26.fejezet: A nyaralás

Volterra


Sissy ruhája


Rosalie ruhája


Esme ruhája


Alice ruhája


(Sissy szemszöge)

Az új házba való beköltözésünket követő néhány napban Alice leült velünk hatszemközt beszélni az esküvőről. Minden kis apró dolgot megkérdezett és ennek nagyon örültem. Edward rám és a fantáziámra bízta, hogy hogyan szeretném a díszítést, de Alice azonnal közbe szólt, hogy azt csak bízzuk rá. Az időpontot most már biztosra tudtuk. Augusztus 20. Majdnem egy hónap van addigra hátra. Ennyi idő alatt kész lesznek a meghívók, amik még időben odaérnek a meghívottakhoz. Amivel gondban voltam, hogy nem tudtam, hogy milyen legyen a menyasszonyi ruhám. Ezt az egy dolgot nem akartam Alice-re bízni. Folyamatosan kerestem álmaim ruháját. Mikor már mindent megbeszéltünk, barátnőm távozott a szobánkból, így mi kicsit kettesben lehettünk.
- Hogy érzed magadat itt? – kérdezte Edward.
- Jól. Sokkal könnyebb minden. Örülök, hogy megtettem.
A család tagjai is lassan hozzászoktak az új élethez. Carlisle azonnal munkába állt egy közeli kórházban, ahol örömmel fogadták. Esme itt is talált egy árvaházat, így itt is tudott gondoskodni az szegény gyerekeken. Mi pedig fiatalok, élveztük a nyári szünetet, hisz szeptembertől kezdődik az iskola még nekem is. Unalmasnak tűnhet, de ilyen családért és életért képesek vagyok elbírni és eltűrni mindent.
Egyik nap a nappaliban ültem és egy könyvet olvastam, mikor kopogtattak. Mivel én voltam közelebb az ajtóhoz én nyitottam ki. Teljesen letaglózott a látvány. Ugyanis egy csuklyás férfi áll az ajtóban.
- Segíthetek? – kérdeztem udvariasan.
- Egy levelet hoztam a Cullen család számára, Aro mestertől – mondta a férfi és átnyújtott egy levet.
Átvettem, majd a távozott. Utána néztem, majd becsuktam az ajtót. A levelet nézegettem, míg a kanapéhoz nem értem és ültem le. Gondolataimba becsúsztak az Aroval való utolsó találkozásunk képei. Végig futott rajtam a hideg.
„- Vajon, mit akarhat?”
Esme lépett be a nappaliba.
- Mi az, Sissy? Mi érkezett? – kérdezte, aztán meglátta a levelet. – Mindenki jöjjön ide! – hívta Esme a többieket.
Néhány másodperccel később mindenki ott volt. Mindannyian meglepődtek, mikor meglátták a levelet.
- Ez a levél néhány perccel ezelőtt érkezett. Én magam vettem át a férfitól. De vajon, a Volturi, hogy jött rá ilyen hamar, hogy ide költöztünk?
- Sok katonájuk van, szerte a világban, így gondolom, hamar híre ment a költözésnek – mondta Carlisle. – Sissy, kérlek, nyisd ki a levelet és olvasd fel.
Óvatosan felbontottam a levelet és hangosan olvasni kezdtem.
„- Kedves Cullen család és Sissy!
Szeretettel várunt titeket Volterrába! Töltsétek velünk a Szent Jakab és a tenger ünnepét. Megjelenésetekre számítunk!
Üdvözlettel: Aro”
- Már magában a levél is sugallja, hogy kötelező megjelenünk, akkor is, ha nem akarjuk – szólalt meg Jasper.
- Sajnos nincs mit tennünk. Muszáj, vagyunk elmenni, ha nem akarjuk magunkra uszítani az egész Volterrát – sóhajtott fel Esme.
- Csodálkozom, hogy engem is meghívott – mondtam a levelet nézegetve.
- Hidd el, már régóta tudja, hogy vámpír vagy, ezért is számít rád is – válaszolt Edward.
- Nos, akkor nincs mit tennünk. Menjünk és pakoljunk össze. Alice, kérlek, foglaltassál jegyeket Olaszországba, minél előbbi járatra – szólalt meg Carlisle.
Mindannyian bólintottunk és szétszéledtünk a házban, hogy összepakoljunk néhány ruhát. Akkor estem, majdnem hanyatt, mikor kinyitottam a szekrényemet és alig volt köztük nyári ruha. Hisz Forksban nem volt meleg, a krétai ruháimat meg már mind kinőttem.
- Mi a baj, szerelmem? –lépett mögém Edward és átkarolta a derekamat.
- Azon kívül, hogy nincs egy nyári ruhám se, semmi baj.
- Emiatt ne aggódj, majd kint veszünk valami ruhát. Szóval, csak a legfontosabb dolgokat hozd magaddal.
- Rendben.
Később kiderült, hogy Alice csak reggelre kapott már jegyeket, így volt még egy esténk beszélgetni. Edward látta rajtam, hogy ideges vagyok.
- Nem lesz semmi baj. Nyugodj meg!
- Tudom, de akkor is. Kicsit félek, hogy mi lesz. A képességeimre is biztosan kíváncsi lesz Aro –mondtam az ágy szélén ülve.
- Gyere, segítek megnyugodni – mondta és leült mögém, majd masszírozni kezdte a vállamat.
Mondanom se kell, hogy ez beindította az én fantáziámat is. Halkan felmordultam, majd szembe fordultam Edwarddal és beleültem az ölébe. Megcsókoltam, majd végig dőltünk az ágyon és egy felejthetetlen éjszakát töltöttünk együtt.
Reggelig ki se másztunk a szobánkból. Az indulás előtt negyed órával bukkanunk föl a nappaliban, kezükben a cuccainkkal.
- Hallom, valakinek nincsenek nyári ruhái – táncolt el előttünk Alice.
Megforgattam a szemeimet.
- Gyerünk, induljunk! – szólalt meg Carlisle.
Két kocsival mentünk ki a reptérre. Már teljesen hozzászoktam, hogy Cullenék, mindig első osztályon utaznak. Egy nyolcórás út várt előttünk. Hála, még a reptéren tudtam venni könyveket és újságokat, így nem unatkoztam az úton. Szerencsénkre már sötétedett, mikor leszállt a repülő Firenzében. Még a reptéren Alice elrángatott vásárolni, így át tudtam öltözni egy lengébb ruhába. Kint a parkolóban két kocsi várt ránk, egy-egy sofőrrel. Két csoportra oszlottunk. Esméék velünk jöttek, míg a többiek a másik kocsival. Firenzéből még egy másfél órás út vezetett Volterrába. Az utat csendben tettük meg. Mivel későn érkeztünk, így azonnal elszállásoltak minket. Felsóhajtottam, mikor becsukódott mögöttünk a szobaajtó és kettesben maradtunk. Egy levél várt minket az ágyon. Kibontottam.
„- Üdvözöllek titeket Volterrában!
Remélem, jól utaztatok. Pihenjétek ki az utazás fáradalmait és holnap reggel várlak titeket a csarnokban. Üdvözlettel: Aro.”- olvastam fel hangosan a levelet, majd kivettem még egy papírlapot.
„Programok: Hétfőn találkozás a Volturival, utána szabad foglalkozás. Kedden megjelenés az esti bálon. A maradék napokat pedig szabad foglalkozással tölthetik.” – olvastam fel.
Hitetlenkedve néztem Edwardra.
- Ez most komoly?
- Sajnos, muszáj betartanunk ezeket a dolgokat, ha nem akarjuk magunkra haragítani a Volturit.
Az ablakhoz léptem. Friss éjszakai levegő áramlott be a szobába. Gyönyörű szép volt az éjszaka Volterrában.
- S gondolom, erre az esti bálra ki kell öltözni.
- Igen. A formalitások és az itteni etikett ez kívánja.
Felsóhajtottam.
- Legyen, de főleg, miattad öltözök ki és miattad csinálom végig.
Edward elmosolyodott. Megcsókolt, majd a várost néztük tovább.
Reggel, kilenc és tíz óra körül kopogtattak az ajtón. Edward nyitott ajtót. Egy fiatal srác állt kint.
- Jó reggelt! Kérem, fáradjanak utánam.
Bólintottunk. Útközben a többiek is csatlakoztak hozzánk, majd együtt sétáltunk be a csarnokba, ahol Aro és másik két férfi várt minket székeken ülve, a terem közepén. Aro állt fel elsőnek.
- Üdvözöllek titeket! Örülök, hogy eljöttetek – mondta felállva és közelebb lépett hozzánk. – Sissy, hadd mutassam be Caiust és Marcust.
A két férfira néztem.
- Jó napot! A nevem Elizabeth McAlister – mutatkoztam be, a férfiakra nézve.
- Carlisle, jó barátom, örülök, hogy láthatlak. Régen találkoztunk már – szólalt meg Aro, kezét a családfő felé nyújtva.
Carlisle közelebb lépett és kezet fogott a Volturi vezetőjével. Láttam, hogy Aro most tud meg mindent, ami idáig történt velünk. Mikor végzett, elengedte a családfőt és rám emelte vörös szemeit.
- Megengeded, Sissy? – kérdezte, felém nyújtva a kezét.
Halkan vettem egy mély levegőt és közelebb léptem. A kezemet a kezébe helyeztem. Pillanatokig nem történt semmi, aztán rám nézett.
- Drága Marcus és Caius. Sissy néhány hónappal ezelőtt vált vámpírrá. Láttam Carlisle gondolatai között, hogy több képesség is a birtokában van, de még mindig nem tudok olvasni a gondolataidban. Megtisztelnél minket, ha megmutatnád őket. Kérlek, próbáld ki rajtam.
Többen felszisszentek az ötleten. Kicsit megijedtem, de magamra erőltettem a nyugalmat. Elcsendesítettem a gondolataimat és koncentrálni kezdtem.
„- Az egyik képességem, hogy tudok kommunikálni másokkal a gondolataimon keresztül.” –üzentem Aronak, aki meglepődött, majd elmosolyodott.
- A másik képességem, hogy védőpajzsot tudok felvonni magam és mások köré – mondtam és mindkettőnket egy burokba vontam be.
A teremőrök azonnal támadásba lendültek, de Aro leintette őket. Feloldottam a burkot.
- A harmadik pedig, hogy ha akarom, akkor bezárok valakit valahová, mondjuk egy terembe – szólaltam meg.
- Egyszerűen fantasztikus. Egy kérdésem maradt már csak. Nem akarsz hozzánk csatlakozni?
Elmosolyodtam.
- Köszönöm szépen a meghívást, de én szeretek a családommal élni –feleltem és ránéztem a családtagjaimra.
- Ahogy óhajtod. Milyen gyönyörű szép gyűrűd van – jegyezte meg az ékszerre nézve.
Éreztem, hogy Edward közelebb lép és megfogja a kezemet. Ahogy teltek a percek egyre jobban megkedveltem Arot. Már egyáltalán nem féltem tőle, hisz egy kedves ember, vagyis vámpír volt, csak közelebbről meg kellett ismerni.
- Köszönöm.
- Mikor lesz a nagy esemény?
- Augusztus 20-án. Örömmel látjuk Önöket is – mondtam, meghívva őket az esküvőnkre.
Mindannyian meglepődtek, de Aro kedvesen válaszolt.
- Köszönjük a meghívást. Feltétlen ott leszünk.
Elmosolyodtam. Ezután, a beszélgetés után a hangulat feloldott és mindenki mosolyogva beszélgetett a másikkal. A délutáni órákban hagytuk el a csarnokot jó kedvvel. Mivel nem sütött a nap, de nem is esett az eső, így elmentünk ruhákat vásárolni a holnap esti bálra. Mivel Olaszországban voltunk, így temérdek sok ruha volt. Már épp megtetszett egy rövid egyrészes ruha, mikor Alice felvilágosított.
- Sajnos, ez nem olyan bál, mint a középiskolákban van. Itt a hosszú ruha a kötelező.
Felsóhajtottam. Órákig tekeregtünk a lányokkal a városban, mire sikerült találnunk egy olyan boltot, ami ilyen ruhákkal foglalkozott és ráadásul mind a négyünkre volt megfelelő ruha. Persze Alice megfenyegetett minket, hogy a fiúknak nem szabad látniuk az ruhákat. A visszafelé tartó úton megláttam egy esküvői ruhaszalont. Persze barátnőm azonnal lecsapott a lehetőségre és bevonszolt az üzletbe. Itt átnéztük az összes ruhát, de egy sem tetszett. Volt, aminek az alja tetszett, aztán a felső része nem, vagy éppen fordítva. Sóhajtva léptem ki az eladó helységből. Hirtelen eszembe jutott valami.
- Alice, tudom már, hogy milyen ruhát szeretnék.
Barátnőm felkapta a fejét.
- Szeretném, ha az alja fodros lenne, és nagy abronccsal legyen. A felső részével csak annyi a kikötésem, hogy pánt nélküli legyen.
- Igen, látom a szemeim előtt. Bízd csak rám! Előre szólok, hogy a ruhát már csak az esküvő napján fogod látni. Ha hazamentünk Kanadába, leveszem a méreteidet is.
Elképedtem.
- Ne már! Ez így nem ér!
- De igen! S hidd el, nagyon fog tetszeni. Milyen színű legyen a koszorúslányok ruhája?
- Kék.
- Rendben – felelte pont akkor, mikor beléptünk a szállás kapuján. Az épületben külön váltunk és elvonultunk a saját szobánkba. Nagyot sóhajtva feküdtem le Edward mellé az ágyba.
- Sikerült megvennetek a ruhákat? – kérdezte átölelve.
- Igen, de a húgod valami agyrém – mondtam a fejemet csóválva.
- Én mondtam. S ha egyszer beindul addig le nem áll, míg véghez nem viszi a tervét.
Vágtam egy grimaszt. Az est további részét beszélgetéssel töltöttük. Másnap, az egész napot a falakon belül töltöttük, ugyanis ki sütött a nap. Aro szívesen felajánlotta a könyvtár használatát, szóval az egész délelőttömet és a kora délutánt is ott töltöttem, addig, míg Alice be nem robbant és rángatott fel a székből, mondván, hogy lassan készülődni kell a bálra. Betuszkolt a Jasperrel való közös szobájukba, ahol már ott volt Esme és Rosalie is. Alice leültetett egy székre és azonnal neki állt valami frizurát kreálni a hajamból. Talán egy fél óra múlva lettem kész és álltam neki öltözni. Elővettem a szekrényből a gyönyörű ruhát, amit tegnap vettünk. Felvettem, majd megnéztem magamat a tükörben. Fantasztikusan néztem ki. Esme mindhármunkról készített fotót, majd egy közös is készült. Épp, hogy csak elkattant a fényképezőgép, kopogtattak az ajtón. Még gyorsan beraktam fülbevalókat, majd kivonultunk a folyósóra, ahol a fiúk vártak egy köpönyeges sráccal. Látni kellett volna a fiúk arcát. Teljesen elképedtek, mikor mi négyen kiléptünk. Percekig csak néztek minket, aztán halk kuncogásban törtünk ki. Végül az idegen srác szólalt meg.
- Elnézést a zavarásért, de Aro nagyúr már várja Önöket.
Carlisle mozdult meg elsőnek és lépett Esme mellé. Persze utána a többiek is ugyan ezt tették. Rámosolyogtam Edwardra, majd belé karoltam.
- Gyönyörű szép vagy ma este – suttogta a fülembe.
- Köszönöm szépen.
Páronként, egymás mögött indultunk el arra, amerre a srác ment. Végül egy ajtó elé értünk. A két őr kinyitotta előttünk és egy hatalmas bálterem tárult elénk. Bent már halk muzsika szólt és sok vámpír volt jelen. Egyesek táncoltak, vagy csoportokba verődve beszélgettek. Sokan elnémultak és ránk néztek, mikor beléptünk. Aztán egy helyen szétnyílt a tömeg és Aro jött felénk, oldalán a feleségével.
- Áh, a Cullen család! Köszönöm, hogy eljöttetek a bálra! Hadd mutassam be a feleségemet, Sulpiciát.
- Jó estét! – köszöntünk, mire a nő csak bólintott.
- Csodálatosan néznek ki ma a hölgyek – mondta Aro mindnyájunkra ránézve, de szemei legtöbbször engem firtattak. – Érezzétek jól magatokat! – és azzal megfordult és elindult egy másik csoport felé. Mi is két csoportra oszlottunk. Alice és Jasper leültek egy asztalhoz, ami nekünk volt fenn tartva, mi pedig beálltunk a táncolók közé. Sokan megbámultak minket.
„- Úgy érzem magamat, mint az iskolai bálon, amikor a te oldaladon léptem be.” – üzentem Edwardnak.
„- Hasonlít ahhoz, de ez itt teljesen más. Szerelmem, ne foglalkozz a szemekkel, gondold azt, hogy csak mi és a többiek vannak csak itt.”
„- Rendben.”
Egy ideig ment is ez a dolog, addig míg Aro fel nem kért táncolni. Nem volt mit tennem, elfogadtam. Kézen fogott és felvezetett a táncparkettre, ami hirtelen kiürült az érkezésünkre. Lassú táncba kezdtünk bele.
- Hogy érzed magadat? – kérdezte.
- Köszönöm jól. Gyönyörű szép ez a bálterem.
- Köszönöm. Még az ezerötszázas években építettem. S hogy tetszett a város?
- Fantasztikus. Szeretem a tenger sós illatát, ami átjárja a levegőt. Sokáig éltem tenger mellett, míg Forksba nem költöztem.
- Hogy viseled a vámpírságot?
- Jól. Lassan mindenhez hozzá szokok. Egy dolgot nem szeretek benne, hogy nem tudok a napra kimenni, pedig imádom a napsütést és most is, hogy itt vagyunk, szívesen megmártóztam volna a tengerben.
- Igen, ez egy igen sajnálatos dolog.
A többi időt csendben töltöttük. Aro legalább két szám hosszáig táncolt velem. Mikor véget ért az utolsó szám, kezet csókolt, majd visszakísért az asztalhoz. Helyet foglaltam, majd megkérte Carlislet, hogy sétáljanak egyet. Edward megfogta a kezemet és kicsit aggódva nézett rám.
„- Jól vagyok, nincs semmi bajom, csak már nem sokáig fogom bírni ezt az egész felhajtást.”
„- Elhiszem. Nemsokára úgy is távozni szeretnénk mindannyian.”
Megvártuk, míg Carlisle visszaér, majd együtt kívántunk további szép estét és vonultunk vissza a saját szobánkba. Örömmel szabadultam meg a ruhámtól és öltöztem át egy kényelmesebb ruhába. Épp csak kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, kezemben egy könyvvel, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Kérdőn néztem Edwardra, aki kinyitott az ajtót és Carlisle lépett be rajta. Felültem az ágyban.
- Pakoljatok össze, negyed óra múlva indulunk –mondta kedvesen.
- De hova? Hisz mindjárt hajnalodik! – feleltem hitetlenkedve.
- Meglepetés.
Mostanság mintha túl sok meglepetés történt volna az életemben, futott át az agyamon. Mindegy, nem volt mit tenni. Összepakoltunk és kisétáltunk az épületből. Két kocsi állt az épület előtt. Beszálltunk és elindultunk kifelé a városból. Fél órás utazás után szálltunk ki a kikötőnél. A tenger ragyogott a holdfényben, csodálatos képet nyújtva így. Átszálltunk egy hajóba, ahol Edward egy kendőt hozott, azzal a szöveggel, hogy meglepetés és bekötötte a szememet. Kezdett egy kicsit elegem lenni a meglepetésekből…
Elindultunk és a sós levegő az arcomba csapot. Nem tudtam, hogy hova visznek, de egyre jobban furdalt a kíváncsiság. Nem tudom meddig utaztunk, míg le nem állították a motort és ölbe nem kapott Edward. Kilépett velem a hajóból és cipelt egy ideig. Lassan éreztem, hogy mintha kezdene kisütni a nap.
- Edward! A nap! Valaki észre fog venni minket! – aggodalmaskodtam.
Mindenki halk kuncogásban tört ki. Edward lábra állított és lassan eloldozta kendőt. Eltátottam a számat, mikor megláttam a tájat. Egy homokos tengerparton voltunk és tőlem nem messze hullámzott a tenger. Nem akartam hinni a szemeimnek. Azonnal levetettem a cipőmet és sikítva futni kezdtem a tenger felé. Boldognak és szabadnak éreztem magamat. Mikor elértem a part végébe, először csak a lábamat érte a víz, majd egy nagy sikítás keretében beleugrottam a vízbe, nem foglalkozva azzal, hogy mindenem elázik. Felszabadultan úsztam egyet és mosolyogva lebegtem a tengerben. A napsütött és ez mindennél fantasztikusabb volt, hogy érezhettem a bőrömön. Talán fél óra múlva másztam ki a tengerből mosolyogva. Edward nyakába ugrottam, így ő is vizes lett.
- Gyere, menjünk be. Öltözz át! - mondta, becipelve a házba.
A többiek mosolyogtak rajtam, mikor beléptünk a luxus tengerparti házba. Na, igen, látszik, hogy a Volturinak sok pénze van, hogy ilyen kisebb fajta villákat húzz föl. Átöltöztem fürdőruhába, amit Alice nyomott a kezembe. A kezemre hajtottam egy törülközőt és indultam volna ki a partra, de Carlisle félúton megállított.
- A te nevedre szól –mondta és átnyújtott egy borítékot, rajta a nevemmel.
- Köszönöm – feleltem és átvettem.
Kinyitottam a borítékot és Aro kézírását pillantottam meg.
„- Kedves Sissy! A szívem megsajdult, mikor megtudtam, hogy imádod a tengert, és hogy a vámpírság miatt nem tudsz kiszabadulni a napra, így úgy döntöttem, hogy megleplek téged, azzal, hogy felajánlom a tengerparti villát egy hétre, hogy kicsit élvezhesd a napsütést! Kellemes időtöltést kívánok neked! Köszönöm, hogy meglátogattál az otthonomban. Természetesen a jövő hónapi esküvőn számíthatsz a megjelenésünkre.
Üdvözlettel: Aro.”
Elmosolyodtam, majd kifutottam a partra a többiekhez, akik bohóckodtak a vízben. Egy felejthetetlen hetet töltöttünk itt el, köszönhetően Aronak.