25. fejezet A meglepetés és a költözés

MEGLEPETÉS!!!!!!!!
Úgy gondoltam, hogy megleplek titeket, ha már ennyien olvassátok az oldalt, megtisztelve engem, én úgy döntöttem, hogy felteszem a frisst előbb.
A másik jó hírem, hogy úgy néz ki az elkövetkezendő fejezetekhez fogok csatolni képeket és néha-néha zenéket, hogy még jobban átélhessék a történetet.
Na jól van, elég a beszédből. Ím, a 25. fejezet. =)
Puxim: Vicky

U.i.: Meglepetésként, ti is dobhattok néhány komit. Pusszancs

A gyűrű



A ház




(Sissy szemszöge)

Miután Carlisle bejelentette a költözést, mindannyian szétszóródtunk a házban, neki állva a pakolásnak. Edward elmondta, hogy csak olyan dolgokat pakoljak össze, amik nagyon szükségesek a számomra, ugyanis a bútorokat és egyéb felesleges dolgokat nem visszük, mert egyszer még visszatérünk ide.
Azt hinné az ember, ó, hát akkor nincs olyan sok cucc! Pedig volt. Mindent külön válogattunk, főleg a törékeny dolgokat. A sok fényképeket anyuékról egy nagy dobozba pakoltam és ráírtam a dobozra, hogy törékeny. Időközben, míg mi pakolásztunk csörgött a telefonom. Felvettem. Egy érdeklődő volt, aki a ház után kíváncsiskodott. Mivel félig már készen voltam a pakolással, így az egyik nap kiugrottam a házunkhoz. Egy fiatal házas pár várt rám.
- Jó napot! – köszöntem, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Önnek is!
Mindketten bemutatkoztak, majd beljebb fáradtunk a házba. Mindent megmutattam nekik, amikre kíváncsiak voltak. Első látásra beleszerettek a házba. Mondták is, hogy a feleség most várandós, a harmadik hónapban jár és számukra tökéletes ez a hely. Megegyeztünk egy árban, majd felírtam egy papírra a bankszámla számomat, ahova a pénzt tudják utalni. Boldog voltam, hogy másoknak örömet tudtam okozni, egy házzal.
Hazaérve egy dobozokkal teli nappali fogadott. Kikerülve őket a lépcsőhöz sétáltam, onnan meg fel az emeletre.
A fenti folyósok is tele voltak dobozzak, rajtuk a nevekkel, hogy kié melyik. Beléptem a közös szobánkba, ahol már csak a kanapé volt meg sok-sok doboz.
Leültem a kanapéra és körbenéztem. Pillanatokkal később Edward ugrott be az ablakon és hozzám sétált.
- Szia! – köszönt és megcsókolt. – Sikerült valamire jutni?
- Igen, nagyon megtetszett a párnak a ház. Szerintem meg is veszik. Képzeld, mesélték, hogy a nő három hónapos terhes. Hát, nem nagyszerű?
- De, igen – mondta.
- Mi lesz ezzel a sok dobozzal? – kérdeztem.
- Holnap reggel jönnek a szállítók is viszik el.
- Mi mikor indulunk?
- Hát, amikor mindenki elkészült, de főleg, akkor, ha te készen állsz rá.
- Rendben. Holnap mielőtt elmennék, még kimegyek anyáékhoz.
Edward bólintott, majd magához ölelt és így töltöttük az estét.
Másnap reggel tényleg megérkeztek a szállítók. Mi addigra minden fontos dolgot összepakoltunk, amikre pedig nem volt szükségünk azt a nagy garázsban hagytuk. Mikor minden fontos dolog útnak indult az új házunk felé, úgy döntöttem, hogy elmegyek elbúcsúzni anyáékhoz.
Friss virágokat vettem útközben, majd a sírra helyeztem őket, mikor odaértem.
- Búcsúzni jöttem. Edward és családja úgy döntött, hogy elköltöznek és én velük tartok. Boldog leszek, ahogy megígértem és egy új életet kezdek, egy új helyen és egy új családban – mondtam elérzékenyülve. – Szeretlek titeket. Hiányoztok! Ígérem, mindig meglátogatlak titeket!
Megfordultam és elindultam a kocsihoz. Amikor beültem a kocsiba, eszembe jutott valami. Beindítottam a kocsit és elindultam. Útközben még szóltam Edwardnak, hogy van egy kis dolgom. Végül Nicolék haza előtt álltam meg. Még szerencse, hogy mindig magamnál hordtam a kontaktlencsét. Mielőtt kiszálltam volna betettem. Becsuktam a kocsit és a bejárati ajtóhoz sétáltam, majd kopogtattam. Mrs. Taylor nyitott ajtót.
- Jó napot! Nicolet keresem, az egyik osztálytársnője vagyok.
- Szervusz! Fáradj beljebb! Mindjárt szólok neki.
- Köszönöm.
Beléptem a házba. Világos színű volt és sütött belőle a szeretet. Helyet foglaltam a nappaliban és türelmesen vártam, míg Nicole lejön.
- Szia! – köszönt, mikor meglátott.
- Szia!
- Örülök, hogy átjöttél. Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
Nicole meglepődött a kijelentésemen.
- A Cullen család úgy döntött, hogy elköltözik és én úgy döntöttem, hogy velük megyek.
Bólintott. Felálltam.
- Nos, csak ezért jöttem.
- Várj, kikísérlek.
Nicole az ajtóig kísért, majd szembe fordultam vele.
- Örülök, hogy megismerhettelek! Szia! – köszöntem és elindultam a kocsi felé.
- Szia! Vigyázz magadra! – kiáltott még utána.
Hátrafordultam és rámosolyogtam. Épp, hogy csak beültem a kocsiba és elindultam hazafelé, mikor csörgött a telefonom. Edward számát írta ki.
- Szia! Nemsokára otthon vagyok.
- Tudnánk találkozni előtte? – kérdezte.
Meglepett a kérdés.
- Igen, persze és hol? Minden rendben van?
- Igen. Mondjuk, a réten, ahol találkoztunk?
- Rendben. Néhány perc és ott vagyok – válaszoltam és letettem a telefont.
„- Nem tudom, hogy mit szeretne Edward, de egy kicsit furcsa, főleg, hogy a többiek otthon várnak ránk, hogy elindulhassunk az új házunkhoz. Mindegy, egy kis kitérő még belefér.”
Behajtottam a kis földes útra, majd megálltam.
„- Milyen rég jártam már erre.”
Elindultam befele, a rét közepére. Lassan megpillantottam Edwardot, aki egy farönkön ült és az erdőt figyelte. Rám emelte aranyló szemeit, mikor hallotta, hogy közeledem. Elmosolyodott.
- Szia! – köszönt, mikor közel értem hozzá, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Miért hívattál ide, Edward? A többiek mind ránk várnak, hogy indulhassunk!
- Tudom, de meg fogják érteni, hidd el.
- Valami baj van?
- Nincs – mosolyodott el és megfogta a kezemet. – Szeretnék mondani neked valamit.
Kíváncsian néztem rá.
- Életem legszebb napja volt, mikor megismertelek. Betöltötted az űrt, ami az életemben volt. Értelmet adtál az életemnek – mondta a szemembe nézve, majd térdre ereszkedett előttem.
Először nem értettem semmit, aztán Edward elővett egy kis dobozt. A számhoz kaptam a kezemet.
- Elizabeth McAlister, hozzám jössz feleségül? – kérdezte Edward és kinyitotta a dobozt, amiben egy ezüst gyűrű volt, aminek a közepén három nagyobb kő volt.
Pillanatokig nem tudtam megszólalni, csak a gyönyörű ékszert néztem a dobozban. Aztán ránéztem Edwardra.
- Igen – feleltem elérzékenyülve.
Edward kivette a gyűrűt a dobozból és felhúzta az ujjamra. Ha sírni tudtam volna, akkor már könnyekben törtem volna ki. Szerelmem közelebb lépett és érzékien megcsókolt. Percekig álltunk a napsütésben, csókolózva. Végül egymásra néztünk.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is, kicsim – mondta és átölelt.
Ezt a szép idilli képet a telefoncsörgése zavarta meg. Mindketten felsóhajtottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre.
Edward kinyomta a telefont, majd kézen fogott és együtt sétáltunk a kocsiig. Beültünk, majd hazaindultunk. A házhoz érve mindenki minket várt. Alice majd felpukkant örömében.
„ – Remélem, nem mondtad el senkinek!!!” – üzentem neki gondolatban.
„- Nem. Nem fogom lelőni a poént.”- válaszolta egy kicsit durcásan.
Kiszálltunk a kocsiból, majd Edward kézen fogott és felsétáltunk a többiekhez a teraszra.
- Mi tartott ilyen sokáig, fiam? – kérdezte Carlisle kedvesen.
Egymásra néztünk Edwarddal és elmosolyodtunk. Visszanéztünk a többiekre, ahol már Esme a szája elé kapta a kezét meglepődöttségében. Észrevette a gyűrűt.
- Csak nem? – tette fel a kérdést Rosalie kíváncsian.
- De, igen – válaszolta Edward. – Megkértem Sissy kezét.
Először mindenki meglepődött, majd hangos gratulációban törtek ki. Egyesével odaléptek és gratuláltak mindkettőnknek. Megcsodálták a gyűrűt. Teljesen el voltak tőle ragadtatva. Még soha életükben nem láttak ilyen szép ékszert. Utolsónak Alice maradt. Könyörgő szemekkel szólalt meg.
- Kérlek, engedjétek meg, hogy én rendezzem meg az esküvőt.
Összenéztünk Edwarddal.
„- Rá bízhatom?” – kérdeztem gondolatban.
„- Igen, de azért legyen bele szólásod, mert ha az nincs, akkor nem olyan lesz, ahogy te azt akarod.”
- Jó, rendben, de mindenről megkérdezel mindkettőnket, mert ha nem így történik, akkor nem engedem, hogy a koszorúslányom legyél – jelentettem ki.
Úgy látszik, számára ez nagyon fontos dolog lehet, mert azonnal felfogta a dolog súlyosságát és komolyan nézett ránk.
- Rendben, megegyeztünk. S az időpontot tudjátok már?
- Még nem.
- Igazság szerint, még nem nagyon volt időnk gondolkozni ezen.
- Ha lehet egy ötletem, akkor tartsuk meg még augusztusban, mert akkor még jó idő van, még Kanadában is.
- Rendben. A pontos időt, még majd megbeszéljük, mondjuk miután beköltöztünk az új házba.
- Úgy gondolom, hogy lassacskán elindulhatnánk – szólt bele a beszélgetésbe Carlisle.
Mindannyian bólintottunk.
- Nos, akkor induljunk!
Mindenki egyszerre mozdult meg. Öt autóval indultunk neki az utazásnak. Legelöl haladt Carlisle és Esme, utána Edward, én, a lányok és végül a fiúk. Mivel már sötétedett, így gyorsabban tudtunk haladni, hisz alig voltak az utakon.
„- Viszlát, Anya és Apa.” – üzentem gondolatban, mikor elhagytuk a Forks táblát.
Szélsebesen haladtunk a határ felé. Miközben vezettem a sokszor rápillantottam a gyűrűre. Őszintén, még most is nehézvolt elhinni, hogy tényleg megtörtént. Emlékszem, kiskoromban mennyit álmodoztam arról, hogy milyen esküvőm lesz, ha egyszer felnövök. S tessék, már megkérték a kezemet, és ha minden jól alakul, ahogy szeretnénk, augusztusban feleségül megyek Edwardhoz. A szerelem, mely kettőnket összeköt, egyre szorosabbá válik. Elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy aznap találkoztam Edwarddal. Az út további részét az emlékeim felidézésével töltöttem, míg meg nem láttam a Duluth táblát. Mikor beértünk a városba már lassan pirkadt, de hála elég felhős volt most az idő, így nem sütött a nap. Kicsit feltűnőek voltunk ennyi kocsival, de hát nagy a család vagyunk mi. Kihajtottunk a városból és az erdős rész felé vettük az irányt. Kanyargós úton mentünk végig, míg be nem fordultunk egy kis betonúton. Néhány perccel később egy fehér ház bukkant ki a fák közül. Modern és stílusos volt, a nagyságáról, már ne is beszéljünk. Megálltunk a ház előtti kis feljárón, majd kiszálltunk. Edwardhoz sétáltam és megfogtam a kezét. A házból egy nő lépett ki. Lesétált mellénk.
- Jó reggelt! Gondolom Önök a ház új tulajdonosai – szólalt meg barátságosan.
- Igen. A nevem Carlisle Cullen és ez itt a családom!
- Mindanyójukat üdvözlöm, itt Duluthban. Nos, a pénzügyi dolgokat már lerendeztük, szóval az Önök dolga már csak az, hogy beköltözzenek – mondta és átnyújtotta a ház kulcsait. – Ezennel meg is volnánk! Viszlát!
A nő beszállt a kocsijába, majd elhajtott. Együtt elindultunk, majd Carlisle kinyitotta az ajtót és egy hatalmas nappali tárult elénk. Mindannyian eltátottuk a szánkat. Aztán mindenki egyszerre mozdult meg, felfedezni az új házat. Igaz, ez csak egy emeletes volt, de olyan nagy és tágas volt a ház, hogy az emeleten három nagyszoba volt, s hozzájuk tartozott saját fürdőszoba is. Hála az újszülött vámpírságomnak és a gyorsaságomnak, hamarabb meg tudtam nézni a szobákat, mint a többiek, ezért lett így tehát, a kertre néző hálószoba. Mondanom se kell, Alice fújtatott e dolog miatt rám, de lassan felengedett. Esméék a földszinti hálószobát sajátították ki. Az előző tulaj rendes volt, ugyanis itt hagyott néhány katalógust, amiből meg tudtuk rendelni a bútorokat és egyéb dolgokat, eszközöket. Szerencsénkre az áruház tulajdonosokkal meg tudtuk beszélni, hogy lekésőbb még estit szállítsák le a megrendelt dolgokat. Nagyon sok dolgunk nem volt a házzal, csak annyi, hogy lefessük a falakat a saját ízlésünk szerint. Alice és Jasper ment be a központba festéket vásárolni, mi addig lepakoltunk a szállítókocsikról, akik időközben megérkeztek Forksból. Amint megérkeztek Alicék, azonnal neki álltunk a festésnek. Mondhatnom se kell, hogy a gyorsaságunknak köszönhetően egy óra alatt készen lettünk az egész házzal. Míg száradtak a falak, addig mi fiatalok, kicsit körbe néztünk a kertben, meg a közeli erdőben. Sok állatfajta élt benne, így sok féle választék volt a vadászat szempontjából. Mire hazaértünk, addigra már egymás mögött álltak a fuvarozó kocsik, hozva az új bútorokat. Míg a fiúk lepakoltak és felcipelték az emeletre a dolgokat, addig mi lányok fönn elhelyeztük úgy őket, ahogy nekünk tetszett. Szóval, mire a fiúk végeztek a bepakolással, addigra majdnem egy kész szoba várta őket, már csak a dolgokat kellett kipakolni a dobozokból. Nálunk először a Hifi szett került elő, így zenehallgatás mellett tudtunk pakolni. Edwarddal megegyeztünk, hogy a szekrény egy polcát a fényképeknek szenteljük. A kipakolással nem siettünk, hisz minden egyes megfogott tárgy hozott magával valami emléket. Lassan esteledett, mikor minden tárgy a helyére került. Csak egy dologról felejtkeztünk meg a nagy költözésben. A ruhákról…..
Alice kapott az ötleten, így beültünk három kocsiba és elindultunk vásárolni. Én örültem neki, hisz eleve tartoztam a lányoknak egy vásárlós kikapcsolódásról, persze ettől a fiúk nem nagyon voltak elragadtatva. Talán másfél óra múlva végeztünk, bár a lányok szívesen maradtak volna még, de most csak tényleg alap ruhákat vásároltunk. Mikor hazaértünk mindenki elvonult a saját kis szobájába és elfoglaltuk magunkat reggelig, míg egy új nap nem virradt.

24.fejezet: Tervek és más dolgok

Halihó!!!!
Nos, meghoztam a fejezetet. Sajnálom, hogy egy napot késtem, de ez a szombati suli teljesen kikészített. De úgy voltam vele, hogy addig nem fekszek, tart ameddig tart, míg fel nem rakom a kövi fejezetet. Szóval tessék, lehet ám olvasni!!!
Sok puxim: Vicky

(Sissy szemszöge)

A bulit követő két napot a Denali klán még nálunk töltötte. Ez idő alatt mindent kikérdeztek rólam, főleg a képességeim érdekelték őket. Teljesen el voltak ámulva, hogy mennyi van egyszerre. Persze kíváncsiak voltak arra is, hogy hogyan használom, így bemutatót is tartottam nekik. Még sosem találkoztak olyan vámpírral, mint amilyen én vagyok.
A harmadik nap reggelén mind a négyen elköszöntek és hazaindultak. Újra elcsendesedett a ház és minden visszatért a kerékvágásba. A szobában, az ágyon feküdtem és épp egy könyvet olvastam, mikor eszembe jutott valami. Összecsuktam a könyvet és felültem az ágyon.
„ – Edward, beszélhetnénk?” – szólítottam meg gondolaton keresztül.
„ – Persze.” – válaszolta.
Néhány pillanattal később nyílt az ajtó és Edward lépett be rajta. Mellém sétált és leült az ágyra.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, nincsen. Csak szeretnék néhány dolgot elintézni.
Kíváncsian nézett rám. Elmondtam neki, hogy a szüleim háza ott áll és valamit muszáj vele kezdenem.
- Arra gondoltam, hogy átmennék néhány napra és szétválogatnám a dolgokat. S ami fontos azt megtartanám és utána eladnám a házat, hisz nekem már nincsen szükségem rá – mondtam.
- Tégy úgy, ahogy neked jó, szerelmem – válaszolta és megpuszilta a homlokomat.
Hálásan megpusziltam, majd összeszedtem néhány cuccomat az elkövetkezendő napokra. Míg én pakoltam, addig Edward közölte a többiekkel a tervemet. Persze mindannyian megértették a szándékaimat. Elköszöntem a többiektől, majd Edward elvitt a házunkig. Mielőtt még kiszálltam volna rá néztem.
- Nem lesz semmi gond? – kérdezte.
- Nem. Már régen meg kellett volna tettem ezt.
- Hívj, ha bármire szükséged van.
- Rendben.
- Mikor jössz haza?
- Nem tudom, igyekszek minél előbb mindent elrendezni – mondtam és megcsókoltam. – Szeretlek.
- Én is. Vigyázz magadra!
Bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból. Elővettem a kulcsaimat. Mielőtt beléptem volna, felsóhajtottam. Kinyitottam az ajtót és kellemes érzés futott át rajtam. Hazaértem. Leraktam a táskát és körbe sétáltam a házban. Utoljára akkor voltam itt, mielőtt elraboltak, s mielőtt vámpír lettem. Mindenhol kinyitottam az ablakokat, hogy friss levegő jusson be a lakásba.
Ezernyi érzés futott végig rajtam, mikor beléptem a nappaliba. Az a sok emlék felrémlett előttem, amit ezen a helyen töltöttem el a szüleimmel. Az esti beszélgetések és Tv-zések. A kandalló párkányán a képek a régi szép emlékekre emlékeztettek. Elmosolyodtam a régi képek láttán, de a sírás kerülgetett a hiányuk miatt. Felsóhajtottam. Szép lassan neki álltam a dolgoknak. Anyuék szobájával kezdtem, mert tudtam, hogy az lesz a legnehezebb a számomra. Kapcsoltam egy kis zenét is, hogy ne érezzem magamat annyira magányosnak. Felhoztam egy csomó dobozt és egyesével összehajtogattam anyáék ruháját, majd a dobozba raktam. Ez legalább egy óráig tartott el. Ezután a könyvek következtek. Ami nekem kellett azt az egyik dobozba tettem, a többit egy másikba. Lassan beesteledett, mire anyuék szobájával végeztem. Újabb dobozokat hoztam fel és neki álltam a szobámnak. Sok olyan dolgot találtam, ami már nem kellett, így szétszortíroztam mindent. Elmosolyodtam, mikor találtam egy-egy dolgot a régmúltból. Egy tucat doboz állt a szobám közepén, mikor előbukkant a nap a horizonton. A fenti szobák már készen voltak, már csak a lenti rész maradt. Lesétáltam. Először a konyhát pakoltam ki teljesen. Itt kevesebb olyan dolog volt, amit magammal akartam vinni. Ezután következett a nappali, ami már nehezebb dolog volt. Minden képet elraktam, óvatosan, nehogy eltörjenek, az utolsó emlékek a családomról. Mire itt is végeztem, már késő délután volt. A telefonomért nyúltam. Felhívtam egy költöztető céget és két kocsit kértem holnap reggelre. Úgy döntöttem, hogy azokat a dolgokat, amikre nincsen, szükségem elajándékozom az árvaháznak és segély szervezeteknek. Felkaptam a slusszkulcsot és kimentem a kocsimhoz. Milyen régen ültem már benne. Beindítottam és elindultam. Hála az idő egy kicsit elborult, így kevesebb volt az esélye, hogy ragyogásban török ki. Útközben megálltam egy virágosnál és vettem két csokor virágot, majd tovább mentem. Néhány perccel később megálltam a temetőben. Kiszálltam a kocsiból és anyáék sírjához sétáltam. Már nagyon régen voltam kint. Letérdepeltem. Végig simítottam a síron.
- Sziasztok. Bocsássatok meg, hogy nem jöttem ki hozzátok. Nagyon sok dolog történt velem mostanság – kezdtem bele a mesélésembe.
Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem, a vámpírrá válásomról, az Edwarddal való kapcsolatunkról és minden másról.
- Nagyon hiányoztok. A házat, amit egykor hárman laktunk, úgy döntöttem, hogy eladóm, hisz nem használja senki. A benne lévő dolgokat szétválogattam, és amikre nincs szükségem, azokat egy árvaház számára és segélyszervezet számára ajánlom fel.
Felpillantottam az égre. Lassan beesteledett.
- Lassan mennem kell. Ma lesz az utolsó éjszakám a házban. Szeretlek titeket – mondtam, megfordultam és visszaindultam a kocsihoz.
Amikor hazaértem leültem a kanapéra és felhívtam Edwardot. Még csak egy napot voltam tőle távol, mégis úgy hiányzott, mintha egy hét telt volna el.
- Szia, kincsem – szólt bele a telefonba, mikor felvette. – Hogy haladsz?
- Szia. Már készen vagyok. Mindent sikerült össze szednem. Holnap este már otthon töltöm az estét.
- Rendben.
- Voltam kint anyáéknál, vittem ki friss virágot.
- Már régen voltál náluk.
- Igen.
- S ma mit fogsz csinálni?
- Mivel ez az utolsó estém itthon, így magamba szívom az összes emléket a családomról és a házról.
- Rendben. Akkor holnap várlak. Szeretlek.
- Én is. Szia – köszöntem el.
- Szia.
Letettem a telefont és körbe sétáltam a félig üres szobákban. Végül anyáék szobájában ültem le és könnyek nélküli sírásban törtem ki. Egész nap erős voltam, tartottam magamat, de már nem bírtam magamban tartani. Egy ideig csendben sírdogáltam, majd elmosolyodtam, mikor eszembe jutott egy régi, szép emlék rólunk, hármunkról. Egész éjszaka a sok emlékekben jártam.
Hamar eljött a reggel. Reggel nyolcra már mindkét fuvar kocsi ott állt a ház előtt. Férfiak lepték el a házat és pakolták ki, ahogy kértem őket. Egy óra múlva üres volt a ház. Még utoljára körbe néztem, majd becsuktam az ajtót. Két különböző címet adtam meg a két a sofőrnek. Úgy döntöttem, hogy az egyik kocsit elkísérem. Miután elindultam, tárcsáztam Edwardot.
- Szia! – szólt bele kedvesen.
- Szia! Nemsokára ott lesz nálatok egy költöztető autó. Benne vannak a cuccaim. Remélem, nem baj, ha oda át vitettem a dolgaimat.
- Nem.
- Köszönöm. Kérlek, pakoljatok be a szobánkba! Miután hazaértem én is, mindent elpakolok.
- Hova mész?
- Van még egy kis dolgom. Majd elmesélem.
- Rendben. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Én is. Szia.
Letettem a telefont és az útra figyeltem. Nem sokkal később megálltam az árvaház előtt. Megkértem a költöztetőket, hogy várjanak kint addig, míg én beszélek az egyik nevelővel. Kopogtattam az ajtón. Néhány pillanattal később kinyílt és Mrs. Jackson állt az ajtóban. Elmosolyodott, mikor megismert.
- Jó napot! – köszöntem mosolyogva.
- Üdvözlöm!
- Mrs. Jackson, a szüleim néhány hónappal ezelőtt meghaltak és egy csomó dolog rám maradt, amire nekem nincs szükségem. Arra gondoltam, hogy az árvaháznak ajándékozom.
A nő teljesen meglepődött, majd meghatódott.
- Köszönjük szépen! – hálálkodott.
Jeleztem a férfiaknak, akik elkezdték behordani a holmikat. A két ágyat, a konyhai felszereléseket, régi játékokat, plüss állatokat és könyveket. A gyerekek teljesen elámultak az új ajándékokon. Mindannyian körbevettek és megöleltek. Még egy kis ideig maradtam az árvaházban, majd elindultam. A második úti célom az egyik segély szervezet volt, ahol örömmel fogadták anyáék ruháit. Épp, hogy csak beszálltam a kocsiba, megcsörrent a telefonom. Felvettem.
- Haló?
- Jó napot! Jack Johnson vagyok és Elizabeth McAlistert keresem.
- Én volnék.
- Üdvözlöm! A Port Angeles-i ügyvédiroda egyik munkatársa vagyok. A szülei végrendelete miatt hívom. Szeretném megkérdezni, hogy mikor tudna befáradni hozzánk? – kérdezte a férfi.
- Önnek fél óra múlva jó?
- Természetesen.
- Rendben, köszönöm.
- Akkor várom. Viszlát – mondta és lerakta.
Felsóhajtottam. Beindítottam a kocsit, majd Port Angeles felé vettem az irányt. Mivel senki nem volt az utakon, így a megengedett sebesség kétszeresével hajtottam. Negyed óra múlva parkoltam le a bank előtt. Kiszálltam, ráraktam a kocsira a riasztót, majd besétáltam az irodába. Egy idős hölgy lépett elém.
- Jó napot! Segíthetek?
- Igen. Jack Johnsont keresem.
- A folyosó végén jobbra, az utolsó ajtó.
- Köszönöm.
Elindultam, majd az ajtó előtt megálltam és kopogtattam. Néhány pillanattal később kinyílt az ajtó és egy harmincas éveiben járó férfi állt az ajtóban.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb! – mondta.
- Köszönöm.
Beléptem a szobába. Kicsiny iroda volt, de minden rendezetten állt benne.
- Kérem, foglaljon helyet – intett a székek felé.
- Köszönöm.
Helyet foglaltam, majd a férfi is leült velem szemben, az asztal túl oldalán.
- Örülök, hogy be tudott fáradni.
Rámosolyogtam.
- Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm. Miről is lenne szó? - kérdeztem, rátérve a lényegre.
- A végrendeletről-. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott elintézni a papír munkát, de muszáj volt megvárni, míg betölti a tizennyolcadik életévét. Nos, a szülei végrendeletében az áll, hogy Öné a ház, a kocsi és az ötvenezer dollár, amit egy külön számlán vezettek a szülei.
Teljesen ledöbbentem.
„- Jézusom, ez egy csomó pénz! Anyáék soha nem mondták, hogy nyitottak egy bankszámlát a részemre.”
- Úgy látom, meglepte Önt – ragadott ki a gondolataimból a férfi.
- Igen.
- Ha gondolja, aláírhatja a papírt, hogy Öné minden, ami a végrendeletben van és akkor készen is vagyunk.
Bólintottam. Az asztalon elém tolt egy papírt, amit aláírtam, majd egy borítékot tett le elém az asztalra.
- Nos, akkor meg is volnánk – mondta és átnyújtotta az aláírt nyilatkozat másolatát.
Összeszedtem a cuccaimat, majd egyszerre álltunk fel. A férfi elkísért az ajtóig, majd kinyitotta előttem.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar ide tudott fáradni.
- Én köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.
Kisétáltam az épületből, majd beszálltam a kocsiba. Kinyitottam a borítékot. Egy bankszámla szám és a hozzá tartozó négyjegyű kód állt benne. Felsóhajtottam. Még mindig nem hittem el ezt a bankszámlás dolgot. Még percekig ültem a kocsiban, majd hazaindultam. A visszaút sem volt hosszabb, mint az ide út. Mikor hazaértem, beálltam a garázsba, majd körbe sétálva a bejárati ajtón léptem be a házba.
- Megjöttem! – mondtam, majd a fotelhez sétáltam és leültem. Hallottam, hogy valakik lejönnek a lépcsőn. Edward és Esme foglaltak helyet mellettem.
- Szia! – köszönt kedvesen Edward.
Hozzábújtam, majd megcsókoltam.
- Merre jártál ma? Sikerült mindent elintézned? – kérdezte Esme.
- Sikerült az egész házat kipakolnom. Amire szükségem van, azt áthozattam ide, a többi dolgot pedig odaadtam az árvaháznak és egy segélyszervezetnek.
Esmét meghatotta a tudat, hogy gondoltam az árvaházra.
- Az utolsó fél órában Port Angelesben voltam egy ügyvédnél, elintézni a végrendeletet.
- S mit mondtak?
- A házon és a kocsin kívül még rám hagytak ötvenezer dollárt, amit egy külön bankszámlán vezettek.
Mindketten ledöbbentek.
- Azt sejtettem, hogy a házat és a kocsit örökölni fogom, de hogy pénzt és ráadásul ilyen sokat, hát azt nem.
- És hogy vagy? – kérdezte Esme.
- Jól. Talán, ha eladóm a házat, akkor könnyebb lesz minden – válaszoltam. – Ha nem haragszotok, akkor felmennék.
- Persze, menjél csak.
- Köszönöm!
Felálltam, majd felsétáltam a lépcsőn. A szobába érve minden cuccomat ledobtam a földre, majd elvonultam a fürdeni. Tíz perccel később másztam ki a zuhany alól. Magam köré csavartam egy törülközőt, majd átsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zene lejátszót és leültem a kanapéra, a tájat figyelve. Hallottam, hogy valaki belép az ajtón, de nem néztem oda, hisz tudtam, hogy ki jött be.
Edward leült mögém, magához húzott és az egész éjszakát így töltöttük, csendben, egymáshoz bújva. Szükségem volt Edward közelségére, de nem volt kedvem beszélgetni, így könnyebb volt elviselni a fájdalmat, amit a felszakadt seb okozott.
Reggel mikor már virradt sóhajtottam egyet. Megígértem anyáéknak, hogy nem fogok búslakodni, és muszáj betartanom, így szembe fordultam Edwarddal és rámosolyogtam.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Nem tudom, csak annyit, hogy Carlisle és Esme beszélni szeretnének velünk.
- Kérlek, fáradjatok le mindannyian! – hallottam meg Carlisle hangját lentről.
Felálltunk. Gyorsan felöltöztem, majd lesétáltunk a nappaliba. Mindenki kíváncsian nézett a szülőkre, kivéve Alicet, aki majd szétrobbant a boldogságtól.
- Azért hívtuk össze a családot, hogy néhány dolgot megbeszéljünk – szólalt meg Carlisle elsőként.
- Talán először is, Sissy, veled kezdenénk.
Meglepődtem a kijelentésen. Mindketten helyet foglaltak velem szemben.
- Mondhatjuk úgy is, hogy lemaradt a születésnapi ajándékozásnál – mondta Esme és egy kis dobozkát nyújtott át. Elvettem tőle és kinyitottam.
- Üdvözlünk a családban!
Teljesen elképedtem, mikor megláttam az ajándékot. Felnéztem Carlislera és Esmére, akik csak bólintottak. Kiemeltem a nyakláncot, amin a Cullen címer díszelgett. Alice lépett elém, elkérte az ékszert, majd felrakta a nyakamba. Mikor készen lett, szorosan átölelt. Miután elengedett mindenki egyesével megölelt és üdvözölt a családban. Képtelen voltam elhinni a dolgot, hogy igazi családtaggá váltam.
Miután mindenki visszaült a helyére, Carlisle szólalt meg újból.
- Mint tudjátok megint eltelt három év, és hogy ez mivel jár.
A többiek bólintottak, míg én csak értetlenül néztem. Esme avatott be végül a dologba.
- Tudod, kincsem, mivel mi vámpírok vagyunk, ezért nem öregszünk, és ez lassan feltűnik az embereknek, így muszáj három-négyévente elköltöznünk egy helyről. Most is ez történik. A kórházban lassan észreveszik, hogy Carlisle nem öregedett semmit.
- S arra gondoltunk, hogy mivel most nyári szünet van, elköltözhetnénk – vette át a szót a családfő. – Persze, Sissy ez tőled is függ, hogy mennyire érzed magad erősnek, hogy elköltözz, a szüleid halála után.
Kicsit gondolkodóba estem, átgondolva az egész dolgot.
- Én úgy gondolom, hogy menne. Úgy vélem, ha elköltözök könnyebb lesz túl tenni magamat az egészen. Új hely, új esély, új élet.
Mindenkiből kitört az üdvrialgás.
- Örülök, hogy így döntöttél – mondta Carlisle felém fordulva. – Remélem, nem bánjátok, ha egy kicsit előre kutakodtam és talán megtaláltam a megfelelő házat, ahová költözhetnénk – mondta és kinyitott egy laptopot, ami idáig az asztalon pihent.
- Ez egy kanadai ház, pontosan a Felső – tó melletti, kisvárosban, Duluthban van. A házhoz tartozik egy kisebb fajta tó is. Nos, mit gondoltok?
- Én támogatom az ötletet és szívesen költözök el, egy új életért cserébe.
A többiek is egyszerre bólintottak.
- Akkor akár le is foglalhatom a házat? – kérdezte Carlisle komolyan.
Mindannyian összenéztünk, majd egyszerre mondtuk ki a választ.
- Igen!
A szülők elmosolyodtak, majd Carlisle elvonult telefonálni. Hosszas telefonálás után tért vissza a nappaliba.
- Beszéltem a régi tulajdonossal, aki közölte velem, hogy akár most is beköltözhetnénk a házba, ha akarnánk.
Mindenki ujjongott a helységben.
- Én arra gondoltam, hogy három nap elég elintézni mindent, kezdve a pakolástól az utazásig.
Mindannyian bólintottunk.
- Akkor szerintem, azonnal álljunk is neki a pakolásnak, hogy minél előbb elindulhassunk! – mondta Alice felugorva. Elmosolyodtunk, majd mindannyian szétszéledtünk a házban, neki állva a pakolásnak.

23.fejezet: Boldog születésnapot!

Sziasztok!
Még el sem mentettem a Wordben az új fejezetet, de már fenn van a friss, hogy minék előbb tudjátok olvasni. :)
Látom, hogy egyre többen olvassátok a történetet, aminek nagyon örülök.
Nos, itt az új fejezet, gondolom a címből sejthettek valamit!
Jó olvasást és szórakozást kívánok!
Puxim: Vicky



(Sissy szemszöge)

Az elkövetkezendő napok csendben és nyugalomban teltek el. A többiek a suli utolsó néhány napjára még bementek, majd kitört a nyári szünet. Én otthon voltam Esmével és Edward megengedte, hogy átrendezzem egy kicsit a közös szobánkat, úgy hogy én is elférjek a sok cuccommal.
A vámpírságnak köszönhetően könnyedén toltam el mindent és mire a többiek hazaértek, Edwardot egy új szoba várta.
- Tetszik? – kérdeztem.
- Ha neked igen, akkor nekem is – mondta átölelve a derekamat. Elmolyosodtam és megcsókoltam.
Az Edwarddal való kapcsolatunk teljesen rendbe jött és boldogan éltünk. Közösen mentünk vadászni, és ha tehettük, akkor mindent együtt csináltunk.
Egyik nap mindannyian a nappaliban ültünk, mikor hirtelen látomása támadt Alice-nek. Mindenki rá nézett. Mikor vége lett, pislogott néhányat, majd felpattant és felrohant a felső szintre. Kérdőn néztem Edwardra.
- Nicole eltervezte, hogy meglátogat téged – válaszolta.
- S ezzel mi a baj?
- Sissy, újszülött vámpír vagy. Az első éved nagyon labilis. Ha megéreznéd az emberi illatot, nem biztos, hogy ellen tudnál állni a kísértésnek, hogy megkóstold.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – szólalt meg Jasper.
Ránéztem.
- Sissy teljesen másképp viselkedik, mint mi, amikor vámpírok lettünk. Az első napon nem égette a torkát az éhség, elég volt neki csak a második nap vadászni.
- Van abban valami, amit Jasper mondd – szólt bele Carlisle is. – Én bízok Sissyben.
A többiek is bólintottak. Alice visszajött, kezében egy kis dobozzal.
- Tedd be mindkettőt –mondta és kinyitotta.
Két kontaktlencse volt benne. Kivettem mindkettőt és beraktam. Először furcsa volt és szúrta a szememet, de szép lassan hozzászoktam.
- Így jó is lesz – mondta elégedetten barátnőm.
Megnéztem magamat a tükörben. A lencsének köszönhetően a szemeim újból kékek lettek. Aztán meghallottam, hogy egy kocsi bekanyarodik a bekötő útra. Esme kirakott egy kis nasit az asztalra, hogy majd megkínálja vele Nicolet. Pillanatokkal később a kocsi lefékezett a ház előtt, majd ajtócsapkodás hallatszódott. A kiváló hallásomnak köszönhetően mindent hallottam. Végül osztálytársnőm kopogtatott az ajtón. Carlisle felállt, az ajtóhoz sétált, még visszanézett, aztán kinyitotta az ajtót.
- Szia - köszönt.
- Jó napot! Nicole Taylor vagyok és Sissyhez jöttem.– mutatkozott be.
- Fáradj beljebb. Carlisle Cullen vagyok – invitálta be.
Nicole félősen lépett be a házba. Mindent alaposan megnézett a szobában és elmosolyodott, mikor meglátott. Édeskés illat csapta meg az orromat. Finom volt és ennyi. Nem vonzott, hogy megkóstoljam.
- Sziasztok! – köszönt félénken Nicole.
- Szia – válaszolták a többiek egyesével.
- Gyere drágám, foglalja helyet – mondta Esme kedvesen.
- Köszönöm.
Osztálytársnőm velem szemben foglalt helyet.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Köszönöm szépen jól. Szép lassan felépülök.
- Őszinte részvétem a szüleid iránt. Borzalmas, ami történt.
- Köszönöm. Igen, az.
- Gondoltam meglátogatlak, s ha már erre járok, elhozom neked a bizonyítványodat – mondta és átnyújtotta a kis könyvecskét.
Kinyitottam. A jegyeim legtöbbje ötösből állt, alig volt köztük négyes. Mindig is jó tanuló voltam, rossz jegyeim alig voltak.
- S még valami – szólalt meg Nicole.
Felnéztem és egy ajándékot nyújtott át nekem.
- Boldog szülinapot!
Teljesen váratlanul ért a dolog. Ránéztem a naptárra, ami június harmincadikát mutatott.
„- Így elrepült volna az idő?”- kérdeztem magamban.
- Ööö..köszönöm szépen – mondtam végül és átvettem az ajándékot.
- Szívesen. Hát, én csak ezért jöttem. Sietnem kell, mert anyáékkal még a délután folyamán elutazunk Görögországba – szólt és felállt.
Felálltam én is és elkísértem az ajtóig.
- Hát, köszönöm szépen az ajándékot és jó utazást kívánok!
- Nincs mit! Köszönöm és neked is kellemes szünidőt! – felelte mosolyogva és elindult a kocsija felé.
Miután elhajtott, visszamentem a lakásba, ahol hét szempár nézett rám bűnbánóan.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ne haragudj ránk Sissy, hogy elfelejtettük a szülinapodat.
- Ugyan, nincs semmi baj. Bevallom, hogy még én is elfeledkeztem róla – vallottam be.
Alice ugrott elém.
- Kérlek, adj nekem egy napot és ígérem, mindent bepótolunk – mondta könyörgő szemekkel.
- Legyen – jelentettem ki.
Barátnőm nagyot ugrott örömében.
- Nem is tudom, hogy hol is kezdjem – motyogta az orra alatt, miközben felment a szobájába.
Megcsóváltam a fejemet és visszasétáltam a többiekhez.
- Carlisle, mit gondolsz, sétálhatunk egyet? – kérdezte Jasper.
- Szerintem megpróbálhatjuk. Ki jön velünk?
Mindenki felemelkedett, kivéve Rosalie.
- Én most kihagynám. Inkább segítek Alice-nek – mondta és felsétált ő is.
- Szerintem indulhatunk is, ha készen állsz Sissy.
- Nem lesz semmi baj?
- Nem, mindannyian ott leszünk, és ha bármi rosszul sül el, akkor mi közbe lépünk.
Bólintottam. Kisétáltunk a garázsba, a kocsikhoz, majd elindultunk. Én Edwarddal mentem, velünk jött még Esme és Carlisle, míg a két fiú az ezüst dzsippel jöttek. Végül megálltunk a város központjában. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam. Edwarddal azonnal mellém lépett és megfogta a kezemet.
- Most szép lassan szívd be a levegőt – mondta halkan.
Úgy tettem, ahogy mondta. Sokféle illatot éreztem. Sok volt az emberi illat, de volt köztük virág, fenyőfa, fű, kipufogógáz is. A többiek kíváncsian néztek rám.
- Teljesen rendben. Nincs semmi rossz érzése. Inkább mondhatjuk, hogy élvezi az illatok kavalkádját – jelentette ki Jasper.
Mindenki elmosolyodott.
- Ügyes vagy, kicsim – suttogta a fülembe Edward.
Elmosolyodtam és elindultunk az utcán. Kellemes idő volt, de nem sütött a nap. Szárnyaltam a boldogságban, hogy végre elhagyhatom a házat és kint a városban is mozoghatok.
Még órákig sétálgattunk a szabadba, csak sötétedéskor értünk haza. Meglepetésünkre senki nem volt otthon. Mindenki elfoglalta magát valamivel. A fiúk Tv-t néztek, míg én Esmével olvastam. Carlislenak sajnos be kellett mennie a kórházba egy súlyos eset miatt. Talán éjfél fele járhatott az idő mikor a lányok hazaértek. Rosalie lépett be elsőnek az ajtón.
- Sissy, Alice üzeni, hogy menj fel a szobádba! – adta át az üzenetet.
Mosolyogva felsóhajtottam, majd felsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zenét, majd elmentem zuhanyozni.
Fürdés közben átgondoltam a mai nap történéseit. Először Nicole látogatás lepett meg, majd a tudat, hogy tizennyolc éves lettem úgy, hogy teljesen elfeledkeztem róla. Aztán a séta a városban. Bevallom őszintén, kicsit féltem, hogy valakit bántani fogok, de hála nem így történt. Talán azért, mert már emberi életben is irtóztam a gyilkolástól.
A gondolataimból puha kezek érintése ragadott ki. Elmolyosodtam. Éreztem, hogy Edward egy puszit nyom a vállamra. Megfordultam és megcsókoltam. Mindkettőnkben bugyogott a vágy, s mi hajlandóak voltunk engedni neki. A forró zuhany után az ágyban kötöttünk ki, ahonnan reggelig ki sem mozdultunk. Egész este élveztük, hogy vagyunk egymásnak és, hogy kicsit kettesben tudunk lenni. Reggel az első napsugarak bevilágítottak az ablakon, ragyogásba vonva minket. Mindketten elmosolyodtunk.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Hát, te a szoba rabja vagy addig, míg Alice nem szól, hogy kijöhetsz. Nekem meg van egy kis dolgom, amit el kell intéznem.
Elhúztam a számat. Még percekig feküdtünk csendben, aztán Edward megmozdult. Felöltözött, még egy csókot nyomott a számra, majd magamra maradtam. Magam köré csavartam a pokrócot és az ablakoz léptem. Kitártam és a friss reggeli levegő beáramlott a szobába. Felöltöztem szabadidőruhába. Belenéztem a tükörbe. Láttam, hogy a lassan kezd aranyszínűvé válni, de megpillantottam benne egy kis feketeséget. Már régen voltam vadászni. Legalább hetente vagy másfél hetente muszáj, vagyok elmenni. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem.
„- Esme, eljössz velem vadászni?” – kérdeztem gondolatban.
„- Persze.” – jött a válasz.
„- Kint az erdő szélén találkozunk?”
„- Igen.”
A gondolatbeli beszélgetéshez lassan az egész család hozzászokott. Már nem érte őket váratlanul, ha csak úgy hirtelen megszólítottam őket a gondolataikon keresztül. Még felvettem egy sportcipőt, majd kiugrottam a nyitott ablakon, puhán landolva a fűben. Már nagyon hozzászoktam az ablakon történő járkáláshoz. Két perccel később Esme is feltűnt és együtt indultunk el vadászni. Két szarvas vére kioltotta a szomjamat. Míg Esme nem végzett, addig sétáltam egy kicsit az erdőben. Kellemes szél fújt, az ágakon madarak csicseregtek. Leültem egy fatörzsre és megvártam Esmét. Mikor végzett, együtt sétálva indultunk haza. Nem rohantunk, kiélveztük a jó időt és közben jót beszélgettünk. Talán egy órába tellett mire hazaértünk. Felugrottam a szobába, ahol már az ágyon egy ruha várt egy cetlivel együtt.
„- Kérlek, ezt vedd fel estére és ne felejtsd el megcsinálni a hajadat!” – olvastam fel Alice üzenetét.
Felsóhajtottam. Bekapcsoltam egy pörgősebb számat, majd elmentem fürdeni, hajat mosni. A zuhany után megszárítottam, majd begöndörítettem a hajamat. Felvettem a ruhát, majd kerestem hozzá egy cipőt is. Épp feltűztem a hajamat, mikor Edward lépett be az ajtón elegánsan kiöltözve. Elismerően néztem végig rajta. Közelebb lépett hozzám és átöleltem a nyakamat.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta, végig nézve rajtam.
- Te sem panaszkodhatsz – suttogtam, majd megcsókoltam.
Felkapott az ölébe és a falnak nyomott. Már épp tovább léptünk, mikor kopogtattak az ajtón. Edward lábra állított, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- Igen? – szólt Ki Edward.
- Minden készen van. Jöhettek – válaszolta Alice kintről.
Elindultunk kifele a szobából, de Edward megállított. Elővett egy kendőt, majd bekötötte vele a szememet. Megfogta a kezemet, majd lesétáltunk a nappaliba. Ismeretlen illatok csapták meg az orromat. Edward megállított egy helyen, majd levette a kendőt. A teljes szoba fel volt díszítve, mindenhonnan szalagok lógtak le. Ismerős arcokat pillantottam meg a szobában először, majd a sok ajándékot, ami mögöttük volt.
- Szia Sissy! Már régen találkoztunk! –szólalt meg Kate először, majd közelebb lépett és megölelt.
- Kate! Carmen! Eleazar! Irina! – mondtam, miközben visszaöleltem Katet. – Jó újra látni titeket!
Mindegyikőjüket szorosan megöleltem.
- Nos, ha már mindenki itt van, akkor neki is kezdhetünk! – csapta össze a tenyerét Alice.
Mindannyian szembefordultak velem.
- Sissy, szeretnénk boldog születésnapot kívánni! – mondta Esme kilépve a többiek közül és megölelt.
- Köszönöm – válaszoltam meghatódva.
Esme után mindenki egyesével felköszöntött, majd leültettek a kanapéra és egyesével odaadták az ajándékaikat. Sokfelé ajándékot kaptam. Könyveket, CD-ket, ruhákat, ékszereket, vásárlási utalványokat és még sorolhatnám a temérdek ajándékot. Persze ne feledkezzünk meg a sok virágról se. A legszebb a tizennyolc szálas vörös rózsa csokor volt, amit Edwardtól kaptam. Mikor kibontottam az összes ajándékot, felálltam és ránéztem mindenkire.
- Köszönöm szépen a sok ajándékot, életemben nem kaptam ilyen sokat.
Halk nevetésben törtek ki mindannyian.
- Köszönöm szépen nektek is, hogy eljöttetek és felköszöntöttek! – fordultam a Denali klán felé.
Rám mosolyogtak mind a négyen.
- Szívesen! Örülünk, hogy meg tudtunk lepni.
- Na, jól van már! Lesz még időtök beszélgetni! – csattant fel Alice. – Most mindenki menjen fel, öltözzön át és öt perc múlva találkozunk a kocsiknál!
Kérdőn néztem barátnőmre.
- Á-á, nem mondok semmit, majd mindent megtudsz a magad idejében – felelte és elindult fölfele. –Ja, és valami bulizós rucit vegyél fel!
Most már aztán tényleg nem értettem semmit. Edwarddal együtt felmentünk, majd átöltöztünk. Öt perc múlva mindenki bulira készen állt a kocsiknál. Három kocsival és jó kedvvel indultunk el. Elhagytuk Forksot és Port Angeles felé vettük az irányt. Végül egy nyitott klub előtt álltunk meg, és szálltunk ki. Már tudtam, hogy mire megy ki a játék. Elmosolyodtam, majd vidáman siettem a többiek után. A klubban már hangosan szólt a zene a táncparkett tele volt táncoló emberekkel. Besétáltunk a parkettre és felszabadultan táncolni kezdtünk. Folyamatosan a legjobb zenék mentek és mi fáradhatatlanul táncoltunk, lealázva mindenkit. A férfiak tátott szájjal néztek, míg a lányok irigykedve. Aztán egy idő után Edward és a többi fiú is becsatlakozott. Akkor kezdődött csak igazán a buli. Felejthetetlen éjszaka volt. Hajnalig táncoltunk és utolsóként hagytuk el a klub helyszínét. Már virradt mikor hazaértünk.
- Hát, köszönöm szépen ezt az estét, nagyon jól éreztem magamat! – mondtam a nappaliban állva és megöleltem Alice-t.
- Nincs mit!
Elengedtem, majd felsétáltam a szobába, ahol már Edward ült az ágyon. Hozzá sétáltam, majd beleültem az ölébe. Elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát. Magához ölelt és együtt néztük meg a napfelkeltét.

22.fejezet: Megbocsájtás

(Sissy szemszöge)

- Mielőtt bármit is mondanál, már tudom, és jó ötletnek tűnik – szólt bele Alice a telefonba, miután felvette.
- Akkor jó. Minden féleképpen szeretném végre hajtani.
- Rendben. Mondjuk, ha egy óra múlva érted megyek az úgy jó?
- Persze, addigra én is elkészülök. Csak nehogy elszóld magad a gondolaton keresztül!
- Hidd el, figyelni fogok rájuk.
- Oké. Akkor egy óra múlva.
- Rendben – válaszolta még Alice, majd mindketten letettük a telefont.
Felszaladtam a fürdőszobába és lefürödtem. Ahogy lehetett rendbe szedtem magamat. Farmart és pólót vettem fel. Mikor készen lettem, idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban, várva, hogy Alice megérkezzen. Talán negyed órával később barátnőm kopogtatott a bejárati ajtón. Kinyitottam.
- Készen vagy? Mehetünk?
Bólintottam.
- Edward nem sejt semmit? – kérdeztem.
- Nem. Próbáltam mindig másra gondolni és nem a közelébe menni.
- Rendben, köszönöm. Menjünk.
Bezártam az ajtót, majd futásnak eredtünk a Cullen ház felé.
„- Kérlek, add, hogy ne vegyen észre!” – könyörögtem.
Lassítottunk a tempón, elkerülve a lebukás veszélyét. Az utolsó métereket már osonva és csendben tettük meg a házig. Halkan Alice ajtót nyitott és beléptem a hatalmas Cullen villába. Mélyet szippantottam a levegőből. Már nagyon hiányzott nekem ez a hely. Mindenki meglepődött, mikor beléptünk, de azonnal csendre intettük őket és mutogattunk, hogy vigyázzanak a gondolataikra. Alice a lépcső felé bökött a fejével. Bólintottam. Szép lassan elindultam felfele. Egyesével szedtem a lépcsőfokokat. Megálltam az ajtóm előtt. Arra gondoltam, hogy feloldom a képességemet Edwardról. Aztán elcsendesítettem a gondolataimat és Edwardra koncentráltam.
„- Bejöhetek?”- kérdeztem.

(Edward szemszöge)

Lassan már két napja, hogy Sissy elment és hogy, én ennek a szobának a rabja vagyok. Sissy illata már teljesen eltűnt a szobából, nagy bánatomra. Órák hosszat ültem vagy álltam az ablak előtt, várva, hogy Sissy felbukkanjon a fák közül. A családból igazán csak Alice tartotta a kapcsolatot Sissyvel. A többiektől hallottam, hogy már túlesett az első vadászaton is. Szerettem volna én is részt venni rajta, persze ez sikerült is volna, ha nem baltázom el a dolgokat.
Az ablaknál álltam most is, mikor egyszer csak az összes gondolatom elhallgatott a fejemben, és megszólalt egy hang.
„- Bejöhetek?” – kérdezte.
Azonnal megfordultam, az ajtóhoz rohantam és kinyitottam. Először nem akartam hinni a szemeimnek, aztán átléptem a küszöbön és megöleltem.
- Sissy! – suttogtam.

(Sissy szemszöge)

Az izgalom már teljesen eluralkodott rajtam. Másodperccel később, miután elküldtem az üzenetet, kinyílt az ajtó és Edward hitetlenkedve nézett rám, majd magához ölelt.
- Sissy! – suttogtam.
Belesimultam az ölelésébe. Percekig álltunk így, egy szót sem szólva. Edward egy kicsit eltolt magától és megérintette az arcomat.
„- Mennyire hiányzott már az érintése.” – gondoltam.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta végig nézve rajtam.
Tetőtől talpig végig mért, mindent aprólékosan megnézve.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem.
Bólintott. Arrébb állt az ajtóból, hogy beljebb léphessek. Besétáltam a szobámba, helyet foglaltam a kanapén és kényelmesen elhelyezkedtem. Edward becsukta az ajtót és helyet foglalt velem szemben.
- Mielőtt bármit is mondanál, szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért és a kijelentésemért – mondta bűnbánóan. – Nem így szerettem volna kifejezni magamat. Gyönyörűen nézel ki, a vámpírság csak még szebbé tett, de nem szerettem volna, hogy ilyenné válj. Voltak szüleid, barátaid és életed. Ne haragudj, túl önző voltam, abban a pillanatban.
- Nem, ez nem igaz – szólaltam meg halkan. – Nem haragudtam rád, csak rosszul esett, ami mondtál. Azóta vágytam arra, hogy vámpír legyek mióta megtámadtak a nomád vámpírok. Barátaim, Alicen és Rosalien kívül nem nagyon voltak. Családom volt, de egyedül maradtam – szomorodtam el, felálltam és az ablakhoz sétáltam.
Minden csendes és nyugodt volt odakint. Éreztem, hogy Edward hátulról átölel. Szembe fordultam vele és hozzábújtam.
- Hiányoztál –suttogtam.
Edward finoman megpuszilta a fejemet.
- Nekem is – válaszolta.
Percekig álltunk csendben, egymást ölelve.
- Szükségem van rád, Sissy. Kérlek, gyere vissza – mondta Edward.
A szívem már ordította a választ, de az agyam az ellenkezőjét sugallta.
- Költözz vissza hozzánk, hozzám.
Fájt, amit mondott néhány nappal ezelőtt, de nem tudok nélküle élni. Szeretem őt. Tehát….
- IGEN! – sikított fel Alice lentről.
Elkuncogtam magamat. Először Edward nem értette, majd elmosolyodott.
- Igen, visszaköltözök hozzátok, hozzád – mondtam ki hangosan is a döntésemet.
Edward magához ölelt, majd megforgatott. Felnevettem. Majd lerakott, de a kezemet nem engedte el. Arca ragyogott a boldogságtól.
- Nos, akkor megyek és összeszedem a cuccaimat – szólaltam meg és elindultam a lépcső felé. Mielőtt odaérhettem volna, Edward utolért, megfordított és finoman megcsókolt. Percekig csókolóztunk, míg levegőt nem vettem, lehunyt szemekkel. Majd kinyitottam és rámosolyogtam Edwardra. Kéz a kézben sétáltunk le a nappaliba, ahol először mindenki meglepődött, majd boldogságban törtek ki. Éreztem, hogy bizseregni kezd az arcom. A hirtelen beállt csöndet, ami percekig uralkodott a szobában, barátnőm hangos sikítással törte meg, majd szorosan átölelt mindkettőnket.
- Úgy örülök, hogy kibékültetek. Na de most már induljál, Sissy! Edward majd érted megy kocsival! – mondta Alice, miközben az ajtó felé tessékelt.
„- Várlak majd.” – üzentem még gondolatban Edwardnak, akit meglepett az üzenet, majd bólintott.
Intettem a többiek felé még, majd futásnak eredtem. Könnyen visszataláltam a kis faházhoz. Boldogságom mindent felülmúlt ebben a pillanatban. Amint egyedül voltam a házban, sikításban és ugrálásban törtem ki. A mosolyt, melyet néhány napig nélkülöztem, újra visszatér az arcomra. Felsiettem a szobába és dudorászva összeszedtem a cuccaimat. Nem kapkodtam, szép lassan, mindent egyesével összehajtogattam és elraktam. Mikor végeztem, csak akkor vettem észre, hogy futás közben a gatyám és a pólóm sáros lett. Felsóhajtottam. Beletúrtam a táskába és elővettem egy tiszta famert és pólót. Gyorsan átöltöztem, majd lecipeltem a cuccaimat. Leültem a kanapéra és a lobogó tüzet néztem a kandallóban. A távolból meghallottam egy ismerős kocsi hangját. Gyorsan megnéztem magamat a tükörben, mielőtt ajtót nyitnék. A kocsi megállt, majd csukódott egy ajtó. Egyre jobban izgultam. Hallottam Edward összes léptét, míg az ajtóhoz nem ért és nem kopogtatott. Az ajtóhoz léptem és kinyitottam.
- Szia - köszöntem mosolyogva és a szemébe néztem.
Szemei aranyan csillogtak már. Rám mosolygott és beljebb lépett. Tekintetét körbe járatta a helységen. A táskák mellé léptem.
- Csak ennyi cuccom van –mondtam és tettem a kezemet az egyik táskára.
Edward nem felelt semmit, közelebb lépett és átölelte a derekamat. Percekig csak egymás szemét néztük, majd megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és percekig csókolóztunk, míg el nem hatalmasodott rajtunk a vágy. A csókunk vadabbá, követelőzőbbé vált. Neki támaszkodtam a fotelnak, de egy idő után már nem bírtam tartani magamat, így mindketten átestünk rajta. Hangos kacagásban törtünk ki, majd a lent a földön, a kandalló előtt folytatunk mindent. Érzékeltem még, hogy elszakad a ruhám, aztán átadtam magamat a gyönyörnek.
Percekkel vagy talán órákkal később szólaltunk meg, addig élveztük a csendet és egymás közelségét. A kandalló előtt feküdtünk, pokróccal takarózva és Edward finoman kényeztetett.
- Nem gondolod, hogy lassan haza kellene mennünk? – kérdeztem suttogva.
- De – sóhajtott fel.
Csókot nyomott a számra, majd neki állt felöltözni. Magam köré csavartam a pokrócot és én is felálltam. Mikor megfogtam a ruhámat, akkor láttam, hogy ketté van szakítva. Edwardra sandítottam, aki kisfiús szemekkel nézett vissza rám. A fejemet csóváltam mosolyogva, majd elővettem újabb ruhákat. Felöltöztem, majd rendet raktunk a házban. Míg Edward kicipelte a táskáimat, én addig bezártam a házat.
- Sissy! - hallottam meg a nevemet.
Edward felé néztem, aki felém dobott valamit. A vámpírságomnak köszönhetően ügyesen elkaptam. A kezemben a Volvo kulcsai voltak. Kérdőn néztem rá.
- Te vezetsz! – mondta és beszállt a kocsiba.
Már régen vezettem, ezért örömmel ragadtam meg a lehetőséget. Beszálltam, beállítottam az ülést, majd beindítottam a kocsit, ami halkan dorombolni kezdett. Imádtam a hangját.
- Ne izgulj, majd navigállak – mondta Edward.
- Ki mondta, hogy izgulok? – kérdeztem nevetve, majd a gázra léptem.
A testem adrenalinért kiáltott, én pedig szívesen megadtam neki. Az országúton száznegyvennel száguldoztam. A házhoz vezető kisútra kézifékkel kanyarodtam be. Végül a ház előtt szépen lefékeztem, majd megálltam.
- Köszönöm. Igazán rám fért már – mondtam Edwardhoz fordulva.
- Örülök. Gyere, menjünk be.
Mindketten kiszálltunk. Edward kiszedte a cuccaimat hátulról, majd kézen fogva sétáltunk fel a lépcsőn. Épp, hogy csak kinyitottuk az ajtót, két barátnőm már szorosan öleltek át.
- Úgy örülök, hogy visszajöttél! – mondta Rose.
- Én is – válaszoltam visszaölelve.
Egymást ölelve léptünk be a házba. Jó volt újra itthon lenni.
- A ruháért még számolunk – mondta Alice Edwardra sandítva, aki közelebb sétált a hármasunkhoz.
Emmett hangosan felröhögött, mire Edward csibészen elmosolyodott és megrántotta a vállát.
Alice, majd felrobbant dühében, végül szitkozódva ment fel a szobájába.
- Majd veszek neki egy újat – mondta Edward.
Esme lépett hozzánk és mindkettőnket megölelt.
- Boldog vagyok, hogy kibékültetek és, hogy visszajöttél, Sissy.
- Én pedig köszönöm, hogy vagy nekem.
Esmét meghatották a szavaim, sírni tudott volna örömében. Néhány perccel később felsétáltunk Edwarddal az emeletre. Én a szobám felé indultam, de Ő visszarántott és a szemembe nézett.
- nem szeretnél velem összeköltözni? – kérdezte.
Elkerekedtek a szemeim.
- De igen! – válaszoltam, majd beestünk a közös szobánk ajtaján, magunk után becsapva az ajtót.