8.fejezet: Rossz napok

Hétfő reggel nyűgösen ébredtem fel. Csiga lassúsággal készültem el. A végén már annyira lelassultam, hogy kapkodnom kellett. Felkaptam egy farmert, egy kék garbót, mellényt, néhány ékszert és indultam is. Teljesen elfelejtettem izgulni, hogy mi lesz ma, csak akkor mikor befordultam a parkolóba és leparkoltam egy üres helyre. Már a kocsiból láttam, hogy mindenki engem néz vagy mutogat rám. Vettem egy mély levegőt és kifújtam. Kiszálltam a kocsiból. Megpillantottam Edwardot, aki felém közeledett. Mire becsuktam a kocsit, már ő is odaért hozzám. Arcon puszilt, kézen fogott és elindultunk a suli felé. Edward elkísért az első órám terméhez, majd még becsöngetésig álltunk kint beszélgetve. Csöngetés után elváltunk, bementem a kémia terembe és helyet foglaltam Alice mellett. Halkan sutyorogtunk a hátsó padsorban a hétvégéről és a divatról. Az idő pergett, de én nem foglalkoztam vele. Szünetekben mindenki engem bámult, amiről próbáltam nem tudomást venni. A negyedik órám matek volt. Csöngetésig nem mentem be, mert tudtam, hogy Nicole azonnal rögtön nekem esik és azt nem akartam. Miután becsengettek, helyet foglaltam és erősen koncentráltam tanárra, tudomást sem véve Nicole kíváncsi tekintetéről. Amint megszólalt a csengő óra után, barátnőm már rögtön ott volt és vádlón nézett rám.
- Mikor hívott el a bálba? - szegezte nekem az első kérdést .
- Az egyik nap, múlt héten -válaszoltam, felálltam és elindultam az ebédlő felé.
Tudtam jól, hogy nem menekülhetek, ezért úgy tettem, mintha rezegne a telefonom és felvettem. Nicole addig is elhallgatott. Mielőtt benyitottunk volna az ebédlőbe, eltettem a mobilomat, megigazítottam a ruhámat és a hajamat, majd beléptünk a helységbe. Rögtön a Cullenék asztalára pillantottam, ami még üres volt. Leraktam a cuccaimat és a pulthoz siettem. Barátnőm folyamatosan a nyomomban volt. Vettem salátát és vizet, majd az asztalunkhoz sétáltam és helyet foglaltam. Az asztalnál ülök mindegyike engem figyelt. Próbáltam nem foglalkozni velük. A pokol kínja akkor kezdődtek el, mikor Nicole újból bombázni kezdett a kérdéseivel.
- Találkoztatok a bál előtt? A szüleiddel találkozott? Mindent tudni akarok.
- Igen, találkoztunk és találkozott velük is.
- Kaptál tőle ajándékot? Mesélj, milyen? Kedves, barátságos, segítőkész?
Éreztem, hogy kezd megfájdulni a fejem. Lehunytam a szememet.
- Történt valami köztetek? Megcsókolt már?
Ekkor szakadt el nálam a cérna. Felpattantam, a székem hangosan csattant a kövön. Kinyitottam a szememet és Nicoléba fúrtam.
- Ne haragudj, de semmi közöd hozzá. Nem fogom az orrodra kötni a magánéletemet - mondtam, megfogtam a cuccaimat és elindultam az ajtó felé.
Ekkor vettem észre, hogy az egész ebédlő csendben van és engem figyel. Kicsaptam az ajtót és a parkoló felé vettem az irányt. Beültem a kocsiba és haza hajtottam. Hála otthon nem volt senki, így dühösen felmentem a szobába és magam után becsaptam az ajtót. Ledobtam a táskámat a földre és elvonultam a fürdőbe. A tükörbe néztem, ahonnan egy dühös arc nézett vissza rám. Még soha az életben nem dühítetek fel ennyire, mint ma. Visszamásztam a szobámba, leültem a kanapéra, felhúztam a lábaimat, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és elmerültem a zenében. Lehunytam a szememet és csak a zenére koncentráltam. A zene mindig is segített abban, hogy jó kedvem legyen. Elfelejtette velem a fájdalmat, a bánatot és az egyéb negatív érzéseket. A zene fokozatosan elhalkult s én elmerültem az álmok tengerében.
Mikor felébredtem már sötét volt kint, a szobában pedig csak egy lámpa égett. Fölültem, kitakaróztam, bár nem tudom, hogyan került rám. Körbe néztem a szobában és megpillantottam Edwardot az ablaknál. A tájat figyelte. Rám kapta a tekintetét. Elmosolyodott. Helyet foglalt mellettem.
- Szia - köszönt halkan. - Jól vagy?
- Persze, csak egy kicsit fáradt voltam és bealudtam. Mióta vagy itt? - kérdeztem a szememet dörzsölve.
- Kettő óta. Sajnálom, ami az ebédlőben történt.
- Nincs semmi baj. Igazam volt. Semmi köze hozzá.
- Tudom, ezért arra gondoltunk a többiekkel, hogy holnaptól ülhetnél a mi asztalunknál.
- Komolyan?
- Igen, a lányok is nagyon szeretnék.
- Rendben, köszönöm.
- Ne köszönd. A Te érdekedben tesszük. Carlisle pedig igazolta neked az utolsó órát, amiről eljöttél. Gondolom nem szeretnéd, ha a szüleid megtudnák, hogy elszöktél.
- Nem, köszönöm.
Odabújtam hozzá, ő pedig átölelt. Csendben ültünk és egymás kezével játszottunk. Összerezzentem mikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását. Sóhajtottam. Kibontakoztam Edward öleléséből és szomorúan a szemébe néztem.
- Sissy megfájdul a szívem, ha ilyennek látlak. Ne szomorkodj, holnap találkozunk az iskolában - simított végig az arcomon.
Lehunytam a szemeimet, mikor hozzám ért. Borzongás futott végig rajtam. Sóhajtottam, majd kinyitottam a szemeimet és rá emeltem.
- Tudom. Ígérd meg, hogy holnap ott leszel a parkolóban reggel - néztem rá könyörögve.
- Ott leszek, ígérem - válaszolta, megcsókolt és eltűnt a szobámból.
Pillanatokkal később anya kopogtatott, majd belpett.
- Szia Sissy. Aludtál?
- Igen, egy kicsit.
- Jól vagy? -kérdezte és megfogta a homlokomat.
- Igen.
- Jól van. Kicsim, szerda délután egy bálra vagyunk hivatalosak apáddal, amit az ő cége szervez. Egy ideig egyedül leszel itthon, nem baj?
- Ugyan, dehogy! Menjetek el és érezzétek magatokat jól!
- Rendben, köszönöm kincsem - azzal anya távozott a szobámból.
Másnap Edward várt rám a parkolóban, ahogy megígérte. Egész nap a szünetekben velem volt és mindig elkísért a következő óráimra. A negyedi óránk biológia volt, így ebédelni együtt mentünk . Egyszer léptünk be a helységbe. Minden szempár azonnal ránk szegeződött. Edward elkérte a cuccaimat, én pedig elindultam vásárolni valami ebédet. Egy pizza szeletet és egy doboz kólát vettem. Megfordultam és körbe néztem. Nicole engem figyelt, a mellette lévő hely üres volt. Elindultam, elhaladtam barátnőmék asztala mellett és helyet foglaltam Edward és Alice között. Az ebédlőben egy csomó ember szája tátva maradt a döbbenettől. Halkan beszélgettünk. Emmett elsütött egy poént, mire mindannyian felnevettünk. A helységben sokan ránk kapták a tekintetüket. Csöngetés előtt együtt indultunk tovább az óráinkra, mosollyal az arcunkon.
A szerdai nap is ugyan így telt. Suli után hazamentem. A konyhában az asztalon egy doboz pizza várt melegen. Gondolom anyuék nem olyan régen mentek el. Megfogtam a pizzát és kimentem a teraszra. Leültem, elővettem a tancuccaimat és neki álltam tanulni. A kedvenc pizzámat rendelték anyuék. Bacon, sajt, sonka és gomba volt rajta. Az időjárás meleg volt, pedig nem sütött a nap.
Egy óra múlva készen voltam a leckéimmel és jól lakottan üldögéltem a tájat figyelve. A környék csendes volt és ennek nagyon örültem. A szomszédok házai is több méterre voltak a miénktől, így nem tudtak átlátni és hallani se hallottak semmit. A magas kerítés és a magas fák sem engedtek belátást a kertre. Csendben ültem és a madarak csiripelését hallgattam, míg zörgésekre nem lettem figyelmes az erdő felől. Felálltam és közelebb sétáltam az erdőhöz. Falevél és ág ropogás hallatszódott egyre közelebbről. Egyszerre léptek ki az erdőből. Négyen voltak. Egy nő és három férfi. Megtorpantam. Értetlenül néztem rájuk. A szemükbe néztem és majdnem elsikítottam magamat. A szemük vérvörösen izzott. Elkezdtem hátra felé lépkedni. Egyszerre mosolyogtak rám. Néhány pillanattal később a földön feküdtem és hárman fogtak le. Sikítani akartam, de befogták a számat. Kivillantották fehér fogsorukat és azonnal rájöttem, hogy mi történik. Ezek itt négyen vámpírok, nomád vámpírok. Olyanok, akik emberi vérrel táplálkoznak. vergődtem, hátha kitudok szabadulni, de mintha vasbilincsek fogták volna le a karomat. Az egyik férfi letérdepelt mellém, megfogta egy hajtincsemet és megszagolta.
- Hmm...nagyon finom illatod van. Gondolom akkor a véred is ilyen finom - mondta és kivillantotta a fogait.
A látásom elhomályosodott a feltörő könnyeimtől. Hirtelen az összes vámpír eltűnt mellőlem. Egy arany szempár nézett rám aggódva.
- Jól vagy? - kérdezte a kezét nyújtva.
- Igen, köszönöm Jasper - feleltem , megfogtam a kezét és talpra segített.
Szembe fordultunk a négy vámpírral. Jasper elém állt és támadási pozíciót vett fel. A másik négy is követte Jasper példáját és vad morgásba törtek ki.
- Menjetek innen! Ez itt a mi területünk! Itt nem vadászhatattok!
- Nem volt kiírva a nevetek a táblára! Azt ajánlom gyorsan tűnj el, a lányt pedig szépen ad oda nekünk - szólt az egyik férfi.
- Nem! - morogta dühösen Jasper.
Hirtelen a négy vámpír megdermedt és a hátuk mögé sandítottak.
"- Vajon még mi fog történni?" - kérdeztem magamban.
Minden porcikám reszketett. Egy lágy fuvallatot éreztem és valaki megállt előttem. Már éppen sikítani akartam mikor felismertem.
- Edward - szólaltam meg elhaló hangon és megöleltem.
Nagyon megkönnyebbültem, hogy itt van mellettem.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezte aggódva.
- Nem, hála Jaspernek.
- Ez most komoly? Egy ember meg egy vámpír? Undorító - mordult fel a nő. - Mondd édes, nem akarsz inkább az én párom lenni? Aztán együtt elfogyaszthatjuk az ember lányt.
Edward felmordult, megfordult és úgy állt, hogy engem takarjon. Észrevettem Emmettet is, aki tőlem nem messze állt, dühösen figyelve a nomád vámpírokat.
Aztán minden hirtelen történt. Újból a földön találtam magamat és a nő fogott le. Körbe néztem. A Cullenek a többi vámpírral harcoltak. A nő szemébe néztem, ami éhséget tükrözött. Arca elkezdett közeledni az én arcomhoz. Próbáltam szabadulni, de hiába. Meg se tudtam moccanni. megint úrrá lett rajtam a félelem.
- Ég veled picinyem. A pasid meg majd jó helyen lesz mellettem - dünnyögte.
Éreztem a lehelletét az arcomon.
- Ne! Edwad! - sikítottam és kitört belőlem a sírás.
Hirtelen a nő leszakadt rólam és valaki magához húzott. Megéreztem azt a finom illatot, ami csak egy valakitől származhatott. felnéztem és egy aggódó, karamell színű szempár nézett vissza rám. Körbe néztem. Emmett és Jasper előttünk állt támadó állásban. A másik négy a kert távolabbi részében.
- Ez az utolsó felszólítás! Tűnjetek el! - sziszegte Jasper.
- Ezt még nagyon megbánjátok! Ne félj kislány, visszajövünk még érted!
A Cullenek egyszerre mordultak fel. A négy nomád vámpír eltűnt a kertünkből. Emmett és Jasper felénk fordultak.
- Jól vagy? - kérdezte Emmett.
- Igen, köszönöm.
- Örömmel hallom - szólalt meg Jasper mosolyogva. - Mi akkor most megyünk.
Már nyitni akartam a számat, mikor Edward az ölébe kapott.
- Kapaszkodj - mondta halkan.
Úgy tettem ahogy kérte. Elindult a ház felé, aztán hirtelen elrugaszkodott a földtől és felugrott az erkélyre. A lélegzetem is elállt. Edward kinyitotta az ajtót, besétált, finoman leült a kanapéra. Magához húzott és szorosan átölelt. Megnyugodva és boldogan simultam bele a karjaiba. Csendben ültünk, teljesen elmerülve a gondolatainkban. Mindketten a történteket elemezgettük. Felnéztem Edward arcába. Visszanézett rám, szemeiből félelmet, aggodalmat olvastam ki.
- Azt hittem elveszítelek - suttogta.
Azonnal eszembe jutottak Esme szavai:
"- Nagyon fél, hogy elveszít téged!"
Most jöttem rá igazán, hogy Edward nagyon félt is szeret. Iszonyúan fájdalmas lenne, ha elveszíteném. Vajon akkor ő mit érezhetne, hisz olyan régóta várt egy társra. Teljesen átéreztem Edward érzéseit.
- Ha Jasper nem lép közbe, akkor mi történt volna? - kérdeztem halkan.
Szerelmem elfordította a fejét.
- Kérlek Edward, muszáj megtudnom.
Fájdalmasan újra a szemeimbe nézett.
- Legrosszabb esetben megölnek, ha pedig megharapnak és nem szívják ki a véredet, akkor te is vámpírrá változol - válaszolta halkan.
- Értem - mondtam tudomásul véve a dolgot. - Akkor lehetek akár olyan, mint te?
- Igen.
- Edward én nagyon szeretlek és úgy érzem, hogy te vagy az igazi. Szeretném leélni veled az életemet. Ezért...
- Nem! - emelte fel a hangját. - Nem foglak átváltoztatni, erre az életre kárhoztatni. Neked élned kell! Tudod, hogy mi állandóan költözünk emiatt. Mi lenne a szüleiddel, a barátaiddal?
Eszembe jutottak a közös emlékek anyuékról. Igaza volt Edwardnak. Megcsörrent a telefonom. Felvettem.
- Haló?
- Szia Sissy. Alice vagyok.
- És Rosalie.
- Esme - szóltak bele egyszerre a többiek.
- Sziasztok - köszöntem.
- Jól vagy? Nem esett bajod? - hallottam meg Esme aggódó hangját.
- Nem. Minden rendben van hála Jaspernek. Nem tudom, hogy ott van-e, ha igen üzenem neki, hogy köszönöm és hálás vagyok.
- Nincs mit - kiáltott fel a fiú a háttérben.
Elnevettem magamat.
- Emmettnek is köszönöm a segítséget!
- Ugyan Sissy, nem akartuk végig nézni a halálodat, meg tudod nagyon szeretünk, hisz a családhoz tartózol - válaszolta Emmett.
A lélegzetem is elállt.
- Úgy ám - helyeselt Rosalie is.
- Öröm hallani, hogy nincs semmi bajod. Nagyon aggódtunk érted. Jól van, nem is zavarunk tovább. Szia - köszönt el Esme, majd a többiek is.
- Sziasztok - búcsúztam el én is.
Leraktam és visszabújtam Edward karjaiba.
- Ne haragudj, nem akartalak feldühíteni- suttogtam halkan.
- Nem haragszok - mondta, felemelte az államat és mélyen a szemembe nézett. - Sissy te vagy az, akire sohasem tudnék haragudni.
Elmosolyodtam és visszabújtam az ölébe. Kint már sötét volt , az óra pedig este nyolcat mutatott. Edward leültette a kanapéra és felállt. Már épp az erkélyajtóhoz indult volna, mikor a keze után kaptam.
- Kérlek...maradj itt velem - suttogtam könyörögve.
- Biztosan?
- Igen - feleltem és elmosolyodtam.
- Rendben - válaszolta és visszaült.
Hozzábújtam és csendben figyeltem. Fél óra múlva percenként ásítottam egyet.
- Ideje lenne elmenned aludni - súgta finoman a fülembe.
- Tudom. Megyek lefürdök - dünnyögtem.
Felálltam, elővettem egy tiszta pizsit és a fürdő felé indultam el. Magamra zártam az ajtót és belenéztem a tükörbe. A hajam és az arcom sáros volt. Szemeim fáradságot tükröztek. Levetkőztem, beálltam a zuhanyba és lefürödtem. Negyed óra múlva vizes hajjal, felszabadulva léptem ki a zuhanyzóból. Megszárítottam a hajamat, kifésültem, majd kiléptem a szobába. Megijedtem, mert Edward nem volt ott. Jobbra-balra tekingettem, míg végül megláttam kint az erkélyen. Odasétáltam az ajtóhoz, majd a félfának dőltem.
- Meg fogsz így fázni - szólalt meg, hátra se fordulva.
Vállat vontam.
- Nem érdekel.
- De engem nagyon is - fordult felém, mosollyal az arcán. - Szóval sipirc befele!
Elindultam be a szobába. Edward maga után becsukta az erkélyajtót, majd az ágyról felvett egy pokrócot. Betakart vele, majd a kanapéhoz húzott. Épp leültem volna, mikor meghallottam lentről a kulcs zörgést. Felpillantottam Edwardra, majd elindultam az ajtó felé. Távoztam a szobámból és lesétáltam a nappaliba.
- Sziasztok! Hogy éreztétek magatok?
- Szia Kicsim. Köszönjük, nagyon jól. Jól vagy?
- Igen. Miért?
- Zaklatottnak tűnsz. Történt valami? - kérdezte az arcomat megsimogatva.
- Nem, semmi. Hosszú volt a mai napom. Megyek lefekszek. Jó éjt.
- Aludj jól.
Visszaindultam a szobámba. Edward a kanapén ült, kezében a takaróval. Odasétáltam hozzá, betakart, majd hozzábújtam. A fáradtság ólom nagysággal nehezedett rá a szemhájamra.

7.fejezet:Cullenek

Másnap kilenc órakor ébredtem fel, ahhoz képest, hogy hajnali kettőkor feküdtem le. Még egy ideig az ágyban pihentem, majd felvettem egy köntöst és lesétáltam. Azt hittem elájulok, amikor beléptem a konyhába. Ugyanis anyuékkal szemben Edward ült, kezében gőzölgő kávéval. Mindannyian rám néztek.
- Jó reggelt - válaszoltam, még mindig csodálkozva.
Eltántorogtam az asztalig, majd helyet foglaltam anya mellett, szemben Edwarddal. Értetlenül néztem a fiúra, amire ő csak elmosolyodott. Anya reggelit készítette nekem. A reggeli elfogyasztása után elindultam az emeletre, magam után invitálva Edwardot. Miután becsukódott az ajtó mögöttünk, először megöleltem, majd kérdőn néztem rá.
- Gondoltam megleplek. Anyukádék boldogan invitáltak be és szívesen engedtek el egész napra hozzánk.
Felragyogott a szemem.
- Komolyan?
- Igen. A szüleim szeretnének megismerni.
Elmosolyodtam.
- Rendben, de először is, ha nem bánod rendbe szedném magamat.
- Csak nyugodtan. Magadra hagyjalak?
- Nem muszáj. Maradhatsz a szobában nyugodtan - feleltem és elvonultam a fürdőbe.
Becsuktam az ajtót, majd amilyen gyorsan csak tudtam rendbe szedtem magamat. Köntösben átosontam a gardróbba és valami ruhát kezdtem el keresni. végül a szoknyámat és egy fehér blúzt választottam a lapos sarkú topánnal együtt. Miután végeztem, kiléptem a szobába, ahol Edward fényképeket nézegetett rólam. Rám nézett, majd fölállt és közelebb lépett hozzám. Átfogta a derekamat és elismerően nézett végig rajtam.
- Csodálatosan nézel ki. Indulhatunk?
- Persze - feleltem és elindultunk lefele.
Lent elköszöntünk a szüleimtől, majd nemsokkal később már úton is voltunk.
- Edward lehet még néhány kérdésem? - szólaltam meg.
- Persze.
- Szóval, ha csak állati véren éltek, akkor miért iszol kávét?
- Csak a látszat kedvéért, de amúgy semmilyen emberi ételt nem fogyasztunk.
- Értem. Tudtad múltkor, hogy Port Angelesben vagyok?
- Igen, azért mentem én is oda, de nem tudtam, hogy merre vagy, bíztam benne, hogy összefutunk.
- Aha, de arra a kérdésemre még mindig nem válaszoltam, hogy mért pont én? - kérdeztem és kinéztem az ablakon. meglepődve vettem észre, hogy egy földes úton haladunk az erdőben.
Edward csak elmosolyodott, majd megállt. Két másodperccel később már kinyitotta nekem az ajtót és kisegített. Ekkor láttam meg a nagy házat. A számat is nyitva felejtettem. Kézen fogott, a bejárat felé kezdett el sétálni. Mielőtt beléptünk volna szembe fordult velem.
- Azért, mert te nem vagy olyan, mint a többi veled egy idős lány. Hisztis, beképzelt, önző és locsi-fecsi. Te pont az ellenkezője vagy ezeknek a dolgoknak. Másrészt pedig, azért mert gyönyörű szép vagy és felkeltetted ezzel és azzal az érdeklődésemet, hogy nem tudok a gondolataidban olvasni. Most pedig üdvözöllek nálunk - válaszolta és kinyitott az ajtót előttem.
Egy nagy, tágas nappaliban találtam magamat. Az ajtótól nem messze egy zongora állt. Szemeimet végig járattam az egész szobán. Ekkor lépett elő egy másik szobából egy férfi és egy nő. Edward elindult feléjük, maga után húzva. Mikor közelebb léptünk hozzájuk elmosolyodtam.
- Anya, apa szeretném nektek bemutatni Sissyt. Sissy ők itt a szüleim - szólalt meg Edward.
Közelebb léptem hozzájuk, akik először meglepődtek a reakciómon, majd ők is felém léptek néhányat. Először a férfi nyújtott kezet.
- Üdvözöllek, a nevem Dr. Carlisle Cullen.
- Jó napot uram! Sissy McAlister vagyok.
- Ugyan, kérlek, maradjunk a Carlislenál.
- Köszönöm.
Most a nő lépett elém. Gyönyörű szép, szív alakú arca boldogságot és szeretetet sugárzott.
- Örülök, hogy megismerhettelek. Esme Cullen vagyok, és nyugodtan tegeződhetünk.
- Sissy McAlister. Rendben, köszönöm. Gyönyörű szép és nagy ez a ház.
- Köszönjük. Szeretnéd, ha körbe vezetnélek? - kérdezte Esme barátságosan, arcán mosollyal.
- Igen - bólintottam én is mosolyogva.
Esme elindult, majd felzárkóztam mellé.
Helységről helységre haladtunk. Esme elindult, majd felzárkóztam hozzá. Helységről, helységre haladtunk. Megmutatta a nagy konyhát, az étkezőt, a teraszt, majd kimentünk az udvarra, ahol már Alice is csatlakozott hozzánk. Ketten mutogattak mindenfelé és közben magyaráztak. Megmutatták a nagy garázst, ahol öt kocsi állt. A számat is eltátottam, hogy milyen márkás autóik vannak. Aztán Alice berángatott a házba, fel az emeletre, elsorolva, hogy melyik szobában ki-kivel lakik. Végül fent a második emeleten megállt egy ajtó előtt.
- Ez pedig Edward szobája - fejezte be a mesélést. - Annyira örülök, hogy eljöttél hozzánk - mondta és megölelt. - Jól van, én most megyek. Edward már vár rád - súgta még oda a fülembe és az ajtóra mutatott.
Mire megköszönhettem volna neki, eltűnt mellőlem. Meghökkentem a gyorsaságon, majd figyelmeztettem magamat, hogy ideje lesz hozzá szoknom ehhez a dologhoz. Illedelmesen bekopogtam és megvártam, míg kiszólnak. Ám ahelyett Edward nyitott ajtót. Rám mosolygott. Megfogta a kezemet és behúzott a szobába. Elámultam, hogy milyen világos és tágas a szobája van. A szoba keleti része csak panoráma ablakokból állt, amik az erdőre néztek. A nyugati falhoz egy nagy szekrény volt elhelyezve. A polcok sok száz CD-től roskadozott. Végig húztam az ujjamat a CD-ken, elolvasva egy-egy előadót. Beethoventől a mai kor zenéig volt minden. Körbe néztem a szobában, ahol még egy kanapé és egy nagy ágy foglalt helyet. Láttam, hogy ő is saját fürdőszobával rendelkezik, mint én. Végül szembe fordultam Edwarddal és a szemébe néztem.
- Fantasztikusan néz ki az egész ház. Nagy és tágas - mondtam.
- Igen, az.
Megfordultam és a nyitót ablakhoz sétáltam. Gyönyörű szép volt a táj. Hallottam, hogy valahol egy patak csörgedezik. Edward mögém lépett és átölelt.
- Nagyon kedvesek a szüleid. Bár a két fiú testvéredet még nem ismerem, de biztosan ők is nagyon kedvesek.
- Hmm. Gyere, menjünk le - felelte és az ajtó felé húzott, majd lesétáltunk a nappaliba. Mindenki itt volt, kivéve Carlisle. Edward egy kétszemélyes kanapéra ült le, maga mellé húzva engem is.
- Mesélj magadról egy kicsit Sissy!. Edward nem sokat mesélt rólad - szólalt meg Esme barátságosan.
Vettem egy mély levegőt, majd neki álltam beszélni. Meséltem Krétáról, a szüleimről, a költözésről és sok más dologról. Egy idő után Edward felállt mellőlem és a zongorához sétált. Leült és halkan elkezdett rajta játszani. Megigézve figyeltem. Éreztem, hogy valaki leül mellém. Odapillantottam és megláttam Esmét. Testtel is odafordultam hozzá.
- Nem tudom, hogy mit csináltál Edwarddal, mert mióta megismert Téged mosolyog és életvidám. Amióta én ismerem, még soha nem láttam ilyennek. Szóval, mivel varázsoltad el? - kérdezte mosolyogva.
- Megsúgom. Semmivel. Csak egy egyszerű lány vagyok a szürke hétköznapokból - suttogtam nevetve.
Esme is felnevetett mellettem hangosan. Együtt nevettünk, míg a többiek csak kuncogtak.
- Én már sejtem, hogy hogyan csinálta - kacsintott rám Emmett és kirobbant belőle a nevetés.
Lesütöttem a szememet és elvörösödtem. Hirtelen a zene elcsendesült, helyébe morgás került. Felnéztem Edwardra, aki mérgesen nézett testvérére, torkából vad morgás hallatszódott. Idegen volt számomra ez a hang. Emmettre pillantottam, aki felpattant ülő helyzetéből és szembe fordult Edwarddal. Mindketten összegörnyedtek támadó állásba. Emmet kajánul vigyorgott, míg Edward vicsorított. Mire bármit is tehettem volna eltűntek a szemem elől és csak a nyitott ajtó árulkodott arról, hogy távoztak a házból. Azonnal felpattantam és kirohantam a szabadba. Két csíkot láttam, akik kergetik egymást. Végül nem messze a lépcsőtől állt meg egymással szemben a két Cullen. A többiek is kijöttek a házból és csendben figyeltek. Lerohantam a lépcsőn és Edwardhoz futottam. Megálltam előtte és a szemét kerestem, de ő Emmett figyelte.
- Edward - szóltam, de nem nézett rám.
Mély fekete volt az írisze.
- Edward - mondtam újból és megsimogattam az arcát.
Végre rám emelte szemeit. Egy ideig az arcomat fürkészte, majd lehunyta a szemét. Mikor újból kinyitotta, szemei karamell színben pompáztak. Szorosan átölelt és mélyen beszívta az illatomat.
- Köszönöm - suttogta.
Épp megakartam kérdezni, hogy mit, mikor elkezdett szakadni az eső. Még egy ideig a szakadó esőben álltunk ölelve, míg Edward fel nem kapott az ölébe és befutott a házba. A hajam és a blúzom csurom vizes volt. A hajam néhány tincse az arcomhoz tapadt.
- Gyere, adok neked száraz ruhát - mondta mellém lépve Alice.
- Köszönöm.
Barátnőm elindult felfele a lépcsőn és én csendben követtem. Bementünk abba a szobába, amit Jasperrel közösen használtak. Az ő szobájuk is nagy és világos volt. Alice kinyitott egy ajtót és belépett egy szobába, ahol a mind a két oldalon plafonig értek a szekrények. Leesett állal figyeltem, míg keresett nekem száraz ruhákat, majd egy másik ajtóra mutatott. Bementem és egy nagy fürdőszobában találtam magamat. Az egyik falon a földtől a plafonig érő tükör volt. A szobában még találtam sok sminket és egyéb neszesszeres dolgot.
- Törülközőt és hajszárított a szekrényben találsz - kiáltott még be Alice.
- Rendben, köszi.
Barátnőm egy egyrészes ruhát és harisnyát adott. Miután átöltöztem, megszárítottam a hajamat. Bele néztem a tükörbe és eltátottam a számat. A tükörből egy gyönyörű szép lány nézett vissza rám. Még egy ideig figyeltem magamat a tükörben, majd felvettem a vizes ruháimat a kezembe és kiléptem a szobába. Alice az ágyon ülve várakozott rám. Végig mért, majd nyitva felejtette a száját.
- Fantasztikusan nézel ki - mondta felállva, majd körbe sétált.
- Köszi.
- Ez az a nyaklánc, amit Edwardtól kaptál? - bökött a szív alakú nyakláncra.
- Igen - pirultam el.
- Gyönyörű szép. Gyere, menjünk le - válaszolta és kilépett az ajtón, én pedig követtem.
- Tényleg, múltkor sikerült vásárolnád ruhákat Port Angelesben?
- Igen. Ami most rajtam volt azt is akkor vettem. Ezeken kívül még vettem farmert, garbót, sapkát, sálat - feleltem, mikor a lépcső aljára értünk.
- Akkor jól bevásároltál.
- Igen - válaszoltam és körbe tekintettem a nappaliban, ahol Emmett, Rosalie és Jasper ült.
Emmett emelkedett fel a helyéről és lépett hozzám közelebb.
- Figyelj Sissy, bocs az előbbiért.
- Ugyan semmi baj - legyintettem.
- Rendes vagy. Köszi - kacsintott rám és visszasétált a helyére.
Én is helyet foglaltam Rose mellett.
- Sissy, csak úgy szólok, hogy Emmett most bocsánatot kért, de legközelebb újból elsüt majd egy poént - súgta oda Rosalie.
- Értem.
- Ugyan Rose, mi lenne velünk, ha nem lennék itt és nem sütnék el poénokat? Szerintem tök unalmasak lennének a hétköznapjaitok.
- Valahol igazad van Emmett, de van egy határ - szólalt meg Alice, Jasper mellet ülve.
- Igaza van Alicenek - hallottam meg egy bársonyos hangot a hátam mögül.
Hátra pillantottam és megláttam Edwardot a falnak támaszkodva. Majd ellökte magát a faltól és elindult felénk, végül helyet foglalt mellettem. Tiszta, száraz kék inget és farmer nadrágot viselt. Éreztem azt a finom illatot, ami tőle származott. Végig nézett rajtam, majd a kezét nyújtotta felém. A kezébe helyeztem a kezemet, mire Ő finoman áthúzott az ölébe. Lágyan átölelt és így beszélgettünk tovább a többiekkel. Edward karjai csak úgy lángoltak, ahogy a testemhez értek. Ölelése nyugalmat és biztonságot árasztott. Soha nem éreztem magamat ennyire biztonságban, mint most. Kicsit hátra fordítottam a fejemet őt figyelve. Edward is engem nézett. Szemei boldogságot, szerelmet és nyugalmat sugárzott. Elmosolyodtam, mire ő is követte a példámat.
Esme lépett be a helységbe és én rákaptam a tekintetemet.
- Sissy nem vagy éhes? Készítettem egy kis sütit. Kérsz?
- Igen, köszönöm - feleltem, váltottam egy gyors pillantást Edwarddal, majd felálltam és a konyha felé vettem az irányt. A pulton egy üres és egy sütis tányér állt roskadozásig megpakolva sütivel. Helyet foglaltam, elvettem egyet és megkóstoltam. Isteni finom volt.
- Esme nagyon finom - szólaltam meg, az első falat lenyelés után.
- Köszönöm. Már nagyon régen sütöttem. Gondolom Edward elmondta, hogy mi nem eszünk emberi ételt.
- Igen, mesélte. Esme kérdezhetek valamit?
- Persze, gondolom a választ négyszemközt szeretnéd megtudni.
- Igen.
- Akkor szerintem menjünk ki a teraszra - mondta.
- Rendben - azzal felálltam és követtem Esmét a teraszra.
Megálltunk a korlátnál és a tájat figyeltük egy ideig csendben.
- Edward egyszer megemlítette, hogy szörnyetegnek tartja magát. Miért? Mi történt?
Láttam, hogy Esme elkomorul.
- Ez már nagyon régen történt. Edward elment tőlünk és a saját útját kezdte el járni. Ekkor történt, hogy elveszítette a fejét és meggyilkolt egy embert. A történtek után találtuk meg, összetörve, teljesen magába fordulva. Visszatért hozzánk, azóta él velünk. Ezért tartja magát szörnyetegnek - mesélte és közben szembe fordult velem. - Nemsokkal később a többiek is csatlakoztak hozzánk. Mindenki megtalálta a párját csak Ő nem. Ez is nagyon zavarta és ettől még jobban magába fordult. Mindig a szobájában gubbasztott vagy zongorázott. Aztán néhány hete minden megváltozott. Akkor láttam évek óta először mosolyogni. Egy ideig nem mondta el, hogy miért mosolyog, aztán végül kibökte. Szemében boldogságot, vidámságot és szerelmet láttam évtizedek óta először. S ez a valami Te voltál Sissy.
Teljesen vörösbe váltott át az arcszínem.
- Ugyan, nem kell szégyenkezni emiatt. Igazság szerint köszönöm, hogy visszahoztad az életbe. Nem tartotta értékesnek a halhatatlan életet, ami megadatott neki. De most, nagyon élvezi és nagyon boldog. Még sosem láttam ilyennek. De nagyon fél attól, hogy elveszít téged - halkult el.
Újból a távolba meredtünk. A fákat figyeltem, mikor valaki a hátamra terített egy pokrócot. Hátra pillantottam és megláttam Edwardot. Esme pillanatok alatt magunkra hagyott. Szembe fordultam vele és a szemébe néztem. Egy ideig álltuk egymás tekintetét, majd elnevettem magamat közelebb léptem hozzá és átöleltem. Megnyugtató volt hozzábújni. Magához ölelt, állát a fejemen pihentette. Lehunytam a szemem. Egy ideig így álltunk, míg el nem tüsszentettem magamat hangosan. Először Edward csak kuncogott, majd kitört belőle a nevetés. Néhány pillanatig csendben figyeltem és Esme szavai jártak a fejemben. Nehéz volt elhinni, hogy valaha is létezett egy olyan Edward. Most egy vidám, barátságos és kedves embert, vagyis vámpírt látok, aki nagyon boldog.
Végül én is hangos nevetésben törtem ki . Miután elcsendesült a nevetésünk és csak mosolyogtunk, visszamentünk a nappaliba. Az órára pillantottam, ami hét órát mutatott. Meglepődtem, hogy milyen gyorsan eltelt az idő. Fél nyolc fele elkértem Alicetól a ruháimat, amik addigra már megszáradtak. Elbúcsúztam a többiektől, majd nemsokkal később a házunk előtt álltunk. Edward a kocsinak dőlt, én meg hozzábújtam. Mélyes sóhajtottam.
- Nem akarok iskolába menni holnap - dünnyögtem.
- Nyugalom, nem kell félned semmitől. Hidd el, csak egy ideig fognak velünk foglalkozni. Tudod mit? Holnap találkozzunk a parkolóban.
- Rendben - mosolyodtam el.
Megölelt egy puszit nyomott a homlokomra.
- Akkor holnap találkozunk. Aludj jól.
- Te is - válaszoltam és megcsókoltam.
Bementem a házba. Anya azonnal letámadott és mindent kikérdezett, amire kíváncsi volt.
Este hamar eltettem magamat aludni.

6.fejezet: A bál

Másnap kora reggel csörgött az órám. Este elfelejtettem behúzni a függönyt, így besütött a nap szobámba. Nagyot nyújtózkodtam és elindultam a szokásos reggeli teendőim elvégzésére. Felvettem az új szoknyámat, pólóval és a csizmámmal együtt, majd negyed órával később már úton is voltam az iskola felé. Nagyon izgatott voltam. Épp, hogy leparkoltam és kiszálltam a kocsiból, megcsörrent a telefonom. Megnéztem a kijelzőt, mire a szívem nagyot dobbant.
- Haló?
- Szia Sissy!
- Szia.
- Hogy aludtál? Minden rendben volt tegnap, míg hazaértél?
- Köszi jól. Igen, semmi gond nem volt.
- Csak azért hívlak, hogy sajnos egy ideig nem megyünk suliba.
Már megakartam kérdezni, hogy miért nem, mikor eszembe jutott, hogy süt a nap. Felnéztem az égi testre. nagyot sóhajtottam.
- Rendben - keseredtem el. - Mikor látlak újból?
- Nem tudom. Talán mikor már nem fog sütni a nap.
- Értem. Addig is légy jó - mondtam és elnevettem magamat.
Hallottam, hogy ő is elneveti magát a vonal túlsó végén.
- Rendben. Te meg vigyázz magadra! Szeretlek. Szia.
- Én is. Szia - válaszoltam és letettem a telefonomat.
"-Ki tudja meddig fog sütni ez az átkozott nap". Elcsodálkoztam, hogy idáig a napsütés után sóvárogtam, most meg azt kívánom bárcsak ne sütne.
Nemsokára Nicole is befutott és együtt indultunk el az óráinkra. Az órák eszméletlenül rohantak. Ebédszünetben elmeséltem Nicolenak a hétvégémet, de az Edwardos részt kihagytam. Nem akartam, hogy Nicole és az egész asztal, majd később az egész iskola rólam és Edwardról csacsogjon. Szerintem elég lesz akkor, amikor kiderül . Suli után, ahogy tudtam haza siettem. Otthon nem volt senki, így egy kicsit kiőrjöngtem magamat. Hangosan hallgattam a zenét és hangosan énekeltem a zeneszöveget. Végül fáradtan rogytam az ágyra, arcomról letörölhetetlen mosollyal. Neki álltam a tanulásnak, de közben a háttérben halkan ment a zene.
Hat óra felé végeztem, mikor anyuék megjöttek. Nemsokkal később anya jött be, hogy szóljon, hogy vacsora van.
Anyu istenire főzte a krumplis tésztát, amit apuval nagyon imádtunk . Vacsora után, jól lakottan másztam fel a szobámba. Kint már sötétedett. Elszomorodtam, hogy lemaradtam a naplementéről. Lefeküdtem az ágyra és elkezdtem olvasni egy könyvet, amit még ide költözésünk előtt vettem. Hallottam, hogy kopogtatnak, de nem az ajtón, hanem az üvegen. Hátra kaptam a fejemet az erkélyajtóra. Odaszaladtam és kinyitottam. A bentről kiszűrődő fénynek köszönhetően megpillantottan az illetőt.
- Edward! Te mit keresel itt? Hogy sikerült ide feljutnod? - kérdeztem hitetlenkedve, miközben becsuktam az ajtót.
- Szia. Gondoltam meglátogatlak, mert már nagyon hiányoztál - mondta és átölelt.
- Nekem is. Furcsa volt a mai nap nélküled. De, hogy ugrottál fel ide?
- Hát tudod, nagyot tudok ugrani - kacsintott rám.
- Igen tényleg - kaptam észbe.
Csendben leült és az ölébe húzott.
- Milyen volt a mai napod? Mivel töltötted? - kérdeztem az arcát figyelve.
- Otthon töltősen. Ilyenkor nem nem szoktunk nagyon kimozdulni otthonról. Maximum csak vadászni megyünk el, miután lement a nap.
- A vadászat segít abban az önuralmatoknál, hogy ne támadjatok meg embereket?
- Igen. Minden embernek más-más illata van. A tiéd például - bele szagolt a nyakamba - édeskés és mámorító.
- Köszönöm - pirultam el. - Mikor jöttök újból suliba?
- Alice látomása szerint már csütörtökön.
- Látomás?
- Igen. Alice látja az elkövetkezendő időt, jövőt. De csak azt, ami biztos, hogy megfog történni. De például, ha valaki határozatlan egy döntéssel kapcsolatban, akkor Alicenek mindig változik a látomása.
- Van még valaki másnak a családban képessége?
- Igen, Jaspernek. Ő képes hatni mindenkinek az érzelmeire. Például, ha szomorú vagy akkor pozitív érzéséket próbál sugározni feléd.
- Értem.
Hideg fuvallat támadt egyik percről a másikra. Összeborzongtam.
- Ideje lesz bemenned, mert hideg van és megfogsz fázni, másrészt pedig holnap suli van.
Felálltam és nagyot sóhajtottam.
- Mikor látlak újból? - kérdeztem a követ bámulva.
Edward felemelte az államat, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem tudom, de amint úgy tudok jönni, ígérem megfoglak látogatni, ígérem - mondta és megcsókolt.
- Szeretlek - suttogta még és leugrott az erkélyről.
Ijedten néztem utána.
- Edward! - suttogtam. - Jól vagy?
- Persze. Aludj jól szerelmem. Szeretlek.
- Én is - súgtam vissza.
Még álmodozva figyeltem az erdőt, majd mikor nagyot ásítottam, bementem zuhanyozni. Miután bebújtam az ágyba a gondolotaimba elmerültem. Sok ezer érzés kavargott bennem. Főleg szeretet, amit Edward iránt érzek, boldogság, mert végre valaki tiszta szívéből szeret, szomorúság és bánat, hogy nem láthatom. Az oldalamra fordultam és elnyomott az álom.
A kedd is ugyan olyan unalmasa telt el, mint a hétfő Edward helyett, míg Nicole fel nem hívta a figyelmemet a szombat esti bálra.
- Biztos Edward elhív majd.
- Ugyan, dehogy. Mi oka lenne rá, hogy pont engem hívjon el? - kérdeztem.
- Ki tudja, lehet, hogy tetszel neki.
- Te tévedsz - hazudtam neki, de magamban elmosolyodtam. - Miért és téged ki fog elhívni?
- Nem tudom. Majd valaki. Még előttünk van három nap - felelte és én ezzel lezártnak tekintettem ezt a témát.
Este nagyot csalódtam, hogy Edward nem látogatott meg. Próbáltam a pozitív oldalát nézni, hogy sokkal könnyebben tud mellettem lenni, ha vadászik.
Szerdán még mindig szakadatlanul sütött a nap, csak késő délután borult el az ég. Mivel kellemes idő volt odakint, így nyitva hagytam az erkélyajtót.
Így nem vettem észre, hogy valaki hosszú pillanatok óta figyel engem, míg én a leckémmel voltam elfoglalva. Végül halkan kopogtattak . Rögtön odakaptam a tekintetemet és nagy örömömre Edward nézett rám, neki dőlve az üvegnek, rám mosolyogva.
Azonnal felpattantam és a nyakába ugrottam. Ekkor fedeztem fel, hogy milyen finom illata is van.
- Hiányoztál - mondtam, mikor talpra állított.
- Nekem is - csókolt meg finoman. - Szép, nagy szobád van.
- Köszi.
- Szeretnék valamit megkérdezni - mondta és mélyen a szemembe nézett. - Meghívhatlak a szombat esti bálra?
- Hát nem is tudom. Hmm..... mit is kéne válaszolnom? - játszottam meg, hogy töprengek a dolgon és a plafont bámultam.
Végül elnevettem magamat, mikor megláttam Edward türelmetlen, ám boldog arcát.
- Igen, szívesen leszek a párod a bálon.
- Köszönöm - válaszolta és egy vörös rózsát nyújtott át nekem.
Elpirulva elfogadtam a rózsát és megszagoltam. Nagyon finom illatot árasztott magából.
- Figyelj beszélnünk kell - szóltam komolyan, miután vízbe raktam a virágot.
Kisétáltam az erkélyre, ahova követett ő is.
- Hallgatlak - szólt halkan, miután hátulról megölelt és együtt figyeltük az erdőt.
- Arról lenn szó, hogy Nicole állandóan rólunk kérdezget, de én tagadom, hogy együtt vagyunk. Arra gondoltam, hogy szombatig még titokban tarthatnánk a kapcsolatunkat, mert ha holnap kiderül, egy ideig biztosan nem fog békén hagyni. S ha csak szombaton tudná meg, akkor még lenne egy napom felkészülni rá.
- Jól van, ahogy szeretnéd. Nicole tényleg nagyon sokat tudok fecsegni.
- Köszönöm.
- Ugyan, semmiség. Mindkettőnknek könnyebb egy ideig, aztán jön majd csak a fekete leves, de ne félj, egy idő után, már nem fognak velünk foglalkozni.
Egy ideig csendben figyeltük a tájat, mikor hirtelen eszembe jutott valami.
- De Edward! Nincs mit felvennem a bálba! El kell mennem vásárolni valami alkalmi ruhát.
Már pont válaszolni akart, mikor megcsörrent a telefonja. Felvette.
- Igen? - szólt bele. - Igen, itt van mellettem. Adom. Téged keresnek - nyújtotta felém a telefont.
Elvettem.
- Haló? - szóltam bele.
- Szia Sissy. Alice vagyok.
- Szia Alice. Mizujs?
- Semmi különös. Arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk vásárolni valami ruhát a bálra. Úgy is tartozok még neked egy vásárlással. Mit szólsz?
- Én benne vagyok. Még megkérdezem a szüleimet és Edwarddal elküldöm a választ.
- Rendben. Szia.
- Szia - feleltem és visszaadtam a telefont.
- Meg van oldva a probléma - mosolyodott el Edward.
- Tudsz várni egy picit? Mindjárt jövök - mondtam és berohantam a szobámba.
Kinyitottam az ajtót, majd miután távoztam a szobámból bevágtam azt. Lerohantam és lent a nappaliban előterjesztettem anyuéknak a holnapi vásárlást és a szombat esti bált is. Mindkettőre boldogon mondtak igent. Visszaszaladtam a szobámba.
- Nos - kezdtem bele.
- Hallottam mindent. Most már ideje lesz mennem. Holnap akkor találkozunk.
- Jól van. Ne feledd! Mintha nem történt volna semmi - figyelmeztettem és megcsókoltam.
- Ahogy óhajtja hölgyem - felelte boldogan és még egy hosszú csókot váltottunk, majd Edward eltűnt a szemem elől.
Este hamar álomba merültem, felkészülve a holnapi napra.
Reggel izgatottan ültem be a kocsimba. A sulihoz érve azonnal kiszúrtam az ezüst Volvot. Kiszálltam, mély levegőt vettem és elindultam a suli felé. Nicole rohant oda hozzám, majdnem sikítva.
- Sissy nem fogod elhinni ki hívott el a bálba! George Beaker a végzős osztályból. Tudod az a magas, szőke.
- Igen, emlékszem rá - válaszoltam. - Ez fantasztikus.
- S téged elhívott már valaki? - kérdezte, miközben elértünk a bejárathoz, ahol az összes Cullen álldogált.
- Még nem - feleltem és egy gyors pillantást váltottam Edwarddal és egyszerre elmosolyodtunk.
Hála ebből Nicole nem vett észre semmit. A tanítási idő hamar elrohant. Alice-szel úgy beszéltem meg, hogy négy körül jön értem.
Hazaérve a lakás üresen állt. Rendbe szedtem magamat, s mikorra végeztem már egy sötét ablakú Mercedes várakozott rám. Tátott szájjal léptem ki a házból. A vezető oldal felőli balak leereszkedett és megláttam Alice arcát.
- Indulhatunk? - kérdezte.
Bólintottam.
- Akkor gyere, ülj be mellém és induljunk!
Megkerültem a kocsit és beültem az anyós ülésre.
- Szia Sissy - hallottam meg egy hangot, mire hátra fordultam és megláttam Rosaliet.
- Szia Rosalie - köszöntem.
Visszafordultam és már úton is voltunk. Először féltem, hogy nem találom meg a közös hangot a szőke hajú lánnyal, de nagyot tévedtem. Mire kiszálltunk a kocsiból Port Angelesben, már a hasunkat fogtuk a nevetéstől.
Betértünk egy boltba, de nem sokkal később távoztunk is, ugyanis pocsék árujuk volt. Boltról boltra jártunk, míg végül az egyikben mind a hárman megtaláltuk a megfelelő ruhát a bálra.Egyszerre mentünk be a fülkékbe, de mire én kiléptem, a két Cullen lány már a tükörben nézegették magukat.
- Fantasztikusan áll rajtatok a ruha - szólaltam meg, mikor megláttam a két szépséget.
- Te sem panaszkodhatsz! Gyere, nézd meg magadat a tükörben! - hívott oda maga mellé Rose.
S tényleg igaza volt. A kék, pánt nélküli ruha, amit felpróbáltam, olyan volt mintha rám öntötték volna. Végig néztem a lét lányon, Alicen egy vajszínű, míg Rosalien egy rózsa vörös ruha volt, ami hátul szabadon hagyta a hátát. Nemsokkal később visszaöltöztünk, majd fizettünk.
A haza felé út hamar elszállt, de fantasztikusan éreztük magunkat. Boldogan szálltam ki a kocsiból. Otthon anyuéknak is megmutattam a ruhát, ami nagyon tetszett nekik.
A péntek egy szempillantás alatt elrepült. Szombaton reggel kipihenten ébredtem fel. Pizsamában reggeliztem meg, majd utána a szobámban pihentem. A bál csak este kezdődik és addig egy csomó dolgom volt. A ruhám mellé kiválasztottam fülbevalót és karláncot. Anyát megkértem, hogy csináljon majd valami frizurát estére.
Négy óra felé elmentem fürdeni és hajat mosni. Zuhanyzás után, anya begöndörítette a hajamat, majd felcsatolta sok kicsi csattal. Mire csak a hajammal elkészültünk már hat óra volt. Miután anya elhagyta a szobámat, neki álltam öltözködni szép lassan. Nem akartam elsietni a dolgokat. Miután felöltöztem kinyitottam az ajtómat és készülődés közben hallgatóztam. Már éppen a cipőmet akartam felhúzni, mikor meghallottam a kocsiajtó csapódást. Az izgalom azonnal úrrá lett rajtam. Fel-alá járkáltam a szobámban. Mély levegőt vettem, mikor csöngettek lent. Hallottam, hogy apám ajtót nyit és kedvesen invitálja be a vendéget. Anya és apa bemutatkoztak az érkezőnek. Végül meghallottam Edward hangját lentről. Nagyot dobbant a szívem.
- Sissy! Itt vannak érted! - kiáltott fel anya.
- Megyek - válaszoltam.
Még egy utolsó pillantást vettem magamra a tükörben és szép lassan elindultam lefelé a lépcsőn. Óvatosan lépkedtem, mert magassarkú volt rajtam Miután leértem épségben, bementem a nappaliba, ahol hárman beszélgettek.
Mindannyian felnéztek rám. Edward szeme megakadt rajtam és hosszú ideig engem figyelt., végül fölállt és közelebb lépett hozzám.
- Gyönyörű szép vagy - szólalt meg bársonyos hangján.
- Köszönöm - sütöttem le a szememet.
Mielőtt elindultunk volna, még anyuék egy csomó képet készítettek. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, Edward megállított. Kérdőn néztem rá.
- Neked vettem - felelte és kinyitott egy dobozt.
A lélegzetem is elállt. Egy ezüst nyaklánc volt benne, rajta pedig egy szív alakú medál.
- Ez..gyönyörű szép - mondtam.
Edward kivette a dobozból az ajándékot.
- Szabad? - kérdezte.
- Persze.
A hátam mögé lépett, majd a nyakamba rakta az ékszert. Megfordultam és a szemébe néztem meghatódva.
- Köszönöm szépen.
Megcsókolt válasz képpen, majd kinyitotta az ajtót nekem. Beszálltam, majd nemsokkal Edward is beült mellém. Kikanyarodtunk a főútra és az átlagosnál gyorsabban hajtottunk, de nem érdekelt. Két halk dudálást hallottam, majd hátra fordultam. Megláttam a fekete Mercedest és az ezüst dzsipet. Elmosolyodtam. Edward is mosolyogni kezdett mellettem.
A három kocsi egymás mellett parkolt le egy épület előtt. Mindannyian kiszálltunk.
- Sziasztok - köszöntem.
- Hali - köszöntek a lányok, míg a fiúk csak biccentettek felém mosolyogva.
Bele karoltam Edwardba és elindultunk a bejárat felé. Legelől Rosalie és Emmett ment, mögöttük Alie és Jasper, végül mi zártuk a sort Edwarddal.
Amint beléptünk az előtérbe mindenki elcsendesedett. Mindenki ámulva nézett minket, de legtöbbjüket a mi párosunk lepte meg. Elpirultam, hogy mindenki minket figyel. Ahogy beléptünk a táncterembe mindenki felénk fordult. Sok lány szemében láttam elismerést, gratulációt, de sokakéban gyűlöletet, haragot és csalódást.
- Ne foglalkozz velük - súgta oda bátorítólag Edward.
- Tudom, de akkor is.
- Elhiszem, hogy milyen nehéz ez neked. Ha akarod, elmehetünk.
- Jajj, dehogy! Kibírom, csak hozzá kell szoknom,
- Rendben. Felkérhetlek táncolni? - kérdezte a táncoló párok felé bökve.
- Persze - feleltem, s mintha bátorságot öntöttel volna belém, elindultam a párommal a táncolók felé.
Pont egy lassú számot kezdtek el táncolni. Szembe fordultunk egymással és lassú táncba kezdtünk. Észre vettem, hogy a többi Cullen is táncol. Egy ideig a diákok minket figyeltek, majd követték a példánkat.
Egy pillanatra találkozott a szemem Nicoléval, aki boldog volt, de egyben bosszús is. Gyorsan elkaptam róla a tekintetemet. Sokáig táncoltunk Edwarddal, hol beszélgetve, nevetéssel egybe kapcsolva vagy csak egymást figyeltük. Néha-néha, mikor a fény úgy esett a Cullen fiúra látni lehetett bőre kréta fehérségét. Őszintén szólva fantasztikusan nézett ki a szmokingban.
Éjfél előtt nemsokkal helyet foglaltunk és a többi diákot figyeltük ki beszélve egy-egy diákot. Edward hozott italt mindkettőnknek és társalogni kezdtünk.
Távozás előtt még táncoltunk egy pörgős, majd utoljára egy lassú táncot.
Hajnali egy körül hagytuk el mind a hatan a bál helyszínét. Felszabadultan és boldogan köszöntem el a többiektől és szálltam be a kocsiba. Néhány perccel később már a házunknál voltunk és Edward az ajtóig kísért. Szembe fordultam vele.
- Hát, köszönöm szépen ezt a mai estét. Fantasztikusan éreztem magamat - szólaltam meg elsőnek.
- Én is köszönöm, hogy velem tartottál. Megtiszteltetés volt egy ilyen gyönyörű hölggyel táncolni.
Elpirultam. Közelebb lépett hozzám. Lágyan megcsókolt. Hosszú pillanatokig csókolóztunk, míg levegőt nem vettem.
- Szép álmokat - köszönt el és lassan elindult a kocsi felé.
Jég hideg keze lassan kicsúszott az enyémből.
- Szia - válaszoltam és boldogan integettem neki.
Halkan kinyitottam a bejárati ajtót, majd miután becsuktam magam után az ajtót, nagyon halkan felosontam a szobámba. Azonnal a fürdőbe rohantam és közelebbről is megnéztem a nyakláncot. Lélegzet elállítóan nézett ki. Miután kicsodálkoztam magamat, lefürödtem és ágyba bújtam. Ekkor nehezedett rám az álmosság. Így hamar elmerültem az álmok tengerében.

5.fejezet: Az igazság

Reggel kóválygó fejjel ébredtem. A tegnapi ruha volt rajtam, és be voltam takarva. Észrevettem, hogy odakint süt a nap. Kiléptem az erkélyre és mélyet szippantottam a levegőből. A tegnapi eső illata érződött még a levegőben. Felnéztem az égre, ahol a nap hétágra sütött. Egyet gondolva, úgy döntöttem, hogy ma kint fogom tölteni a szabadidőmet. Berohantam a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Idő közben ránéztem az órára, ami delet mutatott. Gyorsan összeszedtem magamat. Felvettem egy szakadt farmert és egy szürke pólót. A hajamat egy copfba kötöttem, majd elindultam lefele.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt? Inkább napot! - nevetett fel apa. - Hosszú volt a tegnapi nap. - mondta és rám kacsintott.
- Igen az.
Ettem pár falatot és már indultam is kifele.
- Hova mész Sissy? - kérdezte apa, mikor meghallotta a kocsikulcs csörgését.
- Mivel jó idő van, elmegyek felfedezem egy kicsit jobban a várost.
- Jól van. Vigyázz magadra! Legkésőbb este nyolcra gyere haza! - kiáltott még utánam anya.
- Rendben!
Felkaptam a fogasról egy fekete baseball sapkát, egy övtáskát, amibe beleraktam a fontosabb cuccaimat, majd magamra csatoltam.
Kiléptem a szabadba. Kint nagyon jó idő volt. Beültem a kocsiba, leengedtem az ablakot és indultam is. Nemsokára felfedeztem néhány boltot. Leparkoltam és elindultam gyalog körbe nézni. Találtam pékséget, ruha-, ékszer- és élelmiszer boltot, de egyiknek sem volt olyan nagy választéka, mint a Port Angeles-i boltoknak. Így egy órás nézelődés után visszaültem a kocsimba. Tovább indultam. Elhaladtam a suli előtt. Sokkal vidámabbnak tűnt, mint a szakadó esőben . Végül kiértem a városból. Csalódottan vettem tudomásul, hogy milyen kicsi ez a város. Meg akartam fordulni, mikor kiszúrtam egy földes utat a túloldalon. Bekanyarodtam az útra és szép lassan hajtottam, míg az út egy keskeny ösvényre nem váltott. Lehúzódtam az út szélére és kiszálltam. Becsuktam a kocsit és gyalog indultam tovább. A napfény csak néhány helyen szűrődött be a dús lombkorona miatt. Gyönyörű szép volt a táj. Szeretek sétálni és közben nézelődni. Az ágakon madarak csiripeltek. Épp egy fa mögül léptem ki, mikor megláttam a rétet. Körbe néztem, ahogy a fák körbe veszik, és a nap megvilágítja az egészet. Hirtelen megtorpantam. Ekkor pillantottam meg. Ragyogott a napfényben. Hunyorítottam.
- Edward? - kérdeztem halkan, meglepődve.
A fiú rám nézett, majd egy másodperc múlva eltűnt a szemem elől. Pislogtam kettőt és a tisztás közepére futottam.
- Várj Edward! Edward! Hova tűntél? - kérdeztem, körbe körbe nézve a réten.
- Mit keresel itt? Nem szabadna itt lenned! - hallottam meg a hangját fentről.
Felnéztem az ágakra, de nem láttam sehol.
- Ne haragudj, én csak fel akartam fedezni egy kicsit Forks-ot. Ne haragudj, már megyek is - mondtam és még egyszer körbe néztem.
- Kérlek, maradj! - hallottam meg a hangját mögülem.
Megfordultam és ott állt mögöttem. Arca meglepődött volt, de egyben mosolygott is.
- Hogy...hogy csináltad ezt? - kérdeztem.
- Hát ezt egy kicsit bonyolult elmagyarázni.
- Ha nem akarod elmondani, én megértem. Nem erőltetem.
- Pont arról van szó, hogy szeretném elmondani neked, de...
- De?
- Félek, hogy undorodni fogsz tőlem és el fogsz kerülni nagy ívben, amit nem akarok, vagy csak szimplán őrültnek fogsz tartani.
- Figyelj, én szívesen meghallgatlak, ha elmondod. Sok érdekes dolgot hallottam már életemben.
- Rendben. Nem ülünk le?
- De - azzal helyet foglaltunk és én érdeklődve figyeltem. Nagy levegőt vett, és kifújta azt.
- Én nem vagyok az, akinek hiszel.
- Ezt nem értem. Kedves vagy, normális, barátságos és nem drogos, bankrabló, vagy akár gyilkos.
- Én nem erre gondoltam.
Kérdőn néztem rá.
- Hát előbb nem láttad?
- De igen.
- S kicsit sem furcsa, hogy valaki ragyog a napfényben?
- Sok misztikus dologról hallottam már, és egyáltalán nem volt furcsa számomra.
- Sissy - szólt és felállt mellőlem. - Én nem vagyok ember. Én vámpír vagyok.
Teljesen ledöbbentett, de egyáltalán nem tartottam őrültnek, még félni se féltem. Nem tudom miért volt ez, de valahogy éreztem, hogy benne bízhatok.
- Tehát azért... - halt el a hangom.
- Hmm? - nézett rám.
- Azért változott meg a szemed a színe egyik percről a másikra, azért hideg a bőröd, azért ragyogsz a napfényben és azért vagy gyors.
- Igen, ez mind emiatt van.
Felém fordult és leguggolt, hogy egy szintbe legyen a fejünk.
- Nem félsz tőlem? Nem tartasz őrültnek?
- Nem, egyáltalán nem. Őrültnek pedig azért nem, mert láttam, észrevettem mindent, így tudom, hogy nem hazudsz és mindig igaz, amit mondasz.
- Érdekes vagy. Mások sikítva elrohannának vagy kiröhögnének, de te elhiszed.
- Igen.
- Egyáltalán nem félsz? Nem félsz attól, hogy megöllek? Még nem jutott eszedbe, hogy mi mivel táplálkozunk?
Nagyot nyeltem.
- Nem hiszem, hogy bántanál, mert akkor azt már régen megtetted volna - szólaltam meg. - De ha megkérdezhetem, akkor mivel táplálkoztok?
- Vérrel. Állati vérrel. Úgymond vegetáriánusok vagyunk. Sajnos vannak a világban nomád vámpírok, akik emberi vérrel táplálkoznak.
- Értem. Azt mondtad, hogy vagyunk. Tehát az egész család az?
- Igen. Mindannyian vámpírok vagyunk, és állati véren élünk. Apám találta ki ezt a módszert, mert nem tudta elviselni, hogy emberi vért fogyasszon ezzel emberek életét kioltva.
- De gondolom először mindannyian emberi véren éltetek egy ideig, míg apukád meg nem mutatta ezt a módszert.
- Igen, és ha vele akarunk élni, akkor ezt az életmódot kell választanunk. Az első időben nagyon nehéz volt, de lassan hozzászoktunk .
- Nagyon bölcs lehet apukád.
- Igen az. Még mindig nem félsz tőlem?
- Én még mindig ugyanazt azt srácot látom, akit kedden megismertem - mosolyodtam el, mire ő is mosolyra húzta a száját. - Mesélsz nekem erről a vámpírságról?
- Biztos, hogy tudni akarod?
- Persze.
- De mielőtt elkezdeném, szeretnék valamiről megbizonyosodni - mondta és felállt.
- Miről? - kérdeztem és én is talpra ugrottam, hogy egy magasságba kerüljünk, de így is volt egy fej különbség közöttünk.
Felnéztem az aranyló szempárba.
Edward szép lassan elkezdett felém hajolni. Végül lágyan megcsókolt. Az ajkai hidegek voltak, de az enyémet inkább égette. Visszacsókoltam, mire ő a kezét a nyakam alá helyezte és közelebb húzott magához.
Aztán ajkaink elváltak. Magához ölelt, mire a szívem még hevesebben kezdett el dobogni.
- Mióta megpillantottalak a parkolóban, azóta te jársz a fejemben. Minden éjjel rád gondolok. Szeretek a közeledben lenni.
Két ujját az állam alá helyezte, és finoman felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szeretlek Sissy McAlister - vallotta be őszintén a szemeimbe.
- Hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy én is? - nevettem el a végét.
- Nem, dehogy - ragyogott fel a szeme.
- Nem tudom elhinni, hogy ez mind igaz és velem történik meg!
- Nem hiszed?
- Nem.
- Bebizonyítsam? - kérdezte, de meg se várva a válaszomat, ajkait újra az enyémeimre tapasztotta.
Mikor elváltunk kicsit elszédültem. Edward magához ölelt.
- Még mindig nem?
- De igen. Nagyon is. Csak azt nem értem, hogy miért pont én? Hisz nálam sokkal szebb lányok is járnak a suliba.
- Hát ennek sok oka van.
- Ráérek - feleltem mosolyogva.
Leültünk egy-egy kőre egymás mellé. Edward megfogta a kezemet, és elkezdett mesélni. Mindent elmesélt, amire csak kíváncsi voltam.
Tátott szájjal hallgattam végig a mondókáját.
- S most itt ülök veled - fejezte be a mesélést.
- Tehát összefoglalva, erős és gyors vagy, az emberek gondolataiban tudsz olvasni, kivéve az enyémben. Napfényre csak akkor mész, ha egyedül vagy, vagy a családoddal.
- Igen. Minden érzékem sokkal erősebb, tehát kiváló a látásom, a szaglásom és a hallásom.
- Akkor tegnap az étteremben, azért lettél dühös, mert olvastál a fickó fejében?
- Igen, vagyis nem. Néha magamtól meghallom a gondolatokat. Tegnap is ez történt. Undorító, perverz dolgokra gondolt veled kapcsolatban és ez nagyon felbosszantott. Hirtelen a lemenő nap egy sugara a szemembe sütött és elkaptam a fejemet. Edwardra néztem, aki ragyogott.
-Gyönyörű szép - mondtam és próbáltam megérinteni az arcát, de eltűnt mellőlem.
- Nem, nem az. Nem tartom magamat annak, se jónak, ha csak arra gondolok, hogy mennyi vér tapad a kezemhez – felelte, és hangjában megbánás, harag és gyűlölet csendült ki.
Felálltam és elé sétáltam. Megfogtam a kezét és a szemébe néztem.
- Nem tudom, hogy mit tettél régebben, de a szavaidból ítélve rosszat, de csak hogy tudd, engem nem érdekel. Tudod hogy tarja a mondás: " Élj a mának"! - feleltem, elmosolyodtam, hátha sikerül jobb kedvre deríteni, ami sikerült is.
- Igazad van. Köszönöm - simogatta meg az arcomat.
- Lehet még egy kérdésem és utána ígérem, békén hagylak.
- Csak nyugodtan kérdezzél.
- Szóval, mióta vagy vámpír?
- 1918 óta, tehát körülbelül kilencvenegy éve.
Az állam is leesett.
- 1901- ben születtem. Tizenhét évesen elkaptam a spanyolnáthát. Ebben a halálos betegségben szenvedtem, mikor apám rám talált és átváltoztatott.
- Elég nehéz elhinni, hogy száznyolc évvel vagy nálam idősebb.
- Igen, tudom. Tudod, mi sosem öregszünk és halunk meg. Halhatatlanok vagyunk, hacsak egy másik vámpír meg nem öl minket.
- Értem.
- Sebezhetetlenek vagyunk. Mivel nem öregszünk, emiatt sokat utazunk. Általában négy-öt évig tartózkodunk egy helyen majd tovább állunk. Nem tudódhat ki a titkunk. Ki tudja mi lenne, ha ez mind kiderülni?
- Igaz - feleltem és az órámra néztem. - Ne haragudj, de nekem mennem kell, mert anyuék otthon várnak rám.
- Rendben.
Kézen fogott és elindultunk a kocsi felé visszavezető ösvényen.
- Elvigyelek? - kérdeztem, mikor a kocsimhoz értünk.
- Köszi, nem kell. Hamarabb hazaérek, mint te - kacsintott rám.
- Jól van. Hát akkor holnap a suliban találkozunk.
- Igen. Várj egy kicsit még! Elkérhetem a számodat?
- Persze - azzal lediktáltam neki.
- Akkor aludj jól, szép álmokat - mondta és megpuszilta az arcomat. - Szia.
- Köszönöm szépen ezt a mai napot.
- Szeretlek.
Elmosolyodtam.
- Én is. Szia - mondtam és beültem a kocsiba, leengedtem az ablakomat .
Visszatolattam a főútra. Mire visszanéztem már nem volt ott. Elmosolyodtam és elindultam haza.
Otthon anyuék épp vacsoráztak, így csatlakoztam hozzájuk.
- S merre jártál? - kérdezte apa.
- Bent voltam a városban, körül néztem, majd találtam egy rétet és ott voltam, figyeltem a tájat.
- Akkor jól érezted magadat?
- Igen, fantasztikusan. Gyönyörű szép a táj, ha nem esik az eső .
Alig vártam, hogy felérjek a szobámba és végre egyedül lehessek . Amint beléptem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót az ágyra ugrottam. Átöleltem egy párnát és sikítani lett volna kedvem a mai nap történeti után.
Izgatottan vártam a holnapi napot. Gyorsan elmentem fürdeni, majd bebújtam az ágyba. Mosollyal az arcomon aludtam el.

4.fejezet: A meghívás

A csütörtök és a péntek gyorsan eltelt. Túl voltam az első hetemen, ami őszintén szólva nagyon jól sikerült. Péntek este sokáig fent voltam zenét hallgattam, TV-ztem és olvastam.
Másnap, szombaton kilenc óra körül ébredtem fel. Kimásztam az ágyból, majd nagyot nyújtózkodtam. Besétáltam a fürdőbe és bele néztem a tükörbe. Elborzadtam a látványtól. A hajam kócos és zsíros volt.
- Phúj - mondtam hangosan.
Levetkőztem és bemásztam a zuhanyzóba. hajat mostam és vettem egy frissítő zuhanyt is. Fürdés után megszárítottam a hajamat. Elégedetten néztem bele újból a tükörbe. Végre a hajam visszanyerte eredeti színét. Nagyon utálom, ha zsíros a hajam. Egy szál törülközőben sétáltam át a gardrób. Elővettem egy fekete szoknyát egy kék pólóval és egy csizmával együtt. Felöltöztem. Felvettem a kedvenc ékszereimet, egy egyszerű, ám gyönyörű nyakláncot, két fülbevalót és a karláncot. Ezeket mindig magamon viseltem bárhova mentem. Elővettem egy táskát, amibe bele raktam az irataimat, a pénztárcámat, a telefonomat és az Ipodomat. Zenen nélkül sehova nem megyek. Mindig szól valami mellettem. Felkaptam a táskámat,a csizmámat és lesiettem.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is! Mi a programod mára? - kérdezte anya, aki még mindig köntösben volt és kávét szürcsölgetett.
- Vásárolni megyek egy másik városba, Port Angelesbe - mondtam, majd készítettem magamnak egy pirítóst és friss narancslevet öntöttem magamnak.
- S tudod, hogy merre kell menni? Oda fogsz találni?
- Persze anya. Alice elmagyarázta és le is rajzolta, hogy hogyan tudok eljutni oda - válaszoltam két harapás között.
- Jól van kicsim. Van elég pénzed?
- Igen anya. Takaréskodtam még Krétán, így van elég pénzem.
- Rendben.
A reggeli befejezte után elpakoltam a mosogatógépbe és felettem a csizmámat, aminek köszönhetoen néhány centivel magasabb lettem. Anyu végig nézett rajtam.
- Sissy fantasztikusan nézel ki. Vásárlás helyett inkább nem randira mész titokban? - nevetett fel.
- Ugyan anyu, dehogy. Kivel?
- Hát azzal a helyes sráccal, akiről meséltél.
- Nem, nem.
- S tényleg mi van vele? Beszélgetettek már?
- Igen. Képzeld a múltkor vele és a testvéreivel voltam egy csapatban, mikor röplabdáztunk.
- Tényleg? Ezt nem is mesélted. S mi volt?
- Semmi. Nagyon jót játszottunk együtt. Mindannyian kiválóan játszanak.
- Aha.
- Nagyon kedvesek mind az öten.
- Öten vannak testvérek?
- Igen, de nem igazi testvérek, hanem mindegyikőjüket örökbe fogadták a mostani szülei.
- Nagyon bátrak lehetnek akkor, ha öt gyereket elmernek vállalni.
- Igen.
- Még nem is mondtad, hogy hogy hívják.
- Edward Cullennek.
- Milyen régies név.
- Igen, de szerintem nagyon is illik hozzá.
Az órára pillantottam. Már fél tizenegy is elmúlt.
- Jól van anyu, én elmentem.
- Várj egy kicsit - mondta anya, majd valamit a kezembe nyomott és elindult az emelet felé.
Megnéztem , hogy mit adott. Egy húsz dolláros pihent a kezemben.
- De anya - kezdtem.
- Tedd csak el. Költsd magadra és érezd jól magadat - szólt még vissza a lépcső közepéről.
- Rendben anyu, köszönöm - feleltem és kiléptem az ajtón.
Az autómhoz sétáltam és beültem. Az időjárás enyhe volt, aminek nagyon örültem. Utáltam, ha nagyon hideg az időjárás. Elővettem a lapot, amit Alicetól kaptam és elkezdtem tanulmányozni. Mellé még elővettem egy térképet. Összehasonlítottam a kettőt és elindultam. Szép lassan vezettem, nem rohantam, hisz még nem ismertem ezt az útvonalat. A rádióban egy pörgős szám ment, ami még jobban feldobta a hangulatomat. Majd egy fél órás vezetés után pillantottam meg a Port Angeles táblát. Vissza vettem a tempóból és szép lassan mentem tovább. Nem sokkal később találtam egy szabad parkolóhelyet és leparkoltam. Kiszálltam, kivettem a táskámat, becsuktam a kocsimat és szép lassan sétálva elindultam. Bedugtam a zenét a fülembe, ha már nem volt velem senki. Minden egyes kirakatott alaposan megnéztem. Végül a nagy plázába tértem be. Egyedül sétáltam, míg mások a barátaikkal vagy családtagjaival voltak. Nem akartam Nicolet elhívni, mert o biztosan csak Edward Cullenról csacsogott volna, amit nem szerettem volna hallgatni. Csütörtökön is addig-addig nyaggatott, míg el nem meséltem neki, hogy mi volt szerdán. Persze az esti dolgot nem mondtam el neki. Így is hülyének tartottam magamat amiért mindenhol Edward Cullent látom.
Először betértem egy ékszeres boltba. Gyönyörű szép volt az összes árujuk. Végül egy pillangós karkötő mellett döntöttem. Megvásároltam és tovább indultam. A füleimben pont egy szép lassú szám ment, amit nagyon szerettem. nem tudom miért, de felrémlett előttem Edward arca és karamell színű szemei. Éreztem, hogy elpirulok.
"- Hát ennyire tetszik neked?" - kérdeztem magamban. "- Nincs mentség. Sissy te fülig szerelmes vagy ebbe a fiúba.
Sóhajtottam egyet.
"- Igen, szerelmes vagyok belé, elismerem" - gondoltam magamban. "- De ki tudja, hogy én tetszek e neki? Idáig úgy tűnt, mintha barátként közeledne. Habár, ha jobban bele gondolok, nem hinném, hogy szimpla barátság lenne közöttünk, hisz megvárt tesi után, márpedig nálam sokkal szebb lányok is járnak a suliba, még sem áll velük szóba csak velem. Csak nem? Ugyan Sissy! Ne kergess ilyen álmokat! - mondtam magamban és lezártam a magammal való beszélgetést.
Tovább sétáltam. A többi üzlet nem nagyon vonzott, így távoztam plázából. Néhány utcával lejjebb betértem egy teázóba és elfogyasztottam egy csésze forró teát nyugodtan. Teázás után újból elindultam. Nem sokkal később bementem egy ruha boltba. Fantasztikus ruhák voltak. Majd egy óra próbálgatás és válogatás után távoztam egy sállal, sapkával, három különböző színű garbóval, egy szoknyával és két farmer nadrággal. Mikor megláttam a számla végét, nagyon meglepődtem, ugyanis ez a bevásárlásom csak ötven dolláromba került. Mielőtt távoztam volna megláttam, hogy majdnem mindegyik ruhára 40-50% akció járt. A kezem tele volt szatyrokkal, ugyanis az eladó csajszi minden egyes ruhát külön szatyorba rakta. Visszasétáltam a kocsimhoz és bepakoltam a csomagtartóba. Nagyot morgott a hasam. Visszacsuktam a kocsit és valami gyors büfé után kezdtem keresgélni. Egy sarki bolt kirakatát figyeltem, miközben sétáltam. Nagyon lekötöttek a könyvek, amik a kirakatban voltak. Épp befordultam a sarkon, hogy tovább nézzem a kínálatot, mikor beleütköztem valakibe.
- Elnézést, nem figyeltem eléggé - kértem bocsánatot és felnéztem az illetőre.
A lélegzetem is elállt.
- Szia Sissy - köszönt a férfi.
- Szia Edward - köszöntem én is illedelmesen.
- Hogy vagy?
- Köszönöm jól.
- Mi jót csinálsz itt, ha szabad tudnom? - kérdezte mosolyogva.
- Vásárolni voltam - mosolyodtam el én is.
Hirtelen megint megkordult a gyomrom hangosan. Lesütöttem a szememet szégyenemben. Edward halkan felnevetett.
- Bocsánat - motyogtam.
- Ugyan semmi baj. Hallom éhes vagy. Netán meghívhatlak vacsorázni?
Mire bármit is válaszolhattam volna megcsörrent a telefonom. Elővettem.
- Elnézést.
- Nyugodtan vedd csak fel.
- Köszi.
Elfordultam, elléptem tőle egy kicsit és felvettem a telcsit.
- Haló? - szóltam bele.
- Szia Sissy. Minden rendben van? Mikor jössz haza? - hallottam meg anyu hangját.
- Igen anyu, minden rendben. Nem tudom mikor megyek haza, mert hívtak vacsorázni.
- Igen? Kicsoda? Csak nem?
- De igen. Most futottunk össze és most hívott meg.
- Jól van kicsim. Akkor jössz, amikor végeztetek, de azért lehet, ne olyan későn jó? Jó szórakozást kívánok! Szia - köszönt el.
- Rendben. Köszi szépen. Puszim - válaszoltam és letettem a telefont. Visszasétáltam Edwardhoz.
- Nos, meghívhatom a hölgyet vacsorázni? - kérdezte udvariasan újból.
- Igen, köszönöm.
- Ugyan, én köszönöm, hogy egy ilyen gyönyörű lány elfogadja a meghívásomat.
Elpirultam, majd elindultam arra, amerre Edward mutatta. Két utcával lejjebb tértünk be egy hangulatos, ám csendes étterembe. Edward egy két személyes asztalt kért. A pincér odavezetett egy asztalhoz és mi helyet foglaltunk.
- Mit hozhatok Önöknek? - kérdezte egy másik pincér udvariasan.
- Sissy?
- Én egy narancslevet kérek szépen.
- Én nem kérek semmit - válaszolta Edward, miközben engem figyelt.
- Rendben, azonnal hozom az italt a hölgynek.
- Mért nem kértél semmit?
- Nem vagyok szomjas.
- Értem.
- Nem sokkal később visszatért a pincér az italommal.
- Sikerült valamit vásárolnod? - kérdezte a Cullen fiú.
- Igen, vettem egy pár ruhát.
- Szeretsz vásárolni?
- Igen.
- A két lány testvérem, Alice és Rosalie is imád. egyszer elmentem Rosazal, borzalmas volt. Majdnem egy teljes napig voltunk oda, mire sikerült mindent megvennie, amit akart - mondta és vágott egy grimaszt, mire én elnevettem magamat.
A pincér zavart meg megint minket.
- Sikerült választaniuk?
Edward rám nézett.
- Én rántott sajtot kérek szépen, sült krumplival együtt - válaszoltam és Edwardra pillantottam.
- Köszönöm, nem kérek semmit.
Értetlenül néztem rá.
- Ne haragudj, de épp vendégségből jövök - mentette ki magát a helyzetből.
- Ohh értem, de ha vendégségből jössz akkor, hogy kerülsz ide?
- Ajándékot keresgéltem egy barátomnak.
- S megtaláltad számára a megfelelőt?
- Igen. Mesélj kicsit magadról! Mit szeretsz csinálni a szabadidődben? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
Azt hittem mentem elolvadok.
- Hát, ha jó idő van szeretek kint lenni a természetben, ha pedig rossz idő van akkor zenét hallgatok, olvasok, Tv-zek.
- Játszol valamilyen hangszeren?
- Nem, de ne csak én meséljek, hanem te is ha már beszélgetünk - mondtam és kortyoltam egyet az üdítőmből.
Edward elnevette magát.
- Én is szeretek zenét hallgatni. Mindegyik stílust meghallgatom. Szabadidőmben zongorázok, olvasok vagy éppen a családommal töltöm az időmet.
- Régóta zongorázol?
- Gyerekkorom óta.
Megérkezett a pincér a vacsorámmal.
- Biztosan nem hozhatok Önnek semmit? - kérdezte Edwardot.
- Nem, köszönöm - jött a válasz újból.
De a pincér nem mozdult, hanem engem figyelt. Tetőtől talpig végig mért. Felnéztem rá, mire o kaján mosolyra húzta a száját. Edwardra pillantottam és a lélegzetem is elállt. Szeme fekete volt és mérgesen nézett a mellettem álló férfira. A pincér észrevette végre magát és elhúzta a csíkot. Ijedten figyeltem Edwardot.
- Kimegyek a mosdóba - mondta és felállt az asztaltól, mire bármit is mondhattam volna.
Elsietett a mellékhelység felé, majd bement. Ott ültem egyedül és a történteken gondolkoztam. Edward szemei egyik pillanatról a másikra sötétültek el. Érdekes látvány volt, de nem ijedtem meg, hanem attól, hogy milyen, hisz még sosem láttam ilyennek, másrészt pedig féltem, hogy neki esik a pincérnek. Még nem láttam ilyennek, de nem féltem tőle. Inkább o volt az, akiben legjobban megbíztam. Nem tudom honnan volt ez az érzés, de tudtam.
Láttam, hogy Edward kilép a mosdóból és visszasétál az asztalunkhoz. Csendben leült.
- Jól vagy? - kérdeztem és megfogtam a kezét.
Éreztem, hogy jég hideg a keze, de nem érdekelt. Az állapota sokkal jobban izgatott. Rám emelte a szemét, ami megint attól a bizonyos arany színtől ragyogott. Láthatóan meglepte a reakcióm.
- Igen, köszönöm - mosolygott rám. - kifog hűlni a vacsorád és gondolom a szüleid is várnak már rád otthon. Kérlek, bocsáss meg az elobbi incidens miatt.
- Ugyan semmi baj. Nem szeretem, ha így megbámulnak, foleg ha társaságban vagyok. Én tartozom köszönettel, hogy levakartad rólam a hapsit - kuncogtam, mire Edward nevetésben tört ki és együtt nevettünk.
Miután lenyugodtunk, neki álltam elfogyasztani a vacsorámat.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Edward és újból beszélgetésbe bonyolódtunk.
Negyed óra múlva Edward jelzett, hogy szeretne fizetni. Egy pincérnősietett hozzánk és közölte a végösszeget. Edward kiszámolta a pénzt és kifizette a vacsorát. Néhány perccel később távoztunk.
- Hát, köszönöm szépen ezt a vacsorát.
- Én köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásomat.
- Fantasztikusan éreztem magamat - mondtam és felnéztem az égre, ahol ezernyi csillag ragyogott.
- Én is.
- Jönnek érted vagy kocsival vagy? - kérdeztem, mikor a kocsimhoz értünk.
- Gyalog vagyok, mert a többeik csak kidobtak.
- Forks egy kicsit messze lenne gyalog. Elvigyelek egy ideig?
- Nem kell köszi. Hazajutok én innen valahogy.
- Na, gyere ülj be! Elviszlek, hisz egy városban lakunk és még ismerjük is egymást, akkor meg minek gyalogolnál?
- Nem baj?
- Ugyan, hogy lenne az? Gyere ülj be!
Mindketten beültünk, bekötöttem magamat és indultunk is. A rádióban halkan szólt a zene.
- Merre is laksz tulajdonképpen?
- A városon kívül, bent az erdőben.
- Biztos szép hely lehet akkor.
- Igen az.
Egy idáig csendben ültünk, míg el nem értük Forks határát.
- Nos merre menjek?
- Most jut eszembe mondta apám, hogy ugorjak be a kórházba. Netán eltudnál vinni odáig?
- Persze. Apukád orvos?
- Igen.
- Jó,ha van egy orvos a családban. Ki tudja mikor lehet rá szüksége az embernek.
- Így igaz.
Leparkoltam a kórház előtt. Edward rám nézett és elmosolyodott.
- Köszönöm a fuvart. Akkor hétfőn találkozunk. További szép estét. Szia - köszönt és kiszállt a kocsiból.
- Nincs mit. Neked is. Szia.
Miután Edward kiszállt, tovább indultam haza. M4eglepodve láttam, hogy még nyolc óra sincs. Beálltam az udvarra, kiszálltam és kivettem a csomagjaimat. Láttam, hogy lent a nappaliban ég a villany. Miután beléptem anyu azonnal kikérdezett, hogy mi történt, én persze mindent elmeséltem neki. A mesélés után felment a szobámba és ledobtam magamat az ágyra. A szám fülig ért olyan boldog voltam. Az agyamban folyton a ma történtek eseményei játszódtak le. Még zuhanyzás közben is ezen járt az agyam. Boldogan ugrottam be az ágyba.

3.fejezet: A játék

Szerda reggel kis híján elaludtam. Néhány perccel fél nyolc előtt ébredtem fel. Rohanva siettem a fürdőbe, majd vettem fel valami ruhát. Összedobáltam a tancuccaimat a táskámba. Lerohantam a földszintre, felvettem a cipőmet és már kint is voltam a házból. Bepattantam a Peugeotba és indítottam is. Kicsit többel hajtottam a kelleténél, de nem nagyon érdekelt. A suli parkolója már majdnem üres volt, mindenki az órájára igyekezett. Kiszálltam a kocsiból, bezártam és gyors léptekkel indultam el az iskola épülete felé. Ránéztem az órámra. Nyolc óra lesz öt perc múlva. A szekrényemhez rohantam, kinyitottam azt, bevágtam a kabátomat és kivettem a biológia cuccimat, ugyanis az első órám rögtön az volt. Becsuktam az ajtót és sietős léptekkel indultam el a terem felé. Sajnos mielőtt még beérhettem volna, becsöngettek. A tanár már bent volt és már az órát kezdte volna el, de én pont beléptem.
- Elnézést a késésért, többet nem fordul elő - motyogtam lehajtott fejjel.
Még soha életemben nem késtem el óráról.
- Semmi baj Miss McAlister, legközelebb induljon el előbb - felelte mosolyogva a tanár.
- Értettem - motyogtam.
- Foglaljon helyet.
A székemhez siettem, kihúztam és azonnal helyet foglaltam.
- Szia - köszönt egy kedves hang.
- Szia - válaszoltam és ráemeltem a tekintetemet.
Azok a karamell színú szempárok barátságosan és kedvesen néztek rám. Teljesen elmerültem bennük, nem is figyeltem a tanárra, pedig az lett volna a helyes, miután elkéstem. Az arcát fürkésztem, ami vidámságot és szeretet sugárzott. Még most is elbűvölt bőre kréta fehérsége. Olyan furcsa volt, de egyben babonázó is. Végül erőt vettem magamon és elfordítottam a tekintetemet róla. Mikor kicsöngettek, azonnal felpattantam és kisiettem az osztályból. A szekrényemből kivettem a történelem cuccaimat és elindultam a tanterem felé. Helyet foglaltam a középső padsorban. Nem sokkal később Alice is betoppant és helyet foglalt mellettem.
- Szia Alice - köszöntem mosolyogva. - Mizujs?
- Hello Sissy. Semmi különös. Csend és nyugalom. Nálad?
- Nálam se. Figyelj Alice, nincs kedved a hétvégén eljönni velem vásárolni? - kérdeztem.
- Kedves vagy, hogy megkérdezted, de sajnos nem érek rá, mert családi programunk van - mondta elszontyolódva.
- Ohh, értem. Sajnálom. Majd akkor máskor.
- Rendben. De akkor mindenfelé képpen elmegyünk.
- Tényleg és pontosan merre is található ez a Port Angeles nevű helység?
Alice elővett egy papírlapot és neki állt lerajzolni és elmagyarázni, hogy merre is kell mennem.
- Köszi a segítséget - mondtam és elraktam a papírt a tankönyvembe.
Meglepődve vettem észre, hogy Alice szeme is karamell színű. Furcsának találtam, hisz semmi rokoni szál nem kötötte össze Edwarddal. Milyen érdekes.
Gondolataimból a csengő zököntett ki. A tanítás folytatódott tovább, ahogy az rendjén is van. Az utolsó órám testnevelés volt. Nicollal együtt sétáltunk be az öltözőbe. Átöltöztünk és becsöngetéskor bementünk a tornaterembe.
- Jó napot. A nevem Elizabeth McAlister - mutatkoztam be a tanárnak.
- Üdvözlöm hölgyem. Mr Klaps edző vagyok. Álljon be a többiekhez - mondta a tanár.
Meglepődtem, mikor megláttam az összes Cullent.
- Jól van, figyelem emberek. Szeretnék látni két csoportot. Az egyik tábor lesz a röplabdát kedvelők csoportja, a másik pedig a nem kedvelőéké. Gyerünk, lássam azt a két csapatot! - adta ki az utasítást az edző.
Csalódva vettem észre, hogy Nicole nem szeret röpizni. Beálltam a röpizők csapatába. Ekkor szúrtam ki Alicet is a testvéreivel együt, akik ugyan ebben a csapatban voltak ahol én.
- Jól van. Akkor oszoljatok két csapatra - hallottam a következő utasítást.
- Sissy! - hallottam meg a nevemet.
A hang irányába fordultam. Megláttam Alicet, aki nekem integetett.
- Csatlakozol hozzánk? - kérdezte, miközben közelebb sétáltam hozzájuk.
Többen tágra nyílt szemekkel figyeltek, ahogy közelebb lépek a Cullenekhez. Nicole is ámulva nézett utánam.
- Szívesen, de csak ha nem baj.
- Mért lenne baj? -kérdezte barátnőm mosolyogva.
- Hát nem tudom. Sziasztok - köszöntem
- Szia - köszöntek egyszerre.
- Hadd mutassam be a többieket - lépett mellém Alice. - Rosalie, Emmett, Jasper, Edwardot pedig már ismered - sorolta a neveket balról jobbra.
- Sissy McAlister - mutatkoztam be a többieknek, akik kedvesen és barátságosan rám mosolyogtak.
Edwardra pillantottam, aki fél oldalas mosolyra húzta a száját. Visszamosolyogtam, majd beálltam előre.
- Sok szerencsét - hallottam meg Edward hangját és visszanéztem rá.
- Köszi - válaszoltam, s az ellenfélre pillantottam.
Azonnal kiszúrtam hátul, középen a csajt. Látszott rajta, hogy tud röpizni. Figyelmem a labdára szegeződött. Az ellenfél dobta be a labdát. Gyorsan körbenéztem, hogy felmérjem, hogy ki hol áll. Mellettem Alice állt, mellette pedig Emmett. Mögöttem Edward, mellette Rosalie és Jasper állt. Mire visszafordultam a labda már a levegőben volt. Jasper fogadta, majd tovább passzolta Alicenek.
- Sissy! - kiáltotta valaki a nevemet.
Barátnőm feladta a labdát nekem. A levegőbe ugrottam, hogy leüssem, de nem volt jó az időzítésem, így a labda a hálóba ütközött.
- Basszus - morogtam dühösen.
- Nyugi. Nincs semmi baj. Még van időnk - nyuktatot meg Alice.
Az ellenfél nyitott. Most Rosalie fogadta a labdát, majd nekem passzolta. Feladtam Alicenek, aki ügyesen leütötte. Az ellenfélnek még ideje sem volt felfogni, hogy mi történik, olyan gyorsan lement a játék. Forogtunk, most nálunk volt a nyitás. Emmett elkezdte pattogtatni a labdát, majd nyitott. Ámulva néztem végig a mozdulatait.
"- Milyen kecsesen mozognak" - gondoltam.
A másik csapat sikeresen fogadta, kijátszották a három érintést, majd lecsapták a labdát, de nem sült el, ahogy ők gondolták. Ugyanis még időben kapcsoltam, így becsúszással együtt sikeresen visszatudtam ütni. A másik csapat leblokkolt, így a labda a földön pattant.
- Segíthetek? - nyújtotta felém Edward a kezét.
- Igen, köszönöm - feleltem és megfogtam a kezét.
Meglepett, hogy milyen hideg a keze. Edward felhúzott.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Igen. Köszi a segítséget - mosolyodtam el.
- Rendben, nincs mit - felelte, azzal visszasétált a helyére.
Körbe néztem a teremben, ahol az összes lány és fiú engem bámult. Zavarba jöttem, hisz nem szoktak megbámulni ilyen sokan. Nem értettem a bámulás okát. A játék folytatódott, míg ki nem csöngettek. Végül mi nyertünk és a másik csapat vesztesen lépett ki az ajtón.
- Hát, köszi a játékot. Nagyon élveztem. Majd még találkozunk - mondtam és szembe fordultam a csapat társaimmal és mindegyikőjük szemébe néztem.
- Ugyan, semmiség. Jó volt veled játszani - szólalt meg a szőke hajú lány mosolyogva.
- Köszi, sziasztok - köszöntem.
- Szia - köszönt egyszerre Alice és Edward.
Utóljára még végig néztem rajtuk. Azonnal kiszúrtam, hogy egyforma színű a szemük, talán Jaspernek sötétebb volt, mint a többieknek. Besétáltam az öltözőbe, ahol mindenki irigykedve vagy ámulva nézett rám. Még Nicole is tágra nyílt szemekkel figyelt.
- Mi az? - kérdeztem felhúzva a szemöldökömet.
- Még kérdezed? Hát nem látod? A Cullenekkel társalogsz, mikor ők idáig senkit nem engedtek magukat közel. Olyan ijesztőek. Nem félsz tőlük?
- Nicole, nyugalom. Ugyan mért félnék tőlük? Szívesen bszélgetnek és ismerkednek mással. S igenis nagyon kedvesek.
- Hűha, ennyire összebarátkoztál Aliceszel? - kérdezte, mikor már az ajtón léptünk ki.
-Igen, nagyon kedves, ahogy a többiek is - mondtam és megláttam Edwardot a falnak támaszkodva.
Rám emelte karamell színű szemeit és elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá.
- Jól van, akkor majd holnap találkozunk - kapcsolt Nicole azonnal. - Szia Sissy.
- Rendben. Szia.
Barátnőm gyors pillantást váltott Edwarddal és elsietett.
- Szia - köszönt elsőnek.
- Szia.
- Gondoltam megvárlak és elkísérlek, persze ha nem zavarok.
- Ugyan, dehogy.
- Nagyon jól játszottál.
- Köszönöm.
- Régóta röplabdázol? - kérdezte, miközben a szekrényemhez sétáltunk.
- Úgy két éve. A másik sulimban mindenki szeretett röpizni, így én is megkedveltem. Azért te sem panaszkodhatsz, mert jól játszol te is. Sportolsz valami mást is?
- Baseballozni szoktam.
- Tényleg Alice említette is - jutott az eszembe. - Elnézést - mondtam és kinyitottam a szekrényemet, összeszedtem a cuccaimat, felvettem a kabátomat, majd tovább indultunk a kijárat felé.
Csendben sétáltunk végig a kocsimig. Éreztem, hogy mindenki minket figyel.
- Nos, akkor holnap találkozunk - mondta Edward és kinyitotta a kocsi ajtót udvariasan előttem.
- Köszönöm - feleltem és beültem a kocsimba.
- Szia - köszönt el és rám mosolygott.
Sarkon fordult és elindult. Becsuktam az ajtót . Indítottam, körbe néztem és megláttam, hogy Edward beül az ezüst színű Volvóba és indít. Elámultam, hogy milyen gyönyörű szép kocsija van. Biztos a szülei jól keresnek. Szép lassan leindultam, majd kikanyarodtam a főútra. Nem sokkal később az ezüst kocsi megelőzőt és villantott hármat a vészjelzővel, mire én felnevettem. Aztán Edward váltott és néhány másodperc múlva eltűnt a szemem elől.
Otthon kábultam másztam ki a kocsiból.
- Megjöttem - kiáltottam, mikor beléptem.
- Szia kicsim. Milyen volt a mai napod?
- Jó volt, bár reggel majdnem elaludtam.
- Azért beértél a suliba időben? - aggódalmaskodott anya.
- Persze. Most megyek. Majd vacsinál találkozunk - valászoltam és felsétáltam az emeletre.
Mivel nem volt sok házi feladatom, így lecke írás után felvettem valami melegebb pulcsit és kiültem az erkélyre, ahova anyuéknak köszönheteőn kikerült két szék és egy asztal. Az erkélyem az udvarra és az erdő felé nézett. Imádtam kint a szabadban tartózkodni. Sötétedett, mikor úgy döntöttem, hogy bemegyek. Ekkor pillantottam meg Őt. nem hittem a szememnek, hogy Edward Cullen áll az egyik fa mellett és engem figyel.
Mire pislogtam kettőt, már nem volt ott. Azonnal beszaladtam a szobába, majd le a lépcsőn és ki az udvarra. Anya nagyon elfoglalt volt, így nem vett észre. Kint az erdőig sétáltam. Körbe néztem, szememmel a fiút kerestem.
- Te meghibbantál Sissy - mondtam magamnak hangosan, majd visszasétáltam a házba.
Nem is sejtettem, hogy valaki titkon figyel engem fentről az ágak közül, majd nem sokkal később eltűnik a sötétben.