15.fejezet: A végzetes baleset

(Sissy szemszöge)

A következő hetem nagyon jól alakult. Az összes dolgozatot megírtam, amiről lemaradtam múlt héten a síelés miatt. Anyáék el voltak tőlem ragadtatva. Büszkék voltak rám, hogy sikerült mindent bepótolnom és még a jegyeimen sem rontottam. Anyáék úgy döntöttek, hogy péntek este elvisznek vacsorázni engem és Edwardot egy kis étterembe Port Angelesbe, hogy együtt megünnepeljük ezt a dolgot. Pénteken suli után egyből hazajöttem és bevetette magamat a gardróbba.
- Mit vegyek fel estére? – kérdeztem hangosan.
A szüleim úgy döntöttek, hogy egy elegáns étterembe visznek minket, így a szép ruha kötelező volt. Kipillantottam az erkélyre, ami nyitva állt és kintről kellemes idő fújt be annak ellenére, hogy nem sütött a nap. Hamar rájöttem, hogy azért van egyre melegebb, mert közeledik a nyár. Már csak egy hónap volt hátra a suliból is. Bár néha a Forks-i időjárás meghazudtolta az aktuális évszakot is. Lehet, hogy holnap már megint esni fog az eső és lehűl a levegő.
Visszatereltem gondolataimat az esti ruhámra. Végül az egyik szekrényben megtaláltam a báli ruháimat, amiket az iskolain és az Inns-i bálon viseltem. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy kék vagy a vajszínűt vegyem fel? Nehéz volt a döntés. Épp mikor már eldönteni készültem, valaki kopogtatott az erkély ajtón. Felálltam és kiléptem a szobába. Alice várakozott az erkélyen.
- Szia!
- Hoztam neked valamit. Láttam, hogy nincs semmid és gondoltam megleplek vele – felelte és a kezembe nyomott egy dobozt.
- Mi ez, Alice? – kérdeztem, de mire felnéztem barátnőm hűlt helyét találtam.
Kiléptem az erkélyre és az erdőt figyeltem. Még meghallottam barátnőm kuncogását. Beléptem a szobába, leültem az ágyra és kinyitottam a dobozt.
- Jézus Mária! – kiáltottam fel.
Az állam lent a földön landolt döbbenetemben. Kiemeltem egy ruhát a dobozból és majdnem hanyatt vágtam magamat. Egy vörös estélyi ruhát tartottam a kezemben. Nagyon merész darab volt. Pánt nélküli volt és a háta ki volt vágva. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam Alice számát. Az első csengésre felvette.
- Alice, ezt mégis hogy gondoltad? – kérdeztem, majdnem sikítva.
- Láttam, hogy nem lesz ruhád estére és persze azt nem akartam, hogy olyan ruhába menjél el a vacsorára, ami már egyszer volt rajtad, így muszáj voltam elmenni és venni neked egyet – jött a válasz.
- Alice, ez a ruha…..
- Nagyon csinos leszel benne és légy szíves a fekete magas sarkút vedd fel, amit becsempésztem az utazó táskádba, még síeléskor.
Felálltam az ágyról és bementem a gardróbba. Kinyitottam a z utazó táskát és tényleg ott volt a magas sarkú.
- Sissy, tegyél fel magadnak egy kis sminket és ékszert is! Ez egy barátnői jó tanács.
Szóhoz sem jutottam.
- De, ez a ruha nagyon merész!
- Tudom, és Rád pont megy. Vékony és kecses vagy, és ez a ruha még jobban kiemeli majd az alakodat. Anyukádék véleménye is az lesz, hogy nagyon csinos vagy benne. Hagylak készülődni. Jó szórakozást! Szia!
- Alice! – szóltam, de már letette.
Fortyogtam dühömben.
„- Ezt még nagyon meg fogja bánni ez a nőszemély! Reszkess Alice!
Visszasétáltam a szobába és kiterítettem az ágyra a ruhát. Az biztos volt, hogy nagyon szép, de akkor is. Soha életemben még nem viseltem ilyen ruhát. Nagyot sóhajtva vágódtam hátra az ágyon. Még egy ideig a ruha témán rágódtam, majd felálltam bekapcsoltam valami számot. Hangosra vettem és lesétáltam a konyhába, valami nasi után kutatva. Végül egy csomag sajtos chipset találtam. Felvittem a szobámba, megbontottam és a fürdőbe mentem, hogy elképzeljem, hogy milyen lesz a hajam. A zene ritmusára egyszer csak táncolni kezdtem. Mivel senki nem volt itt, hogy lássa, mit produkálok nyugodtan elengedtem magamat. Nem volt valami jó tánc érzékem, főleg nem hip-hop stílusban, így nem nagyon táncoltam, csak mikor magamban voltam. Ez egy kicsit jobb kedvre derített, így mire vége lett a számnak, én már mosolyogtam és sokkal jobb kedvem volt. Hétre voltunk hivatalosak az étterembe. Edward hatra jön, és együtt megyünk innen. Most fél öt volt. Elmentem fürdeni és hajat mosni. Mire végeztem addigra már anya az ágyamon ült.
- Szia! – köszöntem és egy puszit nyomtam az arcára.
- Szia, Kincsem! Nagyon szép ez a ruha. Kitől kaptad?
- Alicetől. Mondd, anya nem merész egy kicsit ez a ruha? – kérdeztem felemelve, hogy ő is lássa.
- Sissy, lassan tizennyolc vagy, így természetes már, hogy ilyen ruhákat hordasz. Lassan felnőtt nő vagy.
Valahol igaza volt anyának, de akkor is túl merésznek tartottam ezt a ruhát.
- Megyek, én is készülődni. Edward nem sokára itt van – mondta és kiment a szobámból.
Fél hatra már teljesen felöltözve, felékszerezve, kisminkelve álltam a tükör előtt. S Alicenek tényleg igaza lett. Még én is meglepődtem, mikor a tükörbe néztem. Egy felnőtt nő nézett vissza rám. A ruha kiemelte az alakomat, a fekete szemceruza pedig a kék szememet. Hosszú hajamat begöndörítettem és kis csatokkal felfogattam.
Hatkor pontosan csöngettek. Elmosolyodtam. Mikor apa ajtót nyitott, mi anyával egymás mellett álltunk az ajtóval szemben. Kinyílt az ajtó és majdnem hanyatt vágtam magamat. Edward fekete szmokingot viselt, melynek zsebébe egy vörös rózsa volt tűzve. Az ő szeme is elkerekedett egy pillanatra, mikor meglátott. Majd elmosolyodott, belépett üdvözölte aput, majd anyut. Közelebb lépett és egy lágy csókot lehelt az ajkamra.
- Szia! – sóhajtottam a csók után.
- Szép estét! – villantotta rám féloldalas mosolyát, és én azt hittem mindjárt elolvadok, ha nem kapaszkodtam volna belé.
Még jobban elvigyorodott, majd elindultunk. Apa kocsijával mentünk. Mi hátul utaztunk csendben.
- Gyönyörűen nézel ki.
- Köszönöm. A drágalátos húgod adta a ruhát – húztam a számat.
- Nem baj. Nagyon csinos vagy benne – súgta a fülembe, mire kirázott a hideg.
Egy gyilkos pillantást vetettem rá, mire ő halkan felkuncogott. Nem sokára átértünk Port Angelesbe. Az étterem elegáns és csendes volt. Rendeltünk mindannyian, majd halk beszélgetésbe kezdtünk.
- Sissy, arra gondoltunk, hogy holnap elmehetnénk kirándulni, mert nagyon szép idő lesz.
- Benne vagyok. Már úgyis olyan régen mozdultunk ki együtt valahová.
- Edward neked nincs kedved velünk tartani? – kérdezte apa.
Tudtam jól, hogy mit fog válaszolni, bármennyire is fájni fog a válasza.
- Köszönöm a meghívást, de sajnos holnap vendégeink érkeznek, így nem tudok Önökkel tartani.
- Rendben, természetes, hogy első a család – felelte anya barátságosan.
Az este nagyon jól telt. A hangulat fantasztikus volt. Hálás voltam Edwardnak, hogy eljött velünk és a csak a mi kedvünkért fogyasztott emberi ételt. Fél kilenc körül távoztunk az étteremből jól lakottan.
- Jól vagy? – kérdeztem nagyon halkan Edwardtól.
- Túlélem – válaszolta.
Halkan felkuncogtam.
Hazavittük Edwardot, aki beinvitált minket, de apuék mondták, hogy már túlkéső van. Az egész Cullen házban égett a villany. Kiszálltam én is Edwarddal.
- Hát, köszönöm a meghívást – felelte kicsit húzva a száját.
- Szívesen máskor is – feleltem, mire még jobban elhúzta a száját.
Egy gyors puszit nyomtam rá és rögtön elmosolyodott.
- Gyere át este, kérlek - súgtam halkan.
- Rendben. Egy óra múlva jó lesz?
- Igen.
- Akkor még találkozunk.
Még egy forró, lágy csókot váltottunk, majd visszaültem a kocsiba és hazamentünk. Otthon megköszöntem a vacsorát, majd elvonultam a szobámba. Lefürödtem, lemostam a sminket és beugrottam az ágyba. A hajam hullámos fürtökben omlott a vállamra. Még volt egy kis idő, míg Edward betoppan, így elő vettem egy könyvet és olvasgatni kezdtem. Már majdnem a közepén tartottam, mikor kopogtattak. Elmosolyodtam, leraktam a könyvet és az erkély felé néztem. Edward a nyitott ajtóban állt.
- Gyere beljebb! – intettem neki.
Belépett a szobába és az ágyhoz sétált. Lehajolt hozzám és egy csókot nyomott a homlokomra, mire én lerántottam magamra az ágyra. Mindketten felnevettünk. Végül kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon és egymás kezével kezdtünk el játszani.
- Sajnálom, hogy holnap nem tudsz velünk jönni, kirándulni.
- Tudod jól, hogy én is, de nem leplezhetem le magamat.
- Tudom, azért is hívtalak át, hogy bepótoljuk, a holnapi napot – kuncogtam.
Szorosan átöleltem és elaludtam a mellkasán.
Reggel anya simogatására ébredtem. Felültem az ágyban és körül néztem. Edward már sehol nem volt. Egy cetli várt a könyvön, ami tegnap olvastam:
„- Jó szórakozást kívánok mára! Vigyázz magadra! Szeretlek! Edward”
Elmosolyodtam és bementem a fürdőbe-rendbe szedni magamat, majd átmentem a gardróbba átöltözni. Felvettem egy kék szabadidős ruhát baseball sapkával és lementem. Anyáék is már készen álltak az utazásra. Anya csomagolt uzsonnát későbbre.
- Hova is megyünk tulajdonképpen? –kérdeztem a kocsiban ülve.
- Seattle mellett van egy nemzeti park, oda megyünk kirándulni. Ha jól tudom, vannak állatok is, amiket meglehet simogatni.
- De jó! Még jó hogy hoztam a fényképező gépemet! – feleltem és azzal elindultunk.
Egy órát utaztunk, mire Seattle erdős részére értünk. Boldogan szálltam ki a kocsiból a nemzeti parknál. Gyalog elindultunk és követtük az ösvényt be az erdőbe. Útközben láttunk egy csomó állatot, amikről fényképet is készítettem. Dél körül leültünk egy padra és nevetgélve megebédeltünk. A levegő friss volt és a Nap néhány lombon keresztül bevilágított az erdőbe. Mindes csendes és nyugodt volt. Imádtam a természetben tartózkodni. Később tovább indultunk és végig sétáltuk az ösvényt, mely az egész parkot körbe vette. Késő délután értünk vissza a kocsihoz és indultunk haza. Mindannyian kifáradtunk a túrázásban.

(Edward szemszöge)

Egész nap rossz előérzetem volt, mióta eljöttem Sissytől. Próbáltam megnyugtatni magamat, hogy nem lesz semmi baja, hisz a szüleivel van Seattleben a nemzeti parkban, de mégis valami nem hagyott nyugodni. Egész nap a szobámban voltam és tájat figyeltem az ablakomból. Semmihez nem volt kedvem. Míg családtagjaim elfoglalták magukat valamivel, addig én magányosan álldogáltam az ablaknál. Carlisle dolgozott, már korán reggel bement, mielőtt még lebukhatott volna.
Kora este Alicenek látomása volt. Belenéztem a gondolataiba. Egy balesetet látott, de hogy ki szenvedte el azt nem tudta megmondani. Azonnal telefonért nyúltam és tárcsáztam Sissyt.

(Sissy szemszöge)

Már majdnem Forks határában jártunk, mikor csörögni kezdett a telefonom. Elmosolyodtam, mikor megláttam az ismerős számot. Boldogan vettem fel.
- Szia! – köszöntem.
- Jól vagy Sissy? – kérdezte idegesen Edward.
- Igen, miért?
- Semmiség. Csak egész nap rossz előérzetem volt, így gondoltam felhívlak. Merre jártok?
- Értem. Minden rendben van. Lassan már Forks határánál vagyunk.
Megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Rendben. Este láthatlak?
- Persze.
- Este kilencfelé jó lesz? – kérdezte.
- Aham.
- Jó. Szeretlek.
- Én is.
Letettem a telefont és a tájat kezdtem el figyelni. Aztán előrenéztem az útra. Egy éles kanyart vettünk be, majd egy autó tűnt fel a mi sávunkban.
- Apa, vigyázz! – kiáltottam.
Sajnos nem sikerült időben kikerülnünk az ütközést. Először egy nagy csattanást hallottam, majd az ütközéstől előre bicsaklott a fejem és bevertem anya ülésébe, majd minden elsötétült.

( Edward szemszöge)

Megkönnyebbülten tettem le a telefont, de a rossz előérzet akkor sem tágított a mellkasomból. A nappaliban voltam a többiekkel, akik is megnyugodtak, hogy beszéltem Sissyvel Alice látomása után. Néhány perccel később pedig még bele is nyílalt a fájdalom a mellkasomba. Masszírozni kezdtem, hátha jobb lesz. Nem tudtam, hogy mi történik velem, hosszú életem során még sohasem fordult elő velem ilyen elő. Az üvegnek támaszkodtam és még mindig a tájat fürkésztem. Agyamban a gondolatok csak úgy cikáztak.
„- Nyugodj meg, nincs semmi baja. Jól van. Még néhány óra és láthatod.” – mondtam magamnak.
Fél óra múlva megszólalt a házi telefon. Esme vette fel.
- Haló?
- Szia, drágám.
Carlisle volt.
- Minden rendben? Idegesnek tűnsz. Történt valami? – kérdezte anyám aggódva.
Én is odanéztem már, ahogy a többiek.
- Az nem lehet – felelte és kiejtette a kezéből a telefont.
Mindannyian, egyszerre ugrottunk oda hozzá.
- Mi történt? – kérdeztük egyszerre.
Anyám zokogásba tört ki és rám emelte fájdalommal és aggódással teli szemeit.
- Sissyék balesetet szenvedtek. Most vitték be őket a kórház.
- NEM! – ordítottam.
- Carlisle mondta, hogy minél előbb menj be.
- Azonnal indulok! – feleltem és már ki is ugrottam az ablakon.
- Mi is megyünk! – hallottam még a többieket.
Úgy száguldottam a fák között, ahogy még sohasem. A félelem teljesen elszorította nem dobogó szívemet. Néhány fát,ami az utamba került kitéptem a helyéről és messzire hajítottam.
„- Lehet, hogy örökre elveszíthetem.” – gondoltam. „- Nem!” – torkoltam le magamat.
Már láttam a város fényét és rajtam a félelem még jobban eluralkodott. A kórház előtt lefékeztem, de gyorsított tempóban léptem be a kórházba, várva, hogy mi fog elém tárulni.

14.rész: A Volturi

Csütörtök reggel nyűgösen ébredtem. Kimásztam az ágyból és elvégeztem a reggeli teendőimet. Felvettem farmert, garbót és nyakláncot. Megnéztem az órarendemet, hogy milyen óráim lesznek ma. Bepakoltam a tankönyveimet és lementem. Már senki nem volt itthon. Felhúztam a csizmámat és indultam is. A parkolóban már ott voltak Cullenék. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból. Ráraktam a riasztót a kocsira, és elindultam feléjük.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Hali! – integettek.
Megfogtam Edward kezét és egy csókot nyomtam a szájára.
- Hmm, kérek még egyet – szólalt meg.
Elmosolyodtam és még egyszer megcsókoltam.
- Úgy látom, jó napom lesz ma – felelte, mire mindannyian felnevettünk.
Elindultunk a bejárat felé. Nicole lépett ki az oszlopok mögül. Rám nézett, és állta a tekintetemet.
- Beszélni szeretne veled – súgta halkan Edward.
Nicole elénk lépett.
- Szia. Beszélhetnénk? – kérdezte tőlem.
- Persze – válaszoltam.
- Majd később találkozunk – szólalt meg Edward és még egy puszit nyomott a homlokomra, mire elmosolyodtam.
- Rendben.
Elengedte a kezemet és elindult. A távolodó alakját figyeltem, majd Nicolera néztem.
- Hallgatlak.
- Először is, mi újság?
- Semmi különös. Meg vagyok.
- Hol jártál az elmúlt egy hétben? Aggódtam miattad. Senki nem tudott felőled semmit. Eltűntél te is és Cullenék is.
- Síelni voltam a barátommal és a családjával Ausztriában. Nem kell aggódni miattam. Nincs semmi bajom és anyumék engedtek el, ők tudták, hogy hol vagyok. Másnak nem kellett tudnia róla.
- Kérlek, Sissy, ne haragudj rám a múltkori miatt.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit későn kérsz bocsánatot? Úgy gondolom, hogy semmi közöd a magánéletemhez, se az iskolának. Mert mint később megtudtam, hamar körbe ment a suliban, amit sikerült kiszedned belőlem. Egy igazi barátnő sosem tenne ilyet, és ha most megbocsátasz, órára mennék. Van mit bepótolnom egy hét után. – Azzal hátat fordítottam neki és besétáltam az épületbe. Történelem óra volt az első órám. Leültem Alice mellé és az órán jegyzeteltem, hogy behozzam a lemaradást. Persze barátnőm végigunatkozta az egészet. Ki tudja, hányszor hallotta már idáig ezt az anyagot.
A nap további részében is szorgalmasan jegyzeteltem, otthon pedig tanultam, hogy behozzam a lemaradást és megtartsam az anyumnak tett ígéretemet. Délután felé Edward is meglátogatott és segített a tanulásban. Pénteken is ugyan ez ment. Folyamatosan figyeltem, jegyzeteltem és tanultam. Hiába volt péntek délután, én szórakozás helyett pótoltam a sok anyagot. Csak akkor álltam fel az asztaltól, mikor már anya szólt fel, hogy vacsora van. Fejfájással mentem le vacsorázni. A sok fogalomtól és számoktól már fájt a fejem. Az étkezés után visszamentem a szobámba, ahol egy vendég várt már. Odasétáltam az érkezőhöz és leültem mellé a kanapéra.
- Szia – köszöntem fáradtan.
- Minden rendben van?
- Persze, csak már nagyon fáradt vagyok.
Hozzá dőltem és átkarolt.
- Mit tervezel hétvégére? – kérdezte Edward simogatva.
- Tanulás, tanulás, tanulás – feleltem.
- Mi lenne, ha kicsit félre raknád, pihentetnéd a kis bucidat és inkább átjönnél holnap hozzánk.
- Hát, nem is tudom – gondoltam bele a dologba.
Edward kérlelő szemekkel nézett rám.
- Jó, rendben. Legyen, de csak azután miután felébredtem. Szeretnék addig aludni, míg fel nem ébredek.
- Megegyeztünk.
- Itt maradsz estére? – kérdeztem felállva és a fürdő felé vettem az irányt.
- Ha szeretnéd.
- Igen, szeretném, mert akkor biztos, hogy holnap sokáig alszok, ha mellettem vagy.
Halkan felnevetett.
- Megbeszéltük.
Elmentem fürdeni, majd bebújtam az ágyba. Edward csatlakozott hozzám. A fejemet a mellkasára fektettem és így aludtam el.
Szombat reggel madárcsicsergésre ébredtem. Kinyitottam a szememet és felpillantottam. Edward engem figyelt.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Neked is! – ásítottam és még szorosabban hozzá bújtam. – Mennyi az idő?
- Kilenc múlt nem sokkal.
- Ühüm.
Még egy ideig lustálkodtam, majd felültem. Kint sütött a nap.
- Jól aludtál?
Edwardra néztem és elmosolyodtam.
- Tudod jól, hogy mindig jól alszok, ha itt vagy.
Kiszálltam az ágyból. Bementem a fürdőbe, megmosakodtam, fogat mostam és kifésültem a hajamat. Átbandukoltam a gardróbba.
- Anyáék még nem tudják, hogy a mai napot veletek töltöm – szóltam ki.
- Még nem, de két perc és Esme fel fogja hívni anyukádat és el fog kérni téged mára.
- Aha.
S tényleg két perc múlva megszólalt a telefon. Anya boldogan cseverészett el Esmével. A két anyuka nagyon megtalálta a közös hangot, már az első találkozásnál.
- Igazad volt.
- Megsúgom, hogy Alice mondta meg nekem is. Most megyek. Nem sokára itt vagyok érted kocsival.
- Rendben.
Hallottam, hogy kinyitja az erkély ajtót és finom virágillat száll be kintről. Nyitva hagyta az ajtót, így a kinti meleg beáramlott a szobába. Leakasztottam egy egyrészes ruhát, aminek a vége fodros volt. Előszedtem egy harisnyát is. Aztán felöltöztem itthoni ruhába, mint aki semmit nem tud a mai programról. Lesétáltam a nappaliba. Anyáék még köntösben voltak.
- Jó reggelt! – köszöntek elsőnek.
- Nektek is! – válaszoltam és mindkettőjüket megpusziltam.
- Sissy, nem olyan régen hívott fel Esme és elkért a mai napra.
- Tényleg? – adtam az ártatlant.
- Igen és mi elengedtünk.
- Köszönöm – mondtam és megöleltem mindkettőjüket.
Leültünk, együtt megreggeliztünk, majd felmentem átöltözni. Felraktam egy kis festéket is, majd lementem. Felhúztam a magas sarkú csizmámat, pont időben ugyanis Edward dudált egyet.
- Anya, Apa elmentem!
- Rendben Kicsim! Érezd jól magad!
- Sziasztok!
Kiléptem az ajtón a napsütésbe. Gyönyörű idő volt. Edward ámulva figyelte közeledésemet. Kinyitottam az ajtót és beültem.
- Csinos vagy – jegyezte meg, egy puszi után.
- Köszönöm.
Bekötöttem magamat és elindultunk. Csendben utaztunk. Az utcák tele voltak sétáló, kiránduló emberekkel. Mindenki élvezte ezt a kellemes időt. Befordultunk a házhoz vezető útra. A kinti tájat figyeltem, mikor Edward hirtelen lefékezett, mielőtt még beállhattunk volna a ház elé. Értetlenül néztem rá, majd felnéztem a ház előtt álló csuklyás emberekre és Carlislera.
- Mi történt Edward? Kik ezek az emberek? – kérdeztem.
- A Volturi tagjai.
- A micsoda?
- Már nincs idő elmenni innen. Ígérem, később mindent elmagyarázok. Kérlek, ha bemegyünk, maradj csendben, csak akkor beszélj, ha kérdeznek, jó?
Megrémültem.
- Edward, mi folyik itt? – kérdeztem ijedten.
- Kérlek, ne félj. Csak ígérd meg! Nem lesz semmi gond. Mi vigyázunk rád. Később mindent el fogok magyarázni. Bízz bennem és a családomban.
Bólintottam. Beállt a ház elé. Felém fordult.
- Szeretlek – mondta és megcsókolt.
- Én is.
Kiszállt a kocsiból, az oldalamra sietett és kinyitotta az ajtót. Carlisle jött elénk. Aggodalmasan nézett ránk.
- Ne haragudj, Edward, de nem tudtuk, hogy jönnek.
- Semmi baj, apa.
- Nagyon csinos vagy – mondta Carlisle és rám mosolygott. – Gyertek, menjünk.
- Köszönöm.
Megfogtam Edward kezét és kéz a kézben sétáltunk be a házba. A nappaliban a többiek kicsit aggódva pillantottak ránk, mikor beléptünk. Esme és Alice a kanapén ültek, míg a többiek mögöttük álltak. Velük szemben két férfi és egy nő állt. Rájuk pillantottam és egy pillanatra kihagyott a szívem is. Az érkezők szeme ugyanis piros volt, mint a vér. Kicsit félve visszahúzódtam Edward mögé. Azóta a támadás után féltem az ilyen szempároktól.
- Edward! Milyen rég találkoztunk! – szólalt meg a középen álló férfi.
- Én is örülök a találkozásnak, Aro.
- S ki a bájos hölgy? – pillantott rám.
Felnéztem Edwardra, aki aprót bólintott. Kiléptem mögüle és a férfi szemébe néztem.
- A nevem Elizabeth McAlister – mutatkoztam be félénken.
- Akkor te volnál Sissy. Örülök, hogy találkoztunk. Elég sokat hallottam már rólad.
Értetlenül néztem rá. Edward kicsit felém fordult.
- Aro érintéssel képes olvasni az összes gondolatainkban. Carlisle-zal kezet fogott, mikor megérkeztek. Onnan tud rólad és szeretett volna megismerni.
Visszanéztem az Aro nevű férfira, majd a másik két idegenre pillantottam.
- Oh, el is felejtettem a többieket bemutatni. A hölgy Jane, az úr pedig Alec.
Mindketten biccentettek felém.
- Megengeded, hogy megérintselek? – kérdezte Aro, felém nyújtva a kezét.
Félve néztem fel Edwardra. Nehezen, de bólintott. Aggodalom tükröződött a szemében. Rá mosolyogtam, hátha jobb kedvre deríti. Szemeiben megjelent a szerelem jelei és elmosolyodott. Elengedtem a kezét és lassan Aro felé indultam. A lányok aggódva figyeltek. Félénken kinyújtottam a kezemet a férfi felé. Egy tisztes távolságban megálltam. Először csak összeért a kezünk, majd megfogta és közelebb húzott magához. Láttam, hogy Edward is megmozdult felénk a két idegennel együtt. Carlisle megfogta Edward karját, hogy visszatartsa. Türelmetlenül figyeltem, hogy mi lesz a dolog vége. Aro a kezemet simogatta lecsukott szemekkel. Aztán felnézett rám és elmosolyodott.
- Érdekes. Nem hallottam egyetlen egy gondolatodat sem. Vajon Jane..
- Nem!– kiáltotta Edward és már közénk akart ugrani, de testvérei lefogták.
Értetlenül néztem rájuk.
- Jane, kedvesem – szólt Aro.
- Igenis, mesterem.
A szőke hajú lány kilépett a férfi mögül és a szemembe nézett. Vártam, de nem történt semmi.
- Köszönöm, Jane. Alec, ha megkérhetlek.
Edward felmorgott és szabadulni próbált a testvérei karjaiból. Alice csitítgatni kezdte.
- Mesterem.
A fiú, mert, hogy annak tűnt, nem pedig férfinak, mélyen a szemembe nézett. Vártam a reakciót vagy valamit, de nem jött semmi. Aro hangosan felnevetett.
- Egyszerűen hihetetlen. Egy ember, akin nem hat egyetlen egy vámpírképesség sem.
Nem értettem, hogy mi történt az elmúlt percekben, de nem akartam kérdezősködni sem. Lassan megfordultam és visszasétáltam Edwardhoz, akit testvérei elengedtek és szorosan magához ölelt. Kicsit megnyugodtam, hogy újra mellettem volt. Aro most újra felénk nyújtotta a kezét. Edward elengedett és közelebb lépett hozzá. Aro megfogta a kezét és mély csend telepedett az egész szobára. Alice barátnőm mellettem állt és a karomat simogatta nyugtatólag.
- Tényleg nagyon finom illata van a vérének. Csábító és édes – szólalt meg Aro és nyelt egy nagyot. – Hogy bírod ki, hogy nem kóstolod meg?
Hátrébb léptem egyet. Tudtam, hogy Cullenék vámpírok, de sohasem gondoltam bele, hogy embert öljenek a táplálkozás miatt. Most mégis kicsit megijedtem. Csak egy harapás lenne az egész.
„- Állj le, Sissy!” – hurrogtam le magamat fejben. „- És mi van akkor, ha vámpírok? Bántottak? Nem! Hát akkor meg? S tudod jól, hogy állatokra vadásznak, nem pedig emberekre, mint a nomád vámpírok. Nem ételként tekintenek rád, hanem mint egy családtagra! Emlékezz Emmett szavaira! Szeretnek!” – gondoltam.
- Egyszerűen. Mert szeretem és a szerelem sokkal erősebb bennem, mint a vadállat. Az életemnél is jobban szeretem.
A válasz meglepett. Idáig is tudtam, hogy szeret, de soha nem nyilvánította ki ennyire. Elmosolyodtam.
- Mert a családhoz tartozik – mondta még és a többiek körém gyűltek.
Aro elengedte a kezét és Edward visszasétált mellém. Megfogtam a kezét, a szemébe néztem és elmosolyodtam. Ő is elmosolyodott.
- Jól van, mi most távozunk. Carlisle barátom, örülök, hogy találkoztunk. Remélem, egyszer majd ti is meglátogattok minket Volterrában. Örültem a találkozásnak, Sissy – nézett rám.
Az ajtó felé indultak.
- Köszönjük, Aro – szólalt meg hirtelen Edward.
Visszanézett ránk. A két másik idegen már kint volt az udvaron a másik két csuklyással együtt.
- Nincs mit – mosolyodott el barátságosan.
Feltette a kapucnit a fejére és kilépett a szabadba. Néhány perccel később már eltűntek a szemünk elől. Egyszerre sóhajtottunk fel a szobába, amit egy hangos nevetés követett. Megöleltem Edwardot.
- Köszönöm szépen. Nagyon jól estek a szavak.
- Én csak az igazságot mondtam el – nézett rám boldogan.
- Tudom. Kérlek, most már magyarázd el, hogy mi volt ez az egész.
Bólintott és a kanapé felé húzott. Mindketten helyet foglaltunk. A többiek is követték a példánkat.
- Azt már tudom, hogy mind az öten vámpírok voltak. Nomádok.
- Igen, ez igaz. Akik itt voltak, ők a Volturi. A Volturi egy nagy, régi vámpír család. Mondhatjuk úgy is, hogy a vámpírok királyi családja. Olaszországban élnek. Ők mások, mint mi. Emberi vérrel táplálkoznak, ők vigyáznak a rendre, hogy nehogy kiderüljön a titkunk az emberek előtt. Ez az egy törvényünk van. Ember sohasem tudhatja meg a titkunkat. Aro a vezetőjük, mellet uralkodik még Caius és Marcus.
- Értem. Mit köszöntél meg Aronak?
- Tudod a törvény szerint, ha egy ember megtudja a titkunkat, akkor meg kell halnia vagy ugyan olyanná kell változnia, mint amilyenek mi vagyunk. Vámpírokká. Mégis valamiért, Aro úgy döntött, hogy most eltekint a törvénytől és nem fog elítélni minket és otthon, Volterrában sem fogja szóba hozni a másik két vezető előtt.
- Ennek mondjuk, nagyon örülök – szólalt meg Carlisle.
- Én is. Nem szerettem volna bajt hozni rátok – mondtam.
Carlisle elmosolyodott.
- Ha bármi történt is volna, harcoltunk volna értetek.
- S a másik két vámpír milyen képességgel rendelkeztek?
- Jane a gondolataival fájdalmat tud okozni, míg Alec képes megfosztani a vámpírokat az érzékszerveitől.
Összeborzongtam.
- Na, kinek van kedve megnézni a síelésről készült képeket? – csapta össze a kezét Alice.
- Nekem! – mondtam.
- Gyere, fent vannak a szobámban.
Megfogta a kezemet és húzni kezdett felfele a szobájukba. Fent a szobában leültetett az ágyra, majd elővette a laptopját, meg egy teljes fényképalbumot.
- Tessék, ez itt pedig a tiéd! – nyújtott át egy CD-t.
- Köszönöm.
Lehuppant mellém és együtt megnéztük az összes képet. Készület egy csomó olyan is, amiről nem tudtam. Például ott van az az este, mikor Edwarddal a fán ültünk és a csillagos eget figyeltük. Persze Alice úgy válogatta ki a képeket a számunkra, hogy ne legyen benne vámpíros dolog. Ha pedig én kíváncsi voltam rájuk, akkor csak lekell majd vennem a fotóalbumot Edward polcáról. Barátnőm mellett ültem, aki egyszer csak megmerevedett mellettem és üveges szemmel nézett az ablakra.
- Alice, jól vagy? – kérdeztem.
Nem válaszolt.
- Alice! – ráztam meg egy kicsit, mire pislogott egyet és rám nézett.
- Ne haragudj, látomáson volt.
- Értem. S mit láttál?
- Azt, hogy ma itt fogsz aludni.
- S hogyan jött ez, mikor én nem is gondoltam semmi ilyesmire.
- Tudod, azért mert én fel fogom hívni anyukádat és elkérlek ma estére, s persze megígérem neki, hogy tanulni fogunk holnap, így ő könnyedén belemegy.
Csak értetlenül néztem rá, majd felpattant felvette a telefonját és tárcsázott.
S tényleg megtörtént, amit Alice jósolt. Anyáék belementek a dologba, hogy itt aludhassak. Elképesztő volt ez a csaj. A fejemet csóváltam, mikor barátnőm visszahuppant mellém az ágyra, az arcán „ugye én megmondtam” kifejezéssel.
Fogtam egy párnát és az hozzávágtam. Villant egyet a szeme, majd ő is fogott egyet és párnacsatába kezdtünk. Hangosan nevettünk, még akkor is mikor kiterülve feküdtem az ágyon levegő után kapkodva. A többiek is az ajtóban álltak már egy ideje és minket figyeltek. Mosolyogtak a mi kis játékunkon. Esme a kedvencemet főzte. Rántott sajtot, sült krumplival és tartármártással. Vacsora után Alicetől kölcsön kértem valami ruhát, amiben aludhatnák. Végül játékosan hozzám dobott egy pamut térdgatyát és egy pólót. Fürdés után lementem és együtt megnéztünk egy vígjátékot DVD-n.
Filmezés után elmentem aludni.
Vasárnap, ahogy megígértük anyáéknak leültünk tanulni. Edward szobájában az ágyon tanultunk. Amit nem értettem azt Edward magyarázta el nekem. A délután fenn maradó kis idejében zongoráztunk. Kora este mentem haza. Otthon anyáékkal megnéztük a képeket, amiket hazavittem. Mindegyik nagyon tetszett nekik, főleg az, ahol Edwarddal összebújva álltunk egy hegycsúcs előtt és belemosolyogtunk a kamarába. Később apa ki is nyomtatta és a kandalló párkányára rakta a fotót a többi családi fénykép mellé, ezzel jelezve, hogy Edward is a családhoz tartozik és szeretik.