Sziasztok!
Utólag is Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni nektek!
Meghoztam a következő fejezetet, ami sejthetitek, hogy miről fog szólni és valahol érzem, hogy ezt a fejezetet vártátok a legjobban. Hát, remélem úgy sikerült, hogy nektek is tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok!
Vicky
U.i.: Karácsony alkalmából dobjatok néhány kritit......Please =)
( Edward szemszöge)
Jasperrel közösen gyorsan végeztünk a vámpírral, majd lesiettünk Emmettnek és Rosalienak segíteni. Esme rosszul nézett ki, de többszöri vadászat után helyrejön.
- Edward! – hallottam meg Alice kétségbeesett kiáltását.
Azonnal felrohantam a szobába. Teljesen letaglózott a látvány. Az egyik sarokban egy halott vámpírnő hevert, míg a másikban Sissy feküdt, vérben úszva.
Éreztem, hogy a többiek is mögém lépnek, majd Esme rohant be a szobába. A szája elé kapta a kezét, mikor meglátta Sissyt, majd lerogyott Carlisle mellé. Beljebb léptem én is. Mintha szíven szúrtak volna, annyira fájt látni Sissyt, ahogy a testéből kiáll az üvegszilánk. Szerelmem mellé léptem, letérdepeltem hozzá és megfogtam a kezét. Sissy kinyitotta szemeit és halványan elmosolyodott. Szemei fáradságot tükröztek.
- Szia – köszönt halkan.
Megfogtam a bal kezét és csókot leheltem rá. Carlislera néztem.
„- Nagyon mély a seb, nem biztos, hogy túléli” – üzente gondolatban.
Üvölteni akartam a fájdalomtól. Visszanéztem Sissyre. Nagyokat lélegzett.
- Edward – levegő – Liz volt az, aki megölte a szüleimet – újabb levegő – a másik autó vezetőjét elbűvölte, majd végig nézte az egész balesetet – mondta nagyon halkan.
- Css, ne beszélj, pihenj! – mondtam finoman.
Éreztem, hogy a szemem szúrni kezd. Ha sírni tudtam volna, akkor már patakokban folyt volna végig a könnyem az arcomon.
- Edward, szeretlek – felelte a szemembe nézve.
- Én is, szerelmem – mondtam a kezét simogatva.
- Edward, már nincs sok hátra. Döntened kell! – hallottam meg Carlisle hangját.
- Nem! Ennek nem kell így történnie! Biztos, hogy van valami más megoldás! - válaszoltam egy kicsit felemelve a hangomat.
- Edward, nincs más lehetőség! Túl mély a seb. Választanod kell. Megteszed vagy hagyod, hogy elmenjen.
Ránéztem szerelmemre. Éreztem a kezem alatt, hogy a pulzusa egyre gyengébb. A többiekre pillantottam, akik vették a célzást. Csendben felálltak és magunkra hagytak. Csak Carlisle és Esme maradtak velünk. Ránéztem életem értelmére. Arra, akiért érdemes volt élni és mindig várva a holnapot, amit vele tölthetek.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám – kértem kedvesen.
Szerelmem rám emelte gyönyörű szép szemeit. Megköszörültem a torkomat.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdeztem nehezen kiejtve a szavakat.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott.
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondta és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Finoman letöröltem és megcsókoltam.
- Szeretlek – suttogtam még.
- Én is.
Ránéztem Carlislera, aki bólintott. Esme összekulcsolta a kezét és aggódva figyelte Sissyt.
Visszafordultam Sissyhez. Kicsit megemeltem a testét. Carlisle-zal. Bólintottam, mire ő kihúzta az üvegszilánkot. Sissy felszisszent, én pedig közel hajoltam a nyakához.
- Szeretlek, Sissy –mondtam még és megharaptam.
(Sissy szemszöge)
Éreztem, hogy az erőm lassan elfogy. Örültem, hogy Edward itt volt mellettem, mert így legalább nem egyedül halok meg. Tudtam jól, hogy itt a vége.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám! - kérte Edward kedvesen.
Meglepett, hogy szerelmemnek szólít, hisz sosem hívott még így. Lassan kinyitottam a szememet és Edwardra néztem.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdezte.
Meglepődtem a kérdésen. Miért ne szeretnék? Várjunk csak! Örökre? Csak nem akar átváltoztatni?
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
Edward finoman letörölte könnyemet és megcsókolt.
- Szeretlek – suttogta még.
- Én is.
Már nem tudtam nyitva tartani a szememet, így lehunytam. Szemeim előtt megjelent az összes pillanat, amit Edwarddal és a családjával töltöttem.
Éreztem, hogy Edward megemeli a testemet, egy picit, majd Carlisle kihúzta a szilánkot, mire felszisszentem.
- Szeretlek, Sissy! – mondta még Edward, majd a fogait belemélyesztette a nyakamba.
Nem sikítottam, csendben tűrtem a fájdalmat. A testem azonnal égni kezdett. Mintha a pokoltüzében égtem volna, de tudtam, ha vége van, boldogan élhetek Edwarddal és ez valahogy csillapította a fájdalmat. Nagyon haloványan éreztem, hogy valaki felemelne és cipelne. Lassan már gondolkodni sem tudtam a fájdalomtól, így elmerültem a fájdalom végtelenségében.
(Edward szemszöge)
Megtettem, pedig nem így akartam. Nem ilyen körülmények között. Sissy testében a méreg pillanatok alatt szétterjedt. Teste minden egyes percben összerándult a fájdalomtól. Borzalmas volt látni, hogy szerelmem szenved a fájdalomtól.
Valaki a kezét a vállamra rakta. Felnéztem.
- Menjünk haza, fiam – mondta Carlisle.
Esme Carlisleba karolt és kisétáltak a szobából. Karjaimba vettem Sissyt és kimentem Esméék után az előszobába, ahol a többiek várakoztak. Mindannyian ránk néztek, de az én szemeim Sissyre tévedtek, aki vonaglott a kezeimben, de egy hangos kiáltás sem hagyta el a száját.
- Kint a ház előtt áll egy furgon. Emmett, Rosalie és Edward, ti menjetek azzal haza, majd otthon találkozunk.
Bólintottam. Emmett előre ment, míg Rosalie kinyitotta előttem a hátsó ajtót. Beültem, majd Rose becsapta a hátsó ajtót és beült előre, Emmett mellé, s hazafelé vettük az irányt. Míg utaztunk finoman cirógattam szerelmem arcát. Az út majdnem egy óráig tartott, de Em nem hajtott gyorsan. Mire hazaértünk már késő este volt és a többiek is otthon voltak már. Miután megálltunk, Rose kinyitotta a kocsiajtót, majd a bejárati ajtót is kitárta előttem. Felvittem Sissyt a szobájába, ahol már Esme és Alice várakozott.
Esme már sokkal jobban nézett ki, de karját még eltakarta egy hosszú ujjú pulcsival. Finoman lefektettem Sissyt az ágyra.
„- Edward, szeretnénk Sissyt átöltöztetni. Kérlek, menj ki egy kis időre.
Bólintottam, majd átmentem a saját szobámba. Elővettem tiszta ruhákat, majd elmentem fürdeni. Bíztam benne, hogy egy forró fürdő lenyugtat, de semmit nem használt. Nem sokáig álltam a víz alatt, gyorsan letusoltam, felöltöztem, majd a szobámban leültem az ágyra és türelmesen vártam. Talán egy negyed óra múlva jött át szólni Alice, hogy bemehetek. Mielőtt beléptem volna Sissy szobájába, húgom szorosan magához húzott és megölelt. Jól esett végre valakit megölelni. Miután elengedtem beléptem. Sissy tiszta ruhában feküdt az ágyon. Leültem az ágyra, megfogtam a kezét és türelmesen vártam, hogy szerelmem újból kinyissa a szemét.
(Sissy szemszöge)
Gondolom már órák vagy talán napok óta lebegtem a sötétségben. A fájdalom minden érzékszervemet elvette. Nem éreztem, ha valaki hozzám ért, ha valaki hozzám szólt. A fájdalom már minden egyes porcikámba eljutott. Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a számon. A gondolat, hogy Edwarddal élhetek örökkön-örökké, valahogy jobb színben tüntette fel az átváltozást.
Éreztem, hogy lassan a lábamból felkúszik a fájdalom a szívemig. A szívem őrülten dobogni kezdett, majd szép lassan elcsendesült. Még egy utolsót dobbant, majd örökre elhallgatott.
Finom illatokat éreztem és hallottam, hogy valakik levegőt vesznek, végül kinyitottam a szememet.
2010. december 27., hétfő
2010. december 19., vasárnap
19.fejezet: Fogságban
(Sissy szemszöge)
Nem tudom, hogy meddig cipelhettek vállon, de egyszer csak megállt a férfi, aki cipelt. Lábra állított, de a kezemet erősen fogta. Aztán beültettek minket egy kocsiba egymás mellé és úgy mentünk tovább. A négy vámpír ujjongott és hangosan nevetett. Kezemmel elkezdtem keresgélni Esme kezét. Megtaláltam és megszorítottam.
- Azt ajánlom szépségeim, hogy ne próbálkozzanak semmivel, vagy a halandó kislány meghal – szólt hátra az egyik férfi.
Mondhatom, meg se mertünk moccanni. A mozdulatlanságban majdnem elaludtam. Már épp elnyomott volna az álom, mikor a kocsi hangos fékezéssel megállt és kicsapódtak az ajtók. Mindkettőnket kirángattak az autóból és egy irányba kezdtek el lökdösni. Kis híján átestem valamin, de még épp időben fogtak meg. Talán egy házba léphettünk be, mert nem fújt a szél. Aztán éreztem, hogy a kötésekkel babrálnak. Először a szememről került le a rongy. A hirtelen jött fénytől elkaptam a fejemet és becsuktam a szememet. Aztán szép lassan kinyitottam. Jól érzékeltem. Egy ház földszinti részén voltunk. Esmére pillantottam. Ő is rám nézett.
- Jack! Vidd le a kis vendégünket a pincébe, addig mi foglalkozunk a másikkal.
A férfi megfogta a karomat és egy vasajtó felé lökdösött. Kinyitotta az ajtót, majd leoldotta a kezemről a kötelet, belökött és rám csapta az ajtót.
- Esme! – ordítottam az ajtót ütve.
Néhány pillanattal később Esme fájdalmas sikítását hallottam meg.
- Esme! – sikítottam kétségbeesve, még mindig dörömbölve.
Aztán hirtelen kinyílt az ajtó és Esmét lökték be, hangos kacaj kíséretében. Letérdepeltem hozzá.
- Mit tettek veled? – suttogtam, aztán megláttam.
Mindkét karját felvágták és vérzett.
- Úristen! – kaptam a kezemet a szám elé.
Megfogtam a karját, felhúztam, hogy minél távolabb kerüljünk az ajtótól. Végül egy sarokba ültettem le Esmét, aki hangtalanul és könnyek nélkül sírt.
Hátát a nyirkos falnak döntöttem. A ruhámból letéptem két hosszú anyagot, majd bekötöttem velük Esme sebeit.
- Nem lesz semmi baj, Esme. A fiúk nemsokára megtalálnak minket – nyugtatgattam.
Átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
- Mondd, mért tették ezt veled? – kérdeztem halkan.
- Hogy ne tudjak elszökni. A két vágással teljesen gyengítettek és az a baj, hogy túl régen voltam már vadászni is – sóhajtott fel. – Pont ma akartam elmenni, miután hazaértünk volna. Ne haragudj rám, Sissy, hogy nem tudtalak megvédeni.
- Nem, ez nem a te hibád. Nekem nem kellett volna téged megkérnem, hogy menjünk haza hozzánk . feleltem.
Átöleltem Esmét, fejemet a vállára hajtottam.
- Nem lesz semmi baj – suttogtam halkan, behunyva a szememet.
Elaludhattam, mert az erdőben sétáltam Edwarddal, kéz a kézben és mindketten boldogok voltunk.
Aztán dörömbölésre lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim és újra a dohos pincében találtam magamat Esmével együtt. Kivágódott a pince ajtaja és két fickó jött le ördögi mosollyal az arcukon.
- Fölkelni, szépségeim! – rikkantotta el magát a Jack nevezetű vámpír.
Közelebb léptek hozzánk, majd megragadták a karomat és felráncigáltak. Olyan erősen fogtak, hogy megmoccanni se bírtam. Esme felállt, hogy segítsen, de a másik vámpír megfogta és a falhoz vágta.
- Esme! – kiáltottam megrémülve és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
A két férfi felcipelt egy földszinti szobába. Letettek, majd kimentek maguk után becsukva az ajtót. Nem voltam egyedül a helységben. A vámpírnő is ott volt. Kilépett az árnyékból.
- Üdvözöllek nálunk. Oh, elnézést, elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Liz. Téged pedig Elizabethnek hívnak.
Nem válaszoltam.
- Remélem, kényelmesen érzitek magatokat.
- Miért csinálod ezt? – robbant ki belőlem a kérdés.
- Hát, még nem jöttél rá, kicsi Sissyke? – mondta és egy perc szünetet hagyott, majd folytatta. – A kis vámpírfiúdra fáj a fogam. Sajnos nem tudtam Őt olyan simán becserkészni, ahogy elképzeltem, így arra a döntésre jutottam, hogy veled próbálkozom. S úgy érzem ez bevált.
- Ha én, kellek neked, akkor enged el Esmét! – parancsoltam nagy hibámra, ugyanis megfogta a nyakamat és két méter magasba felemelt. Rúg-kapáltam, hogy levegőhöz jussak.
- Itt, nekem te nem parancsolsz! – kiáltott rám.
Aztán gonoszan felcsillant a szeme. Elengedett, mire én hangos puffanással értem földet. Hangosan levegő után kapkodtam. Liz közelebb lépett, megragadta a jobb karomat, majd mind az öt körmét végig húzta rajta. Felsikítottam a fájdalomtól. Megpróbáltam elhúzni, de nem sikerült. Végül Liz ellökött magától és behívta Jacket. A férfi belépett, felráncigált, majd visszakísért a pincéhez. belökött, majd ránk csapta az ajtót.
- Sissy! – rohant oda Esme azonnal. – Mit csináltak veled?
Mielőtt megszólalhattam volna, eszembe jutott valami.
- Esme, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- A vámpírok körülbelül mennyi méterről érzik meg az emberi vért?
Esme értetlenül nézett rám, de válaszolt.
- A mennyiségtől függ, ha sok, akkor talán egy mérföldnyire is, de ezt nem tudom pontosan. Miért kérded?
- Kérlek, segíts nekem! – mondtam és egy kicsi rácsos ablakhoz mentem. Meg tudnál emelni? – kérdeztem.
Esme finoman megfogott, és ami a maradék erejéből tellett felemelt. Kinyitottam az ablakot és kidugtam rajta a kezemet. Ökölbe szorítottam a kezemet, így vércseppek gyorsabban csöpögtek. Szerencsénkre kint fújt a szél, így talán a fiúk is megérzik, majd a vérszagot. Visszahúztam a kezemet, Esme pedig letett. Letéptem még egy darabot a ruhámról. Esme kivette a kezemből a rongyot és bekötötte a sebemet
- Köszönöm. Téged nem zavar a vér? – kérdeztem.
- Nem. Sok időt töltöttem már el Carlisle mellett, így már hozzászoktam.
Elmosolyodtam. Visszasétáltunk a sarokba és leültünk.
- Most már csak bízzunk abban, hogy a fiúk megérzik – sóhajtottam fel.
A fejemet Esme vállára hajtottam és néztem ki a fejemből. Aztán elmerültem a gondolataimban, addig sem unatkoztam. Lehunytam a szememet és magam elé képzeltem Edwardot.
„- Edward! Edward kérlek, halld meg!”
Éreztem, hogy valami megmozdul bennem és mintha repülni kezdene.
„- Edward! Szükségem van rád!
(Edward szemszöge)
Már vagy egy fél napja kerestük a lányokat, hiába. Már átléptük Kanada határát is. A háznál talált nyomok egy főúthoz vezettek, de onnantól megszűntek, valószínűleg kocsival vitték tovább őket. Aggódtam Sissyért, hogy hogyan érinti ez a dolog a szülei halála után és vajon nem esett-e baja?
Végül egy tisztáson álltunk meg. A nap már lemenőben volt. Teljesen elvesztettünk minden nyomott. Idegesen járkáltam fel-alá. Aztán úgy éreztem, mintha valami eltalált volna. Már megakartam szólalni, mikor meghallottam egy hangot a fejemben.
„- Edward! Szükségem van rád!”
Megtorpantam. Ez Sissy hangja volt.
„- Sissy, hallasz engem?” – kérdeztem gondolatban.
( Sissy szemszöge)
Csendben vártam, hátha történik valami. Semmi. Nagyot sóhajtottam.
„- Sissy, hallasz engem? – hallottam meg Edward hangját a gondolataimban.
Kipattantak a szemeim a meglepettségtől.
- Esme, hallom Edward hangját a fejemben! – mondtam.
Csodálkozva nézett rám. Bátorítólag megszorította a kezemet.
- Ügyes vagy. Mondj el neki mindent.
- Rendben – mondtam, majd behunytam a szememet és koncentráltam.
(Edward szemszöge)
Kinyitottam a szememet és a többiekre néztem.
- Figyeljetek! Sissyvel sikerült kapcsolatba lépnem.
Mindannyian ujjongásban törtek ki. Újból meghallottam Sissy hangját.
„- Edward, nem tudom, hogy merre vagyunk, de sikerült néhány vércseppet kijutatnom a szabadba. Remélem, megérzitek.”
„- Megsérültetek?”
„- Esme súlyosabban, én jól vagyok.”
„- S kié a vér?”
„- Az enyém, de ez most nem fontos! Kérlek, siessetek!”
„- Rendben.”
- Figyeljetek! Állítólag Sissy elcsöppentett néhány vércseppet, amit ki tudott jutatni a szabadba. HA figyelünk, megérezzük.
Mindannyian csendben álltunk. Feltámadt a szél és északnyugatról ismerős, édeskés illatot hozott magával.
- Érzitek?
Bólintottak.
- Akkor gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! – feleltem, és futásnak eredtem.
„- Sissy! Tartsatok ki! Nemsokára ott vagyunk! – üzentem még gondolatban.
(Sissy szemszöge)
„- Edward, nem tudom, hogy merre vagyunk, de sikerült néhány vércseppet kijutatnom a szabadba. Remélem, megérzitek!”
„- Megsérültetek?”
„- Esme súlyosabban, én jól vagyok” – hazudtam.
„- S kié a vér?” –aggodalmaskodott Edward.
Felsóhajtottam.
„- Az enyém, de ez most nem fontos. Kérlek, siessetek!”
„- Rendben.”
Kinyitottam a szememet. Ránéztem Esmére.
- Minden rendben lesz – mondtam.
„- Sissy! Tartsatok ki! Nemsokára ott vagyunk! – hallottam meg még Edward utolsó gondolatát.
- Esme, Edwárdék megérezték a vérem illatát. Már úton vannak.
Fentről hangos csapkodás hallatszódott le.
- Azt hiszem, észrevették a többiek közeledését – súgta Esme.
Kivágódott a pince ajtaja és mind a négyen lejöttek. Mindketten felálltunk, majd Esme elém lépett, támadó pozíciót felvéve.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy vége a bújócskának, drágaságaim – kacagott fel a nő. – Jack, hozd a lányt! Jeremy, Otto, tiétek a nő! Öljétek meg!
A három férfi közelebb lépett. Ketten rátámadtak Esmére és leteperték a földre.
- Esme! – kiáltottam és a segítségére siettem, de Jack elkapott és magához rántott.
- Ne!
Az ajtó felé lökdösött.
- Ne! Esme!
Jack gondolom megunta a dolgot, mert felkapott a vállára és úgy cipelt be a földszinti szobába. Ledobott az ágyra, majd kiment, helyette pedig bejött Liz. Felálltam, szembe fordultam vele.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni! – mondtam.
- Arra azért, majd kíváncsi leszek!- kacagott fel.
Először észre se vettem, hogy Liz gondolatai a fejemben megjelennek, míg anyáék képe fel nem tűnt. Láttam, hogy Liz elbűvöli a férfit, aki a másik kocsit vezette, hogy jöjjön belénk. Aztán Liz szemével láttam az egész balesetet. Felsikítottam, majd összerogytam, mikor vége tért a „filmvetítés” a fejemben. Hangos zokogásban törtem ki. Felpillantottam Lizre.
- Te voltál az! Te ölted meg a szüleimet! – ordítottam rá.
Értetlenkedve nézett rám, majd elmosolyodott.
- Vagy úgy. Van egy képességed – csillant fel a szeme. – Hát, ha már így rájöttél, akkor elmondom. Igen, én gyilkoltam meg a szüleidet, bár nem ők voltak a célpontok.
- Hanem én – leheltem.
- Pontosan. Sajnos, egy kicsit elszámoltam magamat – felelte félvállról.
- Te GYILKOS! – üvöltöttem és ráugrottam.
(Edward szemszöge)
Sissy vérének illata egyre jobban erősödött. Lassan a fák közül egy ócska ház bukkant elő.
- Alice, Rosalie tiétek Esme. Miénk a többi.
Bólintottak. Már csak néhány méter volt. A ház előtt kicsit lefékeztünk. Meghallottam Esme gondolatait a pincéből. Két férfi volt vele.
- Változik a terv! Rosalie, te menj Esméhez. Lent van a pincében. Emmett te menj vele! A többiek fenn vannak. Ők a mieink.
Bólintottak.
Én mentem elől. Berúgtam az ajtót. Egy, két méter magas vámpír kapta ránk a tekintetét. Azonnal rávetettem magamat. Jasper is besegített, addig a többiek a lányok keresésére és segítségére siettek.
(Sissy szemszöge)
Lizt váratlanul érte a támadásom, így a hirtelen jött súlytól mindketten eldőltünk. Karmoltam, ahol tudtam, de hiába, hisz vámpír volt. A haját fogtam meg és kezdtem el tépni. Erre már hangosan felsikított, majd megfogott és átdobott a szoba másik végébe. Szerencsétlenségemre az üvegasztalra estem, ami szilánkokra tört alattam. Sikítani akartam, de a levegő bent ragadt. Kintről morgásokra lettem figyelmes. Megpróbáltam felülni, de nem ment. Éles fájdalom hasított a hasamba. Odanyúltam. Éreztem, hogy meleg folyik a ruhámon és valami ki áll belőlem. Felemeltem a fejemet. Egy hatalmas szilánk állt ki a hasamból és elég csúnyán vérzett. Visszafektettem a fejemet és ránéztem Lizre. Megkövülten állt és nézte a tócsába gyűlő vért. Ekkor nyitott be Alice és Carlisle. Mindketten Lizre támadtak, majd darabokra tépték. Odarohantak hozzám. Addigra már éreztem, hogy a számon is vér folyik ki.
- Sissy! –suttogta Alice szörnyülködve, majd letérdepelt és a fejemet finoman az ölébe rakta. Óvatosan simogatni kezdte az arcomat. Kicsit elmosolyodtam.
- Szia..sztok – köszöntem elhaló hangon.
Carlisle óvatosan megtapogatta a hasamat és a mellkasomat.
- Esme, jól van? – kérdeztem.
Éreztem, hogy egyre jobban elfáradok, mintha valami elszívná az életerőmet.
- Igen, jól van – felelte, majd az ajtó felé fordult.
- Edward! – kiáltott kétségbeesetten.
(Alice szemszöge)
Edward és Jasper a magas vámpírnak ugrott neki, míg Emmett és Rosalie, Esme segítségére siettek. Én és Carlisle a csörömpölések és Sissy vérének illata után mentünk. Benyitottunk a szobába, ahol egy vámpír állt megkövülten. Rátámadtunk és megöltük. Mikor végeztünk megfordultunk és borzalmas látvány tárult a szemünk elé. Sissy üvegszilánkokban feküdt és egy kiállt a hasából. Odarohantam hozzá, letérdepeltem mellett.
- Sissy! – suttogtam kétségbeesve és fejét finoman az ölembe helyeztem. Finoman az arcát simogattam. Kicsit elmosolyodott.
- Szia..sztok – köszönt halkan.
Carlisle óvatosan megvizsgálta barátnőmet.
- Esme, jól van? – kérdezte Sissy.
Egyre fáradtabbnak tűnt.
- Igen, jól van – feleltem aggódva, majd az felé fordultam. Éreztem, hogy a szemem szúrni kezdett. A sírás jele volt.
- Edward! – kiáltottam kétségbeesve.
Nem tudom, hogy meddig cipelhettek vállon, de egyszer csak megállt a férfi, aki cipelt. Lábra állított, de a kezemet erősen fogta. Aztán beültettek minket egy kocsiba egymás mellé és úgy mentünk tovább. A négy vámpír ujjongott és hangosan nevetett. Kezemmel elkezdtem keresgélni Esme kezét. Megtaláltam és megszorítottam.
- Azt ajánlom szépségeim, hogy ne próbálkozzanak semmivel, vagy a halandó kislány meghal – szólt hátra az egyik férfi.
Mondhatom, meg se mertünk moccanni. A mozdulatlanságban majdnem elaludtam. Már épp elnyomott volna az álom, mikor a kocsi hangos fékezéssel megállt és kicsapódtak az ajtók. Mindkettőnket kirángattak az autóból és egy irányba kezdtek el lökdösni. Kis híján átestem valamin, de még épp időben fogtak meg. Talán egy házba léphettünk be, mert nem fújt a szél. Aztán éreztem, hogy a kötésekkel babrálnak. Először a szememről került le a rongy. A hirtelen jött fénytől elkaptam a fejemet és becsuktam a szememet. Aztán szép lassan kinyitottam. Jól érzékeltem. Egy ház földszinti részén voltunk. Esmére pillantottam. Ő is rám nézett.
- Jack! Vidd le a kis vendégünket a pincébe, addig mi foglalkozunk a másikkal.
A férfi megfogta a karomat és egy vasajtó felé lökdösött. Kinyitotta az ajtót, majd leoldotta a kezemről a kötelet, belökött és rám csapta az ajtót.
- Esme! – ordítottam az ajtót ütve.
Néhány pillanattal később Esme fájdalmas sikítását hallottam meg.
- Esme! – sikítottam kétségbeesve, még mindig dörömbölve.
Aztán hirtelen kinyílt az ajtó és Esmét lökték be, hangos kacaj kíséretében. Letérdepeltem hozzá.
- Mit tettek veled? – suttogtam, aztán megláttam.
Mindkét karját felvágták és vérzett.
- Úristen! – kaptam a kezemet a szám elé.
Megfogtam a karját, felhúztam, hogy minél távolabb kerüljünk az ajtótól. Végül egy sarokba ültettem le Esmét, aki hangtalanul és könnyek nélkül sírt.
Hátát a nyirkos falnak döntöttem. A ruhámból letéptem két hosszú anyagot, majd bekötöttem velük Esme sebeit.
- Nem lesz semmi baj, Esme. A fiúk nemsokára megtalálnak minket – nyugtatgattam.
Átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
- Mondd, mért tették ezt veled? – kérdeztem halkan.
- Hogy ne tudjak elszökni. A két vágással teljesen gyengítettek és az a baj, hogy túl régen voltam már vadászni is – sóhajtott fel. – Pont ma akartam elmenni, miután hazaértünk volna. Ne haragudj rám, Sissy, hogy nem tudtalak megvédeni.
- Nem, ez nem a te hibád. Nekem nem kellett volna téged megkérnem, hogy menjünk haza hozzánk . feleltem.
Átöleltem Esmét, fejemet a vállára hajtottam.
- Nem lesz semmi baj – suttogtam halkan, behunyva a szememet.
Elaludhattam, mert az erdőben sétáltam Edwarddal, kéz a kézben és mindketten boldogok voltunk.
Aztán dörömbölésre lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim és újra a dohos pincében találtam magamat Esmével együtt. Kivágódott a pince ajtaja és két fickó jött le ördögi mosollyal az arcukon.
- Fölkelni, szépségeim! – rikkantotta el magát a Jack nevezetű vámpír.
Közelebb léptek hozzánk, majd megragadták a karomat és felráncigáltak. Olyan erősen fogtak, hogy megmoccanni se bírtam. Esme felállt, hogy segítsen, de a másik vámpír megfogta és a falhoz vágta.
- Esme! – kiáltottam megrémülve és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
A két férfi felcipelt egy földszinti szobába. Letettek, majd kimentek maguk után becsukva az ajtót. Nem voltam egyedül a helységben. A vámpírnő is ott volt. Kilépett az árnyékból.
- Üdvözöllek nálunk. Oh, elnézést, elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Liz. Téged pedig Elizabethnek hívnak.
Nem válaszoltam.
- Remélem, kényelmesen érzitek magatokat.
- Miért csinálod ezt? – robbant ki belőlem a kérdés.
- Hát, még nem jöttél rá, kicsi Sissyke? – mondta és egy perc szünetet hagyott, majd folytatta. – A kis vámpírfiúdra fáj a fogam. Sajnos nem tudtam Őt olyan simán becserkészni, ahogy elképzeltem, így arra a döntésre jutottam, hogy veled próbálkozom. S úgy érzem ez bevált.
- Ha én, kellek neked, akkor enged el Esmét! – parancsoltam nagy hibámra, ugyanis megfogta a nyakamat és két méter magasba felemelt. Rúg-kapáltam, hogy levegőhöz jussak.
- Itt, nekem te nem parancsolsz! – kiáltott rám.
Aztán gonoszan felcsillant a szeme. Elengedett, mire én hangos puffanással értem földet. Hangosan levegő után kapkodtam. Liz közelebb lépett, megragadta a jobb karomat, majd mind az öt körmét végig húzta rajta. Felsikítottam a fájdalomtól. Megpróbáltam elhúzni, de nem sikerült. Végül Liz ellökött magától és behívta Jacket. A férfi belépett, felráncigált, majd visszakísért a pincéhez. belökött, majd ránk csapta az ajtót.
- Sissy! – rohant oda Esme azonnal. – Mit csináltak veled?
Mielőtt megszólalhattam volna, eszembe jutott valami.
- Esme, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- A vámpírok körülbelül mennyi méterről érzik meg az emberi vért?
Esme értetlenül nézett rám, de válaszolt.
- A mennyiségtől függ, ha sok, akkor talán egy mérföldnyire is, de ezt nem tudom pontosan. Miért kérded?
- Kérlek, segíts nekem! – mondtam és egy kicsi rácsos ablakhoz mentem. Meg tudnál emelni? – kérdeztem.
Esme finoman megfogott, és ami a maradék erejéből tellett felemelt. Kinyitottam az ablakot és kidugtam rajta a kezemet. Ökölbe szorítottam a kezemet, így vércseppek gyorsabban csöpögtek. Szerencsénkre kint fújt a szél, így talán a fiúk is megérzik, majd a vérszagot. Visszahúztam a kezemet, Esme pedig letett. Letéptem még egy darabot a ruhámról. Esme kivette a kezemből a rongyot és bekötötte a sebemet
- Köszönöm. Téged nem zavar a vér? – kérdeztem.
- Nem. Sok időt töltöttem már el Carlisle mellett, így már hozzászoktam.
Elmosolyodtam. Visszasétáltunk a sarokba és leültünk.
- Most már csak bízzunk abban, hogy a fiúk megérzik – sóhajtottam fel.
A fejemet Esme vállára hajtottam és néztem ki a fejemből. Aztán elmerültem a gondolataimban, addig sem unatkoztam. Lehunytam a szememet és magam elé képzeltem Edwardot.
„- Edward! Edward kérlek, halld meg!”
Éreztem, hogy valami megmozdul bennem és mintha repülni kezdene.
„- Edward! Szükségem van rád!
(Edward szemszöge)
Már vagy egy fél napja kerestük a lányokat, hiába. Már átléptük Kanada határát is. A háznál talált nyomok egy főúthoz vezettek, de onnantól megszűntek, valószínűleg kocsival vitték tovább őket. Aggódtam Sissyért, hogy hogyan érinti ez a dolog a szülei halála után és vajon nem esett-e baja?
Végül egy tisztáson álltunk meg. A nap már lemenőben volt. Teljesen elvesztettünk minden nyomott. Idegesen járkáltam fel-alá. Aztán úgy éreztem, mintha valami eltalált volna. Már megakartam szólalni, mikor meghallottam egy hangot a fejemben.
„- Edward! Szükségem van rád!”
Megtorpantam. Ez Sissy hangja volt.
„- Sissy, hallasz engem?” – kérdeztem gondolatban.
( Sissy szemszöge)
Csendben vártam, hátha történik valami. Semmi. Nagyot sóhajtottam.
„- Sissy, hallasz engem? – hallottam meg Edward hangját a gondolataimban.
Kipattantak a szemeim a meglepettségtől.
- Esme, hallom Edward hangját a fejemben! – mondtam.
Csodálkozva nézett rám. Bátorítólag megszorította a kezemet.
- Ügyes vagy. Mondj el neki mindent.
- Rendben – mondtam, majd behunytam a szememet és koncentráltam.
(Edward szemszöge)
Kinyitottam a szememet és a többiekre néztem.
- Figyeljetek! Sissyvel sikerült kapcsolatba lépnem.
Mindannyian ujjongásban törtek ki. Újból meghallottam Sissy hangját.
„- Edward, nem tudom, hogy merre vagyunk, de sikerült néhány vércseppet kijutatnom a szabadba. Remélem, megérzitek.”
„- Megsérültetek?”
„- Esme súlyosabban, én jól vagyok.”
„- S kié a vér?”
„- Az enyém, de ez most nem fontos! Kérlek, siessetek!”
„- Rendben.”
- Figyeljetek! Állítólag Sissy elcsöppentett néhány vércseppet, amit ki tudott jutatni a szabadba. HA figyelünk, megérezzük.
Mindannyian csendben álltunk. Feltámadt a szél és északnyugatról ismerős, édeskés illatot hozott magával.
- Érzitek?
Bólintottak.
- Akkor gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! – feleltem, és futásnak eredtem.
„- Sissy! Tartsatok ki! Nemsokára ott vagyunk! – üzentem még gondolatban.
(Sissy szemszöge)
„- Edward, nem tudom, hogy merre vagyunk, de sikerült néhány vércseppet kijutatnom a szabadba. Remélem, megérzitek!”
„- Megsérültetek?”
„- Esme súlyosabban, én jól vagyok” – hazudtam.
„- S kié a vér?” –aggodalmaskodott Edward.
Felsóhajtottam.
„- Az enyém, de ez most nem fontos. Kérlek, siessetek!”
„- Rendben.”
Kinyitottam a szememet. Ránéztem Esmére.
- Minden rendben lesz – mondtam.
„- Sissy! Tartsatok ki! Nemsokára ott vagyunk! – hallottam meg még Edward utolsó gondolatát.
- Esme, Edwárdék megérezték a vérem illatát. Már úton vannak.
Fentről hangos csapkodás hallatszódott le.
- Azt hiszem, észrevették a többiek közeledését – súgta Esme.
Kivágódott a pince ajtaja és mind a négyen lejöttek. Mindketten felálltunk, majd Esme elém lépett, támadó pozíciót felvéve.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy vége a bújócskának, drágaságaim – kacagott fel a nő. – Jack, hozd a lányt! Jeremy, Otto, tiétek a nő! Öljétek meg!
A három férfi közelebb lépett. Ketten rátámadtak Esmére és leteperték a földre.
- Esme! – kiáltottam és a segítségére siettem, de Jack elkapott és magához rántott.
- Ne!
Az ajtó felé lökdösött.
- Ne! Esme!
Jack gondolom megunta a dolgot, mert felkapott a vállára és úgy cipelt be a földszinti szobába. Ledobott az ágyra, majd kiment, helyette pedig bejött Liz. Felálltam, szembe fordultam vele.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni! – mondtam.
- Arra azért, majd kíváncsi leszek!- kacagott fel.
Először észre se vettem, hogy Liz gondolatai a fejemben megjelennek, míg anyáék képe fel nem tűnt. Láttam, hogy Liz elbűvöli a férfit, aki a másik kocsit vezette, hogy jöjjön belénk. Aztán Liz szemével láttam az egész balesetet. Felsikítottam, majd összerogytam, mikor vége tért a „filmvetítés” a fejemben. Hangos zokogásban törtem ki. Felpillantottam Lizre.
- Te voltál az! Te ölted meg a szüleimet! – ordítottam rá.
Értetlenkedve nézett rám, majd elmosolyodott.
- Vagy úgy. Van egy képességed – csillant fel a szeme. – Hát, ha már így rájöttél, akkor elmondom. Igen, én gyilkoltam meg a szüleidet, bár nem ők voltak a célpontok.
- Hanem én – leheltem.
- Pontosan. Sajnos, egy kicsit elszámoltam magamat – felelte félvállról.
- Te GYILKOS! – üvöltöttem és ráugrottam.
(Edward szemszöge)
Sissy vérének illata egyre jobban erősödött. Lassan a fák közül egy ócska ház bukkant elő.
- Alice, Rosalie tiétek Esme. Miénk a többi.
Bólintottak. Már csak néhány méter volt. A ház előtt kicsit lefékeztünk. Meghallottam Esme gondolatait a pincéből. Két férfi volt vele.
- Változik a terv! Rosalie, te menj Esméhez. Lent van a pincében. Emmett te menj vele! A többiek fenn vannak. Ők a mieink.
Bólintottak.
Én mentem elől. Berúgtam az ajtót. Egy, két méter magas vámpír kapta ránk a tekintetét. Azonnal rávetettem magamat. Jasper is besegített, addig a többiek a lányok keresésére és segítségére siettek.
(Sissy szemszöge)
Lizt váratlanul érte a támadásom, így a hirtelen jött súlytól mindketten eldőltünk. Karmoltam, ahol tudtam, de hiába, hisz vámpír volt. A haját fogtam meg és kezdtem el tépni. Erre már hangosan felsikított, majd megfogott és átdobott a szoba másik végébe. Szerencsétlenségemre az üvegasztalra estem, ami szilánkokra tört alattam. Sikítani akartam, de a levegő bent ragadt. Kintről morgásokra lettem figyelmes. Megpróbáltam felülni, de nem ment. Éles fájdalom hasított a hasamba. Odanyúltam. Éreztem, hogy meleg folyik a ruhámon és valami ki áll belőlem. Felemeltem a fejemet. Egy hatalmas szilánk állt ki a hasamból és elég csúnyán vérzett. Visszafektettem a fejemet és ránéztem Lizre. Megkövülten állt és nézte a tócsába gyűlő vért. Ekkor nyitott be Alice és Carlisle. Mindketten Lizre támadtak, majd darabokra tépték. Odarohantak hozzám. Addigra már éreztem, hogy a számon is vér folyik ki.
- Sissy! –suttogta Alice szörnyülködve, majd letérdepelt és a fejemet finoman az ölébe rakta. Óvatosan simogatni kezdte az arcomat. Kicsit elmosolyodtam.
- Szia..sztok – köszöntem elhaló hangon.
Carlisle óvatosan megtapogatta a hasamat és a mellkasomat.
- Esme, jól van? – kérdeztem.
Éreztem, hogy egyre jobban elfáradok, mintha valami elszívná az életerőmet.
- Igen, jól van – felelte, majd az ajtó felé fordult.
- Edward! – kiáltott kétségbeesetten.
(Alice szemszöge)
Edward és Jasper a magas vámpírnak ugrott neki, míg Emmett és Rosalie, Esme segítségére siettek. Én és Carlisle a csörömpölések és Sissy vérének illata után mentünk. Benyitottunk a szobába, ahol egy vámpír állt megkövülten. Rátámadtunk és megöltük. Mikor végeztünk megfordultunk és borzalmas látvány tárult a szemünk elé. Sissy üvegszilánkokban feküdt és egy kiállt a hasából. Odarohantam hozzá, letérdepeltem mellett.
- Sissy! – suttogtam kétségbeesve és fejét finoman az ölembe helyeztem. Finoman az arcát simogattam. Kicsit elmosolyodott.
- Szia..sztok – köszönt halkan.
Carlisle óvatosan megvizsgálta barátnőmet.
- Esme, jól van? – kérdezte Sissy.
Egyre fáradtabbnak tűnt.
- Igen, jól van – feleltem aggódva, majd az felé fordultam. Éreztem, hogy a szemem szúrni kezdett. A sírás jele volt.
- Edward! – kiáltottam kétségbeesve.
2010. december 2., csütörtök
18.fejezet: Egy jó nap.....volt
Sziasztok!
Először is bocsi, hogy ilyen későn hoztam az új fejit, de valahogy minden a fejem tetejére nőtt. Sebaj, most már itt van és remélem tetszeni is fog.
Puxi: Vicky
U.I.: Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Puxim
(Sissy szemszöge)
A temetés óta eltelt egy hét. Az új családom tagjai visszatértek a régi kerékvágásba. Carlisle-nak lejárt az egy hetes szabadsága, így visszament a kórházba dolgozni. A „gyerekek” - azaz a többiek - visszamentek a suliba, így Esmével kettesben maradtunk otthon. Mire én reggelente felébredtem, addigra már a többiek rég elmentek az iskolába. Majdnem minden napom ugyanúgy telt. Ha tehettem, akkor kiültem a teraszra és élveztem az időt. Ha esett, akkor vagy zongoráztam - ami mostanság a kedvenc elfoglaltságom lett, vagy olvastam fent a szobámban.
A lelkem lassan megnyugodott köszönhetően az új családomnak. Edward minden nap ezerrel száguldozott haza, hogy minél előbb mellettem lehessen.
Két héttel a temetés után épp a szobámban voltam és olvastam, mikor valaki kopogtatott a nyitott szobaajtón. Felpillantottam, és elmosolyodtam.
- Elmegyek vásárolni. Van kedved kimozdulni egy kicsit velem? – kérdezte beljebb lépve Esme.
Elgondolkodtam. A temetés óta nem mozdultam ki, még sétálni sem, s már pedig rám férne egy kis séta.
- Igen, lenne – válaszoltam végül.
- Rendben. Akkor mondjuk, 10 perc múlva találkozzunk lent a nappaliban.
Bólintottam, majd Esme távozott a szobámból. Bementem a gardróbba, kiválasztani egy ruhát. Talán öt perc keresgélés után találtam egy sötétlila egyrészes ruhát, ami nagyon megtetszett. Előhalásztam még egy hosszú kabátot, egy csizmát és vastag harisnyát. Épp öltözködtem, mikor csörögni kezdett a telefonom. A kezembe vettem, megnéztem a kijelzőt, majd elmosolyodtam.
- Szia! – szóltam bele.
- Szia. Hogy vagy? Hogy aludtál? – kérdezte Edward a vonal másik végéről.
- Jól vagyok, köszönöm. Hmm, nem is tudom. Reggelig minden rendben volt, de utána egyedül éreztem magamat – siránkoztam nevetve.
- Tudod jól, hogy szívesebben maradnék otthon, mint hogy iskolába jöjjek – válaszolta.
- Tudom – feleltem, majd kicsúszott a kezemből a telefon, hisz egyszerre próbáltam felhúzni a harisnyát a lábamra és beszélni Edwarddal.
Felnevettem, majd felvettem még a ruhát, és csak ezután vettem fel a telefont a földről.
- Itt vagyok – szóltam bele.
- Mi történt? –aggodalmaskodott Edward a túl végről, aztán meghallottam Alice kuncogását.
Gondolom ő már előre látta az incidenst.
- Semmi. Tudod, én nem tudok egyszerre telefonálni és öltözni is – feleltem kinyújtva a nyelvemet, mintha bárki is láthatná.
- Hallottam, elmész Esmével.
- Igen. Muszáj most már egy kicsit kimozdulnom.
- Jól teszed. Vigyázz magadra! Majd később találkozunk!
- Rendben. Szeretlek.
- Én is – válaszolta és letette.
Bementem a fürdőbe, kifésültem, majd feltűztem a hajamat. Visszamentem a szobába, és felraktam az Edwardtól kapott nyakláncot.
- Sissy! – hallottam meg Esme hangját.
- Megyek! - kiáltottam.
Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre, majd elindultam lefele. Esmével összemosolyogtunk, majd együtt sétáltunk le a garázsba. Beültünk a Mercédeszbe és elindultunk. Míg utaztunk, a kocsiban halkan szólt a rádió. Talán egy fél órát utaztunk, mire elértünk Port Angeles határát. Végül beálltunk egy nagy bevásárló központ elé. Kiszálltunk, és bevásárló kocsiért mentünk.
- Sissy, kérlek, hozzál még egyet.
Kérdőn néztem Esmére.
- Ha bementünk, majd elmondom – felelte kedvesen.
Bólintottam, kihúztam egy másik kosarat, majd elindultunk vásárolni.
- Tudod Sissy, mikor még ember voltam, volt egy gyermekem, aki nem sokáig élt. Bánatomban öngyilkosságot követtem el, ami nem sikerült. Carlisle még a halálom előtt talált rám és változtatott át. Imádom a gyerekeket, de saját gyermekem ugye nem lehet, ezért van az, hogy saját gyerekeimnek tekintelek titeket, és az is, hogy havonta egyszer eljövök vásárolni egy árvaház számára.
- Értem.
- S gondoltam, megkérdezem, hogy nincs-e kedved kicsit megmozdulni.
- Hát, itt vagyok – mondtam, majd neki indultunk vásárolni.
Esme rám bízta az otthonra való vásárlást, míg ő az árvaháznak vásárolt.
- Ha valamit meglátsz, ami neked megtetszett akkor nyugodtan vedd meg – mondta még mielőtt külön váltunk volna.
Rámosolyogtam, majd én is elindultam az egyik irányba. Először friss gyümölcsöket vettem, majd átmentem az édesség osztályra. Ott is begyűjtöttem néhány finomságot. Tovább sétáltam. Számomra érdekes osztályhoz érkeztem. Könyvek és újságok. Elmosolyodtam, majd besétáltam. Kedvenc íróim újabb könyveket adtak ki mostanság, így két-három landolt a kosárban. Aztán egy-két divatmagazin is követte a könyvek példáját. Továbbá még egy-két ruha és smink is került a kosárba. Végül a kertészeti osztályon találtam magamat. Eszembe jutottak anyáék. Több mint egy hete nem voltam kint a temetőben. Így választottam két csokor virágot, majd elindultam a kasszák felé. Útközben összetalálkoztam Esmével, aki az én kosaramba átrakott néhány friss húst, majd együtt álltunk be egy kasszához. Gyorsan kifizettük mindkét kosárban lévő dolgokat, majd kisétáltunk a kocsihoz.
- Esme?
- Igen?
- Ha megkérlek, akkor kiviszel a temetőbe? – kérdeztem.
- Persze. Neked az úgy jó, hogy előtte meglátogatjuk az árvaházat és csak utána megyünk?
- Igen.
Bepakoltunk, majd beültünk a kocsiba, és az árvaház felé vettük az irányt, ami Forks és Port Angeles között volt. A ház az erdőszélén állt magányosan. A hátsó udvarban gyerekek rohangásztak kacarászva. Elmosolyodtam, mikor megláttam őket. Segítettem Esmének becipelni a szatyrokat. A gyerekek azonnal körbevettek minket, és ránk mosolyogtak, miután beléptünk a házba. Egy nő sietett elénk.
- Jó napot, Mrs. Cullen! – köszönt kedvesen.
- Önnek is, Mrs. Jackson. Ő itt a fiam párja, Sissy McAlister – mutatott be Esme a nőnek.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen.
- Ezt a gyerekeknek hoztuk! – mondta Esme, egy kicsit megemelve a szatyrokat.
- Oh, köszönjük szépen. Kérem, nyugodtan vigyék be a konyhába. A konyhások majd elpakolják.
- Rendben.
Esme ismerte a járást, így ő ment elől, én pedig követtem. Lepakoltunk, majd átsétáltunk egy nagyszobába, ahol a gyerekek már körbe ültek egy széket és ránk vártak. Esme a székhez sétált, leült, aztán egy kislány ült az ölébe. Esme elmosolyodott, kezébe vett egy könyvet, és olvasni kezdett.
- Hol volt, hol nem volt….
Egy kislány húzta meg a ruhám szélét. Mutogatta, hogy üljek le én is. Mosolyogva leültem, mire a kislány a fejét az ölembe hajtotta, és úgy hallgatta a mesét.
Mire Esme a mese végére ért, addigra a gyerekek fele már aludt. Nagyon édesek voltak. Nők léptek be a szobába és egyesével felvitték a gyerekeket. A kislány az ölemben is elaludt, így a kezembe vettem, és én is felvittem a kis szobájába, ahol még rajta kívül még három kislány aludt. Leraktam egy ágyra, betakartam, majd kisétáltam a szobából. Lent az ajtónál már Esme várakozott rám. Elköszöntünk Mrs. Jacksontól, majd tovább mentünk.
- Nagyon jól éreztem magamat – szólaltam meg a kocsiban.
Esme rám mosolygott, majd finoman megszorította a kezemet.
- Ennek örülök.
A következő megálló a temető volt. Kivettük a kocsiból a virágokat, majd a sírhoz sétáltunk. Leraktam a virágokat, majd a sírfeliratra néztem.
- Most, egy kicsit magadra hagylak – mondta Esme, és visszasétált a kocsihoz.
Hálásan néztem Esme után, majd visszanéztem a sírra.
- Szia, Anya és Apa. Ne haragudjatok, hogy idáig nem látogattalak meg titeket. Most már jobban vagyok, köszönhetően az új családomnak. Edward el sem enged a közeléből még egy percre sem. Nagyon szeretem Edwardot. Örülök, hogy ő mellettem van, a családjával együtt. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélkülük.
Hideg szél süvített végig a temetőn. Összehúztam a kabátot magamon.
- Most megyek, apa és anya. Ígérem, többször jövök majd, ki hozzátok. Szeretlek titeket! Nagyon hiányoztok! – mondtam, majd megfordultam, és visszasétáltam a kocsihoz.
Esmével beültünk, majd hazafelé indultunk. Valami eszembe jutott.
- Esme, kérlek, menjünk hozzánk haza – kértem kedvesen.
- Rendben.
Befordultunk az egyik utcán, ami pont a mi utcánkba nyílt. Esme lefékezett a ház előtt.
- Biztosan készen állsz? – kérdezte kicsit aggódva.
Bólintottam.
- Bejössz velem? – kérdeztem.
- Természetesen.
Kiszálltunk a kocsiból, majd a bejárathoz sétáltunk. Kivettem a kulcsot a cserép alól, ahova még anya rejtette vészesetre. Nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a kilincset és kitárult előttem az üres ház. Mindketten beléptünk. A levegő kicsit dohos volt, ezért kinyitottam egy közeli ablakot. Beljebb sétáltunk. Minden ugyan úgy állt, ahogy utoljára hagytunk, mikor elmentünk kirándulni.
- Esme, összeszedek néhány cuccot, amit szeretnék átvinni hozzátok.
- Menjél csak.
- Nyugodtan nézz körbe. Ha megkérlek, akkor meglocsolod a virágokat?
- Persze.
- Köszönöm.
Az egyik tárolóból elővettem két dobozt, majd felsétáltam a szobámba. Néhány dolog már hiányzott a szobámból, amiket a lányok vittek át az új szobámba. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy friss levegő áramolhasson be a szobámba. Neki álltam a kedvenc könyveket, CD-ket, fényképeket bepakolni a dobozba. Előkerültek még ékszerek, sminkek és csecsebecsék, amiket a másik dobozba pakoltam. Néhány ruhát az ágyra készítettem, hogy azokat is elviszem magammal. Lentről Esme dúdolása hallatszódott fel. Elmosolyodtam. Még összeszedtem egy-két dolgot, majd megfordultam, hogy becsukjam az erkélyajtót, de egy alak állt az ajtó előtt. Visszahőköltem. Az arcára pillantottam, majd felismertem. Az a férfi volt, aki azzal a nővel jött, aki néhány hónnap ezelőtt megtámadt. Hátrébb léptem egyet.
- Szervusz, aranyom! – köszönt a férfi.
Megfordultam és kirohantam a szobából, le a lépcsőn. Lent megtorpantam. Két férfi állt, és Esmét fogták le.
- Régen találkoztunk, picinyem – suttogta egy női hang a fülembe.
Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy kiáll mögöttem.
A nő megkerült, és a szemembe nézett.
- Már napok óta a városban vagyunk. Rád várva, de Te sikeresen elbújtál előlünk a vámpír fiúdnál és kedves családjánál.
Esme egy pillanatra kiszabadította a száját, és elkiáltotta magát.
- Fuss, Sissy!
Azonnal megfordultam, és az ajtó felé rohantam, de a vámpírnő elém került, gúnyos vigyorral az arcán.
– Hova, hova, picinyem? – kérdezte, majd megfogta a kezemet és hátra csavarta.
Felsikítottam.
- Kötözzétek meg mindkettőt, aztán induljunk, mielőtt a többiek szagot fognak! – adta ki az utasítást a nő.
Összekötötték a kezemet, bekötötték a szememet, majd mintha valaki a vállára kapott volna, aztán már csak a levegő süvítését éreztem. Sikítani akartam, de még a számat is betömték. Gondolatban Edward nevét kiáltottam, de tudtam, hogy hiába, hisz Edward nem tud olvasni a gondolataimban. Sírva fakadtam. Most mi lesz velünk?
(Edward szemszöge)
A suliból hazaérve a ház üresen állt. A lányok még nem tértek haza a vásárlásból. Örültem neki, hogy Sissy végre kimozdul itthonról. Már nagyon ráfért a friss levegő. Felrohantam Sissy szobájába. Minden katonás rendben állt. A szobámban még szerelmem illata terjengett. A szekrényhez léptem, aminek egyik polcán egy kép volt kettőnkről. Még síeléskor készült a fotó. Fantasztikus nyaralás volt. Elmosolyodtam, ahogy felidéztem az emlékeket. Aztán minden hirtelen történt. Alice húgom felsikított, majd valami összetört lent a nappaliban. Két szempillantás alatt lent voltam. Először az összetört a váza darabokra pillantottam, majd húgomra.
- Mi történt, Alice? – kérdeztem.
- Azonnal hívjátok Carlisle-nak mondjátok meg, hogy azonnal jöjjön haza! – utasította.
- Alice, mi történt? – ragadtam meg a karját.
- Sissyt és Esmét el akarják rabolni!
- Mi? – kérdeztük egyszerre a fiúkkal.
- Útközben, majd elmondom. Carlisle-nak mondjátok meg, hogy Sissyék házához jöjjön!
Jasper rögtön telefonált, majd azonnal indultunk.
- Nomádvámpírok akarják őket – mondta Alice.
Belenéztem húgom gondolataiba. Felmordultam.
- Ezek azok, akik egyszer megpróbálták ölni Sissyt!
Gyorsítottam a tempón, így elsőnek értem a házhoz. Benyitottam.
- Sissy! – kiáltottam el magamat.
Semmi válasz nem jött. Felrohantam Sissy szobájába. Üresen állt az is. Ismerős illatok terjengtek a szobában. Az egyik Sissyé volt, a másik pedig az egyik vámpíré. Felmordultam. Lerohantam a földszintre, ahol a többiek járták körbe a házat. Ekkor lépett be Carlisle az ajtón.
- Mi történt, Edward?
- Elvitték Sissyt és Esmét, azok a vámpírok, akik múltkor megtámadták Sissyt.
- Edward! – hallottam meg Alice hangját a hátam mögül.
Megfordultam. Húgom egy nyakláncot nyújtott át. Rápillantottam. Sissyé volt.
- Nem! – ordítottam mérgesen.
- Nyugodj meg, fiam. Megtaláljuk őket! – mondta Carlisle, de arca aggodalmat tükrözött. – Először is Rosalie és Alice vigyék haza mindkét kocsit, és jöjjenek utánunk. Mi pedig a lányok után eredünk. Alice, Rosalie, siessetek, majd útközben tájékoztatunk titeket, hogy merre járunk – mondta Carlisle, nyugalmat erőltetve a hangjára és arcára.
Mindannyian bólintottunk. A család két részre szakadt. Az illatok a kertben lassan eltűntek.
- Siessünk! – mondtam, és bevettem magamat az erdőbe.
Először is bocsi, hogy ilyen későn hoztam az új fejit, de valahogy minden a fejem tetejére nőtt. Sebaj, most már itt van és remélem tetszeni is fog.
Puxi: Vicky
U.I.: Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Puxim
(Sissy szemszöge)
A temetés óta eltelt egy hét. Az új családom tagjai visszatértek a régi kerékvágásba. Carlisle-nak lejárt az egy hetes szabadsága, így visszament a kórházba dolgozni. A „gyerekek” - azaz a többiek - visszamentek a suliba, így Esmével kettesben maradtunk otthon. Mire én reggelente felébredtem, addigra már a többiek rég elmentek az iskolába. Majdnem minden napom ugyanúgy telt. Ha tehettem, akkor kiültem a teraszra és élveztem az időt. Ha esett, akkor vagy zongoráztam - ami mostanság a kedvenc elfoglaltságom lett, vagy olvastam fent a szobámban.
A lelkem lassan megnyugodott köszönhetően az új családomnak. Edward minden nap ezerrel száguldozott haza, hogy minél előbb mellettem lehessen.
Két héttel a temetés után épp a szobámban voltam és olvastam, mikor valaki kopogtatott a nyitott szobaajtón. Felpillantottam, és elmosolyodtam.
- Elmegyek vásárolni. Van kedved kimozdulni egy kicsit velem? – kérdezte beljebb lépve Esme.
Elgondolkodtam. A temetés óta nem mozdultam ki, még sétálni sem, s már pedig rám férne egy kis séta.
- Igen, lenne – válaszoltam végül.
- Rendben. Akkor mondjuk, 10 perc múlva találkozzunk lent a nappaliban.
Bólintottam, majd Esme távozott a szobámból. Bementem a gardróbba, kiválasztani egy ruhát. Talán öt perc keresgélés után találtam egy sötétlila egyrészes ruhát, ami nagyon megtetszett. Előhalásztam még egy hosszú kabátot, egy csizmát és vastag harisnyát. Épp öltözködtem, mikor csörögni kezdett a telefonom. A kezembe vettem, megnéztem a kijelzőt, majd elmosolyodtam.
- Szia! – szóltam bele.
- Szia. Hogy vagy? Hogy aludtál? – kérdezte Edward a vonal másik végéről.
- Jól vagyok, köszönöm. Hmm, nem is tudom. Reggelig minden rendben volt, de utána egyedül éreztem magamat – siránkoztam nevetve.
- Tudod jól, hogy szívesebben maradnék otthon, mint hogy iskolába jöjjek – válaszolta.
- Tudom – feleltem, majd kicsúszott a kezemből a telefon, hisz egyszerre próbáltam felhúzni a harisnyát a lábamra és beszélni Edwarddal.
Felnevettem, majd felvettem még a ruhát, és csak ezután vettem fel a telefont a földről.
- Itt vagyok – szóltam bele.
- Mi történt? –aggodalmaskodott Edward a túl végről, aztán meghallottam Alice kuncogását.
Gondolom ő már előre látta az incidenst.
- Semmi. Tudod, én nem tudok egyszerre telefonálni és öltözni is – feleltem kinyújtva a nyelvemet, mintha bárki is láthatná.
- Hallottam, elmész Esmével.
- Igen. Muszáj most már egy kicsit kimozdulnom.
- Jól teszed. Vigyázz magadra! Majd később találkozunk!
- Rendben. Szeretlek.
- Én is – válaszolta és letette.
Bementem a fürdőbe, kifésültem, majd feltűztem a hajamat. Visszamentem a szobába, és felraktam az Edwardtól kapott nyakláncot.
- Sissy! – hallottam meg Esme hangját.
- Megyek! - kiáltottam.
Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre, majd elindultam lefele. Esmével összemosolyogtunk, majd együtt sétáltunk le a garázsba. Beültünk a Mercédeszbe és elindultunk. Míg utaztunk, a kocsiban halkan szólt a rádió. Talán egy fél órát utaztunk, mire elértünk Port Angeles határát. Végül beálltunk egy nagy bevásárló központ elé. Kiszálltunk, és bevásárló kocsiért mentünk.
- Sissy, kérlek, hozzál még egyet.
Kérdőn néztem Esmére.
- Ha bementünk, majd elmondom – felelte kedvesen.
Bólintottam, kihúztam egy másik kosarat, majd elindultunk vásárolni.
- Tudod Sissy, mikor még ember voltam, volt egy gyermekem, aki nem sokáig élt. Bánatomban öngyilkosságot követtem el, ami nem sikerült. Carlisle még a halálom előtt talált rám és változtatott át. Imádom a gyerekeket, de saját gyermekem ugye nem lehet, ezért van az, hogy saját gyerekeimnek tekintelek titeket, és az is, hogy havonta egyszer eljövök vásárolni egy árvaház számára.
- Értem.
- S gondoltam, megkérdezem, hogy nincs-e kedved kicsit megmozdulni.
- Hát, itt vagyok – mondtam, majd neki indultunk vásárolni.
Esme rám bízta az otthonra való vásárlást, míg ő az árvaháznak vásárolt.
- Ha valamit meglátsz, ami neked megtetszett akkor nyugodtan vedd meg – mondta még mielőtt külön váltunk volna.
Rámosolyogtam, majd én is elindultam az egyik irányba. Először friss gyümölcsöket vettem, majd átmentem az édesség osztályra. Ott is begyűjtöttem néhány finomságot. Tovább sétáltam. Számomra érdekes osztályhoz érkeztem. Könyvek és újságok. Elmosolyodtam, majd besétáltam. Kedvenc íróim újabb könyveket adtak ki mostanság, így két-három landolt a kosárban. Aztán egy-két divatmagazin is követte a könyvek példáját. Továbbá még egy-két ruha és smink is került a kosárba. Végül a kertészeti osztályon találtam magamat. Eszembe jutottak anyáék. Több mint egy hete nem voltam kint a temetőben. Így választottam két csokor virágot, majd elindultam a kasszák felé. Útközben összetalálkoztam Esmével, aki az én kosaramba átrakott néhány friss húst, majd együtt álltunk be egy kasszához. Gyorsan kifizettük mindkét kosárban lévő dolgokat, majd kisétáltunk a kocsihoz.
- Esme?
- Igen?
- Ha megkérlek, akkor kiviszel a temetőbe? – kérdeztem.
- Persze. Neked az úgy jó, hogy előtte meglátogatjuk az árvaházat és csak utána megyünk?
- Igen.
Bepakoltunk, majd beültünk a kocsiba, és az árvaház felé vettük az irányt, ami Forks és Port Angeles között volt. A ház az erdőszélén állt magányosan. A hátsó udvarban gyerekek rohangásztak kacarászva. Elmosolyodtam, mikor megláttam őket. Segítettem Esmének becipelni a szatyrokat. A gyerekek azonnal körbevettek minket, és ránk mosolyogtak, miután beléptünk a házba. Egy nő sietett elénk.
- Jó napot, Mrs. Cullen! – köszönt kedvesen.
- Önnek is, Mrs. Jackson. Ő itt a fiam párja, Sissy McAlister – mutatott be Esme a nőnek.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen.
- Ezt a gyerekeknek hoztuk! – mondta Esme, egy kicsit megemelve a szatyrokat.
- Oh, köszönjük szépen. Kérem, nyugodtan vigyék be a konyhába. A konyhások majd elpakolják.
- Rendben.
Esme ismerte a járást, így ő ment elől, én pedig követtem. Lepakoltunk, majd átsétáltunk egy nagyszobába, ahol a gyerekek már körbe ültek egy széket és ránk vártak. Esme a székhez sétált, leült, aztán egy kislány ült az ölébe. Esme elmosolyodott, kezébe vett egy könyvet, és olvasni kezdett.
- Hol volt, hol nem volt….
Egy kislány húzta meg a ruhám szélét. Mutogatta, hogy üljek le én is. Mosolyogva leültem, mire a kislány a fejét az ölembe hajtotta, és úgy hallgatta a mesét.
Mire Esme a mese végére ért, addigra a gyerekek fele már aludt. Nagyon édesek voltak. Nők léptek be a szobába és egyesével felvitték a gyerekeket. A kislány az ölemben is elaludt, így a kezembe vettem, és én is felvittem a kis szobájába, ahol még rajta kívül még három kislány aludt. Leraktam egy ágyra, betakartam, majd kisétáltam a szobából. Lent az ajtónál már Esme várakozott rám. Elköszöntünk Mrs. Jacksontól, majd tovább mentünk.
- Nagyon jól éreztem magamat – szólaltam meg a kocsiban.
Esme rám mosolygott, majd finoman megszorította a kezemet.
- Ennek örülök.
A következő megálló a temető volt. Kivettük a kocsiból a virágokat, majd a sírhoz sétáltunk. Leraktam a virágokat, majd a sírfeliratra néztem.
- Most, egy kicsit magadra hagylak – mondta Esme, és visszasétált a kocsihoz.
Hálásan néztem Esme után, majd visszanéztem a sírra.
- Szia, Anya és Apa. Ne haragudjatok, hogy idáig nem látogattalak meg titeket. Most már jobban vagyok, köszönhetően az új családomnak. Edward el sem enged a közeléből még egy percre sem. Nagyon szeretem Edwardot. Örülök, hogy ő mellettem van, a családjával együtt. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélkülük.
Hideg szél süvített végig a temetőn. Összehúztam a kabátot magamon.
- Most megyek, apa és anya. Ígérem, többször jövök majd, ki hozzátok. Szeretlek titeket! Nagyon hiányoztok! – mondtam, majd megfordultam, és visszasétáltam a kocsihoz.
Esmével beültünk, majd hazafelé indultunk. Valami eszembe jutott.
- Esme, kérlek, menjünk hozzánk haza – kértem kedvesen.
- Rendben.
Befordultunk az egyik utcán, ami pont a mi utcánkba nyílt. Esme lefékezett a ház előtt.
- Biztosan készen állsz? – kérdezte kicsit aggódva.
Bólintottam.
- Bejössz velem? – kérdeztem.
- Természetesen.
Kiszálltunk a kocsiból, majd a bejárathoz sétáltunk. Kivettem a kulcsot a cserép alól, ahova még anya rejtette vészesetre. Nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a kilincset és kitárult előttem az üres ház. Mindketten beléptünk. A levegő kicsit dohos volt, ezért kinyitottam egy közeli ablakot. Beljebb sétáltunk. Minden ugyan úgy állt, ahogy utoljára hagytunk, mikor elmentünk kirándulni.
- Esme, összeszedek néhány cuccot, amit szeretnék átvinni hozzátok.
- Menjél csak.
- Nyugodtan nézz körbe. Ha megkérlek, akkor meglocsolod a virágokat?
- Persze.
- Köszönöm.
Az egyik tárolóból elővettem két dobozt, majd felsétáltam a szobámba. Néhány dolog már hiányzott a szobámból, amiket a lányok vittek át az új szobámba. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy friss levegő áramolhasson be a szobámba. Neki álltam a kedvenc könyveket, CD-ket, fényképeket bepakolni a dobozba. Előkerültek még ékszerek, sminkek és csecsebecsék, amiket a másik dobozba pakoltam. Néhány ruhát az ágyra készítettem, hogy azokat is elviszem magammal. Lentről Esme dúdolása hallatszódott fel. Elmosolyodtam. Még összeszedtem egy-két dolgot, majd megfordultam, hogy becsukjam az erkélyajtót, de egy alak állt az ajtó előtt. Visszahőköltem. Az arcára pillantottam, majd felismertem. Az a férfi volt, aki azzal a nővel jött, aki néhány hónnap ezelőtt megtámadt. Hátrébb léptem egyet.
- Szervusz, aranyom! – köszönt a férfi.
Megfordultam és kirohantam a szobából, le a lépcsőn. Lent megtorpantam. Két férfi állt, és Esmét fogták le.
- Régen találkoztunk, picinyem – suttogta egy női hang a fülembe.
Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy kiáll mögöttem.
A nő megkerült, és a szemembe nézett.
- Már napok óta a városban vagyunk. Rád várva, de Te sikeresen elbújtál előlünk a vámpír fiúdnál és kedves családjánál.
Esme egy pillanatra kiszabadította a száját, és elkiáltotta magát.
- Fuss, Sissy!
Azonnal megfordultam, és az ajtó felé rohantam, de a vámpírnő elém került, gúnyos vigyorral az arcán.
– Hova, hova, picinyem? – kérdezte, majd megfogta a kezemet és hátra csavarta.
Felsikítottam.
- Kötözzétek meg mindkettőt, aztán induljunk, mielőtt a többiek szagot fognak! – adta ki az utasítást a nő.
Összekötötték a kezemet, bekötötték a szememet, majd mintha valaki a vállára kapott volna, aztán már csak a levegő süvítését éreztem. Sikítani akartam, de még a számat is betömték. Gondolatban Edward nevét kiáltottam, de tudtam, hogy hiába, hisz Edward nem tud olvasni a gondolataimban. Sírva fakadtam. Most mi lesz velünk?
(Edward szemszöge)
A suliból hazaérve a ház üresen állt. A lányok még nem tértek haza a vásárlásból. Örültem neki, hogy Sissy végre kimozdul itthonról. Már nagyon ráfért a friss levegő. Felrohantam Sissy szobájába. Minden katonás rendben állt. A szobámban még szerelmem illata terjengett. A szekrényhez léptem, aminek egyik polcán egy kép volt kettőnkről. Még síeléskor készült a fotó. Fantasztikus nyaralás volt. Elmosolyodtam, ahogy felidéztem az emlékeket. Aztán minden hirtelen történt. Alice húgom felsikított, majd valami összetört lent a nappaliban. Két szempillantás alatt lent voltam. Először az összetört a váza darabokra pillantottam, majd húgomra.
- Mi történt, Alice? – kérdeztem.
- Azonnal hívjátok Carlisle-nak mondjátok meg, hogy azonnal jöjjön haza! – utasította.
- Alice, mi történt? – ragadtam meg a karját.
- Sissyt és Esmét el akarják rabolni!
- Mi? – kérdeztük egyszerre a fiúkkal.
- Útközben, majd elmondom. Carlisle-nak mondjátok meg, hogy Sissyék házához jöjjön!
Jasper rögtön telefonált, majd azonnal indultunk.
- Nomádvámpírok akarják őket – mondta Alice.
Belenéztem húgom gondolataiba. Felmordultam.
- Ezek azok, akik egyszer megpróbálták ölni Sissyt!
Gyorsítottam a tempón, így elsőnek értem a házhoz. Benyitottam.
- Sissy! – kiáltottam el magamat.
Semmi válasz nem jött. Felrohantam Sissy szobájába. Üresen állt az is. Ismerős illatok terjengtek a szobában. Az egyik Sissyé volt, a másik pedig az egyik vámpíré. Felmordultam. Lerohantam a földszintre, ahol a többiek járták körbe a házat. Ekkor lépett be Carlisle az ajtón.
- Mi történt, Edward?
- Elvitték Sissyt és Esmét, azok a vámpírok, akik múltkor megtámadták Sissyt.
- Edward! – hallottam meg Alice hangját a hátam mögül.
Megfordultam. Húgom egy nyakláncot nyújtott át. Rápillantottam. Sissyé volt.
- Nem! – ordítottam mérgesen.
- Nyugodj meg, fiam. Megtaláljuk őket! – mondta Carlisle, de arca aggodalmat tükrözött. – Először is Rosalie és Alice vigyék haza mindkét kocsit, és jöjjenek utánunk. Mi pedig a lányok után eredünk. Alice, Rosalie, siessetek, majd útközben tájékoztatunk titeket, hogy merre járunk – mondta Carlisle, nyugalmat erőltetve a hangjára és arcára.
Mindannyian bólintottunk. A család két részre szakadt. Az illatok a kertben lassan eltűntek.
- Siessünk! – mondtam, és bevettem magamat az erdőbe.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)