönni.
- Ugyan, ez csak természetes. Elbűvölően nézel ki, Sissy – mondta közelebb lépve. – Gondoltam, mielőtt elkezdődik a ceremónia, benézek.
- Kedves volt Öntől. Igazán jól esett – mondtam.
- Nos, megyek is. Elfoglalom a legjobb helyet, ahonnan láthatom az ifjú párt – válaszolta még, majd kilépett a szobából.
Eszembe jutott valami.
- Esme, ki lesz a pap? – kérdeztem.
- Eleazar. Örömmel vállalta el a szerepet.
Bólintottam. Újabb dolog jutott az eszembe. Az álmaim közé tartozott, hogy ha egyszer férjhez megyek, akkor az édesapám kísérjen az oltárhoz. Sajnos, az apám már nem kísérthet, de valaki más igen. Elcsendesítettem a háborgó gondolataimat.
„- Carlisle, fel tudnál jönni egy kicsit?” – kérdeztem gondolatban.
„ – Persze.”
Néhány perccel később kopogtattak, majd Carlisle lépett be az ajtón, fekete szmokingot viselve.
- Fantasztikusan nézel ki! – szólalt meg, mikor rám nézett.
- Köszönöm. Carlisle, szeretnék egy szívességet kérni.
- Igen?
- Elkísérsz az oltárig? – kérdeztem a szemébe.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott és közelebb lépett. Megfogta a kezemet.
- Örömmel! – válaszolta boldogan.
- Köszönöm.
Lentről halk sutyorgás hallatszódott fel. Percekkel később nyílt az ajtó és két koszorús lányom lépett be rajta. Gyönyörűen néztek ki a kék ruhákban. Alice mellém lépett. Neki állt mindent megigazítani.
- Öt perc és kezdődik – mondta. – Sissy, csak akkor indulj, mikor meghallod az esküvői induló hangját, de Carlisle úgy is tudni fogja. Mi megyünk elől Rosalieval. Tessék, itt van a csokrod is – nyújtott egy csokrot, ami pazarul nézett ki. – Jól van. A vendégek elfoglalták a helyüket. Indulhatunk. Nyugalom, Sissy.
Belekaroltam Carlisleba, és elindultunk lefele a lépcsőn. A ház káprázatosan nézett ki, hogy olyan sok virággal volt feldíszítve. A terasz ajtóhoz sétáltunk. Kikukkantottam. Sokan ültek a székeken és középen Eleazar állt. A lányok beálltak a küszöbre, majd Alice bólintott, mire felcsendültek a dallamok. A lányok lassan elindultak. Mély levegőt vettem és kihúztam magamat. Aztán meghallottam a dallamot, majd Carlisleba karolva elindultunk.
(http://www.youtube.com/watch?v=PsGd0t41Jhw) Mindenki egyszerre állt fel és fordult felénk. Voltak ismerős arcok és ismeretlenek is. Mindenkin elámult rajtunk és ez az arcukon is meglátszódott. Főleg Emmettén, akitől, majdnem hangos nevetésben törtem ki. Szép lassan haladtunk a sorok között. Középre néztem, ahol Edward állt fekete szmokingban. A látványtól a lélegzetem is elállt. Végül az kinevezett oltárhoz értünk. Carlisle megpuszilt, majd a kezemet Edward kezébe helyezte. Rámosolyogtam Edwardra és szembe fordultunk Elezearral.
- Kedves násznép, és kedves ifjú pár! Azért gyűltünk, ma itt össze, hogy megnézzük eme két ember tettét, mikor is házasságot kötnek. Kérdezem hát, Edward Anthony Cullen feleségül veszed-e az itt megjelent Elizabeth McAlistert?
- Igen.
- S te, Elizabeth McAlistert férjedül fogadod, azt itt megjelent Edward Anthony Cullent?
Mélyen Edward szemébe néztem.
- Igen.
- Kérlek titeket, hogy húzzátok föl egymás ujjára a gyűrűket, majd egy hitvesi csókkal köszöntsétek egymást.
Először Edward húzta fel az ujjamra a gyűrűt, majd én. Megfogta a kezemet és megcsókolt. Hangos tapsvihar és éljenzés tört ki a vendégek között. Szembe fordultunk velük és ők pedig egyesével elénk járultak és gratuláltak. Közben Edward bemutatta a brazíliai barátait is. Miután mindenki elmondta a jó kívánságait, következett a fényképezés. Persze a legtöbb rólunk készült, de sok készült a násznépről is. Mikor mindenkiről készült elég kép, Edward kézen fogott és átsétáltunk a sátorhoz, ami alatt egy hosszú asztal volt felállítva és egy tánctér volt kialakítva. Élőzenekar ült az egyik sarokban. Mindenki helyet foglalt, majd sorjában jöttek a köszöntök. Először Carlisle állt fel.
- Szeretnék sok boldogságot kívánni a fiamnak és fogadott leányomnak! – mondta és ránk mosolygott.
Aro következett mire, mindenki elcsendesedett.
- Először is szeretném megköszönni, hogy jelen lehettünk eme csodás eseményen. Gratulálok az ifjú párnak. Náluk szebb és szeretet teljesebb párt még sohasem láttam. Szeressétek egymást és legyetek boldogok! Sok boldogságot!
Mindenki tapsolt, majd a zenekar halk zenét kezdett el játszani. Edward felállt, majd a kezét nyújtotta. Elfogadtam, majd felsétáltunk a táncparkettre. Most következett a pár első, közös tánca. Lassú tánca kezdtünk. Mindenki minket figyelt. (http://www.youtube.com/watch?v=ZGoWtY_h4xo)
- Gyönyörűen nézel ki! – suttogta a fülembe.
- Köszönöm.
Letáncoltuk a számot, majd a vendégsereg egy része feláramlott a táncparkettre és táncolni kezdtek. A hangulat nagyon jó volt, mindenki boldog volt és mosolyogott. Egy pillanatra leültem, hogy kicsit kiszusszanjam magamat. Felnéztem az égre.
„- Anya! Apa! Boldog vagyok!” – gondoltam, majd elmosolyodtam.
- S most következzen a csokor eldobás – hallottam meg barátnőm hangját. – Kérem, a menyasszonyt, hogy fáradjon fel a színpadra, a többi hölgy pedig gyülekezzen a színpad előtt.
Felsétáltam a színpadra, rámosolyogtak a lányokra, majd hátat fordítottam nekik.
- Figyelem! – kiáltottam és hátra dobtam a csokromat.
A lányok egyszerre sikítottak fel. Néhány másodperccel később megfordultam és láttam, hogy Tanya kapta el a csokrot. Hangos tapsban törtem ki. Később Edwarddal felbontottuk a tortát, ami csak dísznek volt, de akkor is. Éjfélig mindenkivel sikerült táncolnom. Éjfél után a lányok gyorsan átöltöztettek a menyecske ruhába és kezdődött a hajnalig tartó táncos mulatság.
Életem legszebb napja volt. Edward kéz a kézben néztük meg, mikor felkelt a nap. Egymásra mosolyogtunk, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
Zenék, amik mentek még a lakodalom alatt:
http://www.youtube.com/watch?v=447yaU_4DF8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=FULXLzn4Gl0
http://www.youtube.com/watch?v=3Z5WpCvDHZk
http://www.youtube.com/watch?v=sQcYGx_jzlU
http://www.youtube.com/watch?v=FL0bjwez8mg
Nos, meghoztam a következő fejezetet! Remélem, tetszeni fog nektek, próbáltam a legtöbbet kihozni magamból és a legérzelmesebbé írni. Csatolok képeket és találtok egy csomó helyen linkeket is, ahol megtudjátok hallgatni a számokat.
Belecsempésztem egy kis idézetet is még.
Kérlek, titeket, írjatok, hogy milyenek a zenék, a képek, a történet!!!
Köszi!
Sok puxim: Vicky
Sissy menyasszonyi ruhája
Sissy csokra
Sissy kesztyűje
Sissy fátyla
Sissy tiarája
Sissy menyecske ruhája
Koszorúslány ruha
A torta
Az idézet:
"A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakő, melyet a legnagyobb művész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni."
(Sissy szemszöge)
Az olaszországi nyaralásból felszabadultan és vidáman tértem haza Kanadába. Mondanom se kell, hogy még annyi időm se volt, hogy kipakoljak, ugyanis Alice elrabolt, levette a méreteimet és mindenről kikérdezte a véleményemet. Mikor pedig végzet szó szerint kilökött az ajtón. Fejcsóválva mentem vissza a szobánkba. Edwardot egy könyv olvasása közben pillantottam meg, mikor beléptem. A kanapéhoz sétáltam és leültem.
- Edward, te kiket akarsz meghívni az esküvőre? – kérdeztem.
- Hát, a Denali klánt és néhány ismerőst máshonnan is, akiket még nem ismersz.
- Értem. Hát, én csak Aroékat hívtam. Más nincs is, akit meghívhatnák – mondtam, majd hozzábújtam.
Másnap Alice állított be a szobánkba, kezében az egyik meghívóval. Büszkén nyújtotta át. Elvettem tőle és megnéztem. Az elején a nevünk szerepelt és egy fonál kötötte össze őket. Kinyitottam a meghívót.
„- Úgy döntöttünk, hogy még szebbé varázsoljuk egymás életét, s e nemes napon 2011. augusztus 20-án összeházasodunk. Szeretettel várunk minden kedves családtagot és barátot. Helyszín a Cullen család kanadai otthonának kertje. Sissy és Edward” – olvastam fel hangosan.
- Ez gyönyörű szép! – mondtam felállva és megöleltem barátnőmet.
- Örülök, hogy tetszik. Holnap adom postára az összeset – válaszolta, majd elengedett és távozott a szobából.
Egymásra mosolyogtunk Edwarddal, majd megcsókoltam.
Az utolsó másfél hét nagyon gyorsan eltelt. Mire észbe kaptam, már az esküvő előtti este volt és indultunk a legény- és leánybúcsúba. Alice elővett egy extra rövid ruhát, majd rám parancsolt, hogy vegyem fel és indulunk is. Nem volt mit tennem, szót fogadtam. Felöltöztem, majd lementünk a nappaliba. A fiúk is épp indulni készültek. Edward elámult, mikor meglátott.
- Mi lenne, ha inkább elszöknénk és kettesben töltenénk az estét? – suttogta, de barátnőm meghallotta.
- Meg ne próbáljátok! – ripakodott ránk! – Vegyetek egy gyors, ám egy rövid búcsút egymástól, ugyanis holnap az oltárig nem fogjátok egymást látni!
Ledöbbenve néztem Alice-re.
- Komolyan??
- Igen. Reggel kipihened az estét, dél környékén neki állsz az öltözködésnek és három kezdődik az esküvőd, amiről nem késhetsz – válaszolta.
Felsóhajtottam. Átöleltem Edward derekát és a szemébe néztem.
- Nos, akkor érezd jól magadat! Holnap találkozunk! – mondtam.
- Rendben. Szeretlek! – válaszolta és megcsókolt.
Egymásra mosolyogtunk, majd először a fiúk hajtottak el a szürke dzsippel, majd mi Rose BMW-jével. Az idő meleg volt az égen csillagok ragyogtak. Fél óra autókázás után álltunk meg egy bulizó hely előtt. A csajok kiszálltak, majd én is követtem a példájukat. Kifizették a belépőmet és kezdetét vette a leánybúcsúztatom. A zene üvöltött a hangulat fantasztikus volt. Hajnalig táncoltunk a parketten, kibulizva magunkat. Nagyokat nevettünk és hangosan énekeltük a kedvenc számaink szövegeit. Egy emlékezetes este volt ez. Kacarászva szálltunk be a kocsiba és hajtottunk haza. Egymást ölelve léptünk be a házba, ahol ismerős arcok vártak haza, kivéve egyet. Egy pillanatra mindenki elcsendesedett. Az ismerős arcú nőre néztem. Ekkor léptek be a fiúk is az ajtón, akik először vidáman fogadták a vendégeket, majd elcsendesedtek, mikor meglátták a vendéget. Edward azonnal mellém lépett és átölelte a derekamat. Az illető felállt és közelebb lépett hozzánk. Edward halkan felmordult.
- Sziasztok! – köszönt kicsit félősen Tanya.
- Mit akarsz? – kérdezte a fogain keresztül szűrve szerelmem.
- Edward! – szólt a fiára Carlisle.
- Semmi baj, Carlisle. Megértem. Azok után, ahogy múltkor viselkedtem veletek, főleg veled Sissy – mondta felém fordulva. – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Csúnyán viselkedtem veletek múltkor.
Ránéztem Edwardra.
„- Mit mondanak a gondolatai?” – kérdeztem.
„- Semmi rosszindulat nincs benne.” – jött a válasz.
„- Edward, mindenkinek jár még egy esély. Nem szeretném, ha ez elrontaná a mai napunkat. Szeretném, ha békességben és szeretetben telne el.”
„- Rendben, kicsim.”
- Nyilvánítsuk meg nem történtnek a dolgot, rendben? – kérdeztem Tanya felé fordulva.
Először elkerekedtek a szemeim, majd szorosan átölelt minket.
- Köszönöm.
- Jézusom!! Már ennyi az idő!!! – kiáltott fel Alice. – Nem fogunk elkészülni időben. Gyerünk, Sissy, irány az emelet, az én szobám! – mondta, megfogva a kezemet és elkezdett ráncigálni a lépcső felé. – Tanyával, majd az esküvő után is tudtok beszélgetni.
„- Szeretlek!” – üzentem még Edwardnak.
„- Én is!”
Bementem Alice szobájába és leültem az ágyra. Barátnőm kikészített egy csomó újságot arra az időre, míg ő a díszítéssel foglalkozik. Kapcsoltam halkan egy kis zenét is, de a kiváló hallásommal még így is hallottam, hogy kocsik jönnek és mennek. Ahogy teltek a percek, éreztem, hogy egyre idegesebb leszek, pedig még volt pár óra a ceremóniáig. Mikor végeztem az összes újság elolvasásával, elterültem Alicék ágyán is elmerültem a gondolataimban. Először is Tanya megjelenése jutott az eszembe. Mikor utoljára elváltunk elég fagyos volt a hangulat közöttünk és most mintha kicserélték volna. Teljesen máshogy viselkedett. Másodjára az esküvő menete jutott az eszembe. Sok elképzelésem volt, hogy hogyan fogok férjhez menni, de most egy se jutott az eszembe. Azt se tudtam, hogy Alice milyen ruhát varrt nekem és, hogy egyáltalán jó lesz-e rám. S mi van akkor, ha nem?? Miben megyek hozzá Edwardhoz? Kicsit pánikba estem. A tenyeremet a szememre szorítottam és próbáltam lecsendesíteni a gondolataimat. Hallottam, hogy lent mindenki föl-alá rohangál és pakol. Mire bármit is csinálhattam volna, vagy mondhattam volna, az ajtón belépett Alice.
- Remélem, kipihented magadat, ugyanis mostantól egy perc időd sem lesz pihenni – mondta. – Először is kezdjük azzal, hogy elmész fürdeni és hajat is mosol. A többit utána meglátjuk. S ne félj, minden rendben, előre láttam.
A kezembe nyom egy törülközőt meg egy fürdőköpenyt, majd betuszkol a fürdőbe. Egy picit a lelkem megnyugodott, de nem teljesen főleg a ruhával kapcsolatban. Beálltam a zuhany alá és percekig áztattam magamat, kiöblítve magamból a félelmet. Hajat mostam, majd köntösben visszamásztam a szobába. Alice leültetett egy székre, szemben a tükörrel és neki állt megszárítani a hajamat. Éreztem, hogy az idegesség újra eluralkodik rajtam. Lehunytam a szememet és csendben vártam, hogy készen legyek.
- A hajad kész! – mondta barátnőm. ű
Kinyitottam a szememet és elámultam. A hajam loknikban hullott a vállamra, néhány helyen fel volt tűzve. Eszméletlen volt. Barátnőm elém állt, majd neki állt egy kis sminket varázsolni az arcomra.
- Kész vagy. Menj, öltözz fel! A ruhád a fürdőben van felakasztva a polcra. Szólj, ha segíteni, ami száz százalék, de szólj és megyek!
Bólintottam. Besétáltam a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Megfordultam és egy meseszép ruha lógott a szekrényen. A szám elé kaptam a kezemet. Közelebb léptem a ruhához és megérintettem. Finom anyagból készült. Gyönyörű szépen nézett ki. Alice az álmaimat váltotta valóra ezzel a ruhával. Még magam sem tudtam, hogy milyen ruhát szeretnék és erre ez a kis csajszi kitalálja. Leakasztottam a fogasról, majd lassan felvettem. Igaza volt Alice-nek. Szükségem van rá.
- Alice! – szóltam ki.
Barátnőm azonnal belépett és az álla is leesett.
- Lélegzetelállítóan nézel ki! – mondta suttogva. Mögém lépett és segített felhúzni a cipzárt. Megigazítottam a ruhát magamon, majd belenéztem a tükörbe. Teljesen elámultam. Egy szépséges lány nézett vissza rám a tükörből. Nem akartam hinni a szememnek, hogy tényleg én vagyok az. Az ámuldozásból a halk kopogtatás zökkentet ki minket.
- Rose vagyok. Bejöhetek? – kérdezte.
- Persze.
Amint belépett ő is teljesen elámult. Nem jutott szavakhoz, ahogy Esme se, aki utána lépett be az ajtón. Miután mindenki kigyönyörködte magát, még felkerült a hajamba a tiara, a kezemre a kesztyű és készen álltam. A lányok elvonultak, hogy ők is felöltözzenek a koszorús lány ruhába. Esmével kettesben maradtunk.
- Csinos vagy, kicsim- mondta kedvesen.
- Köszönöm.
Egy idő után nem tudtam megülni, így fel-alá kezdtem sétálni a szobában, magam után húzva a hosszú uszályt. Kopogtattak az ajtón.
- Ki az? – szólt ki Esme.
- Aro vagyok.
Mindketten teljesen meglepődtünk, majd bólintottam Esmének, hogy beengedheti. Aro egyedül jött be a szobába. Ő is ugyan úgy elámult.
- Aro! – köszöntem. – Örülök, hogy el tudott jönni.
- Ugyan, ez csak természetes. Elbűvölően nézel ki, Sissy – mondta közelebb lépve. – Gondoltam, mielőtt elkezdődik a ceremónia, benézek.
- Kedves volt Öntől. Igazán jól esett – mondtam.
- Nos, megyek is. Elfoglalom a legjobb helyet, ahonnan láthatom az ifjú párt – válaszolta még, majd kilépett a szobából.
Eszembe jutott valami.
- Esme, ki lesz a pap? – kérdeztem.
- Eleazar. Örömmel vállalta el a szerepet.
Bólintottam. Újabb dolog jutott az eszembe. Az álmaim közé tartozott, hogy ha egyszer férjhez megyek, akkor az édesapám kísérjen az oltárhoz. Sajnos, az apám már nem kísérthet, de valaki más igen. Elcsendesítettem a háborgó gondolataimat.
„- Carlisle, fel tudnál jönni egy kicsit?” – kérdeztem gondolatban.
„ – Persze.”
Néhány perccel később kopogtattak, majd Carlisle lépett be az ajtón, fekete szmokingot viselve.
- Fantasztikusan nézel ki! – szólalt meg, mikor rám nézett.
- Köszönöm. Carlisle, szeretnék egy szívességet kérni.
- Igen?
- Elkísérsz az oltárig? – kérdeztem a szemébe.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott és közelebb lépett. Megfogta a kezemet.
- Örömmel! – válaszolta boldogan.
- Köszönöm.
Lentről halk sutyorgás hallatszódott fel. Percekkel később nyílt az ajtó és két koszorús lányom lépett be rajta. Gyönyörűen néztek ki a kék ruhákban. Alice mellém lépett. Neki állt mindent megigazítani.
- Öt perc és kezdődik – mondta. – Sissy, csak akkor indulj, mikor meghallod az esküvői induló hangját, de Carlisle úgy is tudni fogja. Mi megyünk elől Rosalieval. Tessék, itt van a csokrod is – nyújtott egy csokrot, ami pazarul nézett ki. – Jól van. A vendégek elfoglalták a helyüket. Indulhatunk. Nyugalom, Sissy.
Belekaroltam Carlisleba, és elindultunk lefele a lépcsőn. A ház káprázatosan nézett ki, hogy olyan sok virággal volt feldíszítve. A terasz ajtóhoz sétáltunk. Kikukkantottam. Sokan ültek a székeken és középen Eleazar állt. A lányok beálltak a küszöbre, majd Alice bólintott, mire felcsendültek a dallamok. A lányok lassan elindultak. Mély levegőt vettem és kihúztam magamat. Aztán meghallottam a dallamot, majd Carlisleba karolva elindultunk.
(http://www.youtube.com/watch?v=PsGd0t41Jhw) Mindenki egyszerre állt fel és fordult felénk. Voltak ismerős arcok és ismeretlenek is. Mindenkin elámult rajtunk és ez az arcukon is meglátszódott. Főleg Emmettén, akitől, majdnem hangos nevetésben törtem ki. Szép lassan haladtunk a sorok között. Középre néztem, ahol Edward állt fekete szmokingban. A látványtól a lélegzetem is elállt. Végül az kinevezett oltárhoz értünk. Carlisle megpuszilt, majd a kezemet Edward kezébe helyezte. Rámosolyogtam Edwardra és szembe fordultunk Elezearral.
- Kedves násznép, és kedves ifjú pár! Azért gyűltünk, ma itt össze, hogy megnézzük eme két ember tettét, mikor is házasságot kötnek. Kérdezem hát, Edward Anthony Cullen feleségül veszed-e az itt megjelent Elizabeth McAlistert?
- Igen.
- S te, Elizabeth McAlistert férjedül fogadod, azt itt megjelent Edward Anthony Cullent?
Mélyen Edward szemébe néztem.
- Igen.
- Kérlek titeket, hogy húzzátok föl egymás ujjára a gyűrűket, majd egy hitvesi csókkal köszöntsétek egymást.
Először Edward húzta fel az ujjamra a gyűrűt, majd én. Megfogta a kezemet és megcsókolt. Hangos tapsvihar és éljenzés tört ki a vendégek között. Szembe fordultunk velük és ők pedig egyesével elénk járultak és gratuláltak. Közben Edward bemutatta a brazíliai barátait is. Miután mindenki elmondta a jó kívánságait, következett a fényképezés. Persze a legtöbb rólunk készült, de sok készült a násznépről is. Mikor mindenkiről készült elég kép, Edward kézen fogott és átsétáltunk a sátorhoz, ami alatt egy hosszú asztal volt felállítva és egy tánctér volt kialakítva. Élőzenekar ült az egyik sarokban. Mindenki helyet foglalt, majd sorjában jöttek a köszöntök. Először Carlisle állt fel.
- Szeretnék sok boldogságot kívánni a fiamnak és fogadott leányomnak! – mondta és ránk mosolygott.
Aro következett mire, mindenki elcsendesedett.
- Először is szeretném megköszönni, hogy jelen lehettünk eme csodás eseményen. Gratulálok az ifjú párnak. Náluk szebb és szeretet teljesebb párt még sohasem láttam. Szeressétek egymást és legyetek boldogok! Sok boldogságot!
Mindenki tapsolt, majd a zenekar halk zenét kezdett el játszani. Edward felállt, majd a kezét nyújtotta. Elfogadtam, majd felsétáltunk a táncparkettre. Most következett a pár első, közös tánca. Lassú tánca kezdtünk. Mindenki minket figyelt. (http://www.youtube.com/watch?v=ZGoWtY_h4xo)
- Gyönyörűen nézel ki! – suttogta a fülembe.
- Köszönöm.
Letáncoltuk a számot, majd a vendégsereg egy része feláramlott a táncparkettre és táncolni kezdtek. A hangulat nagyon jó volt, mindenki boldog volt és mosolyogott. Egy pillanatra leültem, hogy kicsit kiszusszanjam magamat. Felnéztem az égre.
„- Anya! Apa! Boldog vagyok!” – gondoltam, majd elmosolyodtam.
- S most következzen a csokor eldobás – hallottam meg barátnőm hangját. – Kérem, a menyasszonyt, hogy fáradjon fel a színpadra, a többi hölgy pedig gyülekezzen a színpad előtt.
Felsétáltam a színpadra, rámosolyogtak a lányokra, majd hátat fordítottam nekik.
- Figyelem! – kiáltottam és hátra dobtam a csokromat.
A lányok egyszerre sikítottak fel. Néhány másodperccel később megfordultam és láttam, hogy Tanya kapta el a csokrot. Hangos tapsban törtem ki. Később Edwarddal felbontottuk a tortát, ami csak dísznek volt, de akkor is. Éjfélig mindenkivel sikerült táncolnom. Éjfél után a lányok gyorsan átöltöztettek a menyecske ruhába és kezdődött a hajnalig tartó táncos mulatság.
Életem legszebb napja volt. Edward kéz a kézben néztük meg, mikor felkelt a nap. Egymásra mosolyogtunk, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
Zenék, amik mentek még a lakodalom alatt:
http://www.youtube.com/watch?v=447yaU_4DF8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=FULXLzn4Gl0
http://www.youtube.com/watch?v=3Z5WpCvDHZk
http://www.youtube.com/watch?v=sQcYGx_jzlU
http://www.youtube.com/watch?v=FL0bjwez8mg
2011. április 2., szombat
26.fejezet: A nyaralás
Volterra
Sissy ruhája
Rosalie ruhája
Esme ruhája
Alice ruhája
(Sissy szemszöge)
Az új házba való beköltözésünket követő néhány napban Alice leült velünk hatszemközt beszélni az esküvőről. Minden kis apró dolgot megkérdezett és ennek nagyon örültem. Edward rám és a fantáziámra bízta, hogy hogyan szeretném a díszítést, de Alice azonnal közbe szólt, hogy azt csak bízzuk rá. Az időpontot most már biztosra tudtuk. Augusztus 20. Majdnem egy hónap van addigra hátra. Ennyi idő alatt kész lesznek a meghívók, amik még időben odaérnek a meghívottakhoz. Amivel gondban voltam, hogy nem tudtam, hogy milyen legyen a menyasszonyi ruhám. Ezt az egy dolgot nem akartam Alice-re bízni. Folyamatosan kerestem álmaim ruháját. Mikor már mindent megbeszéltünk, barátnőm távozott a szobánkból, így mi kicsit kettesben lehettünk.
- Hogy érzed magadat itt? – kérdezte Edward.
- Jól. Sokkal könnyebb minden. Örülök, hogy megtettem.
A család tagjai is lassan hozzászoktak az új élethez. Carlisle azonnal munkába állt egy közeli kórházban, ahol örömmel fogadták. Esme itt is talált egy árvaházat, így itt is tudott gondoskodni az szegény gyerekeken. Mi pedig fiatalok, élveztük a nyári szünetet, hisz szeptembertől kezdődik az iskola még nekem is. Unalmasnak tűnhet, de ilyen családért és életért képesek vagyok elbírni és eltűrni mindent.
Egyik nap a nappaliban ültem és egy könyvet olvastam, mikor kopogtattak. Mivel én voltam közelebb az ajtóhoz én nyitottam ki. Teljesen letaglózott a látvány. Ugyanis egy csuklyás férfi áll az ajtóban.
- Segíthetek? – kérdeztem udvariasan.
- Egy levelet hoztam a Cullen család számára, Aro mestertől – mondta a férfi és átnyújtott egy levet.
Átvettem, majd a távozott. Utána néztem, majd becsuktam az ajtót. A levelet nézegettem, míg a kanapéhoz nem értem és ültem le. Gondolataimba becsúsztak az Aroval való utolsó találkozásunk képei. Végig futott rajtam a hideg.
„- Vajon, mit akarhat?”
Esme lépett be a nappaliba.
- Mi az, Sissy? Mi érkezett? – kérdezte, aztán meglátta a levelet. – Mindenki jöjjön ide! – hívta Esme a többieket.
Néhány másodperccel később mindenki ott volt. Mindannyian meglepődtek, mikor meglátták a levelet.
- Ez a levél néhány perccel ezelőtt érkezett. Én magam vettem át a férfitól. De vajon, a Volturi, hogy jött rá ilyen hamar, hogy ide költöztünk?
- Sok katonájuk van, szerte a világban, így gondolom, hamar híre ment a költözésnek – mondta Carlisle. – Sissy, kérlek, nyisd ki a levelet és olvasd fel.
Óvatosan felbontottam a levelet és hangosan olvasni kezdtem.
„- Kedves Cullen család és Sissy!
Szeretettel várunt titeket Volterrába! Töltsétek velünk a Szent Jakab és a tenger ünnepét. Megjelenésetekre számítunk!
Üdvözlettel: Aro”
- Már magában a levél is sugallja, hogy kötelező megjelenünk, akkor is, ha nem akarjuk – szólalt meg Jasper.
- Sajnos nincs mit tennünk. Muszáj, vagyunk elmenni, ha nem akarjuk magunkra uszítani az egész Volterrát – sóhajtott fel Esme.
- Csodálkozom, hogy engem is meghívott – mondtam a levelet nézegetve.
- Hidd el, már régóta tudja, hogy vámpír vagy, ezért is számít rád is – válaszolt Edward.
- Nos, akkor nincs mit tennünk. Menjünk és pakoljunk össze. Alice, kérlek, foglaltassál jegyeket Olaszországba, minél előbbi járatra – szólalt meg Carlisle.
Mindannyian bólintottunk és szétszéledtünk a házban, hogy összepakoljunk néhány ruhát. Akkor estem, majdnem hanyatt, mikor kinyitottam a szekrényemet és alig volt köztük nyári ruha. Hisz Forksban nem volt meleg, a krétai ruháimat meg már mind kinőttem.
- Mi a baj, szerelmem? –lépett mögém Edward és átkarolta a derekamat.
- Azon kívül, hogy nincs egy nyári ruhám se, semmi baj.
- Emiatt ne aggódj, majd kint veszünk valami ruhát. Szóval, csak a legfontosabb dolgokat hozd magaddal.
- Rendben.
Később kiderült, hogy Alice csak reggelre kapott már jegyeket, így volt még egy esténk beszélgetni. Edward látta rajtam, hogy ideges vagyok.
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg!
- Tudom, de akkor is. Kicsit félek, hogy mi lesz. A képességeimre is biztosan kíváncsi lesz Aro –mondtam az ágy szélén ülve.
- Gyere, segítek megnyugodni – mondta és leült mögém, majd masszírozni kezdte a vállamat.
Mondanom se kell, hogy ez beindította az én fantáziámat is. Halkan felmordultam, majd szembe fordultam Edwarddal és beleültem az ölébe. Megcsókoltam, majd végig dőltünk az ágyon és egy felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt.
Reggelig ki se másztunk a szobánkból. Az indulás előtt negyed órával bukkanunk föl a nappaliban, kezükben a cuccainkkal.
- Hallom, valakinek nincsenek nyári ruhái – táncolt el előttünk Alice.
Megforgattam a szemeimet.
- Gyerünk, induljunk! – szólalt meg Carlisle.
Két kocsival mentünk ki a reptérre. Már teljesen hozzászoktam, hogy Cullenék, mindig első osztályon utaznak. Egy nyolcórás út várt előttünk. Hála, még a reptéren tudtam venni könyveket és újságokat, így nem unatkoztam az úton. Szerencsénkre már sötétedett, mikor leszállt a repülő Firenzében. Még a reptéren Alice elrángatott vásárolni, így át tudtam öltözni egy lengébb ruhába. Kint a parkolóban két kocsi várt ránk, egy-egy sofőrrel. Két csoportra oszlottunk. Esméék velünk jöttek, míg a többiek a másik kocsival. Firenzéből még egy másfél órás út vezetett Volterrába. Az utat csendben tettük meg. Mivel későn érkeztünk, így azonnal elszállásoltak minket. Felsóhajtottam, mikor becsukódott mögöttünk a szobaajtó és kettesben maradtunk. Egy levél várt minket az ágyon. Kibontottam.
„- Üdvözöllek titeket Volterrában!
Remélem, jól utaztatok. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait és holnap reggel várlak titeket a csarnokban. Üdvözlettel: Aro.”- olvastam fel hangosan a levelet, majd kivettem még egy papírlapot.
„Programok: Hétfőn találkozás a Volturival, utána szabad foglalkozás. Kedden megjelenés az esti bálon. A maradék napokat pedig szabad foglalkozással tölthetik.” – olvastam fel.
Hitetlenkedve néztem Edwardra.
- Ez most komoly?
- Sajnos, muszáj betartanunk ezeket a dolgokat, ha nem akarjuk magunkra haragítani a Volturit.
Az ablakhoz léptem. Friss éjszakai levegő áramlott be a szobába. Gyönyörű szép volt az éjszaka Volterrában.
- S gondolom, erre az esti bálra ki kell öltözni.
- Igen. A formalitások és az itteni etikett ez kívánja.
Felsóhajtottam.
- Legyen, de főleg, miattad öltözök ki és miattad csinálom végig.
Edward elmosolyodott. Megcsókolt, majd a várost néztük tovább.
Reggel, kilenc és tíz óra körül kopogtattak az ajtón. Edward nyitott ajtót. Egy fiatal srác állt kint.
- Jó reggelt! Kérem, fáradjanak utánam.
Bólintottunk. Útközben a többiek is csatlakoztak hozzánk, majd együtt sétáltunk be a csarnokba, ahol Aro és másik két férfi várt minket székeken ülve, a terem közepén. Aro állt fel elsőnek.
- Üdvözöllek titeket! Örülök, hogy eljöttetek – mondta felállva és közelebb lépett hozzánk. – Sissy, hadd mutassam be Caiust és Marcust.
A két férfira néztem.
- Jó napot! A nevem Elizabeth McAlister – mutatkoztam be, a férfiakra nézve.
- Carlisle, jó barátom, örülök, hogy láthatlak. Régen találkoztunk már – szólalt meg Aro, kezét a családfő felé nyújtva.
Carlisle közelebb lépett és kezet fogott a Volturi vezetőjével. Láttam, hogy Aro most tud meg mindent, ami idáig történt velünk. Mikor végzett, elengedte a családfőt és rám emelte vörös szemeit.
- Megengeded, Sissy? – kérdezte, felém nyújtva a kezét.
Halkan vettem egy mély levegőt és közelebb léptem. A kezemet a kezébe helyeztem. Pillanatokig nem történt semmi, aztán rám nézett.
- Drága Marcus és Caius. Sissy néhány hónappal ezelőtt vált vámpírrá. Láttam Carlisle gondolatai között, hogy több képesség is a birtokában van, de még mindig nem tudok olvasni a gondolataidban. Megtisztelnél minket, ha megmutatnád őket. Kérlek, próbáld ki rajtam.
Többen felszisszentek az ötleten. Kicsit megijedtem, de magamra erőltettem a nyugalmat. Elcsendesítettem a gondolataimat és koncentrálni kezdtem.
„- Az egyik képességem, hogy tudok kommunikálni másokkal a gondolataimon keresztül.” –üzentem Aronak, aki meglepődött, majd elmosolyodott.
- A másik képességem, hogy védőpajzsot tudok felvonni magam és mások köré – mondtam és mindkettőnket egy burokba vontam be.
A teremőrök azonnal támadásba lendültek, de Aro leintette őket. Feloldottam a burkot.
- A harmadik pedig, hogy ha akarom, akkor bezárok valakit valahová, mondjuk egy terembe – szólaltam meg.
- Egyszerűen fantasztikus. Egy kérdésem maradt már csak. Nem akarsz hozzánk csatlakozni?
Elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen a meghívást, de én szeretek a családommal élni –feleltem és ránéztem a családtagjaimra.
- Ahogy óhajtod. Milyen gyönyörű szép gyűrűd van – jegyezte meg az ékszerre nézve.
Éreztem, hogy Edward közelebb lép és megfogja a kezemet. Ahogy teltek a percek egyre jobban megkedveltem Arot. Már egyáltalán nem féltem tőle, hisz egy kedves ember, vagyis vámpír volt, csak közelebbről meg kellett ismerni.
- Köszönöm.
- Mikor lesz a nagy esemény?
- Augusztus 20-án. Örömmel látjuk Önöket is – mondtam, meghívva őket az esküvőnkre.
Mindannyian meglepődtek, de Aro kedvesen válaszolt.
- Köszönjük a meghívást. Feltétlen ott leszünk.
Elmosolyodtam. Ezután, a beszélgetés után a hangulat feloldott és mindenki mosolyogva beszélgetett a másikkal. A délutáni órákban hagytuk el a csarnokot jó kedvvel. Mivel nem sütött a nap, de nem is esett az eső, így elmentünk ruhákat vásárolni a holnap esti bálra. Mivel Olaszországban voltunk, így temérdek sok ruha volt. Már épp megtetszett egy rövid egyrészes ruha, mikor Alice felvilágosított.
- Sajnos, ez nem olyan bál, mint a középiskolákban van. Itt a hosszú ruha a kötelező.
Felsóhajtottam. Órákig tekeregtünk a lányokkal a városban, mire sikerült találnunk egy olyan boltot, ami ilyen ruhákkal foglalkozott és ráadásul mind a négyünkre volt megfelelő ruha. Persze Alice megfenyegetett minket, hogy a fiúknak nem szabad látniuk az ruhákat. A visszafelé tartó úton megláttam egy esküvői ruhaszalont. Persze barátnőm azonnal lecsapott a lehetőségre és bevonszolt az üzletbe. Itt átnéztük az összes ruhát, de egy sem tetszett. Volt, aminek az alja tetszett, aztán a felső része nem, vagy éppen fordítva. Sóhajtva léptem ki az eladó helységből. Hirtelen eszembe jutott valami.
- Alice, tudom már, hogy milyen ruhát szeretnék.
Barátnőm felkapta a fejét.
- Szeretném, ha az alja fodros lenne, és nagy abronccsal legyen. A felső részével csak annyi a kikötésem, hogy pánt nélküli legyen.
- Igen, látom a szemeim előtt. Bízd csak rám! Előre szólok, hogy a ruhát már csak az esküvő napján fogod látni. Ha hazamentünk Kanadába, leveszem a méreteidet is.
Elképedtem.
- Ne már! Ez így nem ér!
- De igen! S hidd el, nagyon fog tetszeni. Milyen színű legyen a koszorúslányok ruhája?
- Kék.
- Rendben – felelte pont akkor, mikor beléptünk a szállás kapuján. Az épületben külön váltunk és elvonultunk a saját szobánkba. Nagyot sóhajtva feküdtem le Edward mellé az ágyba.
- Sikerült megvennetek a ruhákat? – kérdezte átölelve.
- Igen, de a húgod valami agyrém – mondtam a fejemet csóválva.
- Én mondtam. S ha egyszer beindul addig le nem áll, míg véghez nem viszi a tervét.
Vágtam egy grimaszt. Az est további részét beszélgetéssel töltöttük. Másnap, az egész napot a falakon belül töltöttük, ugyanis ki sütött a nap. Aro szívesen felajánlotta a könyvtár használatát, szóval az egész délelőttömet és a kora délutánt is ott töltöttem, addig, míg Alice be nem robbant és rángatott fel a székből, mondván, hogy lassan készülődni kell a bálra. Betuszkolt a Jasperrel való közös szobájukba, ahol már ott volt Esme és Rosalie is. Alice leültetett egy székre és azonnal neki állt valami frizurát kreálni a hajamból. Talán egy fél óra múlva lettem kész és álltam neki öltözni. Elővettem a szekrényből a gyönyörű ruhát, amit tegnap vettünk. Felvettem, majd megnéztem magamat a tükörben. Fantasztikusan néztem ki. Esme mindhármunkról készített fotót, majd egy közös is készült. Épp, hogy csak elkattant a fényképezőgép, kopogtattak az ajtón. Még gyorsan beraktam fülbevalókat, majd kivonultunk a folyósóra, ahol a fiúk vártak egy köpönyeges sráccal. Látni kellett volna a fiúk arcát. Teljesen elképedtek, mikor mi négyen kiléptünk. Percekig csak néztek minket, aztán halk kuncogásban törtünk ki. Végül az idegen srác szólalt meg.
- Elnézést a zavarásért, de Aro nagyúr már várja Önöket.
Carlisle mozdult meg elsőnek és lépett Esme mellé. Persze utána a többiek is ugyan ezt tették. Rámosolyogtam Edwardra, majd belé karoltam.
- Gyönyörű szép vagy ma este – suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen.
Páronként, egymás mögött indultunk el arra, amerre a srác ment. Végül egy ajtó elé értünk. A két őr kinyitotta előttünk és egy hatalmas bálterem tárult elénk. Bent már halk muzsika szólt és sok vámpír volt jelen. Egyesek táncoltak, vagy csoportokba verődve beszélgettek. Sokan elnémultak és ránk néztek, mikor beléptünk. Aztán egy helyen szétnyílt a tömeg és Aro jött felénk, oldalán a feleségével.
- Áh, a Cullen család! Köszönöm, hogy eljöttetek a bálra! Hadd mutassam be a feleségemet, Sulpiciát.
- Jó estét! – köszöntünk, mire a nő csak bólintott.
- Csodálatosan néznek ki ma a hölgyek – mondta Aro mindnyájunkra ránézve, de szemei legtöbbször engem firtattak. – Érezzétek jól magatokat! – és azzal megfordult és elindult egy másik csoport felé. Mi is két csoportra oszlottunk. Alice és Jasper leültek egy asztalhoz, ami nekünk volt fenn tartva, mi pedig beálltunk a táncolók közé. Sokan megbámultak minket.
„- Úgy érzem magamat, mint az iskolai bálon, amikor a te oldaladon léptem be.” – üzentem Edwardnak.
„- Hasonlít ahhoz, de ez itt teljesen más. Szerelmem, ne foglalkozz a szemekkel, gondold azt, hogy csak mi és a többiek vannak csak itt.”
„- Rendben.”
Egy ideig ment is ez a dolog, addig míg Aro fel nem kért táncolni. Nem volt mit tennem, elfogadtam. Kézen fogott és felvezetett a táncparkettre, ami hirtelen kiürült az érkezésünkre. Lassú táncba kezdtünk bele.
- Hogy érzed magadat? – kérdezte.
- Köszönöm jól. Gyönyörű szép ez a bálterem.
- Köszönöm. Még az ezerötszázas években építettem. S hogy tetszett a város?
- Fantasztikus. Szeretem a tenger sós illatát, ami átjárja a levegőt. Sokáig éltem tenger mellett, míg Forksba nem költöztem.
- Hogy viseled a vámpírságot?
- Jól. Lassan mindenhez hozzá szokok. Egy dolgot nem szeretek benne, hogy nem tudok a napra kimenni, pedig imádom a napsütést és most is, hogy itt vagyunk, szívesen megmártóztam volna a tengerben.
- Igen, ez egy igen sajnálatos dolog.
A többi időt csendben töltöttük. Aro legalább két szám hosszáig táncolt velem. Mikor véget ért az utolsó szám, kezet csókolt, majd visszakísért az asztalhoz. Helyet foglaltam, majd megkérte Carlislet, hogy sétáljanak egyet. Edward megfogta a kezemet és kicsit aggódva nézett rám.
„- Jól vagyok, nincs semmi bajom, csak már nem sokáig fogom bírni ezt az egész felhajtást.”
„- Elhiszem. Nemsokára úgy is távozni szeretnénk mindannyian.”
Megvártuk, míg Carlisle visszaér, majd együtt kívántunk további szép estét és vonultunk vissza a saját szobánkba. Örömmel szabadultam meg a ruhámtól és öltöztem át egy kényelmesebb ruhába. Épp csak kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, kezemben egy könyvvel, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Kérdőn néztem Edwardra, aki kinyitott az ajtót és Carlisle lépett be rajta. Felültem az ágyban.
- Pakoljatok össze, negyed óra múlva indulunk –mondta kedvesen.
- De hova? Hisz mindjárt hajnalodik! – feleltem hitetlenkedve.
- Meglepetés.
Mostanság mintha túl sok meglepetés történt volna az életemben, futott át az agyamon. Mindegy, nem volt mit tenni. Összepakoltunk és kisétáltunk az épületből. Két kocsi állt az épület előtt. Beszálltunk és elindultunk kifelé a városból. Fél órás utazás után szálltunk ki a kikötőnél. A tenger ragyogott a holdfényben, csodálatos képet nyújtva így. Átszálltunk egy hajóba, ahol Edward egy kendőt hozott, azzal a szöveggel, hogy meglepetés és bekötötte a szememet. Kezdett egy kicsit elegem lenni a meglepetésekből…
Elindultunk és a sós levegő az arcomba csapot. Nem tudtam, hogy hova visznek, de egyre jobban furdalt a kíváncsiság. Nem tudom meddig utaztunk, míg le nem állították a motort és ölbe nem kapott Edward. Kilépett velem a hajóból és cipelt egy ideig. Lassan éreztem, hogy mintha kezdene kisütni a nap.
- Edward! A nap! Valaki észre fog venni minket! – aggodalmaskodtam.
Mindenki halk kuncogásban tört ki. Edward lábra állított és lassan eloldozta kendőt. Eltátottam a számat, mikor megláttam a tájat. Egy homokos tengerparton voltunk és tőlem nem messze hullámzott a tenger. Nem akartam hinni a szemeimnek. Azonnal levetettem a cipőmet és sikítva futni kezdtem a tenger felé. Boldognak és szabadnak éreztem magamat. Mikor elértem a part végébe, először csak a lábamat érte a víz, majd egy nagy sikítás keretében beleugrottam a vízbe, nem foglalkozva azzal, hogy mindenem elázik. Felszabadultan úsztam egyet és mosolyogva lebegtem a tengerben. A napsütött és ez mindennél fantasztikusabb volt, hogy érezhettem a bőrömön. Talán fél óra múlva másztam ki a tengerből mosolyogva. Edward nyakába ugrottam, így ő is vizes lett.
- Gyere, menjünk be. Öltözz át! - mondta, becipelve a házba.
A többiek mosolyogtak rajtam, mikor beléptünk a luxus tengerparti házba. Na, igen, látszik, hogy a Volturinak sok pénze van, hogy ilyen kisebb fajta villákat húzz föl. Átöltöztem fürdőruhába, amit Alice nyomott a kezembe. A kezemre hajtottam egy törülközőt és indultam volna ki a partra, de Carlisle félúton megállított.
- A te nevedre szól –mondta és átnyújtott egy borítékot, rajta a nevemmel.
- Köszönöm – feleltem és átvettem.
Kinyitottam a borítékot és Aro kézírását pillantottam meg.
„- Kedves Sissy! A szívem megsajdult, mikor megtudtam, hogy imádod a tengert, és hogy a vámpírság miatt nem tudsz kiszabadulni a napra, így úgy döntöttem, hogy megleplek téged, azzal, hogy felajánlom a tengerparti villát egy hétre, hogy kicsit élvezhesd a napsütést! Kellemes időtöltést kívánok neked! Köszönöm, hogy meglátogattál az otthonomban. Természetesen a jövő hónapi esküvőn számíthatsz a megjelenésünkre.
Üdvözlettel: Aro.”
Elmosolyodtam, majd kifutottam a partra a többiekhez, akik bohóckodtak a vízben. Egy felejthetetlen hetet töltöttünk itt el, köszönhetően Aronak.
Sissy ruhája
Rosalie ruhája
Esme ruhája
Alice ruhája
(Sissy szemszöge)
Az új házba való beköltözésünket követő néhány napban Alice leült velünk hatszemközt beszélni az esküvőről. Minden kis apró dolgot megkérdezett és ennek nagyon örültem. Edward rám és a fantáziámra bízta, hogy hogyan szeretném a díszítést, de Alice azonnal közbe szólt, hogy azt csak bízzuk rá. Az időpontot most már biztosra tudtuk. Augusztus 20. Majdnem egy hónap van addigra hátra. Ennyi idő alatt kész lesznek a meghívók, amik még időben odaérnek a meghívottakhoz. Amivel gondban voltam, hogy nem tudtam, hogy milyen legyen a menyasszonyi ruhám. Ezt az egy dolgot nem akartam Alice-re bízni. Folyamatosan kerestem álmaim ruháját. Mikor már mindent megbeszéltünk, barátnőm távozott a szobánkból, így mi kicsit kettesben lehettünk.
- Hogy érzed magadat itt? – kérdezte Edward.
- Jól. Sokkal könnyebb minden. Örülök, hogy megtettem.
A család tagjai is lassan hozzászoktak az új élethez. Carlisle azonnal munkába állt egy közeli kórházban, ahol örömmel fogadták. Esme itt is talált egy árvaházat, így itt is tudott gondoskodni az szegény gyerekeken. Mi pedig fiatalok, élveztük a nyári szünetet, hisz szeptembertől kezdődik az iskola még nekem is. Unalmasnak tűnhet, de ilyen családért és életért képesek vagyok elbírni és eltűrni mindent.
Egyik nap a nappaliban ültem és egy könyvet olvastam, mikor kopogtattak. Mivel én voltam közelebb az ajtóhoz én nyitottam ki. Teljesen letaglózott a látvány. Ugyanis egy csuklyás férfi áll az ajtóban.
- Segíthetek? – kérdeztem udvariasan.
- Egy levelet hoztam a Cullen család számára, Aro mestertől – mondta a férfi és átnyújtott egy levet.
Átvettem, majd a távozott. Utána néztem, majd becsuktam az ajtót. A levelet nézegettem, míg a kanapéhoz nem értem és ültem le. Gondolataimba becsúsztak az Aroval való utolsó találkozásunk képei. Végig futott rajtam a hideg.
„- Vajon, mit akarhat?”
Esme lépett be a nappaliba.
- Mi az, Sissy? Mi érkezett? – kérdezte, aztán meglátta a levelet. – Mindenki jöjjön ide! – hívta Esme a többieket.
Néhány másodperccel később mindenki ott volt. Mindannyian meglepődtek, mikor meglátták a levelet.
- Ez a levél néhány perccel ezelőtt érkezett. Én magam vettem át a férfitól. De vajon, a Volturi, hogy jött rá ilyen hamar, hogy ide költöztünk?
- Sok katonájuk van, szerte a világban, így gondolom, hamar híre ment a költözésnek – mondta Carlisle. – Sissy, kérlek, nyisd ki a levelet és olvasd fel.
Óvatosan felbontottam a levelet és hangosan olvasni kezdtem.
„- Kedves Cullen család és Sissy!
Szeretettel várunt titeket Volterrába! Töltsétek velünk a Szent Jakab és a tenger ünnepét. Megjelenésetekre számítunk!
Üdvözlettel: Aro”
- Már magában a levél is sugallja, hogy kötelező megjelenünk, akkor is, ha nem akarjuk – szólalt meg Jasper.
- Sajnos nincs mit tennünk. Muszáj, vagyunk elmenni, ha nem akarjuk magunkra uszítani az egész Volterrát – sóhajtott fel Esme.
- Csodálkozom, hogy engem is meghívott – mondtam a levelet nézegetve.
- Hidd el, már régóta tudja, hogy vámpír vagy, ezért is számít rád is – válaszolt Edward.
- Nos, akkor nincs mit tennünk. Menjünk és pakoljunk össze. Alice, kérlek, foglaltassál jegyeket Olaszországba, minél előbbi járatra – szólalt meg Carlisle.
Mindannyian bólintottunk és szétszéledtünk a házban, hogy összepakoljunk néhány ruhát. Akkor estem, majdnem hanyatt, mikor kinyitottam a szekrényemet és alig volt köztük nyári ruha. Hisz Forksban nem volt meleg, a krétai ruháimat meg már mind kinőttem.
- Mi a baj, szerelmem? –lépett mögém Edward és átkarolta a derekamat.
- Azon kívül, hogy nincs egy nyári ruhám se, semmi baj.
- Emiatt ne aggódj, majd kint veszünk valami ruhát. Szóval, csak a legfontosabb dolgokat hozd magaddal.
- Rendben.
Később kiderült, hogy Alice csak reggelre kapott már jegyeket, így volt még egy esténk beszélgetni. Edward látta rajtam, hogy ideges vagyok.
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg!
- Tudom, de akkor is. Kicsit félek, hogy mi lesz. A képességeimre is biztosan kíváncsi lesz Aro –mondtam az ágy szélén ülve.
- Gyere, segítek megnyugodni – mondta és leült mögém, majd masszírozni kezdte a vállamat.
Mondanom se kell, hogy ez beindította az én fantáziámat is. Halkan felmordultam, majd szembe fordultam Edwarddal és beleültem az ölébe. Megcsókoltam, majd végig dőltünk az ágyon és egy felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt.
Reggelig ki se másztunk a szobánkból. Az indulás előtt negyed órával bukkanunk föl a nappaliban, kezükben a cuccainkkal.
- Hallom, valakinek nincsenek nyári ruhái – táncolt el előttünk Alice.
Megforgattam a szemeimet.
- Gyerünk, induljunk! – szólalt meg Carlisle.
Két kocsival mentünk ki a reptérre. Már teljesen hozzászoktam, hogy Cullenék, mindig első osztályon utaznak. Egy nyolcórás út várt előttünk. Hála, még a reptéren tudtam venni könyveket és újságokat, így nem unatkoztam az úton. Szerencsénkre már sötétedett, mikor leszállt a repülő Firenzében. Még a reptéren Alice elrángatott vásárolni, így át tudtam öltözni egy lengébb ruhába. Kint a parkolóban két kocsi várt ránk, egy-egy sofőrrel. Két csoportra oszlottunk. Esméék velünk jöttek, míg a többiek a másik kocsival. Firenzéből még egy másfél órás út vezetett Volterrába. Az utat csendben tettük meg. Mivel későn érkeztünk, így azonnal elszállásoltak minket. Felsóhajtottam, mikor becsukódott mögöttünk a szobaajtó és kettesben maradtunk. Egy levél várt minket az ágyon. Kibontottam.
„- Üdvözöllek titeket Volterrában!
Remélem, jól utaztatok. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait és holnap reggel várlak titeket a csarnokban. Üdvözlettel: Aro.”- olvastam fel hangosan a levelet, majd kivettem még egy papírlapot.
„Programok: Hétfőn találkozás a Volturival, utána szabad foglalkozás. Kedden megjelenés az esti bálon. A maradék napokat pedig szabad foglalkozással tölthetik.” – olvastam fel.
Hitetlenkedve néztem Edwardra.
- Ez most komoly?
- Sajnos, muszáj betartanunk ezeket a dolgokat, ha nem akarjuk magunkra haragítani a Volturit.
Az ablakhoz léptem. Friss éjszakai levegő áramlott be a szobába. Gyönyörű szép volt az éjszaka Volterrában.
- S gondolom, erre az esti bálra ki kell öltözni.
- Igen. A formalitások és az itteni etikett ez kívánja.
Felsóhajtottam.
- Legyen, de főleg, miattad öltözök ki és miattad csinálom végig.
Edward elmosolyodott. Megcsókolt, majd a várost néztük tovább.
Reggel, kilenc és tíz óra körül kopogtattak az ajtón. Edward nyitott ajtót. Egy fiatal srác állt kint.
- Jó reggelt! Kérem, fáradjanak utánam.
Bólintottunk. Útközben a többiek is csatlakoztak hozzánk, majd együtt sétáltunk be a csarnokba, ahol Aro és másik két férfi várt minket székeken ülve, a terem közepén. Aro állt fel elsőnek.
- Üdvözöllek titeket! Örülök, hogy eljöttetek – mondta felállva és közelebb lépett hozzánk. – Sissy, hadd mutassam be Caiust és Marcust.
A két férfira néztem.
- Jó napot! A nevem Elizabeth McAlister – mutatkoztam be, a férfiakra nézve.
- Carlisle, jó barátom, örülök, hogy láthatlak. Régen találkoztunk már – szólalt meg Aro, kezét a családfő felé nyújtva.
Carlisle közelebb lépett és kezet fogott a Volturi vezetőjével. Láttam, hogy Aro most tud meg mindent, ami idáig történt velünk. Mikor végzett, elengedte a családfőt és rám emelte vörös szemeit.
- Megengeded, Sissy? – kérdezte, felém nyújtva a kezét.
Halkan vettem egy mély levegőt és közelebb léptem. A kezemet a kezébe helyeztem. Pillanatokig nem történt semmi, aztán rám nézett.
- Drága Marcus és Caius. Sissy néhány hónappal ezelőtt vált vámpírrá. Láttam Carlisle gondolatai között, hogy több képesség is a birtokában van, de még mindig nem tudok olvasni a gondolataidban. Megtisztelnél minket, ha megmutatnád őket. Kérlek, próbáld ki rajtam.
Többen felszisszentek az ötleten. Kicsit megijedtem, de magamra erőltettem a nyugalmat. Elcsendesítettem a gondolataimat és koncentrálni kezdtem.
„- Az egyik képességem, hogy tudok kommunikálni másokkal a gondolataimon keresztül.” –üzentem Aronak, aki meglepődött, majd elmosolyodott.
- A másik képességem, hogy védőpajzsot tudok felvonni magam és mások köré – mondtam és mindkettőnket egy burokba vontam be.
A teremőrök azonnal támadásba lendültek, de Aro leintette őket. Feloldottam a burkot.
- A harmadik pedig, hogy ha akarom, akkor bezárok valakit valahová, mondjuk egy terembe – szólaltam meg.
- Egyszerűen fantasztikus. Egy kérdésem maradt már csak. Nem akarsz hozzánk csatlakozni?
Elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen a meghívást, de én szeretek a családommal élni –feleltem és ránéztem a családtagjaimra.
- Ahogy óhajtod. Milyen gyönyörű szép gyűrűd van – jegyezte meg az ékszerre nézve.
Éreztem, hogy Edward közelebb lép és megfogja a kezemet. Ahogy teltek a percek egyre jobban megkedveltem Arot. Már egyáltalán nem féltem tőle, hisz egy kedves ember, vagyis vámpír volt, csak közelebbről meg kellett ismerni.
- Köszönöm.
- Mikor lesz a nagy esemény?
- Augusztus 20-án. Örömmel látjuk Önöket is – mondtam, meghívva őket az esküvőnkre.
Mindannyian meglepődtek, de Aro kedvesen válaszolt.
- Köszönjük a meghívást. Feltétlen ott leszünk.
Elmosolyodtam. Ezután, a beszélgetés után a hangulat feloldott és mindenki mosolyogva beszélgetett a másikkal. A délutáni órákban hagytuk el a csarnokot jó kedvvel. Mivel nem sütött a nap, de nem is esett az eső, így elmentünk ruhákat vásárolni a holnap esti bálra. Mivel Olaszországban voltunk, így temérdek sok ruha volt. Már épp megtetszett egy rövid egyrészes ruha, mikor Alice felvilágosított.
- Sajnos, ez nem olyan bál, mint a középiskolákban van. Itt a hosszú ruha a kötelező.
Felsóhajtottam. Órákig tekeregtünk a lányokkal a városban, mire sikerült találnunk egy olyan boltot, ami ilyen ruhákkal foglalkozott és ráadásul mind a négyünkre volt megfelelő ruha. Persze Alice megfenyegetett minket, hogy a fiúknak nem szabad látniuk az ruhákat. A visszafelé tartó úton megláttam egy esküvői ruhaszalont. Persze barátnőm azonnal lecsapott a lehetőségre és bevonszolt az üzletbe. Itt átnéztük az összes ruhát, de egy sem tetszett. Volt, aminek az alja tetszett, aztán a felső része nem, vagy éppen fordítva. Sóhajtva léptem ki az eladó helységből. Hirtelen eszembe jutott valami.
- Alice, tudom már, hogy milyen ruhát szeretnék.
Barátnőm felkapta a fejét.
- Szeretném, ha az alja fodros lenne, és nagy abronccsal legyen. A felső részével csak annyi a kikötésem, hogy pánt nélküli legyen.
- Igen, látom a szemeim előtt. Bízd csak rám! Előre szólok, hogy a ruhát már csak az esküvő napján fogod látni. Ha hazamentünk Kanadába, leveszem a méreteidet is.
Elképedtem.
- Ne már! Ez így nem ér!
- De igen! S hidd el, nagyon fog tetszeni. Milyen színű legyen a koszorúslányok ruhája?
- Kék.
- Rendben – felelte pont akkor, mikor beléptünk a szállás kapuján. Az épületben külön váltunk és elvonultunk a saját szobánkba. Nagyot sóhajtva feküdtem le Edward mellé az ágyba.
- Sikerült megvennetek a ruhákat? – kérdezte átölelve.
- Igen, de a húgod valami agyrém – mondtam a fejemet csóválva.
- Én mondtam. S ha egyszer beindul addig le nem áll, míg véghez nem viszi a tervét.
Vágtam egy grimaszt. Az est további részét beszélgetéssel töltöttük. Másnap, az egész napot a falakon belül töltöttük, ugyanis ki sütött a nap. Aro szívesen felajánlotta a könyvtár használatát, szóval az egész délelőttömet és a kora délutánt is ott töltöttem, addig, míg Alice be nem robbant és rángatott fel a székből, mondván, hogy lassan készülődni kell a bálra. Betuszkolt a Jasperrel való közös szobájukba, ahol már ott volt Esme és Rosalie is. Alice leültetett egy székre és azonnal neki állt valami frizurát kreálni a hajamból. Talán egy fél óra múlva lettem kész és álltam neki öltözni. Elővettem a szekrényből a gyönyörű ruhát, amit tegnap vettünk. Felvettem, majd megnéztem magamat a tükörben. Fantasztikusan néztem ki. Esme mindhármunkról készített fotót, majd egy közös is készült. Épp, hogy csak elkattant a fényképezőgép, kopogtattak az ajtón. Még gyorsan beraktam fülbevalókat, majd kivonultunk a folyósóra, ahol a fiúk vártak egy köpönyeges sráccal. Látni kellett volna a fiúk arcát. Teljesen elképedtek, mikor mi négyen kiléptünk. Percekig csak néztek minket, aztán halk kuncogásban törtünk ki. Végül az idegen srác szólalt meg.
- Elnézést a zavarásért, de Aro nagyúr már várja Önöket.
Carlisle mozdult meg elsőnek és lépett Esme mellé. Persze utána a többiek is ugyan ezt tették. Rámosolyogtam Edwardra, majd belé karoltam.
- Gyönyörű szép vagy ma este – suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen.
Páronként, egymás mögött indultunk el arra, amerre a srác ment. Végül egy ajtó elé értünk. A két őr kinyitotta előttünk és egy hatalmas bálterem tárult elénk. Bent már halk muzsika szólt és sok vámpír volt jelen. Egyesek táncoltak, vagy csoportokba verődve beszélgettek. Sokan elnémultak és ránk néztek, mikor beléptünk. Aztán egy helyen szétnyílt a tömeg és Aro jött felénk, oldalán a feleségével.
- Áh, a Cullen család! Köszönöm, hogy eljöttetek a bálra! Hadd mutassam be a feleségemet, Sulpiciát.
- Jó estét! – köszöntünk, mire a nő csak bólintott.
- Csodálatosan néznek ki ma a hölgyek – mondta Aro mindnyájunkra ránézve, de szemei legtöbbször engem firtattak. – Érezzétek jól magatokat! – és azzal megfordult és elindult egy másik csoport felé. Mi is két csoportra oszlottunk. Alice és Jasper leültek egy asztalhoz, ami nekünk volt fenn tartva, mi pedig beálltunk a táncolók közé. Sokan megbámultak minket.
„- Úgy érzem magamat, mint az iskolai bálon, amikor a te oldaladon léptem be.” – üzentem Edwardnak.
„- Hasonlít ahhoz, de ez itt teljesen más. Szerelmem, ne foglalkozz a szemekkel, gondold azt, hogy csak mi és a többiek vannak csak itt.”
„- Rendben.”
Egy ideig ment is ez a dolog, addig míg Aro fel nem kért táncolni. Nem volt mit tennem, elfogadtam. Kézen fogott és felvezetett a táncparkettre, ami hirtelen kiürült az érkezésünkre. Lassú táncba kezdtünk bele.
- Hogy érzed magadat? – kérdezte.
- Köszönöm jól. Gyönyörű szép ez a bálterem.
- Köszönöm. Még az ezerötszázas években építettem. S hogy tetszett a város?
- Fantasztikus. Szeretem a tenger sós illatát, ami átjárja a levegőt. Sokáig éltem tenger mellett, míg Forksba nem költöztem.
- Hogy viseled a vámpírságot?
- Jól. Lassan mindenhez hozzá szokok. Egy dolgot nem szeretek benne, hogy nem tudok a napra kimenni, pedig imádom a napsütést és most is, hogy itt vagyunk, szívesen megmártóztam volna a tengerben.
- Igen, ez egy igen sajnálatos dolog.
A többi időt csendben töltöttük. Aro legalább két szám hosszáig táncolt velem. Mikor véget ért az utolsó szám, kezet csókolt, majd visszakísért az asztalhoz. Helyet foglaltam, majd megkérte Carlislet, hogy sétáljanak egyet. Edward megfogta a kezemet és kicsit aggódva nézett rám.
„- Jól vagyok, nincs semmi bajom, csak már nem sokáig fogom bírni ezt az egész felhajtást.”
„- Elhiszem. Nemsokára úgy is távozni szeretnénk mindannyian.”
Megvártuk, míg Carlisle visszaér, majd együtt kívántunk további szép estét és vonultunk vissza a saját szobánkba. Örömmel szabadultam meg a ruhámtól és öltöztem át egy kényelmesebb ruhába. Épp csak kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, kezemben egy könyvvel, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Kérdőn néztem Edwardra, aki kinyitott az ajtót és Carlisle lépett be rajta. Felültem az ágyban.
- Pakoljatok össze, negyed óra múlva indulunk –mondta kedvesen.
- De hova? Hisz mindjárt hajnalodik! – feleltem hitetlenkedve.
- Meglepetés.
Mostanság mintha túl sok meglepetés történt volna az életemben, futott át az agyamon. Mindegy, nem volt mit tenni. Összepakoltunk és kisétáltunk az épületből. Két kocsi állt az épület előtt. Beszálltunk és elindultunk kifelé a városból. Fél órás utazás után szálltunk ki a kikötőnél. A tenger ragyogott a holdfényben, csodálatos képet nyújtva így. Átszálltunk egy hajóba, ahol Edward egy kendőt hozott, azzal a szöveggel, hogy meglepetés és bekötötte a szememet. Kezdett egy kicsit elegem lenni a meglepetésekből…
Elindultunk és a sós levegő az arcomba csapot. Nem tudtam, hogy hova visznek, de egyre jobban furdalt a kíváncsiság. Nem tudom meddig utaztunk, míg le nem állították a motort és ölbe nem kapott Edward. Kilépett velem a hajóból és cipelt egy ideig. Lassan éreztem, hogy mintha kezdene kisütni a nap.
- Edward! A nap! Valaki észre fog venni minket! – aggodalmaskodtam.
Mindenki halk kuncogásban tört ki. Edward lábra állított és lassan eloldozta kendőt. Eltátottam a számat, mikor megláttam a tájat. Egy homokos tengerparton voltunk és tőlem nem messze hullámzott a tenger. Nem akartam hinni a szemeimnek. Azonnal levetettem a cipőmet és sikítva futni kezdtem a tenger felé. Boldognak és szabadnak éreztem magamat. Mikor elértem a part végébe, először csak a lábamat érte a víz, majd egy nagy sikítás keretében beleugrottam a vízbe, nem foglalkozva azzal, hogy mindenem elázik. Felszabadultan úsztam egyet és mosolyogva lebegtem a tengerben. A napsütött és ez mindennél fantasztikusabb volt, hogy érezhettem a bőrömön. Talán fél óra múlva másztam ki a tengerből mosolyogva. Edward nyakába ugrottam, így ő is vizes lett.
- Gyere, menjünk be. Öltözz át! - mondta, becipelve a házba.
A többiek mosolyogtak rajtam, mikor beléptünk a luxus tengerparti házba. Na, igen, látszik, hogy a Volturinak sok pénze van, hogy ilyen kisebb fajta villákat húzz föl. Átöltöztem fürdőruhába, amit Alice nyomott a kezembe. A kezemre hajtottam egy törülközőt és indultam volna ki a partra, de Carlisle félúton megállított.
- A te nevedre szól –mondta és átnyújtott egy borítékot, rajta a nevemmel.
- Köszönöm – feleltem és átvettem.
Kinyitottam a borítékot és Aro kézírását pillantottam meg.
„- Kedves Sissy! A szívem megsajdult, mikor megtudtam, hogy imádod a tengert, és hogy a vámpírság miatt nem tudsz kiszabadulni a napra, így úgy döntöttem, hogy megleplek téged, azzal, hogy felajánlom a tengerparti villát egy hétre, hogy kicsit élvezhesd a napsütést! Kellemes időtöltést kívánok neked! Köszönöm, hogy meglátogattál az otthonomban. Természetesen a jövő hónapi esküvőn számíthatsz a megjelenésünkre.
Üdvözlettel: Aro.”
Elmosolyodtam, majd kifutottam a partra a többiekhez, akik bohóckodtak a vízben. Egy felejthetetlen hetet töltöttünk itt el, köszönhetően Aronak.
2011. március 25., péntek
25. fejezet A meglepetés és a költözés
MEGLEPETÉS!!!!!!!!
Úgy gondoltam, hogy megleplek titeket, ha már ennyien olvassátok az oldalt, megtisztelve engem, én úgy döntöttem, hogy felteszem a frisst előbb.
A másik jó hírem, hogy úgy néz ki az elkövetkezendő fejezetekhez fogok csatolni képeket és néha-néha zenéket, hogy még jobban átélhessék a történetet.
Na jól van, elég a beszédből. Ím, a 25. fejezet. =)
Puxim: Vicky
U.i.: Meglepetésként, ti is dobhattok néhány komit. Pusszancs
A gyűrű
A ház
(Sissy szemszöge)
Miután Carlisle bejelentette a költözést, mindannyian szétszóródtunk a házban, neki állva a pakolásnak. Edward elmondta, hogy csak olyan dolgokat pakoljak össze, amik nagyon szükségesek a számomra, ugyanis a bútorokat és egyéb felesleges dolgokat nem visszük, mert egyszer még visszatérünk ide.
Azt hinné az ember, ó, hát akkor nincs olyan sok cucc! Pedig volt. Mindent külön válogattunk, főleg a törékeny dolgokat. A sok fényképeket anyuékról egy nagy dobozba pakoltam és ráírtam a dobozra, hogy törékeny. Időközben, míg mi pakolásztunk csörgött a telefonom. Felvettem. Egy érdeklődő volt, aki a ház után kíváncsiskodott. Mivel félig már készen voltam a pakolással, így az egyik nap kiugrottam a házunkhoz. Egy fiatal házas pár várt rám.
- Jó napot! – köszöntem, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Önnek is!
Mindketten bemutatkoztak, majd beljebb fáradtunk a házba. Mindent megmutattam nekik, amikre kíváncsiak voltak. Első látásra beleszerettek a házba. Mondták is, hogy a feleség most várandós, a harmadik hónapban jár és számukra tökéletes ez a hely. Megegyeztünk egy árban, majd felírtam egy papírra a bankszámla számomat, ahova a pénzt tudják utalni. Boldog voltam, hogy másoknak örömet tudtam okozni, egy házzal.
Hazaérve egy dobozokkal teli nappali fogadott. Kikerülve őket a lépcsőhöz sétáltam, onnan meg fel az emeletre.
A fenti folyósok is tele voltak dobozzak, rajtuk a nevekkel, hogy kié melyik. Beléptem a közös szobánkba, ahol már csak a kanapé volt meg sok-sok doboz.
Leültem a kanapéra és körbenéztem. Pillanatokkal később Edward ugrott be az ablakon és hozzám sétált.
- Szia! – köszönt és megcsókolt. – Sikerült valamire jutni?
- Igen, nagyon megtetszett a párnak a ház. Szerintem meg is veszik. Képzeld, mesélték, hogy a nő három hónapos terhes. Hát, nem nagyszerű?
- De, igen – mondta.
- Mi lesz ezzel a sok dobozzal? – kérdeztem.
- Holnap reggel jönnek a szállítók is viszik el.
- Mi mikor indulunk?
- Hát, amikor mindenki elkészült, de főleg, akkor, ha te készen állsz rá.
- Rendben. Holnap mielőtt elmennék, még kimegyek anyáékhoz.
Edward bólintott, majd magához ölelt és így töltöttük az estét.
Másnap reggel tényleg megérkeztek a szállítók. Mi addigra minden fontos dolgot összepakoltunk, amikre pedig nem volt szükségünk azt a nagy garázsban hagytuk. Mikor minden fontos dolog útnak indult az új házunk felé, úgy döntöttem, hogy elmegyek elbúcsúzni anyáékhoz.
Friss virágokat vettem útközben, majd a sírra helyeztem őket, mikor odaértem.
- Búcsúzni jöttem. Edward és családja úgy döntött, hogy elköltöznek és én velük tartok. Boldog leszek, ahogy megígértem és egy új életet kezdek, egy új helyen és egy új családban – mondtam elérzékenyülve. – Szeretlek titeket. Hiányoztok! Ígérem, mindig meglátogatlak titeket!
Megfordultam és elindultam a kocsihoz. Amikor beültem a kocsiba, eszembe jutott valami. Beindítottam a kocsit és elindultam. Útközben még szóltam Edwardnak, hogy van egy kis dolgom. Végül Nicolék haza előtt álltam meg. Még szerencse, hogy mindig magamnál hordtam a kontaktlencsét. Mielőtt kiszálltam volna betettem. Becsuktam a kocsit és a bejárati ajtóhoz sétáltam, majd kopogtattam. Mrs. Taylor nyitott ajtót.
- Jó napot! Nicolet keresem, az egyik osztálytársnője vagyok.
- Szervusz! Fáradj beljebb! Mindjárt szólok neki.
- Köszönöm.
Beléptem a házba. Világos színű volt és sütött belőle a szeretet. Helyet foglaltam a nappaliban és türelmesen vártam, míg Nicole lejön.
- Szia! – köszönt, mikor meglátott.
- Szia!
- Örülök, hogy átjöttél. Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
Nicole meglepődött a kijelentésemen.
- A Cullen család úgy döntött, hogy elköltözik és én úgy döntöttem, hogy velük megyek.
Bólintott. Felálltam.
- Nos, csak ezért jöttem.
- Várj, kikísérlek.
Nicole az ajtóig kísért, majd szembe fordultam vele.
- Örülök, hogy megismerhettelek! Szia! – köszöntem és elindultam a kocsi felé.
- Szia! Vigyázz magadra! – kiáltott még utána.
Hátrafordultam és rámosolyogtam. Épp, hogy csak beültem a kocsiba és elindultam hazafelé, mikor csörgött a telefonom. Edward számát írta ki.
- Szia! Nemsokára otthon vagyok.
- Tudnánk találkozni előtte? – kérdezte.
Meglepett a kérdés.
- Igen, persze és hol? Minden rendben van?
- Igen. Mondjuk, a réten, ahol találkoztunk?
- Rendben. Néhány perc és ott vagyok – válaszoltam és letettem a telefont.
„- Nem tudom, hogy mit szeretne Edward, de egy kicsit furcsa, főleg, hogy a többiek otthon várnak ránk, hogy elindulhassunk az új házunkhoz. Mindegy, egy kis kitérő még belefér.”
Behajtottam a kis földes útra, majd megálltam.
„- Milyen rég jártam már erre.”
Elindultam befele, a rét közepére. Lassan megpillantottam Edwardot, aki egy farönkön ült és az erdőt figyelte. Rám emelte aranyló szemeit, mikor hallotta, hogy közeledem. Elmosolyodott.
- Szia! – köszönt, mikor közel értem hozzá, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Miért hívattál ide, Edward? A többiek mind ránk várnak, hogy indulhassunk!
- Tudom, de meg fogják érteni, hidd el.
- Valami baj van?
- Nincs – mosolyodott el és megfogta a kezemet. – Szeretnék mondani neked valamit.
Kíváncsian néztem rá.
- Életem legszebb napja volt, mikor megismertelek. Betöltötted az űrt, ami az életemben volt. Értelmet adtál az életemnek – mondta a szemembe nézve, majd térdre ereszkedett előttem.
Először nem értettem semmit, aztán Edward elővett egy kis dobozt. A számhoz kaptam a kezemet.
- Elizabeth McAlister, hozzám jössz feleségül? – kérdezte Edward és kinyitotta a dobozt, amiben egy ezüst gyűrű volt, aminek a közepén három nagyobb kő volt.
Pillanatokig nem tudtam megszólalni, csak a gyönyörű ékszert néztem a dobozban. Aztán ránéztem Edwardra.
- Igen – feleltem elérzékenyülve.
Edward kivette a gyűrűt a dobozból és felhúzta az ujjamra. Ha sírni tudtam volna, akkor már könnyekben törtem volna ki. Szerelmem közelebb lépett és érzékien megcsókolt. Percekig álltunk a napsütésben, csókolózva. Végül egymásra néztünk.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is, kicsim – mondta és átölelt.
Ezt a szép idilli képet a telefoncsörgése zavarta meg. Mindketten felsóhajtottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre.
Edward kinyomta a telefont, majd kézen fogott és együtt sétáltunk a kocsiig. Beültünk, majd hazaindultunk. A házhoz érve mindenki minket várt. Alice majd felpukkant örömében.
„ – Remélem, nem mondtad el senkinek!!!” – üzentem neki gondolatban.
„- Nem. Nem fogom lelőni a poént.”- válaszolta egy kicsit durcásan.
Kiszálltunk a kocsiból, majd Edward kézen fogott és felsétáltunk a többiekhez a teraszra.
- Mi tartott ilyen sokáig, fiam? – kérdezte Carlisle kedvesen.
Egymásra néztünk Edwarddal és elmosolyodtunk. Visszanéztünk a többiekre, ahol már Esme a szája elé kapta a kezét meglepődöttségében. Észrevette a gyűrűt.
- Csak nem? – tette fel a kérdést Rosalie kíváncsian.
- De, igen – válaszolta Edward. – Megkértem Sissy kezét.
Először mindenki meglepődött, majd hangos gratulációban törtek ki. Egyesével odaléptek és gratuláltak mindkettőnknek. Megcsodálták a gyűrűt. Teljesen el voltak tőle ragadtatva. Még soha életükben nem láttak ilyen szép ékszert. Utolsónak Alice maradt. Könyörgő szemekkel szólalt meg.
- Kérlek, engedjétek meg, hogy én rendezzem meg az esküvőt.
Összenéztünk Edwarddal.
„- Rá bízhatom?” – kérdeztem gondolatban.
„- Igen, de azért legyen bele szólásod, mert ha az nincs, akkor nem olyan lesz, ahogy te azt akarod.”
- Jó, rendben, de mindenről megkérdezel mindkettőnket, mert ha nem így történik, akkor nem engedem, hogy a koszorúslányom legyél – jelentettem ki.
Úgy látszik, számára ez nagyon fontos dolog lehet, mert azonnal felfogta a dolog súlyosságát és komolyan nézett ránk.
- Rendben, megegyeztünk. S az időpontot tudjátok már?
- Még nem.
- Igazság szerint, még nem nagyon volt időnk gondolkozni ezen.
- Ha lehet egy ötletem, akkor tartsuk meg még augusztusban, mert akkor még jó idő van, még Kanadában is.
- Rendben. A pontos időt, még majd megbeszéljük, mondjuk miután beköltöztünk az új házba.
- Úgy gondolom, hogy lassacskán elindulhatnánk – szólt bele a beszélgetésbe Carlisle.
Mindannyian bólintottunk.
- Nos, akkor induljunk!
Mindenki egyszerre mozdult meg. Öt autóval indultunk neki az utazásnak. Legelöl haladt Carlisle és Esme, utána Edward, én, a lányok és végül a fiúk. Mivel már sötétedett, így gyorsabban tudtunk haladni, hisz alig voltak az utakon.
„- Viszlát, Anya és Apa.” – üzentem gondolatban, mikor elhagytuk a Forks táblát.
Szélsebesen haladtunk a határ felé. Miközben vezettem a sokszor rápillantottam a gyűrűre. Őszintén, még most is nehézvolt elhinni, hogy tényleg megtörtént. Emlékszem, kiskoromban mennyit álmodoztam arról, hogy milyen esküvőm lesz, ha egyszer felnövök. S tessék, már megkérték a kezemet, és ha minden jól alakul, ahogy szeretnénk, augusztusban feleségül megyek Edwardhoz. A szerelem, mely kettőnket összeköt, egyre szorosabbá válik. Elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy aznap találkoztam Edwarddal. Az út további részét az emlékeim felidézésével töltöttem, míg meg nem láttam a Duluth táblát. Mikor beértünk a városba már lassan pirkadt, de hála elég felhős volt most az idő, így nem sütött a nap. Kicsit feltűnőek voltunk ennyi kocsival, de hát nagy a család vagyunk mi. Kihajtottunk a városból és az erdős rész felé vettük az irányt. Kanyargós úton mentünk végig, míg be nem fordultunk egy kis betonúton. Néhány perccel később egy fehér ház bukkant ki a fák közül. Modern és stílusos volt, a nagyságáról, már ne is beszéljünk. Megálltunk a ház előtti kis feljárón, majd kiszálltunk. Edwardhoz sétáltam és megfogtam a kezét. A házból egy nő lépett ki. Lesétált mellénk.
- Jó reggelt! Gondolom Önök a ház új tulajdonosai – szólalt meg barátságosan.
- Igen. A nevem Carlisle Cullen és ez itt a családom!
- Mindanyójukat üdvözlöm, itt Duluthban. Nos, a pénzügyi dolgokat már lerendeztük, szóval az Önök dolga már csak az, hogy beköltözzenek – mondta és átnyújtotta a ház kulcsait. – Ezennel meg is volnánk! Viszlát!
A nő beszállt a kocsijába, majd elhajtott. Együtt elindultunk, majd Carlisle kinyitotta az ajtót és egy hatalmas nappali tárult elénk. Mindannyian eltátottuk a szánkat. Aztán mindenki egyszerre mozdult meg, felfedezni az új házat. Igaz, ez csak egy emeletes volt, de olyan nagy és tágas volt a ház, hogy az emeleten három nagyszoba volt, s hozzájuk tartozott saját fürdőszoba is. Hála az újszülött vámpírságomnak és a gyorsaságomnak, hamarabb meg tudtam nézni a szobákat, mint a többiek, ezért lett így tehát, a kertre néző hálószoba. Mondanom se kell, Alice fújtatott e dolog miatt rám, de lassan felengedett. Esméék a földszinti hálószobát sajátították ki. Az előző tulaj rendes volt, ugyanis itt hagyott néhány katalógust, amiből meg tudtuk rendelni a bútorokat és egyéb dolgokat, eszközöket. Szerencsénkre az áruház tulajdonosokkal meg tudtuk beszélni, hogy lekésőbb még estit szállítsák le a megrendelt dolgokat. Nagyon sok dolgunk nem volt a házzal, csak annyi, hogy lefessük a falakat a saját ízlésünk szerint. Alice és Jasper ment be a központba festéket vásárolni, mi addig lepakoltunk a szállítókocsikról, akik időközben megérkeztek Forksból. Amint megérkeztek Alicék, azonnal neki álltunk a festésnek. Mondhatnom se kell, hogy a gyorsaságunknak köszönhetően egy óra alatt készen lettünk az egész házzal. Míg száradtak a falak, addig mi fiatalok, kicsit körbe néztünk a kertben, meg a közeli erdőben. Sok állatfajta élt benne, így sok féle választék volt a vadászat szempontjából. Mire hazaértünk, addigra már egymás mögött álltak a fuvarozó kocsik, hozva az új bútorokat. Míg a fiúk lepakoltak és felcipelték az emeletre a dolgokat, addig mi lányok fönn elhelyeztük úgy őket, ahogy nekünk tetszett. Szóval, mire a fiúk végeztek a bepakolással, addigra majdnem egy kész szoba várta őket, már csak a dolgokat kellett kipakolni a dobozokból. Nálunk először a Hifi szett került elő, így zenehallgatás mellett tudtunk pakolni. Edwarddal megegyeztünk, hogy a szekrény egy polcát a fényképeknek szenteljük. A kipakolással nem siettünk, hisz minden egyes megfogott tárgy hozott magával valami emléket. Lassan esteledett, mikor minden tárgy a helyére került. Csak egy dologról felejtkeztünk meg a nagy költözésben. A ruhákról…..
Alice kapott az ötleten, így beültünk három kocsiba és elindultunk vásárolni. Én örültem neki, hisz eleve tartoztam a lányoknak egy vásárlós kikapcsolódásról, persze ettől a fiúk nem nagyon voltak elragadtatva. Talán másfél óra múlva végeztünk, bár a lányok szívesen maradtak volna még, de most csak tényleg alap ruhákat vásároltunk. Mikor hazaértünk mindenki elvonult a saját kis szobájába és elfoglaltuk magunkat reggelig, míg egy új nap nem virradt.
Úgy gondoltam, hogy megleplek titeket, ha már ennyien olvassátok az oldalt, megtisztelve engem, én úgy döntöttem, hogy felteszem a frisst előbb.
A másik jó hírem, hogy úgy néz ki az elkövetkezendő fejezetekhez fogok csatolni képeket és néha-néha zenéket, hogy még jobban átélhessék a történetet.
Na jól van, elég a beszédből. Ím, a 25. fejezet. =)
Puxim: Vicky
U.i.: Meglepetésként, ti is dobhattok néhány komit. Pusszancs
A gyűrű
A ház
(Sissy szemszöge)
Miután Carlisle bejelentette a költözést, mindannyian szétszóródtunk a házban, neki állva a pakolásnak. Edward elmondta, hogy csak olyan dolgokat pakoljak össze, amik nagyon szükségesek a számomra, ugyanis a bútorokat és egyéb felesleges dolgokat nem visszük, mert egyszer még visszatérünk ide.
Azt hinné az ember, ó, hát akkor nincs olyan sok cucc! Pedig volt. Mindent külön válogattunk, főleg a törékeny dolgokat. A sok fényképeket anyuékról egy nagy dobozba pakoltam és ráírtam a dobozra, hogy törékeny. Időközben, míg mi pakolásztunk csörgött a telefonom. Felvettem. Egy érdeklődő volt, aki a ház után kíváncsiskodott. Mivel félig már készen voltam a pakolással, így az egyik nap kiugrottam a házunkhoz. Egy fiatal házas pár várt rám.
- Jó napot! – köszöntem, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Önnek is!
Mindketten bemutatkoztak, majd beljebb fáradtunk a házba. Mindent megmutattam nekik, amikre kíváncsiak voltak. Első látásra beleszerettek a házba. Mondták is, hogy a feleség most várandós, a harmadik hónapban jár és számukra tökéletes ez a hely. Megegyeztünk egy árban, majd felírtam egy papírra a bankszámla számomat, ahova a pénzt tudják utalni. Boldog voltam, hogy másoknak örömet tudtam okozni, egy házzal.
Hazaérve egy dobozokkal teli nappali fogadott. Kikerülve őket a lépcsőhöz sétáltam, onnan meg fel az emeletre.
A fenti folyósok is tele voltak dobozzak, rajtuk a nevekkel, hogy kié melyik. Beléptem a közös szobánkba, ahol már csak a kanapé volt meg sok-sok doboz.
Leültem a kanapéra és körbenéztem. Pillanatokkal később Edward ugrott be az ablakon és hozzám sétált.
- Szia! – köszönt és megcsókolt. – Sikerült valamire jutni?
- Igen, nagyon megtetszett a párnak a ház. Szerintem meg is veszik. Képzeld, mesélték, hogy a nő három hónapos terhes. Hát, nem nagyszerű?
- De, igen – mondta.
- Mi lesz ezzel a sok dobozzal? – kérdeztem.
- Holnap reggel jönnek a szállítók is viszik el.
- Mi mikor indulunk?
- Hát, amikor mindenki elkészült, de főleg, akkor, ha te készen állsz rá.
- Rendben. Holnap mielőtt elmennék, még kimegyek anyáékhoz.
Edward bólintott, majd magához ölelt és így töltöttük az estét.
Másnap reggel tényleg megérkeztek a szállítók. Mi addigra minden fontos dolgot összepakoltunk, amikre pedig nem volt szükségünk azt a nagy garázsban hagytuk. Mikor minden fontos dolog útnak indult az új házunk felé, úgy döntöttem, hogy elmegyek elbúcsúzni anyáékhoz.
Friss virágokat vettem útközben, majd a sírra helyeztem őket, mikor odaértem.
- Búcsúzni jöttem. Edward és családja úgy döntött, hogy elköltöznek és én velük tartok. Boldog leszek, ahogy megígértem és egy új életet kezdek, egy új helyen és egy új családban – mondtam elérzékenyülve. – Szeretlek titeket. Hiányoztok! Ígérem, mindig meglátogatlak titeket!
Megfordultam és elindultam a kocsihoz. Amikor beültem a kocsiba, eszembe jutott valami. Beindítottam a kocsit és elindultam. Útközben még szóltam Edwardnak, hogy van egy kis dolgom. Végül Nicolék haza előtt álltam meg. Még szerencse, hogy mindig magamnál hordtam a kontaktlencsét. Mielőtt kiszálltam volna betettem. Becsuktam a kocsit és a bejárati ajtóhoz sétáltam, majd kopogtattam. Mrs. Taylor nyitott ajtót.
- Jó napot! Nicolet keresem, az egyik osztálytársnője vagyok.
- Szervusz! Fáradj beljebb! Mindjárt szólok neki.
- Köszönöm.
Beléptem a házba. Világos színű volt és sütött belőle a szeretet. Helyet foglaltam a nappaliban és türelmesen vártam, míg Nicole lejön.
- Szia! – köszönt, mikor meglátott.
- Szia!
- Örülök, hogy átjöttél. Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
Nicole meglepődött a kijelentésemen.
- A Cullen család úgy döntött, hogy elköltözik és én úgy döntöttem, hogy velük megyek.
Bólintott. Felálltam.
- Nos, csak ezért jöttem.
- Várj, kikísérlek.
Nicole az ajtóig kísért, majd szembe fordultam vele.
- Örülök, hogy megismerhettelek! Szia! – köszöntem és elindultam a kocsi felé.
- Szia! Vigyázz magadra! – kiáltott még utána.
Hátrafordultam és rámosolyogtam. Épp, hogy csak beültem a kocsiba és elindultam hazafelé, mikor csörgött a telefonom. Edward számát írta ki.
- Szia! Nemsokára otthon vagyok.
- Tudnánk találkozni előtte? – kérdezte.
Meglepett a kérdés.
- Igen, persze és hol? Minden rendben van?
- Igen. Mondjuk, a réten, ahol találkoztunk?
- Rendben. Néhány perc és ott vagyok – válaszoltam és letettem a telefont.
„- Nem tudom, hogy mit szeretne Edward, de egy kicsit furcsa, főleg, hogy a többiek otthon várnak ránk, hogy elindulhassunk az új házunkhoz. Mindegy, egy kis kitérő még belefér.”
Behajtottam a kis földes útra, majd megálltam.
„- Milyen rég jártam már erre.”
Elindultam befele, a rét közepére. Lassan megpillantottam Edwardot, aki egy farönkön ült és az erdőt figyelte. Rám emelte aranyló szemeit, mikor hallotta, hogy közeledem. Elmosolyodott.
- Szia! – köszönt, mikor közel értem hozzá, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Miért hívattál ide, Edward? A többiek mind ránk várnak, hogy indulhassunk!
- Tudom, de meg fogják érteni, hidd el.
- Valami baj van?
- Nincs – mosolyodott el és megfogta a kezemet. – Szeretnék mondani neked valamit.
Kíváncsian néztem rá.
- Életem legszebb napja volt, mikor megismertelek. Betöltötted az űrt, ami az életemben volt. Értelmet adtál az életemnek – mondta a szemembe nézve, majd térdre ereszkedett előttem.
Először nem értettem semmit, aztán Edward elővett egy kis dobozt. A számhoz kaptam a kezemet.
- Elizabeth McAlister, hozzám jössz feleségül? – kérdezte Edward és kinyitotta a dobozt, amiben egy ezüst gyűrű volt, aminek a közepén három nagyobb kő volt.
Pillanatokig nem tudtam megszólalni, csak a gyönyörű ékszert néztem a dobozban. Aztán ránéztem Edwardra.
- Igen – feleltem elérzékenyülve.
Edward kivette a gyűrűt a dobozból és felhúzta az ujjamra. Ha sírni tudtam volna, akkor már könnyekben törtem volna ki. Szerelmem közelebb lépett és érzékien megcsókolt. Percekig álltunk a napsütésben, csókolózva. Végül egymásra néztünk.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is, kicsim – mondta és átölelt.
Ezt a szép idilli képet a telefoncsörgése zavarta meg. Mindketten felsóhajtottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre.
Edward kinyomta a telefont, majd kézen fogott és együtt sétáltunk a kocsiig. Beültünk, majd hazaindultunk. A házhoz érve mindenki minket várt. Alice majd felpukkant örömében.
„ – Remélem, nem mondtad el senkinek!!!” – üzentem neki gondolatban.
„- Nem. Nem fogom lelőni a poént.”- válaszolta egy kicsit durcásan.
Kiszálltunk a kocsiból, majd Edward kézen fogott és felsétáltunk a többiekhez a teraszra.
- Mi tartott ilyen sokáig, fiam? – kérdezte Carlisle kedvesen.
Egymásra néztünk Edwarddal és elmosolyodtunk. Visszanéztünk a többiekre, ahol már Esme a szája elé kapta a kezét meglepődöttségében. Észrevette a gyűrűt.
- Csak nem? – tette fel a kérdést Rosalie kíváncsian.
- De, igen – válaszolta Edward. – Megkértem Sissy kezét.
Először mindenki meglepődött, majd hangos gratulációban törtek ki. Egyesével odaléptek és gratuláltak mindkettőnknek. Megcsodálták a gyűrűt. Teljesen el voltak tőle ragadtatva. Még soha életükben nem láttak ilyen szép ékszert. Utolsónak Alice maradt. Könyörgő szemekkel szólalt meg.
- Kérlek, engedjétek meg, hogy én rendezzem meg az esküvőt.
Összenéztünk Edwarddal.
„- Rá bízhatom?” – kérdeztem gondolatban.
„- Igen, de azért legyen bele szólásod, mert ha az nincs, akkor nem olyan lesz, ahogy te azt akarod.”
- Jó, rendben, de mindenről megkérdezel mindkettőnket, mert ha nem így történik, akkor nem engedem, hogy a koszorúslányom legyél – jelentettem ki.
Úgy látszik, számára ez nagyon fontos dolog lehet, mert azonnal felfogta a dolog súlyosságát és komolyan nézett ránk.
- Rendben, megegyeztünk. S az időpontot tudjátok már?
- Még nem.
- Igazság szerint, még nem nagyon volt időnk gondolkozni ezen.
- Ha lehet egy ötletem, akkor tartsuk meg még augusztusban, mert akkor még jó idő van, még Kanadában is.
- Rendben. A pontos időt, még majd megbeszéljük, mondjuk miután beköltöztünk az új házba.
- Úgy gondolom, hogy lassacskán elindulhatnánk – szólt bele a beszélgetésbe Carlisle.
Mindannyian bólintottunk.
- Nos, akkor induljunk!
Mindenki egyszerre mozdult meg. Öt autóval indultunk neki az utazásnak. Legelöl haladt Carlisle és Esme, utána Edward, én, a lányok és végül a fiúk. Mivel már sötétedett, így gyorsabban tudtunk haladni, hisz alig voltak az utakon.
„- Viszlát, Anya és Apa.” – üzentem gondolatban, mikor elhagytuk a Forks táblát.
Szélsebesen haladtunk a határ felé. Miközben vezettem a sokszor rápillantottam a gyűrűre. Őszintén, még most is nehézvolt elhinni, hogy tényleg megtörtént. Emlékszem, kiskoromban mennyit álmodoztam arról, hogy milyen esküvőm lesz, ha egyszer felnövök. S tessék, már megkérték a kezemet, és ha minden jól alakul, ahogy szeretnénk, augusztusban feleségül megyek Edwardhoz. A szerelem, mely kettőnket összeköt, egyre szorosabbá válik. Elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy aznap találkoztam Edwarddal. Az út további részét az emlékeim felidézésével töltöttem, míg meg nem láttam a Duluth táblát. Mikor beértünk a városba már lassan pirkadt, de hála elég felhős volt most az idő, így nem sütött a nap. Kicsit feltűnőek voltunk ennyi kocsival, de hát nagy a család vagyunk mi. Kihajtottunk a városból és az erdős rész felé vettük az irányt. Kanyargós úton mentünk végig, míg be nem fordultunk egy kis betonúton. Néhány perccel később egy fehér ház bukkant ki a fák közül. Modern és stílusos volt, a nagyságáról, már ne is beszéljünk. Megálltunk a ház előtti kis feljárón, majd kiszálltunk. Edwardhoz sétáltam és megfogtam a kezét. A házból egy nő lépett ki. Lesétált mellénk.
- Jó reggelt! Gondolom Önök a ház új tulajdonosai – szólalt meg barátságosan.
- Igen. A nevem Carlisle Cullen és ez itt a családom!
- Mindanyójukat üdvözlöm, itt Duluthban. Nos, a pénzügyi dolgokat már lerendeztük, szóval az Önök dolga már csak az, hogy beköltözzenek – mondta és átnyújtotta a ház kulcsait. – Ezennel meg is volnánk! Viszlát!
A nő beszállt a kocsijába, majd elhajtott. Együtt elindultunk, majd Carlisle kinyitotta az ajtót és egy hatalmas nappali tárult elénk. Mindannyian eltátottuk a szánkat. Aztán mindenki egyszerre mozdult meg, felfedezni az új házat. Igaz, ez csak egy emeletes volt, de olyan nagy és tágas volt a ház, hogy az emeleten három nagyszoba volt, s hozzájuk tartozott saját fürdőszoba is. Hála az újszülött vámpírságomnak és a gyorsaságomnak, hamarabb meg tudtam nézni a szobákat, mint a többiek, ezért lett így tehát, a kertre néző hálószoba. Mondanom se kell, Alice fújtatott e dolog miatt rám, de lassan felengedett. Esméék a földszinti hálószobát sajátították ki. Az előző tulaj rendes volt, ugyanis itt hagyott néhány katalógust, amiből meg tudtuk rendelni a bútorokat és egyéb dolgokat, eszközöket. Szerencsénkre az áruház tulajdonosokkal meg tudtuk beszélni, hogy lekésőbb még estit szállítsák le a megrendelt dolgokat. Nagyon sok dolgunk nem volt a házzal, csak annyi, hogy lefessük a falakat a saját ízlésünk szerint. Alice és Jasper ment be a központba festéket vásárolni, mi addig lepakoltunk a szállítókocsikról, akik időközben megérkeztek Forksból. Amint megérkeztek Alicék, azonnal neki álltunk a festésnek. Mondhatnom se kell, hogy a gyorsaságunknak köszönhetően egy óra alatt készen lettünk az egész házzal. Míg száradtak a falak, addig mi fiatalok, kicsit körbe néztünk a kertben, meg a közeli erdőben. Sok állatfajta élt benne, így sok féle választék volt a vadászat szempontjából. Mire hazaértünk, addigra már egymás mögött álltak a fuvarozó kocsik, hozva az új bútorokat. Míg a fiúk lepakoltak és felcipelték az emeletre a dolgokat, addig mi lányok fönn elhelyeztük úgy őket, ahogy nekünk tetszett. Szóval, mire a fiúk végeztek a bepakolással, addigra majdnem egy kész szoba várta őket, már csak a dolgokat kellett kipakolni a dobozokból. Nálunk először a Hifi szett került elő, így zenehallgatás mellett tudtunk pakolni. Edwarddal megegyeztünk, hogy a szekrény egy polcát a fényképeknek szenteljük. A kipakolással nem siettünk, hisz minden egyes megfogott tárgy hozott magával valami emléket. Lassan esteledett, mikor minden tárgy a helyére került. Csak egy dologról felejtkeztünk meg a nagy költözésben. A ruhákról…..
Alice kapott az ötleten, így beültünk három kocsiba és elindultunk vásárolni. Én örültem neki, hisz eleve tartoztam a lányoknak egy vásárlós kikapcsolódásról, persze ettől a fiúk nem nagyon voltak elragadtatva. Talán másfél óra múlva végeztünk, bár a lányok szívesen maradtak volna még, de most csak tényleg alap ruhákat vásároltunk. Mikor hazaértünk mindenki elvonult a saját kis szobájába és elfoglaltuk magunkat reggelig, míg egy új nap nem virradt.
2011. március 20., vasárnap
24.fejezet: Tervek és más dolgok
Halihó!!!!
Nos, meghoztam a fejezetet. Sajnálom, hogy egy napot késtem, de ez a szombati suli teljesen kikészített. De úgy voltam vele, hogy addig nem fekszek, tart ameddig tart, míg fel nem rakom a kövi fejezetet. Szóval tessék, lehet ám olvasni!!!
Sok puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
A bulit követő két napot a Denali klán még nálunk töltötte. Ez idő alatt mindent kikérdeztek rólam, főleg a képességeim érdekelték őket. Teljesen el voltak ámulva, hogy mennyi van egyszerre. Persze kíváncsiak voltak arra is, hogy hogyan használom, így bemutatót is tartottam nekik. Még sosem találkoztak olyan vámpírral, mint amilyen én vagyok.
A harmadik nap reggelén mind a négyen elköszöntek és hazaindultak. Újra elcsendesedett a ház és minden visszatért a kerékvágásba. A szobában, az ágyon feküdtem és épp egy könyvet olvastam, mikor eszembe jutott valami. Összecsuktam a könyvet és felültem az ágyon.
„ – Edward, beszélhetnénk?” – szólítottam meg gondolaton keresztül.
„ – Persze.” – válaszolta.
Néhány pillanattal később nyílt az ajtó és Edward lépett be rajta. Mellém sétált és leült az ágyra.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, nincsen. Csak szeretnék néhány dolgot elintézni.
Kíváncsian nézett rám. Elmondtam neki, hogy a szüleim háza ott áll és valamit muszáj vele kezdenem.
- Arra gondoltam, hogy átmennék néhány napra és szétválogatnám a dolgokat. S ami fontos azt megtartanám és utána eladnám a házat, hisz nekem már nincsen szükségem rá – mondtam.
- Tégy úgy, ahogy neked jó, szerelmem – válaszolta és megpuszilta a homlokomat.
Hálásan megpusziltam, majd összeszedtem néhány cuccomat az elkövetkezendő napokra. Míg én pakoltam, addig Edward közölte a többiekkel a tervemet. Persze mindannyian megértették a szándékaimat. Elköszöntem a többiektől, majd Edward elvitt a házunkig. Mielőtt még kiszálltam volna rá néztem.
- Nem lesz semmi gond? – kérdezte.
- Nem. Már régen meg kellett volna tettem ezt.
- Hívj, ha bármire szükséged van.
- Rendben.
- Mikor jössz haza?
- Nem tudom, igyekszek minél előbb mindent elrendezni – mondtam és megcsókoltam. – Szeretlek.
- Én is. Vigyázz magadra!
Bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból. Elővettem a kulcsaimat. Mielőtt beléptem volna, felsóhajtottam. Kinyitottam az ajtót és kellemes érzés futott át rajtam. Hazaértem. Leraktam a táskát és körbe sétáltam a házban. Utoljára akkor voltam itt, mielőtt elraboltak, s mielőtt vámpír lettem. Mindenhol kinyitottam az ablakokat, hogy friss levegő jusson be a lakásba.
Ezernyi érzés futott végig rajtam, mikor beléptem a nappaliba. Az a sok emlék felrémlett előttem, amit ezen a helyen töltöttem el a szüleimmel. Az esti beszélgetések és Tv-zések. A kandalló párkányán a képek a régi szép emlékekre emlékeztettek. Elmosolyodtam a régi képek láttán, de a sírás kerülgetett a hiányuk miatt. Felsóhajtottam. Szép lassan neki álltam a dolgoknak. Anyuék szobájával kezdtem, mert tudtam, hogy az lesz a legnehezebb a számomra. Kapcsoltam egy kis zenét is, hogy ne érezzem magamat annyira magányosnak. Felhoztam egy csomó dobozt és egyesével összehajtogattam anyáék ruháját, majd a dobozba raktam. Ez legalább egy óráig tartott el. Ezután a könyvek következtek. Ami nekem kellett azt az egyik dobozba tettem, a többit egy másikba. Lassan beesteledett, mire anyuék szobájával végeztem. Újabb dobozokat hoztam fel és neki álltam a szobámnak. Sok olyan dolgot találtam, ami már nem kellett, így szétszortíroztam mindent. Elmosolyodtam, mikor találtam egy-egy dolgot a régmúltból. Egy tucat doboz állt a szobám közepén, mikor előbukkant a nap a horizonton. A fenti szobák már készen voltak, már csak a lenti rész maradt. Lesétáltam. Először a konyhát pakoltam ki teljesen. Itt kevesebb olyan dolog volt, amit magammal akartam vinni. Ezután következett a nappali, ami már nehezebb dolog volt. Minden képet elraktam, óvatosan, nehogy eltörjenek, az utolsó emlékek a családomról. Mire itt is végeztem, már késő délután volt. A telefonomért nyúltam. Felhívtam egy költöztető céget és két kocsit kértem holnap reggelre. Úgy döntöttem, hogy azokat a dolgokat, amikre nincsen, szükségem elajándékozom az árvaháznak és segély szervezeteknek. Felkaptam a slusszkulcsot és kimentem a kocsimhoz. Milyen régen ültem már benne. Beindítottam és elindultam. Hála az idő egy kicsit elborult, így kevesebb volt az esélye, hogy ragyogásban török ki. Útközben megálltam egy virágosnál és vettem két csokor virágot, majd tovább mentem. Néhány perccel később megálltam a temetőben. Kiszálltam a kocsiból és anyáék sírjához sétáltam. Már nagyon régen voltam kint. Letérdepeltem. Végig simítottam a síron.
- Sziasztok. Bocsássatok meg, hogy nem jöttem ki hozzátok. Nagyon sok dolog történt velem mostanság – kezdtem bele a mesélésembe.
Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem, a vámpírrá válásomról, az Edwarddal való kapcsolatunkról és minden másról.
- Nagyon hiányoztok. A házat, amit egykor hárman laktunk, úgy döntöttem, hogy eladóm, hisz nem használja senki. A benne lévő dolgokat szétválogattam, és amikre nincs szükségem, azokat egy árvaház számára és segélyszervezet számára ajánlom fel.
Felpillantottam az égre. Lassan beesteledett.
- Lassan mennem kell. Ma lesz az utolsó éjszakám a házban. Szeretlek titeket – mondtam, megfordultam és visszaindultam a kocsihoz.
Amikor hazaértem leültem a kanapéra és felhívtam Edwardot. Még csak egy napot voltam tőle távol, mégis úgy hiányzott, mintha egy hét telt volna el.
- Szia, kincsem – szólt bele a telefonba, mikor felvette. – Hogy haladsz?
- Szia. Már készen vagyok. Mindent sikerült össze szednem. Holnap este már otthon töltöm az estét.
- Rendben.
- Voltam kint anyáéknál, vittem ki friss virágot.
- Már régen voltál náluk.
- Igen.
- S ma mit fogsz csinálni?
- Mivel ez az utolsó estém itthon, így magamba szívom az összes emléket a családomról és a házról.
- Rendben. Akkor holnap várlak. Szeretlek.
- Én is. Szia – köszöntem el.
- Szia.
Letettem a telefont és körbe sétáltam a félig üres szobákban. Végül anyáék szobájában ültem le és könnyek nélküli sírásban törtem ki. Egész nap erős voltam, tartottam magamat, de már nem bírtam magamban tartani. Egy ideig csendben sírdogáltam, majd elmosolyodtam, mikor eszembe jutott egy régi, szép emlék rólunk, hármunkról. Egész éjszaka a sok emlékekben jártam.
Hamar eljött a reggel. Reggel nyolcra már mindkét fuvar kocsi ott állt a ház előtt. Férfiak lepték el a házat és pakolták ki, ahogy kértem őket. Egy óra múlva üres volt a ház. Még utoljára körbe néztem, majd becsuktam az ajtót. Két különböző címet adtam meg a két a sofőrnek. Úgy döntöttem, hogy az egyik kocsit elkísérem. Miután elindultam, tárcsáztam Edwardot.
- Szia! – szólt bele kedvesen.
- Szia! Nemsokára ott lesz nálatok egy költöztető autó. Benne vannak a cuccaim. Remélem, nem baj, ha oda át vitettem a dolgaimat.
- Nem.
- Köszönöm. Kérlek, pakoljatok be a szobánkba! Miután hazaértem én is, mindent elpakolok.
- Hova mész?
- Van még egy kis dolgom. Majd elmesélem.
- Rendben. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Én is. Szia.
Letettem a telefont és az útra figyeltem. Nem sokkal később megálltam az árvaház előtt. Megkértem a költöztetőket, hogy várjanak kint addig, míg én beszélek az egyik nevelővel. Kopogtattam az ajtón. Néhány pillanattal később kinyílt és Mrs. Jackson állt az ajtóban. Elmosolyodott, mikor megismert.
- Jó napot! – köszöntem mosolyogva.
- Üdvözlöm!
- Mrs. Jackson, a szüleim néhány hónappal ezelőtt meghaltak és egy csomó dolog rám maradt, amire nekem nincs szükségem. Arra gondoltam, hogy az árvaháznak ajándékozom.
A nő teljesen meglepődött, majd meghatódott.
- Köszönjük szépen! – hálálkodott.
Jeleztem a férfiaknak, akik elkezdték behordani a holmikat. A két ágyat, a konyhai felszereléseket, régi játékokat, plüss állatokat és könyveket. A gyerekek teljesen elámultak az új ajándékokon. Mindannyian körbevettek és megöleltek. Még egy kis ideig maradtam az árvaházban, majd elindultam. A második úti célom az egyik segély szervezet volt, ahol örömmel fogadták anyáék ruháit. Épp, hogy csak beszálltam a kocsiba, megcsörrent a telefonom. Felvettem.
- Haló?
- Jó napot! Jack Johnson vagyok és Elizabeth McAlistert keresem.
- Én volnék.
- Üdvözlöm! A Port Angeles-i ügyvédiroda egyik munkatársa vagyok. A szülei végrendelete miatt hívom. Szeretném megkérdezni, hogy mikor tudna befáradni hozzánk? – kérdezte a férfi.
- Önnek fél óra múlva jó?
- Természetesen.
- Rendben, köszönöm.
- Akkor várom. Viszlát – mondta és lerakta.
Felsóhajtottam. Beindítottam a kocsit, majd Port Angeles felé vettem az irányt. Mivel senki nem volt az utakon, így a megengedett sebesség kétszeresével hajtottam. Negyed óra múlva parkoltam le a bank előtt. Kiszálltam, ráraktam a kocsira a riasztót, majd besétáltam az irodába. Egy idős hölgy lépett elém.
- Jó napot! Segíthetek?
- Igen. Jack Johnsont keresem.
- A folyosó végén jobbra, az utolsó ajtó.
- Köszönöm.
Elindultam, majd az ajtó előtt megálltam és kopogtattam. Néhány pillanattal később kinyílt az ajtó és egy harmincas éveiben járó férfi állt az ajtóban.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb! – mondta.
- Köszönöm.
Beléptem a szobába. Kicsiny iroda volt, de minden rendezetten állt benne.
- Kérem, foglaljon helyet – intett a székek felé.
- Köszönöm.
Helyet foglaltam, majd a férfi is leült velem szemben, az asztal túl oldalán.
- Örülök, hogy be tudott fáradni.
Rámosolyogtam.
- Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm. Miről is lenne szó? - kérdeztem, rátérve a lényegre.
- A végrendeletről-. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott elintézni a papír munkát, de muszáj volt megvárni, míg betölti a tizennyolcadik életévét. Nos, a szülei végrendeletében az áll, hogy Öné a ház, a kocsi és az ötvenezer dollár, amit egy külön számlán vezettek a szülei.
Teljesen ledöbbentem.
„- Jézusom, ez egy csomó pénz! Anyáék soha nem mondták, hogy nyitottak egy bankszámlát a részemre.”
- Úgy látom, meglepte Önt – ragadott ki a gondolataimból a férfi.
- Igen.
- Ha gondolja, aláírhatja a papírt, hogy Öné minden, ami a végrendeletben van és akkor készen is vagyunk.
Bólintottam. Az asztalon elém tolt egy papírt, amit aláírtam, majd egy borítékot tett le elém az asztalra.
- Nos, akkor meg is volnánk – mondta és átnyújtotta az aláírt nyilatkozat másolatát.
Összeszedtem a cuccaimat, majd egyszerre álltunk fel. A férfi elkísért az ajtóig, majd kinyitotta előttem.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar ide tudott fáradni.
- Én köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.
Kisétáltam az épületből, majd beszálltam a kocsiba. Kinyitottam a borítékot. Egy bankszámla szám és a hozzá tartozó négyjegyű kód állt benne. Felsóhajtottam. Még mindig nem hittem el ezt a bankszámlás dolgot. Még percekig ültem a kocsiban, majd hazaindultam. A visszaút sem volt hosszabb, mint az ide út. Mikor hazaértem, beálltam a garázsba, majd körbe sétálva a bejárati ajtón léptem be a házba.
- Megjöttem! – mondtam, majd a fotelhez sétáltam és leültem. Hallottam, hogy valakik lejönnek a lépcsőn. Edward és Esme foglaltak helyet mellettem.
- Szia! – köszönt kedvesen Edward.
Hozzábújtam, majd megcsókoltam.
- Merre jártál ma? Sikerült mindent elintézned? – kérdezte Esme.
- Sikerült az egész házat kipakolnom. Amire szükségem van, azt áthozattam ide, a többi dolgot pedig odaadtam az árvaháznak és egy segélyszervezetnek.
Esmét meghatotta a tudat, hogy gondoltam az árvaházra.
- Az utolsó fél órában Port Angelesben voltam egy ügyvédnél, elintézni a végrendeletet.
- S mit mondtak?
- A házon és a kocsin kívül még rám hagytak ötvenezer dollárt, amit egy külön bankszámlán vezettek.
Mindketten ledöbbentek.
- Azt sejtettem, hogy a házat és a kocsit örökölni fogom, de hogy pénzt és ráadásul ilyen sokat, hát azt nem.
- És hogy vagy? – kérdezte Esme.
- Jól. Talán, ha eladóm a házat, akkor könnyebb lesz minden – válaszoltam. – Ha nem haragszotok, akkor felmennék.
- Persze, menjél csak.
- Köszönöm!
Felálltam, majd felsétáltam a lépcsőn. A szobába érve minden cuccomat ledobtam a földre, majd elvonultam a fürdeni. Tíz perccel később másztam ki a zuhany alól. Magam köré csavartam egy törülközőt, majd átsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zene lejátszót és leültem a kanapéra, a tájat figyelve. Hallottam, hogy valaki belép az ajtón, de nem néztem oda, hisz tudtam, hogy ki jött be.
Edward leült mögém, magához húzott és az egész éjszakát így töltöttük, csendben, egymáshoz bújva. Szükségem volt Edward közelségére, de nem volt kedvem beszélgetni, így könnyebb volt elviselni a fájdalmat, amit a felszakadt seb okozott.
Reggel mikor már virradt sóhajtottam egyet. Megígértem anyáéknak, hogy nem fogok búslakodni, és muszáj betartanom, így szembe fordultam Edwarddal és rámosolyogtam.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Nem tudom, csak annyit, hogy Carlisle és Esme beszélni szeretnének velünk.
- Kérlek, fáradjatok le mindannyian! – hallottam meg Carlisle hangját lentről.
Felálltunk. Gyorsan felöltöztem, majd lesétáltunk a nappaliba. Mindenki kíváncsian nézett a szülőkre, kivéve Alicet, aki majd szétrobbant a boldogságtól.
- Azért hívtuk össze a családot, hogy néhány dolgot megbeszéljünk – szólalt meg Carlisle elsőként.
- Talán először is, Sissy, veled kezdenénk.
Meglepődtem a kijelentésen. Mindketten helyet foglaltak velem szemben.
- Mondhatjuk úgy is, hogy lemaradt a születésnapi ajándékozásnál – mondta Esme és egy kis dobozkát nyújtott át. Elvettem tőle és kinyitottam.
- Üdvözlünk a családban!
Teljesen elképedtem, mikor megláttam az ajándékot. Felnéztem Carlislera és Esmére, akik csak bólintottak. Kiemeltem a nyakláncot, amin a Cullen címer díszelgett. Alice lépett elém, elkérte az ékszert, majd felrakta a nyakamba. Mikor készen lett, szorosan átölelt. Miután elengedett mindenki egyesével megölelt és üdvözölt a családban. Képtelen voltam elhinni a dolgot, hogy igazi családtaggá váltam.
Miután mindenki visszaült a helyére, Carlisle szólalt meg újból.
- Mint tudjátok megint eltelt három év, és hogy ez mivel jár.
A többiek bólintottak, míg én csak értetlenül néztem. Esme avatott be végül a dologba.
- Tudod, kincsem, mivel mi vámpírok vagyunk, ezért nem öregszünk, és ez lassan feltűnik az embereknek, így muszáj három-négyévente elköltöznünk egy helyről. Most is ez történik. A kórházban lassan észreveszik, hogy Carlisle nem öregedett semmit.
- S arra gondoltunk, hogy mivel most nyári szünet van, elköltözhetnénk – vette át a szót a családfő. – Persze, Sissy ez tőled is függ, hogy mennyire érzed magad erősnek, hogy elköltözz, a szüleid halála után.
Kicsit gondolkodóba estem, átgondolva az egész dolgot.
- Én úgy gondolom, hogy menne. Úgy vélem, ha elköltözök könnyebb lesz túl tenni magamat az egészen. Új hely, új esély, új élet.
Mindenkiből kitört az üdvrialgás.
- Örülök, hogy így döntöttél – mondta Carlisle felém fordulva. – Remélem, nem bánjátok, ha egy kicsit előre kutakodtam és talán megtaláltam a megfelelő házat, ahová költözhetnénk – mondta és kinyitott egy laptopot, ami idáig az asztalon pihent.
- Ez egy kanadai ház, pontosan a Felső – tó melletti, kisvárosban, Duluthban van. A házhoz tartozik egy kisebb fajta tó is. Nos, mit gondoltok?
- Én támogatom az ötletet és szívesen költözök el, egy új életért cserébe.
A többiek is egyszerre bólintottak.
- Akkor akár le is foglalhatom a házat? – kérdezte Carlisle komolyan.
Mindannyian összenéztünk, majd egyszerre mondtuk ki a választ.
- Igen!
A szülők elmosolyodtak, majd Carlisle elvonult telefonálni. Hosszas telefonálás után tért vissza a nappaliba.
- Beszéltem a régi tulajdonossal, aki közölte velem, hogy akár most is beköltözhetnénk a házba, ha akarnánk.
Mindenki ujjongott a helységben.
- Én arra gondoltam, hogy három nap elég elintézni mindent, kezdve a pakolástól az utazásig.
Mindannyian bólintottunk.
- Akkor szerintem, azonnal álljunk is neki a pakolásnak, hogy minél előbb elindulhassunk! – mondta Alice felugorva. Elmosolyodtunk, majd mindannyian szétszéledtünk a házban, neki állva a pakolásnak.
Nos, meghoztam a fejezetet. Sajnálom, hogy egy napot késtem, de ez a szombati suli teljesen kikészített. De úgy voltam vele, hogy addig nem fekszek, tart ameddig tart, míg fel nem rakom a kövi fejezetet. Szóval tessék, lehet ám olvasni!!!
Sok puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
A bulit követő két napot a Denali klán még nálunk töltötte. Ez idő alatt mindent kikérdeztek rólam, főleg a képességeim érdekelték őket. Teljesen el voltak ámulva, hogy mennyi van egyszerre. Persze kíváncsiak voltak arra is, hogy hogyan használom, így bemutatót is tartottam nekik. Még sosem találkoztak olyan vámpírral, mint amilyen én vagyok.
A harmadik nap reggelén mind a négyen elköszöntek és hazaindultak. Újra elcsendesedett a ház és minden visszatért a kerékvágásba. A szobában, az ágyon feküdtem és épp egy könyvet olvastam, mikor eszembe jutott valami. Összecsuktam a könyvet és felültem az ágyon.
„ – Edward, beszélhetnénk?” – szólítottam meg gondolaton keresztül.
„ – Persze.” – válaszolta.
Néhány pillanattal később nyílt az ajtó és Edward lépett be rajta. Mellém sétált és leült az ágyra.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, nincsen. Csak szeretnék néhány dolgot elintézni.
Kíváncsian nézett rám. Elmondtam neki, hogy a szüleim háza ott áll és valamit muszáj vele kezdenem.
- Arra gondoltam, hogy átmennék néhány napra és szétválogatnám a dolgokat. S ami fontos azt megtartanám és utána eladnám a házat, hisz nekem már nincsen szükségem rá – mondtam.
- Tégy úgy, ahogy neked jó, szerelmem – válaszolta és megpuszilta a homlokomat.
Hálásan megpusziltam, majd összeszedtem néhány cuccomat az elkövetkezendő napokra. Míg én pakoltam, addig Edward közölte a többiekkel a tervemet. Persze mindannyian megértették a szándékaimat. Elköszöntem a többiektől, majd Edward elvitt a házunkig. Mielőtt még kiszálltam volna rá néztem.
- Nem lesz semmi gond? – kérdezte.
- Nem. Már régen meg kellett volna tettem ezt.
- Hívj, ha bármire szükséged van.
- Rendben.
- Mikor jössz haza?
- Nem tudom, igyekszek minél előbb mindent elrendezni – mondtam és megcsókoltam. – Szeretlek.
- Én is. Vigyázz magadra!
Bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból. Elővettem a kulcsaimat. Mielőtt beléptem volna, felsóhajtottam. Kinyitottam az ajtót és kellemes érzés futott át rajtam. Hazaértem. Leraktam a táskát és körbe sétáltam a házban. Utoljára akkor voltam itt, mielőtt elraboltak, s mielőtt vámpír lettem. Mindenhol kinyitottam az ablakokat, hogy friss levegő jusson be a lakásba.
Ezernyi érzés futott végig rajtam, mikor beléptem a nappaliba. Az a sok emlék felrémlett előttem, amit ezen a helyen töltöttem el a szüleimmel. Az esti beszélgetések és Tv-zések. A kandalló párkányán a képek a régi szép emlékekre emlékeztettek. Elmosolyodtam a régi képek láttán, de a sírás kerülgetett a hiányuk miatt. Felsóhajtottam. Szép lassan neki álltam a dolgoknak. Anyuék szobájával kezdtem, mert tudtam, hogy az lesz a legnehezebb a számomra. Kapcsoltam egy kis zenét is, hogy ne érezzem magamat annyira magányosnak. Felhoztam egy csomó dobozt és egyesével összehajtogattam anyáék ruháját, majd a dobozba raktam. Ez legalább egy óráig tartott el. Ezután a könyvek következtek. Ami nekem kellett azt az egyik dobozba tettem, a többit egy másikba. Lassan beesteledett, mire anyuék szobájával végeztem. Újabb dobozokat hoztam fel és neki álltam a szobámnak. Sok olyan dolgot találtam, ami már nem kellett, így szétszortíroztam mindent. Elmosolyodtam, mikor találtam egy-egy dolgot a régmúltból. Egy tucat doboz állt a szobám közepén, mikor előbukkant a nap a horizonton. A fenti szobák már készen voltak, már csak a lenti rész maradt. Lesétáltam. Először a konyhát pakoltam ki teljesen. Itt kevesebb olyan dolog volt, amit magammal akartam vinni. Ezután következett a nappali, ami már nehezebb dolog volt. Minden képet elraktam, óvatosan, nehogy eltörjenek, az utolsó emlékek a családomról. Mire itt is végeztem, már késő délután volt. A telefonomért nyúltam. Felhívtam egy költöztető céget és két kocsit kértem holnap reggelre. Úgy döntöttem, hogy azokat a dolgokat, amikre nincsen, szükségem elajándékozom az árvaháznak és segély szervezeteknek. Felkaptam a slusszkulcsot és kimentem a kocsimhoz. Milyen régen ültem már benne. Beindítottam és elindultam. Hála az idő egy kicsit elborult, így kevesebb volt az esélye, hogy ragyogásban török ki. Útközben megálltam egy virágosnál és vettem két csokor virágot, majd tovább mentem. Néhány perccel később megálltam a temetőben. Kiszálltam a kocsiból és anyáék sírjához sétáltam. Már nagyon régen voltam kint. Letérdepeltem. Végig simítottam a síron.
- Sziasztok. Bocsássatok meg, hogy nem jöttem ki hozzátok. Nagyon sok dolog történt velem mostanság – kezdtem bele a mesélésembe.
Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem, a vámpírrá válásomról, az Edwarddal való kapcsolatunkról és minden másról.
- Nagyon hiányoztok. A házat, amit egykor hárman laktunk, úgy döntöttem, hogy eladóm, hisz nem használja senki. A benne lévő dolgokat szétválogattam, és amikre nincs szükségem, azokat egy árvaház számára és segélyszervezet számára ajánlom fel.
Felpillantottam az égre. Lassan beesteledett.
- Lassan mennem kell. Ma lesz az utolsó éjszakám a házban. Szeretlek titeket – mondtam, megfordultam és visszaindultam a kocsihoz.
Amikor hazaértem leültem a kanapéra és felhívtam Edwardot. Még csak egy napot voltam tőle távol, mégis úgy hiányzott, mintha egy hét telt volna el.
- Szia, kincsem – szólt bele a telefonba, mikor felvette. – Hogy haladsz?
- Szia. Már készen vagyok. Mindent sikerült össze szednem. Holnap este már otthon töltöm az estét.
- Rendben.
- Voltam kint anyáéknál, vittem ki friss virágot.
- Már régen voltál náluk.
- Igen.
- S ma mit fogsz csinálni?
- Mivel ez az utolsó estém itthon, így magamba szívom az összes emléket a családomról és a házról.
- Rendben. Akkor holnap várlak. Szeretlek.
- Én is. Szia – köszöntem el.
- Szia.
Letettem a telefont és körbe sétáltam a félig üres szobákban. Végül anyáék szobájában ültem le és könnyek nélküli sírásban törtem ki. Egész nap erős voltam, tartottam magamat, de már nem bírtam magamban tartani. Egy ideig csendben sírdogáltam, majd elmosolyodtam, mikor eszembe jutott egy régi, szép emlék rólunk, hármunkról. Egész éjszaka a sok emlékekben jártam.
Hamar eljött a reggel. Reggel nyolcra már mindkét fuvar kocsi ott állt a ház előtt. Férfiak lepték el a házat és pakolták ki, ahogy kértem őket. Egy óra múlva üres volt a ház. Még utoljára körbe néztem, majd becsuktam az ajtót. Két különböző címet adtam meg a két a sofőrnek. Úgy döntöttem, hogy az egyik kocsit elkísérem. Miután elindultam, tárcsáztam Edwardot.
- Szia! – szólt bele kedvesen.
- Szia! Nemsokára ott lesz nálatok egy költöztető autó. Benne vannak a cuccaim. Remélem, nem baj, ha oda át vitettem a dolgaimat.
- Nem.
- Köszönöm. Kérlek, pakoljatok be a szobánkba! Miután hazaértem én is, mindent elpakolok.
- Hova mész?
- Van még egy kis dolgom. Majd elmesélem.
- Rendben. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Én is. Szia.
Letettem a telefont és az útra figyeltem. Nem sokkal később megálltam az árvaház előtt. Megkértem a költöztetőket, hogy várjanak kint addig, míg én beszélek az egyik nevelővel. Kopogtattam az ajtón. Néhány pillanattal később kinyílt és Mrs. Jackson állt az ajtóban. Elmosolyodott, mikor megismert.
- Jó napot! – köszöntem mosolyogva.
- Üdvözlöm!
- Mrs. Jackson, a szüleim néhány hónappal ezelőtt meghaltak és egy csomó dolog rám maradt, amire nekem nincs szükségem. Arra gondoltam, hogy az árvaháznak ajándékozom.
A nő teljesen meglepődött, majd meghatódott.
- Köszönjük szépen! – hálálkodott.
Jeleztem a férfiaknak, akik elkezdték behordani a holmikat. A két ágyat, a konyhai felszereléseket, régi játékokat, plüss állatokat és könyveket. A gyerekek teljesen elámultak az új ajándékokon. Mindannyian körbevettek és megöleltek. Még egy kis ideig maradtam az árvaházban, majd elindultam. A második úti célom az egyik segély szervezet volt, ahol örömmel fogadták anyáék ruháit. Épp, hogy csak beszálltam a kocsiba, megcsörrent a telefonom. Felvettem.
- Haló?
- Jó napot! Jack Johnson vagyok és Elizabeth McAlistert keresem.
- Én volnék.
- Üdvözlöm! A Port Angeles-i ügyvédiroda egyik munkatársa vagyok. A szülei végrendelete miatt hívom. Szeretném megkérdezni, hogy mikor tudna befáradni hozzánk? – kérdezte a férfi.
- Önnek fél óra múlva jó?
- Természetesen.
- Rendben, köszönöm.
- Akkor várom. Viszlát – mondta és lerakta.
Felsóhajtottam. Beindítottam a kocsit, majd Port Angeles felé vettem az irányt. Mivel senki nem volt az utakon, így a megengedett sebesség kétszeresével hajtottam. Negyed óra múlva parkoltam le a bank előtt. Kiszálltam, ráraktam a kocsira a riasztót, majd besétáltam az irodába. Egy idős hölgy lépett elém.
- Jó napot! Segíthetek?
- Igen. Jack Johnsont keresem.
- A folyosó végén jobbra, az utolsó ajtó.
- Köszönöm.
Elindultam, majd az ajtó előtt megálltam és kopogtattam. Néhány pillanattal később kinyílt az ajtó és egy harmincas éveiben járó férfi állt az ajtóban.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb! – mondta.
- Köszönöm.
Beléptem a szobába. Kicsiny iroda volt, de minden rendezetten állt benne.
- Kérem, foglaljon helyet – intett a székek felé.
- Köszönöm.
Helyet foglaltam, majd a férfi is leült velem szemben, az asztal túl oldalán.
- Örülök, hogy be tudott fáradni.
Rámosolyogtam.
- Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm. Miről is lenne szó? - kérdeztem, rátérve a lényegre.
- A végrendeletről-. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott elintézni a papír munkát, de muszáj volt megvárni, míg betölti a tizennyolcadik életévét. Nos, a szülei végrendeletében az áll, hogy Öné a ház, a kocsi és az ötvenezer dollár, amit egy külön számlán vezettek a szülei.
Teljesen ledöbbentem.
„- Jézusom, ez egy csomó pénz! Anyáék soha nem mondták, hogy nyitottak egy bankszámlát a részemre.”
- Úgy látom, meglepte Önt – ragadott ki a gondolataimból a férfi.
- Igen.
- Ha gondolja, aláírhatja a papírt, hogy Öné minden, ami a végrendeletben van és akkor készen is vagyunk.
Bólintottam. Az asztalon elém tolt egy papírt, amit aláírtam, majd egy borítékot tett le elém az asztalra.
- Nos, akkor meg is volnánk – mondta és átnyújtotta az aláírt nyilatkozat másolatát.
Összeszedtem a cuccaimat, majd egyszerre álltunk fel. A férfi elkísért az ajtóig, majd kinyitotta előttem.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar ide tudott fáradni.
- Én köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.
Kisétáltam az épületből, majd beszálltam a kocsiba. Kinyitottam a borítékot. Egy bankszámla szám és a hozzá tartozó négyjegyű kód állt benne. Felsóhajtottam. Még mindig nem hittem el ezt a bankszámlás dolgot. Még percekig ültem a kocsiban, majd hazaindultam. A visszaút sem volt hosszabb, mint az ide út. Mikor hazaértem, beálltam a garázsba, majd körbe sétálva a bejárati ajtón léptem be a házba.
- Megjöttem! – mondtam, majd a fotelhez sétáltam és leültem. Hallottam, hogy valakik lejönnek a lépcsőn. Edward és Esme foglaltak helyet mellettem.
- Szia! – köszönt kedvesen Edward.
Hozzábújtam, majd megcsókoltam.
- Merre jártál ma? Sikerült mindent elintézned? – kérdezte Esme.
- Sikerült az egész házat kipakolnom. Amire szükségem van, azt áthozattam ide, a többi dolgot pedig odaadtam az árvaháznak és egy segélyszervezetnek.
Esmét meghatotta a tudat, hogy gondoltam az árvaházra.
- Az utolsó fél órában Port Angelesben voltam egy ügyvédnél, elintézni a végrendeletet.
- S mit mondtak?
- A házon és a kocsin kívül még rám hagytak ötvenezer dollárt, amit egy külön bankszámlán vezettek.
Mindketten ledöbbentek.
- Azt sejtettem, hogy a házat és a kocsit örökölni fogom, de hogy pénzt és ráadásul ilyen sokat, hát azt nem.
- És hogy vagy? – kérdezte Esme.
- Jól. Talán, ha eladóm a házat, akkor könnyebb lesz minden – válaszoltam. – Ha nem haragszotok, akkor felmennék.
- Persze, menjél csak.
- Köszönöm!
Felálltam, majd felsétáltam a lépcsőn. A szobába érve minden cuccomat ledobtam a földre, majd elvonultam a fürdeni. Tíz perccel később másztam ki a zuhany alól. Magam köré csavartam egy törülközőt, majd átsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zene lejátszót és leültem a kanapéra, a tájat figyelve. Hallottam, hogy valaki belép az ajtón, de nem néztem oda, hisz tudtam, hogy ki jött be.
Edward leült mögém, magához húzott és az egész éjszakát így töltöttük, csendben, egymáshoz bújva. Szükségem volt Edward közelségére, de nem volt kedvem beszélgetni, így könnyebb volt elviselni a fájdalmat, amit a felszakadt seb okozott.
Reggel mikor már virradt sóhajtottam egyet. Megígértem anyáéknak, hogy nem fogok búslakodni, és muszáj betartanom, így szembe fordultam Edwarddal és rámosolyogtam.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Nem tudom, csak annyit, hogy Carlisle és Esme beszélni szeretnének velünk.
- Kérlek, fáradjatok le mindannyian! – hallottam meg Carlisle hangját lentről.
Felálltunk. Gyorsan felöltöztem, majd lesétáltunk a nappaliba. Mindenki kíváncsian nézett a szülőkre, kivéve Alicet, aki majd szétrobbant a boldogságtól.
- Azért hívtuk össze a családot, hogy néhány dolgot megbeszéljünk – szólalt meg Carlisle elsőként.
- Talán először is, Sissy, veled kezdenénk.
Meglepődtem a kijelentésen. Mindketten helyet foglaltak velem szemben.
- Mondhatjuk úgy is, hogy lemaradt a születésnapi ajándékozásnál – mondta Esme és egy kis dobozkát nyújtott át. Elvettem tőle és kinyitottam.
- Üdvözlünk a családban!
Teljesen elképedtem, mikor megláttam az ajándékot. Felnéztem Carlislera és Esmére, akik csak bólintottak. Kiemeltem a nyakláncot, amin a Cullen címer díszelgett. Alice lépett elém, elkérte az ékszert, majd felrakta a nyakamba. Mikor készen lett, szorosan átölelt. Miután elengedett mindenki egyesével megölelt és üdvözölt a családban. Képtelen voltam elhinni a dolgot, hogy igazi családtaggá váltam.
Miután mindenki visszaült a helyére, Carlisle szólalt meg újból.
- Mint tudjátok megint eltelt három év, és hogy ez mivel jár.
A többiek bólintottak, míg én csak értetlenül néztem. Esme avatott be végül a dologba.
- Tudod, kincsem, mivel mi vámpírok vagyunk, ezért nem öregszünk, és ez lassan feltűnik az embereknek, így muszáj három-négyévente elköltöznünk egy helyről. Most is ez történik. A kórházban lassan észreveszik, hogy Carlisle nem öregedett semmit.
- S arra gondoltunk, hogy mivel most nyári szünet van, elköltözhetnénk – vette át a szót a családfő. – Persze, Sissy ez tőled is függ, hogy mennyire érzed magad erősnek, hogy elköltözz, a szüleid halála után.
Kicsit gondolkodóba estem, átgondolva az egész dolgot.
- Én úgy gondolom, hogy menne. Úgy vélem, ha elköltözök könnyebb lesz túl tenni magamat az egészen. Új hely, új esély, új élet.
Mindenkiből kitört az üdvrialgás.
- Örülök, hogy így döntöttél – mondta Carlisle felém fordulva. – Remélem, nem bánjátok, ha egy kicsit előre kutakodtam és talán megtaláltam a megfelelő házat, ahová költözhetnénk – mondta és kinyitott egy laptopot, ami idáig az asztalon pihent.
- Ez egy kanadai ház, pontosan a Felső – tó melletti, kisvárosban, Duluthban van. A házhoz tartozik egy kisebb fajta tó is. Nos, mit gondoltok?
- Én támogatom az ötletet és szívesen költözök el, egy új életért cserébe.
A többiek is egyszerre bólintottak.
- Akkor akár le is foglalhatom a házat? – kérdezte Carlisle komolyan.
Mindannyian összenéztünk, majd egyszerre mondtuk ki a választ.
- Igen!
A szülők elmosolyodtak, majd Carlisle elvonult telefonálni. Hosszas telefonálás után tért vissza a nappaliba.
- Beszéltem a régi tulajdonossal, aki közölte velem, hogy akár most is beköltözhetnénk a házba, ha akarnánk.
Mindenki ujjongott a helységben.
- Én arra gondoltam, hogy három nap elég elintézni mindent, kezdve a pakolástól az utazásig.
Mindannyian bólintottunk.
- Akkor szerintem, azonnal álljunk is neki a pakolásnak, hogy minél előbb elindulhassunk! – mondta Alice felugorva. Elmosolyodtunk, majd mindannyian szétszéledtünk a házban, neki állva a pakolásnak.
2011. március 12., szombat
23.fejezet: Boldog születésnapot!
Sziasztok!
Még el sem mentettem a Wordben az új fejezetet, de már fenn van a friss, hogy minék előbb tudjátok olvasni. :)
Látom, hogy egyre többen olvassátok a történetet, aminek nagyon örülök.
Nos, itt az új fejezet, gondolom a címből sejthettek valamit!
Jó olvasást és szórakozást kívánok!
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Az elkövetkezendő napok csendben és nyugalomban teltek el. A többiek a suli utolsó néhány napjára még bementek, majd kitört a nyári szünet. Én otthon voltam Esmével és Edward megengedte, hogy átrendezzem egy kicsit a közös szobánkat, úgy hogy én is elférjek a sok cuccommal.
A vámpírságnak köszönhetően könnyedén toltam el mindent és mire a többiek hazaértek, Edwardot egy új szoba várta.
- Tetszik? – kérdeztem.
- Ha neked igen, akkor nekem is – mondta átölelve a derekamat. Elmolyosodtam és megcsókoltam.
Az Edwarddal való kapcsolatunk teljesen rendbe jött és boldogan éltünk. Közösen mentünk vadászni, és ha tehettük, akkor mindent együtt csináltunk.
Egyik nap mindannyian a nappaliban ültünk, mikor hirtelen látomása támadt Alice-nek. Mindenki rá nézett. Mikor vége lett, pislogott néhányat, majd felpattant és felrohant a felső szintre. Kérdőn néztem Edwardra.
- Nicole eltervezte, hogy meglátogat téged – válaszolta.
- S ezzel mi a baj?
- Sissy, újszülött vámpír vagy. Az első éved nagyon labilis. Ha megéreznéd az emberi illatot, nem biztos, hogy ellen tudnál állni a kísértésnek, hogy megkóstold.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – szólalt meg Jasper.
Ránéztem.
- Sissy teljesen másképp viselkedik, mint mi, amikor vámpírok lettünk. Az első napon nem égette a torkát az éhség, elég volt neki csak a második nap vadászni.
- Van abban valami, amit Jasper mondd – szólt bele Carlisle is. – Én bízok Sissyben.
A többiek is bólintottak. Alice visszajött, kezében egy kis dobozzal.
- Tedd be mindkettőt –mondta és kinyitotta.
Két kontaktlencse volt benne. Kivettem mindkettőt és beraktam. Először furcsa volt és szúrta a szememet, de szép lassan hozzászoktam.
- Így jó is lesz – mondta elégedetten barátnőm.
Megnéztem magamat a tükörben. A lencsének köszönhetően a szemeim újból kékek lettek. Aztán meghallottam, hogy egy kocsi bekanyarodik a bekötő útra. Esme kirakott egy kis nasit az asztalra, hogy majd megkínálja vele Nicolet. Pillanatokkal később a kocsi lefékezett a ház előtt, majd ajtócsapkodás hallatszódott. A kiváló hallásomnak köszönhetően mindent hallottam. Végül osztálytársnőm kopogtatott az ajtón. Carlisle felállt, az ajtóhoz sétált, még visszanézett, aztán kinyitotta az ajtót.
- Szia - köszönt.
- Jó napot! Nicole Taylor vagyok és Sissyhez jöttem.– mutatkozott be.
- Fáradj beljebb. Carlisle Cullen vagyok – invitálta be.
Nicole félősen lépett be a házba. Mindent alaposan megnézett a szobában és elmosolyodott, mikor meglátott. Édeskés illat csapta meg az orromat. Finom volt és ennyi. Nem vonzott, hogy megkóstoljam.
- Sziasztok! – köszönt félénken Nicole.
- Szia – válaszolták a többiek egyesével.
- Gyere drágám, foglalja helyet – mondta Esme kedvesen.
- Köszönöm.
Osztálytársnőm velem szemben foglalt helyet.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Köszönöm szépen jól. Szép lassan felépülök.
- Őszinte részvétem a szüleid iránt. Borzalmas, ami történt.
- Köszönöm. Igen, az.
- Gondoltam meglátogatlak, s ha már erre járok, elhozom neked a bizonyítványodat – mondta és átnyújtotta a kis könyvecskét.
Kinyitottam. A jegyeim legtöbbje ötösből állt, alig volt köztük négyes. Mindig is jó tanuló voltam, rossz jegyeim alig voltak.
- S még valami – szólalt meg Nicole.
Felnéztem és egy ajándékot nyújtott át nekem.
- Boldog szülinapot!
Teljesen váratlanul ért a dolog. Ránéztem a naptárra, ami június harmincadikát mutatott.
„- Így elrepült volna az idő?”- kérdeztem magamban.
- Ööö..köszönöm szépen – mondtam végül és átvettem az ajándékot.
- Szívesen. Hát, én csak ezért jöttem. Sietnem kell, mert anyáékkal még a délután folyamán elutazunk Görögországba – szólt és felállt.
Felálltam én is és elkísértem az ajtóig.
- Hát, köszönöm szépen az ajándékot és jó utazást kívánok!
- Nincs mit! Köszönöm és neked is kellemes szünidőt! – felelte mosolyogva és elindult a kocsija felé.
Miután elhajtott, visszamentem a lakásba, ahol hét szempár nézett rám bűnbánóan.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ne haragudj ránk Sissy, hogy elfelejtettük a szülinapodat.
- Ugyan, nincs semmi baj. Bevallom, hogy még én is elfeledkeztem róla – vallottam be.
Alice ugrott elém.
- Kérlek, adj nekem egy napot és ígérem, mindent bepótolunk – mondta könyörgő szemekkel.
- Legyen – jelentettem ki.
Barátnőm nagyot ugrott örömében.
- Nem is tudom, hogy hol is kezdjem – motyogta az orra alatt, miközben felment a szobájába.
Megcsóváltam a fejemet és visszasétáltam a többiekhez.
- Carlisle, mit gondolsz, sétálhatunk egyet? – kérdezte Jasper.
- Szerintem megpróbálhatjuk. Ki jön velünk?
Mindenki felemelkedett, kivéve Rosalie.
- Én most kihagynám. Inkább segítek Alice-nek – mondta és felsétált ő is.
- Szerintem indulhatunk is, ha készen állsz Sissy.
- Nem lesz semmi baj?
- Nem, mindannyian ott leszünk, és ha bármi rosszul sül el, akkor mi közbe lépünk.
Bólintottam. Kisétáltunk a garázsba, a kocsikhoz, majd elindultunk. Én Edwarddal mentem, velünk jött még Esme és Carlisle, míg a két fiú az ezüst dzsippel jöttek. Végül megálltunk a város központjában. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam. Edwarddal azonnal mellém lépett és megfogta a kezemet.
- Most szép lassan szívd be a levegőt – mondta halkan.
Úgy tettem, ahogy mondta. Sokféle illatot éreztem. Sok volt az emberi illat, de volt köztük virág, fenyőfa, fű, kipufogógáz is. A többiek kíváncsian néztek rám.
- Teljesen rendben. Nincs semmi rossz érzése. Inkább mondhatjuk, hogy élvezi az illatok kavalkádját – jelentette ki Jasper.
Mindenki elmosolyodott.
- Ügyes vagy, kicsim – suttogta a fülembe Edward.
Elmosolyodtam és elindultunk az utcán. Kellemes idő volt, de nem sütött a nap. Szárnyaltam a boldogságban, hogy végre elhagyhatom a házat és kint a városban is mozoghatok.
Még órákig sétálgattunk a szabadba, csak sötétedéskor értünk haza. Meglepetésünkre senki nem volt otthon. Mindenki elfoglalta magát valamivel. A fiúk Tv-t néztek, míg én Esmével olvastam. Carlislenak sajnos be kellett mennie a kórházba egy súlyos eset miatt. Talán éjfél fele járhatott az idő mikor a lányok hazaértek. Rosalie lépett be elsőnek az ajtón.
- Sissy, Alice üzeni, hogy menj fel a szobádba! – adta át az üzenetet.
Mosolyogva felsóhajtottam, majd felsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zenét, majd elmentem zuhanyozni.
Fürdés közben átgondoltam a mai nap történéseit. Először Nicole látogatás lepett meg, majd a tudat, hogy tizennyolc éves lettem úgy, hogy teljesen elfeledkeztem róla. Aztán a séta a városban. Bevallom őszintén, kicsit féltem, hogy valakit bántani fogok, de hála nem így történt. Talán azért, mert már emberi életben is irtóztam a gyilkolástól.
A gondolataimból puha kezek érintése ragadott ki. Elmolyosodtam. Éreztem, hogy Edward egy puszit nyom a vállamra. Megfordultam és megcsókoltam. Mindkettőnkben bugyogott a vágy, s mi hajlandóak voltunk engedni neki. A forró zuhany után az ágyban kötöttünk ki, ahonnan reggelig ki sem mozdultunk. Egész este élveztük, hogy vagyunk egymásnak és, hogy kicsit kettesben tudunk lenni. Reggel az első napsugarak bevilágítottak az ablakon, ragyogásba vonva minket. Mindketten elmosolyodtunk.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Hát, te a szoba rabja vagy addig, míg Alice nem szól, hogy kijöhetsz. Nekem meg van egy kis dolgom, amit el kell intéznem.
Elhúztam a számat. Még percekig feküdtünk csendben, aztán Edward megmozdult. Felöltözött, még egy csókot nyomott a számra, majd magamra maradtam. Magam köré csavartam a pokrócot és az ablakoz léptem. Kitártam és a friss reggeli levegő beáramlott a szobába. Felöltöztem szabadidőruhába. Belenéztem a tükörbe. Láttam, hogy a lassan kezd aranyszínűvé válni, de megpillantottam benne egy kis feketeséget. Már régen voltam vadászni. Legalább hetente vagy másfél hetente muszáj, vagyok elmenni. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem.
„- Esme, eljössz velem vadászni?” – kérdeztem gondolatban.
„- Persze.” – jött a válasz.
„- Kint az erdő szélén találkozunk?”
„- Igen.”
A gondolatbeli beszélgetéshez lassan az egész család hozzászokott. Már nem érte őket váratlanul, ha csak úgy hirtelen megszólítottam őket a gondolataikon keresztül. Még felvettem egy sportcipőt, majd kiugrottam a nyitott ablakon, puhán landolva a fűben. Már nagyon hozzászoktam az ablakon történő járkáláshoz. Két perccel később Esme is feltűnt és együtt indultunk el vadászni. Két szarvas vére kioltotta a szomjamat. Míg Esme nem végzett, addig sétáltam egy kicsit az erdőben. Kellemes szél fújt, az ágakon madarak csicseregtek. Leültem egy fatörzsre és megvártam Esmét. Mikor végzett, együtt sétálva indultunk haza. Nem rohantunk, kiélveztük a jó időt és közben jót beszélgettünk. Talán egy órába tellett mire hazaértünk. Felugrottam a szobába, ahol már az ágyon egy ruha várt egy cetlivel együtt.
„- Kérlek, ezt vedd fel estére és ne felejtsd el megcsinálni a hajadat!” – olvastam fel Alice üzenetét.
Felsóhajtottam. Bekapcsoltam egy pörgősebb számat, majd elmentem fürdeni, hajat mosni. A zuhany után megszárítottam, majd begöndörítettem a hajamat. Felvettem a ruhát, majd kerestem hozzá egy cipőt is. Épp feltűztem a hajamat, mikor Edward lépett be az ajtón elegánsan kiöltözve. Elismerően néztem végig rajta. Közelebb lépett hozzám és átöleltem a nyakamat.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta, végig nézve rajtam.
- Te sem panaszkodhatsz – suttogtam, majd megcsókoltam.
Felkapott az ölébe és a falnak nyomott. Már épp tovább léptünk, mikor kopogtattak az ajtón. Edward lábra állított, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- Igen? – szólt Ki Edward.
- Minden készen van. Jöhettek – válaszolta Alice kintről.
Elindultunk kifele a szobából, de Edward megállított. Elővett egy kendőt, majd bekötötte vele a szememet. Megfogta a kezemet, majd lesétáltunk a nappaliba. Ismeretlen illatok csapták meg az orromat. Edward megállított egy helyen, majd levette a kendőt. A teljes szoba fel volt díszítve, mindenhonnan szalagok lógtak le. Ismerős arcokat pillantottam meg a szobában először, majd a sok ajándékot, ami mögöttük volt.
- Szia Sissy! Már régen találkoztunk! –szólalt meg Kate először, majd közelebb lépett és megölelt.
- Kate! Carmen! Eleazar! Irina! – mondtam, miközben visszaöleltem Katet. – Jó újra látni titeket!
Mindegyikőjüket szorosan megöleltem.
- Nos, ha már mindenki itt van, akkor neki is kezdhetünk! – csapta össze a tenyerét Alice.
Mindannyian szembefordultak velem.
- Sissy, szeretnénk boldog születésnapot kívánni! – mondta Esme kilépve a többiek közül és megölelt.
- Köszönöm – válaszoltam meghatódva.
Esme után mindenki egyesével felköszöntött, majd leültettek a kanapéra és egyesével odaadták az ajándékaikat. Sokfelé ajándékot kaptam. Könyveket, CD-ket, ruhákat, ékszereket, vásárlási utalványokat és még sorolhatnám a temérdek ajándékot. Persze ne feledkezzünk meg a sok virágról se. A legszebb a tizennyolc szálas vörös rózsa csokor volt, amit Edwardtól kaptam. Mikor kibontottam az összes ajándékot, felálltam és ránéztem mindenkire.
- Köszönöm szépen a sok ajándékot, életemben nem kaptam ilyen sokat.
Halk nevetésben törtek ki mindannyian.
- Köszönöm szépen nektek is, hogy eljöttetek és felköszöntöttek! – fordultam a Denali klán felé.
Rám mosolyogtak mind a négyen.
- Szívesen! Örülünk, hogy meg tudtunk lepni.
- Na, jól van már! Lesz még időtök beszélgetni! – csattant fel Alice. – Most mindenki menjen fel, öltözzön át és öt perc múlva találkozunk a kocsiknál!
Kérdőn néztem barátnőmre.
- Á-á, nem mondok semmit, majd mindent megtudsz a magad idejében – felelte és elindult fölfele. –Ja, és valami bulizós rucit vegyél fel!
Most már aztán tényleg nem értettem semmit. Edwarddal együtt felmentünk, majd átöltöztünk. Öt perc múlva mindenki bulira készen állt a kocsiknál. Három kocsival és jó kedvvel indultunk el. Elhagytuk Forksot és Port Angeles felé vettük az irányt. Végül egy nyitott klub előtt álltunk meg, és szálltunk ki. Már tudtam, hogy mire megy ki a játék. Elmosolyodtam, majd vidáman siettem a többiek után. A klubban már hangosan szólt a zene a táncparkett tele volt táncoló emberekkel. Besétáltunk a parkettre és felszabadultan táncolni kezdtünk. Folyamatosan a legjobb zenék mentek és mi fáradhatatlanul táncoltunk, lealázva mindenkit. A férfiak tátott szájjal néztek, míg a lányok irigykedve. Aztán egy idő után Edward és a többi fiú is becsatlakozott. Akkor kezdődött csak igazán a buli. Felejthetetlen éjszaka volt. Hajnalig táncoltunk és utolsóként hagytuk el a klub helyszínét. Már virradt mikor hazaértünk.
- Hát, köszönöm szépen ezt az estét, nagyon jól éreztem magamat! – mondtam a nappaliban állva és megöleltem Alice-t.
- Nincs mit!
Elengedtem, majd felsétáltam a szobába, ahol már Edward ült az ágyon. Hozzá sétáltam, majd beleültem az ölébe. Elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát. Magához ölelt és együtt néztük meg a napfelkeltét.
Még el sem mentettem a Wordben az új fejezetet, de már fenn van a friss, hogy minék előbb tudjátok olvasni. :)
Látom, hogy egyre többen olvassátok a történetet, aminek nagyon örülök.
Nos, itt az új fejezet, gondolom a címből sejthettek valamit!
Jó olvasást és szórakozást kívánok!
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Az elkövetkezendő napok csendben és nyugalomban teltek el. A többiek a suli utolsó néhány napjára még bementek, majd kitört a nyári szünet. Én otthon voltam Esmével és Edward megengedte, hogy átrendezzem egy kicsit a közös szobánkat, úgy hogy én is elférjek a sok cuccommal.
A vámpírságnak köszönhetően könnyedén toltam el mindent és mire a többiek hazaértek, Edwardot egy új szoba várta.
- Tetszik? – kérdeztem.
- Ha neked igen, akkor nekem is – mondta átölelve a derekamat. Elmolyosodtam és megcsókoltam.
Az Edwarddal való kapcsolatunk teljesen rendbe jött és boldogan éltünk. Közösen mentünk vadászni, és ha tehettük, akkor mindent együtt csináltunk.
Egyik nap mindannyian a nappaliban ültünk, mikor hirtelen látomása támadt Alice-nek. Mindenki rá nézett. Mikor vége lett, pislogott néhányat, majd felpattant és felrohant a felső szintre. Kérdőn néztem Edwardra.
- Nicole eltervezte, hogy meglátogat téged – válaszolta.
- S ezzel mi a baj?
- Sissy, újszülött vámpír vagy. Az első éved nagyon labilis. Ha megéreznéd az emberi illatot, nem biztos, hogy ellen tudnál állni a kísértésnek, hogy megkóstold.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – szólalt meg Jasper.
Ránéztem.
- Sissy teljesen másképp viselkedik, mint mi, amikor vámpírok lettünk. Az első napon nem égette a torkát az éhség, elég volt neki csak a második nap vadászni.
- Van abban valami, amit Jasper mondd – szólt bele Carlisle is. – Én bízok Sissyben.
A többiek is bólintottak. Alice visszajött, kezében egy kis dobozzal.
- Tedd be mindkettőt –mondta és kinyitotta.
Két kontaktlencse volt benne. Kivettem mindkettőt és beraktam. Először furcsa volt és szúrta a szememet, de szép lassan hozzászoktam.
- Így jó is lesz – mondta elégedetten barátnőm.
Megnéztem magamat a tükörben. A lencsének köszönhetően a szemeim újból kékek lettek. Aztán meghallottam, hogy egy kocsi bekanyarodik a bekötő útra. Esme kirakott egy kis nasit az asztalra, hogy majd megkínálja vele Nicolet. Pillanatokkal később a kocsi lefékezett a ház előtt, majd ajtócsapkodás hallatszódott. A kiváló hallásomnak köszönhetően mindent hallottam. Végül osztálytársnőm kopogtatott az ajtón. Carlisle felállt, az ajtóhoz sétált, még visszanézett, aztán kinyitotta az ajtót.
- Szia - köszönt.
- Jó napot! Nicole Taylor vagyok és Sissyhez jöttem.– mutatkozott be.
- Fáradj beljebb. Carlisle Cullen vagyok – invitálta be.
Nicole félősen lépett be a házba. Mindent alaposan megnézett a szobában és elmosolyodott, mikor meglátott. Édeskés illat csapta meg az orromat. Finom volt és ennyi. Nem vonzott, hogy megkóstoljam.
- Sziasztok! – köszönt félénken Nicole.
- Szia – válaszolták a többiek egyesével.
- Gyere drágám, foglalja helyet – mondta Esme kedvesen.
- Köszönöm.
Osztálytársnőm velem szemben foglalt helyet.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Köszönöm szépen jól. Szép lassan felépülök.
- Őszinte részvétem a szüleid iránt. Borzalmas, ami történt.
- Köszönöm. Igen, az.
- Gondoltam meglátogatlak, s ha már erre járok, elhozom neked a bizonyítványodat – mondta és átnyújtotta a kis könyvecskét.
Kinyitottam. A jegyeim legtöbbje ötösből állt, alig volt köztük négyes. Mindig is jó tanuló voltam, rossz jegyeim alig voltak.
- S még valami – szólalt meg Nicole.
Felnéztem és egy ajándékot nyújtott át nekem.
- Boldog szülinapot!
Teljesen váratlanul ért a dolog. Ránéztem a naptárra, ami június harmincadikát mutatott.
„- Így elrepült volna az idő?”- kérdeztem magamban.
- Ööö..köszönöm szépen – mondtam végül és átvettem az ajándékot.
- Szívesen. Hát, én csak ezért jöttem. Sietnem kell, mert anyáékkal még a délután folyamán elutazunk Görögországba – szólt és felállt.
Felálltam én is és elkísértem az ajtóig.
- Hát, köszönöm szépen az ajándékot és jó utazást kívánok!
- Nincs mit! Köszönöm és neked is kellemes szünidőt! – felelte mosolyogva és elindult a kocsija felé.
Miután elhajtott, visszamentem a lakásba, ahol hét szempár nézett rám bűnbánóan.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ne haragudj ránk Sissy, hogy elfelejtettük a szülinapodat.
- Ugyan, nincs semmi baj. Bevallom, hogy még én is elfeledkeztem róla – vallottam be.
Alice ugrott elém.
- Kérlek, adj nekem egy napot és ígérem, mindent bepótolunk – mondta könyörgő szemekkel.
- Legyen – jelentettem ki.
Barátnőm nagyot ugrott örömében.
- Nem is tudom, hogy hol is kezdjem – motyogta az orra alatt, miközben felment a szobájába.
Megcsóváltam a fejemet és visszasétáltam a többiekhez.
- Carlisle, mit gondolsz, sétálhatunk egyet? – kérdezte Jasper.
- Szerintem megpróbálhatjuk. Ki jön velünk?
Mindenki felemelkedett, kivéve Rosalie.
- Én most kihagynám. Inkább segítek Alice-nek – mondta és felsétált ő is.
- Szerintem indulhatunk is, ha készen állsz Sissy.
- Nem lesz semmi baj?
- Nem, mindannyian ott leszünk, és ha bármi rosszul sül el, akkor mi közbe lépünk.
Bólintottam. Kisétáltunk a garázsba, a kocsikhoz, majd elindultunk. Én Edwarddal mentem, velünk jött még Esme és Carlisle, míg a két fiú az ezüst dzsippel jöttek. Végül megálltunk a város központjában. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam. Edwarddal azonnal mellém lépett és megfogta a kezemet.
- Most szép lassan szívd be a levegőt – mondta halkan.
Úgy tettem, ahogy mondta. Sokféle illatot éreztem. Sok volt az emberi illat, de volt köztük virág, fenyőfa, fű, kipufogógáz is. A többiek kíváncsian néztek rám.
- Teljesen rendben. Nincs semmi rossz érzése. Inkább mondhatjuk, hogy élvezi az illatok kavalkádját – jelentette ki Jasper.
Mindenki elmosolyodott.
- Ügyes vagy, kicsim – suttogta a fülembe Edward.
Elmosolyodtam és elindultunk az utcán. Kellemes idő volt, de nem sütött a nap. Szárnyaltam a boldogságban, hogy végre elhagyhatom a házat és kint a városban is mozoghatok.
Még órákig sétálgattunk a szabadba, csak sötétedéskor értünk haza. Meglepetésünkre senki nem volt otthon. Mindenki elfoglalta magát valamivel. A fiúk Tv-t néztek, míg én Esmével olvastam. Carlislenak sajnos be kellett mennie a kórházba egy súlyos eset miatt. Talán éjfél fele járhatott az idő mikor a lányok hazaértek. Rosalie lépett be elsőnek az ajtón.
- Sissy, Alice üzeni, hogy menj fel a szobádba! – adta át az üzenetet.
Mosolyogva felsóhajtottam, majd felsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zenét, majd elmentem zuhanyozni.
Fürdés közben átgondoltam a mai nap történéseit. Először Nicole látogatás lepett meg, majd a tudat, hogy tizennyolc éves lettem úgy, hogy teljesen elfeledkeztem róla. Aztán a séta a városban. Bevallom őszintén, kicsit féltem, hogy valakit bántani fogok, de hála nem így történt. Talán azért, mert már emberi életben is irtóztam a gyilkolástól.
A gondolataimból puha kezek érintése ragadott ki. Elmolyosodtam. Éreztem, hogy Edward egy puszit nyom a vállamra. Megfordultam és megcsókoltam. Mindkettőnkben bugyogott a vágy, s mi hajlandóak voltunk engedni neki. A forró zuhany után az ágyban kötöttünk ki, ahonnan reggelig ki sem mozdultunk. Egész este élveztük, hogy vagyunk egymásnak és, hogy kicsit kettesben tudunk lenni. Reggel az első napsugarak bevilágítottak az ablakon, ragyogásba vonva minket. Mindketten elmosolyodtunk.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Hát, te a szoba rabja vagy addig, míg Alice nem szól, hogy kijöhetsz. Nekem meg van egy kis dolgom, amit el kell intéznem.
Elhúztam a számat. Még percekig feküdtünk csendben, aztán Edward megmozdult. Felöltözött, még egy csókot nyomott a számra, majd magamra maradtam. Magam köré csavartam a pokrócot és az ablakoz léptem. Kitártam és a friss reggeli levegő beáramlott a szobába. Felöltöztem szabadidőruhába. Belenéztem a tükörbe. Láttam, hogy a lassan kezd aranyszínűvé válni, de megpillantottam benne egy kis feketeséget. Már régen voltam vadászni. Legalább hetente vagy másfél hetente muszáj, vagyok elmenni. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem.
„- Esme, eljössz velem vadászni?” – kérdeztem gondolatban.
„- Persze.” – jött a válasz.
„- Kint az erdő szélén találkozunk?”
„- Igen.”
A gondolatbeli beszélgetéshez lassan az egész család hozzászokott. Már nem érte őket váratlanul, ha csak úgy hirtelen megszólítottam őket a gondolataikon keresztül. Még felvettem egy sportcipőt, majd kiugrottam a nyitott ablakon, puhán landolva a fűben. Már nagyon hozzászoktam az ablakon történő járkáláshoz. Két perccel később Esme is feltűnt és együtt indultunk el vadászni. Két szarvas vére kioltotta a szomjamat. Míg Esme nem végzett, addig sétáltam egy kicsit az erdőben. Kellemes szél fújt, az ágakon madarak csicseregtek. Leültem egy fatörzsre és megvártam Esmét. Mikor végzett, együtt sétálva indultunk haza. Nem rohantunk, kiélveztük a jó időt és közben jót beszélgettünk. Talán egy órába tellett mire hazaértünk. Felugrottam a szobába, ahol már az ágyon egy ruha várt egy cetlivel együtt.
„- Kérlek, ezt vedd fel estére és ne felejtsd el megcsinálni a hajadat!” – olvastam fel Alice üzenetét.
Felsóhajtottam. Bekapcsoltam egy pörgősebb számat, majd elmentem fürdeni, hajat mosni. A zuhany után megszárítottam, majd begöndörítettem a hajamat. Felvettem a ruhát, majd kerestem hozzá egy cipőt is. Épp feltűztem a hajamat, mikor Edward lépett be az ajtón elegánsan kiöltözve. Elismerően néztem végig rajta. Közelebb lépett hozzám és átöleltem a nyakamat.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta, végig nézve rajtam.
- Te sem panaszkodhatsz – suttogtam, majd megcsókoltam.
Felkapott az ölébe és a falnak nyomott. Már épp tovább léptünk, mikor kopogtattak az ajtón. Edward lábra állított, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- Igen? – szólt Ki Edward.
- Minden készen van. Jöhettek – válaszolta Alice kintről.
Elindultunk kifele a szobából, de Edward megállított. Elővett egy kendőt, majd bekötötte vele a szememet. Megfogta a kezemet, majd lesétáltunk a nappaliba. Ismeretlen illatok csapták meg az orromat. Edward megállított egy helyen, majd levette a kendőt. A teljes szoba fel volt díszítve, mindenhonnan szalagok lógtak le. Ismerős arcokat pillantottam meg a szobában először, majd a sok ajándékot, ami mögöttük volt.
- Szia Sissy! Már régen találkoztunk! –szólalt meg Kate először, majd közelebb lépett és megölelt.
- Kate! Carmen! Eleazar! Irina! – mondtam, miközben visszaöleltem Katet. – Jó újra látni titeket!
Mindegyikőjüket szorosan megöleltem.
- Nos, ha már mindenki itt van, akkor neki is kezdhetünk! – csapta össze a tenyerét Alice.
Mindannyian szembefordultak velem.
- Sissy, szeretnénk boldog születésnapot kívánni! – mondta Esme kilépve a többiek közül és megölelt.
- Köszönöm – válaszoltam meghatódva.
Esme után mindenki egyesével felköszöntött, majd leültettek a kanapéra és egyesével odaadták az ajándékaikat. Sokfelé ajándékot kaptam. Könyveket, CD-ket, ruhákat, ékszereket, vásárlási utalványokat és még sorolhatnám a temérdek ajándékot. Persze ne feledkezzünk meg a sok virágról se. A legszebb a tizennyolc szálas vörös rózsa csokor volt, amit Edwardtól kaptam. Mikor kibontottam az összes ajándékot, felálltam és ránéztem mindenkire.
- Köszönöm szépen a sok ajándékot, életemben nem kaptam ilyen sokat.
Halk nevetésben törtek ki mindannyian.
- Köszönöm szépen nektek is, hogy eljöttetek és felköszöntöttek! – fordultam a Denali klán felé.
Rám mosolyogtak mind a négyen.
- Szívesen! Örülünk, hogy meg tudtunk lepni.
- Na, jól van már! Lesz még időtök beszélgetni! – csattant fel Alice. – Most mindenki menjen fel, öltözzön át és öt perc múlva találkozunk a kocsiknál!
Kérdőn néztem barátnőmre.
- Á-á, nem mondok semmit, majd mindent megtudsz a magad idejében – felelte és elindult fölfele. –Ja, és valami bulizós rucit vegyél fel!
Most már aztán tényleg nem értettem semmit. Edwarddal együtt felmentünk, majd átöltöztünk. Öt perc múlva mindenki bulira készen állt a kocsiknál. Három kocsival és jó kedvvel indultunk el. Elhagytuk Forksot és Port Angeles felé vettük az irányt. Végül egy nyitott klub előtt álltunk meg, és szálltunk ki. Már tudtam, hogy mire megy ki a játék. Elmosolyodtam, majd vidáman siettem a többiek után. A klubban már hangosan szólt a zene a táncparkett tele volt táncoló emberekkel. Besétáltunk a parkettre és felszabadultan táncolni kezdtünk. Folyamatosan a legjobb zenék mentek és mi fáradhatatlanul táncoltunk, lealázva mindenkit. A férfiak tátott szájjal néztek, míg a lányok irigykedve. Aztán egy idő után Edward és a többi fiú is becsatlakozott. Akkor kezdődött csak igazán a buli. Felejthetetlen éjszaka volt. Hajnalig táncoltunk és utolsóként hagytuk el a klub helyszínét. Már virradt mikor hazaértünk.
- Hát, köszönöm szépen ezt az estét, nagyon jól éreztem magamat! – mondtam a nappaliban állva és megöleltem Alice-t.
- Nincs mit!
Elengedtem, majd felsétáltam a szobába, ahol már Edward ült az ágyon. Hozzá sétáltam, majd beleültem az ölébe. Elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát. Magához ölelt és együtt néztük meg a napfelkeltét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)