29.fejezet: A kis csöppség

Sziasztok!
Sikerült végre időben hozni a friss fejezetet!
remélem, tetszik majd. Gondolom a fejezetből rájöttök majd, hogy még sehol sincs vége a történetnek!
Jó olvasását kívánok!
Puxim Vicky



(Sissy szemszöge)

Hazatérve a nászútról még volt majdnem egy másfél hetem az iskolakezdésig. Mivel a többiek már a múlt héten beíratták magukat, így már csak ketten maradtunk Edwarddal, aki úgy döntött, hogy holnap megy el, mert ma fiúk elvitték messzebbre vadászni. Ezáltal egyedül mentem el beiratkozni. Esme vásárolni volt egy árvaház számára, míg a lányok Esmével ellentétben ruhákat vásároltak. Carlisle bent volt a kórházban dolgozott. Összeszedtem az összes fontos papíromat, majd beültem a vadonatúj kék Audimbe és az új sulim felé vettem az irányt. Mondanom se kell, hogy mindenki tágra nyílt szemekkel figyelte a kocsit, na persze meg engem is. Halványan elmosolyodtam, majd besétáltam a tanirodába.
- Jó napot! – köszöntem. – Elizabeth McAlister vagyok, és szeretnék beiratkozni.
Edwarddal és a családdal megbeszéltük, hogy megtartom a régi nevemet az emberek világában, hogy ne legyen olyan feltűnő, az új nevemet, pedig a vámpír világban fogom használni.
- Üdvözlöm. Elhozott minden fontos papírt?
- Igen. Tessék – mondtam átnyújtva őket.
- A Cullen családnál lakik?
- Igen. A szüleim néhány hónappal meghaltak és magukhoz vettek.
- Értem. Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm.
- Gondolom, akkor szeretne a többi Cullen gyerekkel egy osztályba kerülni.
- Igen. Megköszönném, ha megoldható.
Néhány percig csend volt, míg a nő bevitte az adataimat a számítógépbe.
- Meg is volnánk. Itt van az új órarendje, a tankönyveit pedig mindjárt egy hölgy ide hozza.
- Köszönöm.
Néhány perc múlva egy idős hölgy lépett ki az egyik szobából, kezében sok tankkönyvvel. Odasiettem.
- Tessék várni, elveszem őket – mondtam.
Átvettem tőle az összes tankönyvet.
- Köszönöm, drágám. Sok szerencsét kívánok itt az iskolában.
- Köszönöm. Viszlát! – elköszöntem, majd kisétáltam az irodából.
A kocsihoz léptem, bepakoltam a könyveket, majd hazafelé indultam. Az egész város csendes volt, mintha senki nem lett volna itt. Lassan hazahajtottam. Beálltam a garázsba. Csak a fiúk kocsija volt itthon, ami azt jelentette, hogy senki nem ért még haza. Megfogtam az összes cuccomat, kiszálltam a kocsiból és az udvar felé kezdtem el sétálni. Megnyomtam a garázsajtó záró gombját és mögöttem automatikusan becsukódott a garázs. Kellemes idő volt, bár a nap nem sütött, a levegő pedig tele volt sokféle virág illatával. Már épp a lépcsőhöz értem, mikor halk sírásra lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és a lépcső tetejére néztem. Vámpír sebességgel felrohantam és egy mózeskosarat pillantottam meg, amiben egy bebugyolált gyermek feküdt és nyöszörgött. Egy levél volt rakva a pokróc tetejére. Körbe néztem. Sehol nem volt senki. Beleszagoltam a levegőbe. Már csak halványan lehetett érezni az illető illatát, aki itt járt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és bevittem a gyereket, majd a tankönyveket. A kanapéra tettem a kosarat, majd a kezembe vettem a levelet.
„ Kedves Cullen család!
Már régebb óta figyelem Önöket, Dr. Cullent pedig személyesen is ismerem a kórházból. Kérem, Önöket, hogy vegyék magukhoz eme csöppséget, mert én nem tudnék róla gondoskodni. Tudom, hogy a legjobbat fogják neki adni és kiváló szülők lesznek. Hálás vagyok, hogy helyettem is felnevelik.
Köszönöm.”
Éreztem, hogy égnek a szemeim. Óvatosan kitakartam a csecsemőt és egy apró kislányt pillantottam meg. Halkan sírdogálni kezdett.
- Css! Gyere ide! –mondtam nyugtatgatva. Finoman magamhoz vettem, rendesen betakarva. Ringatni kezdtem a kezemben. Gyönyörű szép kislány volt. Az ablakhoz sétáltam. Őszintén, amikor már megláttam beleszerettem. Elhatároztam, hogy bármi áron, de felnevelem. Eszembe jutottak a többiek. Egy pillanatra lehunytam a szememet és mindenkire koncentráltam.
„- Sziasztok! Aki tud, jöjjön haza minél előbb. Történt valami.” – küldtem el az üzenetet egyszerre mindenkinek.
„ - Máris indulok.” – jött Carlisletól az első üzenet, majd ezt követte a többiek visszajelzése is.
Néhány perc múlva futás és kocsi zajára lettem figyelmes. A három kocsi egyszerre fékezett le a ház előtt és a fiúk ebben a percben értek vissza a hosszú vadászatról. Sietve sétáltak fel a lépcsőn és szinte egyszerre léptek be az ajtón. Feléjük fordultam, mire ők egy pillanatra elnémultak és megdermedtek a látványra. Halkan felnevettem.
- Nem harap és nem is fog bántani senkit – mondtam mosolyogva.
Elindultam feléjük, mire ők is közeledni kezdtek felém, majd végül körbe álltak engem.
- Sissy, kicsoda a szépséges hölgy és hogy kerül ide? – kérdezte Carlisle a kislányt figyelve.
- A suliból hazaérve találtam a küszöbön, a kosárban egy levéllel együtt.
Carlisle felvette a levelet és hangosan felolvasta, hogy a többiek is hallják. Miután végzett mindannyian egymásra néztünk.
- Annyi várandós anyuka volt, most ebben a hónapban, hogy nem tudom, hogy ki lehetett az, aki így döntött.
- S most mi lesz a kicsivel? – kérdezte Esme.
- Nem tudom.
- Én szeretném megtartani és felnevelni – szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek.
Mindenkinek ragyogott a szeme az ötlettől.
- Amikor már a kezembe vettem, már akkor elhatároztam, hogy bármi áron, de felnevelem és magamhoz veszem – mondtam.
Edward lépett mellém és átölelte a derekamat.
- Én pedig itt leszek melletted és segítek neked – mondta a szemembe nézve.
- Mi pedig támogatunk titeket mindenben – jelentette ki Esme közelebb lépve.
- Úgy látom, hogy ezt megbeszéltük. Milyen nevet adjunk neki? – kérdezte Carlisle.
„ – Mit szólnál, ha Miának neveznénk el?” – kérdeztem Edwardtól.
„- Szép név. Nekem tetszik.”
Összemosolyogtunk.
- Legyen Mia a neve – szólaltam meg halkan.
- Gyönyörű szép név.
- Üdvözlünk a családban, Mia!
A kislány résnyire kinyitotta a szemeit és egy nagyot sóhajtott, mintha érezte volna, hogy hazaért.
- Akkor ki kell alakítanunk neki egy saját szobát – jelentette ki Esme.
- Ott van az a szoba, ami mellettünk van, és csak tárolásra használjuk. Szerintem kialakíthatnánk azt gyerek szobának, és akkor mi is a közelében tudunk lenni, ha bármi baj van – válaszoltam.
- Igen, az egy ideális hely lenne a számára.
- Mire várunk még? Essünk neki! – ugrott fel Alice.