Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet. Örülök, hogy egyre többen vagytok. De ha ennyien vagytok, mért nem írtok kritit?? Olyan jól esne,legyen akár jó vagy rossz kritikáról.
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Szemeim a plafont fixírozták. Láttam mindent, de tényleg. Láttam a pókot a sarokban, a porcicát, még a porszemeket is a levegőben. Hallottam, hogy többen levegőt vesznek a helységben. A saját szobámban az ágyamon feküdtem. Lassan felültem és szemben találtam magamat a családommal. Arcuk felderült, mikor én is mosolyra húztam a számat.
- Sziasztok – mondtam, de a szám elé kaptam a kezemet, mikor meghallottam a csilingelő hangomat.
Alice elkuncogta magát. Kérdőn néztem Edwardra, Ő pedig ámulva nézett vissza rám, majd szép lassan elindult felém, mintha bántani akarnám.
- Mi a baj? Mért félsz tőlem? – kérdeztem az új hangomon.
Edward megrázta a fejét, majd leült az ágyra és szembe fordult velem.
- Sissy, emlékszel, hogy mi történt? – kérdezte.
Hangja, mint egy lágy dallam, olyan volt. Illata friss a fenyőfához hasonlított.
- Sissy! – ragadott ki a gondolataimból Edward hangja.
Ránéztem.
- Igen, emlékszem. Emlékszem a négy vámpírra, arra, hogy megérkeztetek, a mély sebre – mondtam a hasamhoz kapva. – Aztán arra, hogy megtetted – feleltem és Edwardra felpillantottam, aki lehorgasztott fejjel bámulta a földet.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Én nem akartam ezt – suttogta.
- Ezt most nem értem – válaszoltam értetlenül nézve rá.
- Nem akartam, hogy olyan legyél, mint én. Nem akartam, hogy ilyen életet kapjál vagy akár éljél. Ilyen szörnyként.
„- Nem akarta?” – gondoltam.
Fájt ezt hallanom Edwardtól. Lassan felálltam az ágyról.
- Akkor mért nem hagytad, hogy meghaljak vagy egyáltalán mért tetted meg? – emeltem fel a hangomat és lassan az ablak felé hátráltam.
Edward is felállt és rám emelte szomorú szemeit. Elindult felém, kezét felém nyújtva.
- Ne érj hozzám! – kiáltottam rá, aztán érzékeltem, hogy valami körbe ölel. Edward kezére pillantottam, ami megállt a levegőben, mintha valami akadályozná.
Jobban Edward kezére fókuszáltam és akkor megcsillant a napfényben egy védőburok.
Mindenki meglepődött, ezt pedig én kihasználtam. Eszembe jutott, hogy Edward hogyan közlekedett nálam, majd megfordultam és kiugrottam az ablakon. Hallottam még, hogy mindannyian utánam kiáltanak. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam és futottam. Talán öt perc futás után álltam meg az erdőben. Nem tudtam, hogy merre vagyok csak azt, hogy egyedül voltam. Felnéztem a fákra. Újabb emlékek rémlettek fel. Emlékeztem, hogy Edward hogyan ugrott fel a fára. Összpontosítottam, majd felugrottam a legtetejére. Körbenéztem. Mindenhol csak fa volt, sehol egy ház és ez így volt jó. Még csak most vettem észre, hogy lassan lemenőben van a nap. Lenéztem a kezemre és láttam, hogy csillog. Erről újabb emlékek jutottak az eszembe, arról a napról, mikor együtt néztük a naplementét Edwarddal Ausztriában. Kicsit elszomorodtam. Nagyon fájt, amit Edward mondott nekem. Ha nem akarta megtenni, akkor mért tette meg?
Átöleltem a térdemet és elmerültem a gondolataimban. Lassan az összes csillag előbukkant az égen és a hold is fényesen világított, de így is mindent élesen láttam, gondolom ez is valami vámpírképesség. A délutánra visszagondolva elcsodálkoztam, hogy hogyan sikerült védőburkot felvonni magam köré. Aztán a gondolatolvasás is eszembe ötlött, amikor tudtam Edwarddal kommunikálni a gondolatainkon keresztül, s ez a dolog is elég furcsa volt. Még hozzá kell szoknom ezekhez.
A sötétben lassan magányosnak és szomorúnak éreztem magamat. Gondolom a családom már a keresésemre indult és biztosan aggódnak is miattam. Őket sajnáltam a legjobban, biztos halálra aggódják magukat. Felsóhajtottam, majd koncentrálni kezdtem. Éreztem újból, hogy valami elkezd távolodni tőlem.
„- Alice, hallasz?”- üzentem gondolatban.
(Alice szemszöge)
Az egész család Sissyt kereste az erdőben. Mindannyian aggódtunk érte, s az illata egy idő után el is tűnt szerencsétlenségünkre. Végül Jasperrel hazamentünk, hátha hazaért, vagy ha hazajön, legyen otthon valaki. Leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Vajon hol lehet most Sissy? – sóhajtottam fel.
Jasper nem válaszolt csak finoman átölelt. Látomásom sem volt barátnőmről, hogy merre járhat. Lehunytam a szememet egy pillanatra.
„- Alice, hallasz?” – hallottam meg Sissy hangját a fejemben.
Azonnal kipattantak a szemeim.
- Sissy kapcsolatba lépett velem. Hívd a többieket haza! – mondtam Jaspernek és koncentrálni kezdtem.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?”- kérdeztem.
(Sissy szemszöge)
Egy ideig nem jött semmi válasz, már kezdtem aggódni, hogy tényleg egyedül maradtam, de Alice válaszolt.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?” – kérdezte aggódva.
„- Hát, azt én sem tudom, de nincs semmi bajom.”
„- Az egész család téged keres, szólunk nekik….”
„- Ne! Kérlek! Azt szeretném, ha csak te jönnél egyedül.”
„- Rendben. S hol vagy most?”
„- Egy fa tetején ülök, és az eget kémlelem.”
„- Figyelj, hazahívok mindenkit, aztán érted megyek, és szépen hazajövünk.”
„- Nem szeretnék hazamenni.”
„- Rendben, akkor keresek valami szállást neked és viszek néhány váltás ruhát is.”
„- Köszönöm. Ha készen vagy, csak üzenj gondolatban, s míg jössz addig is tartjuk a kapcsolatot. Esmééknek, kérlek, mondd meg, hogy jól vagyok. „
„- Megmondom nekik.”
„- Rendben, köszönöm, akkor várlak.”
Visszahajtottam a fejemet a térdemre és várta, hogy Alice üzenjen, hogy elindult. A közelben egy bagoly huhogott és lent a fűben tücskök ciripeltek. Minden nyugodt és békés volt, s ez valahogy megnyugtatott. Még egy ideig csendben ültem, majd meghallottam Alice hangját.
„- Sissy, most indultam el.”
„- Rendben.”
Felpillantottam az égre.
„- Alice, körülbelül a Nagy Göncöl alatt ülök.”
„- Így már könnyebb lesz téged megtalálni.” – válaszolta és mintha mosolygott volna rajta.
Újabb csend állt be, míg meg nem hallottam, hogy valaki közeledik. Felálltam és lenéztem, aztán minden ösztönösen jött. Leugrottam a fáról és lábra érkeztem, puhán landolva a földön. Hallottam, hogy Alice szemből jön. Lassan már az alakját is láttam, aztán ledobta a táskát, amit cipelt és átölelt.
- Jajj, Sissy, nagyon aggódtam miattad! – mondta.
- Ne haragudjatok rám – mondtam bűnbánóan.
- Semmi baj, csak a szívbajt hoztad ránk! – mondta viccelődve, ami nekem nagyon jól esett. – Na, lefoglaltattam egy faházat itt a hegyekben. Gondolom, egy ideig nem akarsz hazajönni, amiatt a dolog miatt.
Bólintottam szomorúan.
- Hoztam neked néhány váltás ruhát és egyéb dolgokat, amikre szükséged lehet.
- Köszönöm.
- Na, gyere, menjünk! – mondta Alice és egy irányba kezdett el futni.
Könnyen felvettem az iramot vele. Nem sokat futottunk, mire elértünk egy sötét faházat. Felsétáltunk a tornácra, majd Alice kinyitotta az ajtót és belépett. Én még kint maradtam kicsit körbenézni. A ház egy hegyoldalba épült, emiatt pedig be lehetett látni az egész vidéket és a völgyet. A ház mellett több tucat összevágott fa állt arra, hogy elégessék őket. Csend és béke honolt mindenhol. Mélyet szippantottam a levegőből.
- Sissy! – kiáltott ki Alice bentről.
- Megyek! – kiáltottam vissza.
Megfordultam és besétáltam a már fénypompában tündöklő házba. Egy tágas nappaliba léptem, aminek két fala üveg volt és a völgyre nézett. Kényelmes puffok és foteleket várták a vendégeket. Középen a falba egy kandalló volt beépítve, ami még hangulatosabbá tette a helységet. A nappaliból nyílt egy kis konyha, ami teljesen fel volt szerelve. Egy kis asztal állt két székkel a helység közepén. Felsétáltam az emeletre, ahol két hálószoba volt. Besétáltam az egyik be, ahol épp Alice pakolta ki a cuccaimat. Tiszta ruhákat, könyveket, tisztálkodó szereket és CD-ket hozott.
- Holnap, majd több cuccot hozok el neked.
- Köszönöm. Alice, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mesélsz nekem a vámpírságról?
Barátnőm lehuppant az ágyra és elhelyezkedett.
- Igen, de mielőtt elkezdeném, megkérdezem, hogy nem vagy éhes? Nem kapar a torkod?
- Nem, miért?
- Általában az újszülött vámpíroknál, mint amilyen most te is vagy, az első dolog, amit éreznek, hogy szomjasak, de mint látom, ez rád nem vonatkozik. Sebaj, azért jó lenne, ha holnap elmennél vadászni. Úgy látom, holnap a fiúk is jönnek meglátogatni.
- Edward, ugye…
Barátnőm hitetlenkedve nézett rám, majd kirobbant belőle a nevetés.
- Most mi az?- kérdeztem.
- Tényleg nem tudod?
- Nem.
- Nos, hát az igazság az, hogy Edward, azóta szobádban van, mióta elszöktél otthonról.
- Mit keres ott?
- Hát, úgy néz ki, hogy bezártad oda őt, ugyanis nem tudja elhagyni a szobádat.
Teljesen elképedtem, majd hangos nevetésben törtem ki. Mikor kicsit megnyugodtam, megszólaltam.
- Nem tudom elhinni.
- Hát, mi se hittük el, míg Edward megpróbált kijönni és nem sikerült neki. Hány képességed van?
- Képesség?
- Igen, mint nekem a jövőbe látás vagy Jaspernek az érzelmek manipulálása.
- Értem már. Hát, tudok veletek kommunikálni a gondolataimon keresztül.
- Tudsz védőpajzsot felvonni – szúrta közbe Alice.
- Igen, és úgy látszik, hogy valakit be is tudok zárni – mondtam. – Most már tényleg mesélhetnél a vámpírságról!
- Jól van, rendben.
Leültem vele szemben és mesélni kezdett. Beszélt a vadászatokról, a képességekről, az éhségről, a csillogásról, a gyorsaságról, a jobb érzékszervekről és minden másról, amiről tudnom kellett volna. Mire Alice mindent elmondott, már lassan pirkadt.
- S még valami, mielőtt elmegyek – mondta, megfogta a kezemet és behúzott a fürdőbe, majd a tükörrel szemben megállított.
Kis híján felsikítottam, majd elcsodálkoztam. Az előbbi a szemem miatt, az utóbbi pedig, azért mert a tükörből egy csinos, vékony lány nézett vissza rám.
- Hűha! – szólaltam meg és körbe fordultam.
- Ugye?
- A szemeim, mikor lesznek olyanok, mint a tiétek?
- Néhány hónapon belül.
- Értem.
- Lassan megyek. Küldjek át valakit? – kérdezte már lefele sétálva a lépcsőn.
- Nem, köszönöm. Szeretnék egy kicsit egyedül maradni.
- Rendben, azért itt hagyok egy telefont, ha netán kellene valami. Hívj bármelyikünket vagy üzenj gondolatban – mondta mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Köszönök szépen mindent.
- Nincs mit. Szia! – köszönt el és futásnak eredt.
Becsuktam az ajtót és felsétáltam a szobába. Elővettem egy tréningruhát és elmentem fürdeni. Jól esett egy kicsit felfrissülni a szabadban töltött idő után. Hajat mostam, majd sokáig álltam a folyó víz alatt. Talán fél óra múlva másztam ki a zuhanyzóból és öltöztem fel. Lesétáltam a nappaliba és begyújtottam a kandallóba. Pillanatok alatt kellemes meleg áradt szét a helységben. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem a tájra, ami gyönyörű szép volt a reggeli fényben. Lepillantottam a kezemre, ami csillogott a napfényben. Még percekig álltam az ablak előtt és figyeltem magamat, majd felmentem az emeletre és körbe néztem, hogy mit hozott még Alice. Ismerős CD-k és új könyvek kerültek még elő. Egy névtelen CD került a kezembe. Semmi nem volt ráírva. Visszamentem a nappaliba és betettem a DVD lejátszóba. Halk zongora zene csendült fel a hangszórókból. Elmosolyodtam, majd a kezembe vettem egy könyvet, ami lehoztam magammal. Szép lassan, nem rohanva elkezdtem olvasni. Talán a tizenötödik oldalon járhattam, amikor ismerős akkordok csendültek fel. Letettem a könyvet és a zenére figyeltem. Egyre ismerősebb lett. Aztán rájöttem. Az összes számot Edward írta és ő is játszotta. Elszomorodtam. Eszembe jutottak a pillanatok, mikor közösen zongoráztunk, vagy éppen megtanított zongorázni. Nagyot sóhajtottam, majd magamhoz öleltem egy párnát. A lobogó tüzet néztem és a gondolataimban több tucat emlék futott végig. Boldog percek, pillanatok voltak ezek.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki közeledik. Nem is valaki, hanem valakik. Letettem a párnát és az ablakhoz léptem. Szemeimmel az erdőt fürkésztem. Ismerős alakok tűntek fel. Elmosolyodtam. Az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam és kisétáltam a tornácra. Pillanatokkal később előbukkantak a többiek a fák közül. Esme futott legelöl, így ő volt az első, aki átölelt.
- Sissy, kincsem.
- Szervusz, Esme! – öleltem vissza.
- Jól vagy? Úgy aggódtam miattad!
- Ne haragudjatok rám! Nem akartalak megijeszteni titeket.
- Tudom, de legközelebb, kérlek, ne csinálj ilyet! – dorgált meg finoman, majd újból megölelt.
- Gyertek beljebb, ne itt álljunk kint! – mondtam a többiekhez fordulva.
Mindannyian besétáltunk a nappaliba és leültünk.
- Milyen hangulatos és otthonos ez a kis ház – mondta Esme körbepillantva.
- Köszönöm.
- Hogy vagy? Hogy viseled a vámpírságot? – kérdezte Carlisle.
- Jól, köszönöm. Semmi gondom, problémám nincsen. Még kicsit furcsa ez a dolog, de lassan megszokom.
- Hallottam, hogy nem vagy szomjas.
- Igen. Nem kapar a torkom, de Alice mondta, hogy ma el kéne mennem, vadászni. Hogyan működik a vadászat?
- Ösztönösen jön.
- Nem lehetne minél előbb túl lenni rajta? – kérdeztem.
- Ha szeretnéd, akár most is mehetünk.
- Rendben, menjünk.
- Mi addig itt maradunk – mondta Alice Rosaliere nézve.
- Igen! – bólogatott a szőke lány.
„- Valamiben sántikálnak.”
Megvontam a vállamat.
- Esme, te jössz?
- Igen.
Mind az öten kiléptünk a házból és az erdő felé vettük az irányt. Talán néhány perc múlva megálltunk egy tisztáson.
- Jól van, kezdjük – mondta Carlisle mellém lépve.
Bólintottam.
- Nem kell izgulnod. Hallgass csak az ösztöneidre. Csukd be a szemed és figyelj!
Úgy tettem, ahogy Carlisle mondta. Lecsuktam szemem és az erdőre koncentráltam. Hallottam a közelben csordogálni egy patakot, egy kocsi ment a főúton, majd egy szarvas csordára lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim, majd futásnak eredtem a csorda felé. Mire a többiek beértek, már két szarvassal végeztem. A harmadiknak csak a vére felét szívtam ki. Nem emlékeztem mindenre, hisz minden ösztönösen jött, ahogy Carlisle mondta. Felálltam, majd megtöröltem a számat.
- Ügyes voltál – lépett közelebb Carlisle.
- Köszönöm. Ha nem baj, szeretnék visszamenni a faházba.
- Persze, menjünk! – lépett Esme mellém, kezét a vállamra téve.
Mindannyian hazamentünk. Cullenék még egy ideig itt maradtak, majd hazamentek. Sóhajtva sétáltam fel a szobába. A csajok újabb ruhákat és más dolgokat. Mindent kiterítettek az ágyra. Egyesével elpakoltam mindent, míg végül csak két levél maradt. Mindkettő meg volt számozva. Felvettem őket, majd lesétáltam a nappaliba. Fadarabokat dobtam a tűzre, majd visszakapcsoltam a DVD lejátszót. A zongora akkordjai betöltötték a szoba csendjét. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, majd kinyitottam az első számú levelet. Elkerekedtek a szemeim, mikor megláttam az írást.
„- Kedves Sissy!
Nem tudom, hogy hol kezdhetném annyi rossz dolgot műveltem. Talán először is szeretnék bocsánatot kérni. Rosszul fogalmaztam, mikor elváltunk. Tényleg sajnálom, hogy így történt minden, de a lelkem egy része örül, hogy megtettem, hisz élsz és ez számomra mindennél fontosabb. Mikor elszöktél, megpróbáltam utánad menni, de ez valahogy nem sikerült. Gondolom, ez is egyike a sok képességednek. Itt ülök a szobádban, ahol minden rád emlékeztet. Aggódok vajon, hogy jól vagy-e, nem-e esett bajod? Mikor Alice elárulta, hogy jól vagy és nincs semmi bajod, kicsit megnyugodtam, de akkor lennék igazán boldog, ha itt lennél mellettem. Hiányzol, Sissy! A nevetésed, az illatod, mely betölti az egész házat és az ölelésed. Az egész lényed! Szeretlek. Edward.”
A szemeim szúrtak, de könnyeim nem folytak. A zene a háttérben még mindig halkan szólt. A másik levélért nyúltam. Kibontottam.
„- Kedves Sissy!
Eltelt egy nap és egy hosszú éjszaka nélküled. Egyre nyomasztóbb, hogy nem vagy itt. Az illatod lassan eltűnik a szobából, már csak a fényképek és az emlékek maradnak rólad. Ha tehetném, és nem lennék bezárva, már régen utánad eredtem volna és személyesen kértem volna bocsánatot tőled. Nem tudod elhinni, hogy mennyire irigylem a többieket, azért hogy láthatnak téged.
Ha lecsukom a szemem, az arcod tűnik fel. Rám mosolyogsz. Ha kinyitom, akkor ugyan ott találom magamat, és te nem vagy sehol. Szeretlek. Edward.”
Letettem a leveleket és ordítani tudtam volna fájdalmamban. Belefúrtam a fejemet a párnába.
„- Igaz, hogy Edward megbántott, de már nem maradt senkim rajta és a családján kívül. Nem tudom elfelejteni a sok emléket, hisz mindennel és mindenkinél jobban szeretem. S ha tényleg szeretem, akkor meg tudok neki bocsájtani.”
Felkaptam a fejemet és elmosolyodtam. Felkaptam a telefont és tárcsáztam Alicet.
- Szia, Alice! Szükségem lenne a segítségedre – mondtam.
