25. fejezet A meglepetés és a költözés

MEGLEPETÉS!!!!!!!!
Úgy gondoltam, hogy megleplek titeket, ha már ennyien olvassátok az oldalt, megtisztelve engem, én úgy döntöttem, hogy felteszem a frisst előbb.
A másik jó hírem, hogy úgy néz ki az elkövetkezendő fejezetekhez fogok csatolni képeket és néha-néha zenéket, hogy még jobban átélhessék a történetet.
Na jól van, elég a beszédből. Ím, a 25. fejezet. =)
Puxim: Vicky

U.i.: Meglepetésként, ti is dobhattok néhány komit. Pusszancs

A gyűrű



A ház




(Sissy szemszöge)

Miután Carlisle bejelentette a költözést, mindannyian szétszóródtunk a házban, neki állva a pakolásnak. Edward elmondta, hogy csak olyan dolgokat pakoljak össze, amik nagyon szükségesek a számomra, ugyanis a bútorokat és egyéb felesleges dolgokat nem visszük, mert egyszer még visszatérünk ide.
Azt hinné az ember, ó, hát akkor nincs olyan sok cucc! Pedig volt. Mindent külön válogattunk, főleg a törékeny dolgokat. A sok fényképeket anyuékról egy nagy dobozba pakoltam és ráírtam a dobozra, hogy törékeny. Időközben, míg mi pakolásztunk csörgött a telefonom. Felvettem. Egy érdeklődő volt, aki a ház után kíváncsiskodott. Mivel félig már készen voltam a pakolással, így az egyik nap kiugrottam a házunkhoz. Egy fiatal házas pár várt rám.
- Jó napot! – köszöntem, mikor kiszálltam a kocsiból.
- Önnek is!
Mindketten bemutatkoztak, majd beljebb fáradtunk a házba. Mindent megmutattam nekik, amikre kíváncsiak voltak. Első látásra beleszerettek a házba. Mondták is, hogy a feleség most várandós, a harmadik hónapban jár és számukra tökéletes ez a hely. Megegyeztünk egy árban, majd felírtam egy papírra a bankszámla számomat, ahova a pénzt tudják utalni. Boldog voltam, hogy másoknak örömet tudtam okozni, egy házzal.
Hazaérve egy dobozokkal teli nappali fogadott. Kikerülve őket a lépcsőhöz sétáltam, onnan meg fel az emeletre.
A fenti folyósok is tele voltak dobozzak, rajtuk a nevekkel, hogy kié melyik. Beléptem a közös szobánkba, ahol már csak a kanapé volt meg sok-sok doboz.
Leültem a kanapéra és körbenéztem. Pillanatokkal később Edward ugrott be az ablakon és hozzám sétált.
- Szia! – köszönt és megcsókolt. – Sikerült valamire jutni?
- Igen, nagyon megtetszett a párnak a ház. Szerintem meg is veszik. Képzeld, mesélték, hogy a nő három hónapos terhes. Hát, nem nagyszerű?
- De, igen – mondta.
- Mi lesz ezzel a sok dobozzal? – kérdeztem.
- Holnap reggel jönnek a szállítók is viszik el.
- Mi mikor indulunk?
- Hát, amikor mindenki elkészült, de főleg, akkor, ha te készen állsz rá.
- Rendben. Holnap mielőtt elmennék, még kimegyek anyáékhoz.
Edward bólintott, majd magához ölelt és így töltöttük az estét.
Másnap reggel tényleg megérkeztek a szállítók. Mi addigra minden fontos dolgot összepakoltunk, amikre pedig nem volt szükségünk azt a nagy garázsban hagytuk. Mikor minden fontos dolog útnak indult az új házunk felé, úgy döntöttem, hogy elmegyek elbúcsúzni anyáékhoz.
Friss virágokat vettem útközben, majd a sírra helyeztem őket, mikor odaértem.
- Búcsúzni jöttem. Edward és családja úgy döntött, hogy elköltöznek és én velük tartok. Boldog leszek, ahogy megígértem és egy új életet kezdek, egy új helyen és egy új családban – mondtam elérzékenyülve. – Szeretlek titeket. Hiányoztok! Ígérem, mindig meglátogatlak titeket!
Megfordultam és elindultam a kocsihoz. Amikor beültem a kocsiba, eszembe jutott valami. Beindítottam a kocsit és elindultam. Útközben még szóltam Edwardnak, hogy van egy kis dolgom. Végül Nicolék haza előtt álltam meg. Még szerencse, hogy mindig magamnál hordtam a kontaktlencsét. Mielőtt kiszálltam volna betettem. Becsuktam a kocsit és a bejárati ajtóhoz sétáltam, majd kopogtattam. Mrs. Taylor nyitott ajtót.
- Jó napot! Nicolet keresem, az egyik osztálytársnője vagyok.
- Szervusz! Fáradj beljebb! Mindjárt szólok neki.
- Köszönöm.
Beléptem a házba. Világos színű volt és sütött belőle a szeretet. Helyet foglaltam a nappaliban és türelmesen vártam, míg Nicole lejön.
- Szia! – köszönt, mikor meglátott.
- Szia!
- Örülök, hogy átjöttél. Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
Nicole meglepődött a kijelentésemen.
- A Cullen család úgy döntött, hogy elköltözik és én úgy döntöttem, hogy velük megyek.
Bólintott. Felálltam.
- Nos, csak ezért jöttem.
- Várj, kikísérlek.
Nicole az ajtóig kísért, majd szembe fordultam vele.
- Örülök, hogy megismerhettelek! Szia! – köszöntem és elindultam a kocsi felé.
- Szia! Vigyázz magadra! – kiáltott még utána.
Hátrafordultam és rámosolyogtam. Épp, hogy csak beültem a kocsiba és elindultam hazafelé, mikor csörgött a telefonom. Edward számát írta ki.
- Szia! Nemsokára otthon vagyok.
- Tudnánk találkozni előtte? – kérdezte.
Meglepett a kérdés.
- Igen, persze és hol? Minden rendben van?
- Igen. Mondjuk, a réten, ahol találkoztunk?
- Rendben. Néhány perc és ott vagyok – válaszoltam és letettem a telefont.
„- Nem tudom, hogy mit szeretne Edward, de egy kicsit furcsa, főleg, hogy a többiek otthon várnak ránk, hogy elindulhassunk az új házunkhoz. Mindegy, egy kis kitérő még belefér.”
Behajtottam a kis földes útra, majd megálltam.
„- Milyen rég jártam már erre.”
Elindultam befele, a rét közepére. Lassan megpillantottam Edwardot, aki egy farönkön ült és az erdőt figyelte. Rám emelte aranyló szemeit, mikor hallotta, hogy közeledem. Elmosolyodott.
- Szia! – köszönt, mikor közel értem hozzá, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Miért hívattál ide, Edward? A többiek mind ránk várnak, hogy indulhassunk!
- Tudom, de meg fogják érteni, hidd el.
- Valami baj van?
- Nincs – mosolyodott el és megfogta a kezemet. – Szeretnék mondani neked valamit.
Kíváncsian néztem rá.
- Életem legszebb napja volt, mikor megismertelek. Betöltötted az űrt, ami az életemben volt. Értelmet adtál az életemnek – mondta a szemembe nézve, majd térdre ereszkedett előttem.
Először nem értettem semmit, aztán Edward elővett egy kis dobozt. A számhoz kaptam a kezemet.
- Elizabeth McAlister, hozzám jössz feleségül? – kérdezte Edward és kinyitotta a dobozt, amiben egy ezüst gyűrű volt, aminek a közepén három nagyobb kő volt.
Pillanatokig nem tudtam megszólalni, csak a gyönyörű ékszert néztem a dobozban. Aztán ránéztem Edwardra.
- Igen – feleltem elérzékenyülve.
Edward kivette a gyűrűt a dobozból és felhúzta az ujjamra. Ha sírni tudtam volna, akkor már könnyekben törtem volna ki. Szerelmem közelebb lépett és érzékien megcsókolt. Percekig álltunk a napsütésben, csókolózva. Végül egymásra néztünk.
- Szeretlek – suttogtam.
- Én is, kicsim – mondta és átölelt.
Ezt a szép idilli képet a telefoncsörgése zavarta meg. Mindketten felsóhajtottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre.
Edward kinyomta a telefont, majd kézen fogott és együtt sétáltunk a kocsiig. Beültünk, majd hazaindultunk. A házhoz érve mindenki minket várt. Alice majd felpukkant örömében.
„ – Remélem, nem mondtad el senkinek!!!” – üzentem neki gondolatban.
„- Nem. Nem fogom lelőni a poént.”- válaszolta egy kicsit durcásan.
Kiszálltunk a kocsiból, majd Edward kézen fogott és felsétáltunk a többiekhez a teraszra.
- Mi tartott ilyen sokáig, fiam? – kérdezte Carlisle kedvesen.
Egymásra néztünk Edwarddal és elmosolyodtunk. Visszanéztünk a többiekre, ahol már Esme a szája elé kapta a kezét meglepődöttségében. Észrevette a gyűrűt.
- Csak nem? – tette fel a kérdést Rosalie kíváncsian.
- De, igen – válaszolta Edward. – Megkértem Sissy kezét.
Először mindenki meglepődött, majd hangos gratulációban törtek ki. Egyesével odaléptek és gratuláltak mindkettőnknek. Megcsodálták a gyűrűt. Teljesen el voltak tőle ragadtatva. Még soha életükben nem láttak ilyen szép ékszert. Utolsónak Alice maradt. Könyörgő szemekkel szólalt meg.
- Kérlek, engedjétek meg, hogy én rendezzem meg az esküvőt.
Összenéztünk Edwarddal.
„- Rá bízhatom?” – kérdeztem gondolatban.
„- Igen, de azért legyen bele szólásod, mert ha az nincs, akkor nem olyan lesz, ahogy te azt akarod.”
- Jó, rendben, de mindenről megkérdezel mindkettőnket, mert ha nem így történik, akkor nem engedem, hogy a koszorúslányom legyél – jelentettem ki.
Úgy látszik, számára ez nagyon fontos dolog lehet, mert azonnal felfogta a dolog súlyosságát és komolyan nézett ránk.
- Rendben, megegyeztünk. S az időpontot tudjátok már?
- Még nem.
- Igazság szerint, még nem nagyon volt időnk gondolkozni ezen.
- Ha lehet egy ötletem, akkor tartsuk meg még augusztusban, mert akkor még jó idő van, még Kanadában is.
- Rendben. A pontos időt, még majd megbeszéljük, mondjuk miután beköltöztünk az új házba.
- Úgy gondolom, hogy lassacskán elindulhatnánk – szólt bele a beszélgetésbe Carlisle.
Mindannyian bólintottunk.
- Nos, akkor induljunk!
Mindenki egyszerre mozdult meg. Öt autóval indultunk neki az utazásnak. Legelöl haladt Carlisle és Esme, utána Edward, én, a lányok és végül a fiúk. Mivel már sötétedett, így gyorsabban tudtunk haladni, hisz alig voltak az utakon.
„- Viszlát, Anya és Apa.” – üzentem gondolatban, mikor elhagytuk a Forks táblát.
Szélsebesen haladtunk a határ felé. Miközben vezettem a sokszor rápillantottam a gyűrűre. Őszintén, még most is nehézvolt elhinni, hogy tényleg megtörtént. Emlékszem, kiskoromban mennyit álmodoztam arról, hogy milyen esküvőm lesz, ha egyszer felnövök. S tessék, már megkérték a kezemet, és ha minden jól alakul, ahogy szeretnénk, augusztusban feleségül megyek Edwardhoz. A szerelem, mely kettőnket összeköt, egyre szorosabbá válik. Elmosolyodtam. Boldog vagyok, hogy aznap találkoztam Edwarddal. Az út további részét az emlékeim felidézésével töltöttem, míg meg nem láttam a Duluth táblát. Mikor beértünk a városba már lassan pirkadt, de hála elég felhős volt most az idő, így nem sütött a nap. Kicsit feltűnőek voltunk ennyi kocsival, de hát nagy a család vagyunk mi. Kihajtottunk a városból és az erdős rész felé vettük az irányt. Kanyargós úton mentünk végig, míg be nem fordultunk egy kis betonúton. Néhány perccel később egy fehér ház bukkant ki a fák közül. Modern és stílusos volt, a nagyságáról, már ne is beszéljünk. Megálltunk a ház előtti kis feljárón, majd kiszálltunk. Edwardhoz sétáltam és megfogtam a kezét. A házból egy nő lépett ki. Lesétált mellénk.
- Jó reggelt! Gondolom Önök a ház új tulajdonosai – szólalt meg barátságosan.
- Igen. A nevem Carlisle Cullen és ez itt a családom!
- Mindanyójukat üdvözlöm, itt Duluthban. Nos, a pénzügyi dolgokat már lerendeztük, szóval az Önök dolga már csak az, hogy beköltözzenek – mondta és átnyújtotta a ház kulcsait. – Ezennel meg is volnánk! Viszlát!
A nő beszállt a kocsijába, majd elhajtott. Együtt elindultunk, majd Carlisle kinyitotta az ajtót és egy hatalmas nappali tárult elénk. Mindannyian eltátottuk a szánkat. Aztán mindenki egyszerre mozdult meg, felfedezni az új házat. Igaz, ez csak egy emeletes volt, de olyan nagy és tágas volt a ház, hogy az emeleten három nagyszoba volt, s hozzájuk tartozott saját fürdőszoba is. Hála az újszülött vámpírságomnak és a gyorsaságomnak, hamarabb meg tudtam nézni a szobákat, mint a többiek, ezért lett így tehát, a kertre néző hálószoba. Mondanom se kell, Alice fújtatott e dolog miatt rám, de lassan felengedett. Esméék a földszinti hálószobát sajátították ki. Az előző tulaj rendes volt, ugyanis itt hagyott néhány katalógust, amiből meg tudtuk rendelni a bútorokat és egyéb dolgokat, eszközöket. Szerencsénkre az áruház tulajdonosokkal meg tudtuk beszélni, hogy lekésőbb még estit szállítsák le a megrendelt dolgokat. Nagyon sok dolgunk nem volt a házzal, csak annyi, hogy lefessük a falakat a saját ízlésünk szerint. Alice és Jasper ment be a központba festéket vásárolni, mi addig lepakoltunk a szállítókocsikról, akik időközben megérkeztek Forksból. Amint megérkeztek Alicék, azonnal neki álltunk a festésnek. Mondhatnom se kell, hogy a gyorsaságunknak köszönhetően egy óra alatt készen lettünk az egész házzal. Míg száradtak a falak, addig mi fiatalok, kicsit körbe néztünk a kertben, meg a közeli erdőben. Sok állatfajta élt benne, így sok féle választék volt a vadászat szempontjából. Mire hazaértünk, addigra már egymás mögött álltak a fuvarozó kocsik, hozva az új bútorokat. Míg a fiúk lepakoltak és felcipelték az emeletre a dolgokat, addig mi lányok fönn elhelyeztük úgy őket, ahogy nekünk tetszett. Szóval, mire a fiúk végeztek a bepakolással, addigra majdnem egy kész szoba várta őket, már csak a dolgokat kellett kipakolni a dobozokból. Nálunk először a Hifi szett került elő, így zenehallgatás mellett tudtunk pakolni. Edwarddal megegyeztünk, hogy a szekrény egy polcát a fényképeknek szenteljük. A kipakolással nem siettünk, hisz minden egyes megfogott tárgy hozott magával valami emléket. Lassan esteledett, mikor minden tárgy a helyére került. Csak egy dologról felejtkeztünk meg a nagy költözésben. A ruhákról…..
Alice kapott az ötleten, így beültünk három kocsiba és elindultunk vásárolni. Én örültem neki, hisz eleve tartoztam a lányoknak egy vásárlós kikapcsolódásról, persze ettől a fiúk nem nagyon voltak elragadtatva. Talán másfél óra múlva végeztünk, bár a lányok szívesen maradtak volna még, de most csak tényleg alap ruhákat vásároltunk. Mikor hazaértünk mindenki elvonult a saját kis szobájába és elfoglaltuk magunkat reggelig, míg egy új nap nem virradt.