Halihó!!!!
Nos, meghoztam a fejezetet. Sajnálom, hogy egy napot késtem, de ez a szombati suli teljesen kikészített. De úgy voltam vele, hogy addig nem fekszek, tart ameddig tart, míg fel nem rakom a kövi fejezetet. Szóval tessék, lehet ám olvasni!!!
Sok puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
A bulit követő két napot a Denali klán még nálunk töltötte. Ez idő alatt mindent kikérdeztek rólam, főleg a képességeim érdekelték őket. Teljesen el voltak ámulva, hogy mennyi van egyszerre. Persze kíváncsiak voltak arra is, hogy hogyan használom, így bemutatót is tartottam nekik. Még sosem találkoztak olyan vámpírral, mint amilyen én vagyok.
A harmadik nap reggelén mind a négyen elköszöntek és hazaindultak. Újra elcsendesedett a ház és minden visszatért a kerékvágásba. A szobában, az ágyon feküdtem és épp egy könyvet olvastam, mikor eszembe jutott valami. Összecsuktam a könyvet és felültem az ágyon.
„ – Edward, beszélhetnénk?” – szólítottam meg gondolaton keresztül.
„ – Persze.” – válaszolta.
Néhány pillanattal később nyílt az ajtó és Edward lépett be rajta. Mellém sétált és leült az ágyra.
- Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, nincsen. Csak szeretnék néhány dolgot elintézni.
Kíváncsian nézett rám. Elmondtam neki, hogy a szüleim háza ott áll és valamit muszáj vele kezdenem.
- Arra gondoltam, hogy átmennék néhány napra és szétválogatnám a dolgokat. S ami fontos azt megtartanám és utána eladnám a házat, hisz nekem már nincsen szükségem rá – mondtam.
- Tégy úgy, ahogy neked jó, szerelmem – válaszolta és megpuszilta a homlokomat.
Hálásan megpusziltam, majd összeszedtem néhány cuccomat az elkövetkezendő napokra. Míg én pakoltam, addig Edward közölte a többiekkel a tervemet. Persze mindannyian megértették a szándékaimat. Elköszöntem a többiektől, majd Edward elvitt a házunkig. Mielőtt még kiszálltam volna rá néztem.
- Nem lesz semmi gond? – kérdezte.
- Nem. Már régen meg kellett volna tettem ezt.
- Hívj, ha bármire szükséged van.
- Rendben.
- Mikor jössz haza?
- Nem tudom, igyekszek minél előbb mindent elrendezni – mondtam és megcsókoltam. – Szeretlek.
- Én is. Vigyázz magadra!
Bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból. Elővettem a kulcsaimat. Mielőtt beléptem volna, felsóhajtottam. Kinyitottam az ajtót és kellemes érzés futott át rajtam. Hazaértem. Leraktam a táskát és körbe sétáltam a házban. Utoljára akkor voltam itt, mielőtt elraboltak, s mielőtt vámpír lettem. Mindenhol kinyitottam az ablakokat, hogy friss levegő jusson be a lakásba.
Ezernyi érzés futott végig rajtam, mikor beléptem a nappaliba. Az a sok emlék felrémlett előttem, amit ezen a helyen töltöttem el a szüleimmel. Az esti beszélgetések és Tv-zések. A kandalló párkányán a képek a régi szép emlékekre emlékeztettek. Elmosolyodtam a régi képek láttán, de a sírás kerülgetett a hiányuk miatt. Felsóhajtottam. Szép lassan neki álltam a dolgoknak. Anyuék szobájával kezdtem, mert tudtam, hogy az lesz a legnehezebb a számomra. Kapcsoltam egy kis zenét is, hogy ne érezzem magamat annyira magányosnak. Felhoztam egy csomó dobozt és egyesével összehajtogattam anyáék ruháját, majd a dobozba raktam. Ez legalább egy óráig tartott el. Ezután a könyvek következtek. Ami nekem kellett azt az egyik dobozba tettem, a többit egy másikba. Lassan beesteledett, mire anyuék szobájával végeztem. Újabb dobozokat hoztam fel és neki álltam a szobámnak. Sok olyan dolgot találtam, ami már nem kellett, így szétszortíroztam mindent. Elmosolyodtam, mikor találtam egy-egy dolgot a régmúltból. Egy tucat doboz állt a szobám közepén, mikor előbukkant a nap a horizonton. A fenti szobák már készen voltak, már csak a lenti rész maradt. Lesétáltam. Először a konyhát pakoltam ki teljesen. Itt kevesebb olyan dolog volt, amit magammal akartam vinni. Ezután következett a nappali, ami már nehezebb dolog volt. Minden képet elraktam, óvatosan, nehogy eltörjenek, az utolsó emlékek a családomról. Mire itt is végeztem, már késő délután volt. A telefonomért nyúltam. Felhívtam egy költöztető céget és két kocsit kértem holnap reggelre. Úgy döntöttem, hogy azokat a dolgokat, amikre nincsen, szükségem elajándékozom az árvaháznak és segély szervezeteknek. Felkaptam a slusszkulcsot és kimentem a kocsimhoz. Milyen régen ültem már benne. Beindítottam és elindultam. Hála az idő egy kicsit elborult, így kevesebb volt az esélye, hogy ragyogásban török ki. Útközben megálltam egy virágosnál és vettem két csokor virágot, majd tovább mentem. Néhány perccel később megálltam a temetőben. Kiszálltam a kocsiból és anyáék sírjához sétáltam. Már nagyon régen voltam kint. Letérdepeltem. Végig simítottam a síron.
- Sziasztok. Bocsássatok meg, hogy nem jöttem ki hozzátok. Nagyon sok dolog történt velem mostanság – kezdtem bele a mesélésembe.
Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem, a vámpírrá válásomról, az Edwarddal való kapcsolatunkról és minden másról.
- Nagyon hiányoztok. A házat, amit egykor hárman laktunk, úgy döntöttem, hogy eladóm, hisz nem használja senki. A benne lévő dolgokat szétválogattam, és amikre nincs szükségem, azokat egy árvaház számára és segélyszervezet számára ajánlom fel.
Felpillantottam az égre. Lassan beesteledett.
- Lassan mennem kell. Ma lesz az utolsó éjszakám a házban. Szeretlek titeket – mondtam, megfordultam és visszaindultam a kocsihoz.
Amikor hazaértem leültem a kanapéra és felhívtam Edwardot. Még csak egy napot voltam tőle távol, mégis úgy hiányzott, mintha egy hét telt volna el.
- Szia, kincsem – szólt bele a telefonba, mikor felvette. – Hogy haladsz?
- Szia. Már készen vagyok. Mindent sikerült össze szednem. Holnap este már otthon töltöm az estét.
- Rendben.
- Voltam kint anyáéknál, vittem ki friss virágot.
- Már régen voltál náluk.
- Igen.
- S ma mit fogsz csinálni?
- Mivel ez az utolsó estém itthon, így magamba szívom az összes emléket a családomról és a házról.
- Rendben. Akkor holnap várlak. Szeretlek.
- Én is. Szia – köszöntem el.
- Szia.
Letettem a telefont és körbe sétáltam a félig üres szobákban. Végül anyáék szobájában ültem le és könnyek nélküli sírásban törtem ki. Egész nap erős voltam, tartottam magamat, de már nem bírtam magamban tartani. Egy ideig csendben sírdogáltam, majd elmosolyodtam, mikor eszembe jutott egy régi, szép emlék rólunk, hármunkról. Egész éjszaka a sok emlékekben jártam.
Hamar eljött a reggel. Reggel nyolcra már mindkét fuvar kocsi ott állt a ház előtt. Férfiak lepték el a házat és pakolták ki, ahogy kértem őket. Egy óra múlva üres volt a ház. Még utoljára körbe néztem, majd becsuktam az ajtót. Két különböző címet adtam meg a két a sofőrnek. Úgy döntöttem, hogy az egyik kocsit elkísérem. Miután elindultam, tárcsáztam Edwardot.
- Szia! – szólt bele kedvesen.
- Szia! Nemsokára ott lesz nálatok egy költöztető autó. Benne vannak a cuccaim. Remélem, nem baj, ha oda át vitettem a dolgaimat.
- Nem.
- Köszönöm. Kérlek, pakoljatok be a szobánkba! Miután hazaértem én is, mindent elpakolok.
- Hova mész?
- Van még egy kis dolgom. Majd elmesélem.
- Rendben. Vigyázz magadra! Szeretlek.
- Én is. Szia.
Letettem a telefont és az útra figyeltem. Nem sokkal később megálltam az árvaház előtt. Megkértem a költöztetőket, hogy várjanak kint addig, míg én beszélek az egyik nevelővel. Kopogtattam az ajtón. Néhány pillanattal később kinyílt és Mrs. Jackson állt az ajtóban. Elmosolyodott, mikor megismert.
- Jó napot! – köszöntem mosolyogva.
- Üdvözlöm!
- Mrs. Jackson, a szüleim néhány hónappal ezelőtt meghaltak és egy csomó dolog rám maradt, amire nekem nincs szükségem. Arra gondoltam, hogy az árvaháznak ajándékozom.
A nő teljesen meglepődött, majd meghatódott.
- Köszönjük szépen! – hálálkodott.
Jeleztem a férfiaknak, akik elkezdték behordani a holmikat. A két ágyat, a konyhai felszereléseket, régi játékokat, plüss állatokat és könyveket. A gyerekek teljesen elámultak az új ajándékokon. Mindannyian körbevettek és megöleltek. Még egy kis ideig maradtam az árvaházban, majd elindultam. A második úti célom az egyik segély szervezet volt, ahol örömmel fogadták anyáék ruháit. Épp, hogy csak beszálltam a kocsiba, megcsörrent a telefonom. Felvettem.
- Haló?
- Jó napot! Jack Johnson vagyok és Elizabeth McAlistert keresem.
- Én volnék.
- Üdvözlöm! A Port Angeles-i ügyvédiroda egyik munkatársa vagyok. A szülei végrendelete miatt hívom. Szeretném megkérdezni, hogy mikor tudna befáradni hozzánk? – kérdezte a férfi.
- Önnek fél óra múlva jó?
- Természetesen.
- Rendben, köszönöm.
- Akkor várom. Viszlát – mondta és lerakta.
Felsóhajtottam. Beindítottam a kocsit, majd Port Angeles felé vettem az irányt. Mivel senki nem volt az utakon, így a megengedett sebesség kétszeresével hajtottam. Negyed óra múlva parkoltam le a bank előtt. Kiszálltam, ráraktam a kocsira a riasztót, majd besétáltam az irodába. Egy idős hölgy lépett elém.
- Jó napot! Segíthetek?
- Igen. Jack Johnsont keresem.
- A folyosó végén jobbra, az utolsó ajtó.
- Köszönöm.
Elindultam, majd az ajtó előtt megálltam és kopogtattam. Néhány pillanattal később kinyílt az ajtó és egy harmincas éveiben járó férfi állt az ajtóban.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb! – mondta.
- Köszönöm.
Beléptem a szobába. Kicsiny iroda volt, de minden rendezetten állt benne.
- Kérem, foglaljon helyet – intett a székek felé.
- Köszönöm.
Helyet foglaltam, majd a férfi is leült velem szemben, az asztal túl oldalán.
- Örülök, hogy be tudott fáradni.
Rámosolyogtam.
- Őszinte részvétem a szülei miatt.
- Köszönöm. Miről is lenne szó? - kérdeztem, rátérve a lényegre.
- A végrendeletről-. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott elintézni a papír munkát, de muszáj volt megvárni, míg betölti a tizennyolcadik életévét. Nos, a szülei végrendeletében az áll, hogy Öné a ház, a kocsi és az ötvenezer dollár, amit egy külön számlán vezettek a szülei.
Teljesen ledöbbentem.
„- Jézusom, ez egy csomó pénz! Anyáék soha nem mondták, hogy nyitottak egy bankszámlát a részemre.”
- Úgy látom, meglepte Önt – ragadott ki a gondolataimból a férfi.
- Igen.
- Ha gondolja, aláírhatja a papírt, hogy Öné minden, ami a végrendeletben van és akkor készen is vagyunk.
Bólintottam. Az asztalon elém tolt egy papírt, amit aláírtam, majd egy borítékot tett le elém az asztalra.
- Nos, akkor meg is volnánk – mondta és átnyújtotta az aláírt nyilatkozat másolatát.
Összeszedtem a cuccaimat, majd egyszerre álltunk fel. A férfi elkísért az ajtóig, majd kinyitotta előttem.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar ide tudott fáradni.
- Én köszönöm. Viszlát.
- Viszlát.
Kisétáltam az épületből, majd beszálltam a kocsiba. Kinyitottam a borítékot. Egy bankszámla szám és a hozzá tartozó négyjegyű kód állt benne. Felsóhajtottam. Még mindig nem hittem el ezt a bankszámlás dolgot. Még percekig ültem a kocsiban, majd hazaindultam. A visszaút sem volt hosszabb, mint az ide út. Mikor hazaértem, beálltam a garázsba, majd körbe sétálva a bejárati ajtón léptem be a házba.
- Megjöttem! – mondtam, majd a fotelhez sétáltam és leültem. Hallottam, hogy valakik lejönnek a lépcsőn. Edward és Esme foglaltak helyet mellettem.
- Szia! – köszönt kedvesen Edward.
Hozzábújtam, majd megcsókoltam.
- Merre jártál ma? Sikerült mindent elintézned? – kérdezte Esme.
- Sikerült az egész házat kipakolnom. Amire szükségem van, azt áthozattam ide, a többi dolgot pedig odaadtam az árvaháznak és egy segélyszervezetnek.
Esmét meghatotta a tudat, hogy gondoltam az árvaházra.
- Az utolsó fél órában Port Angelesben voltam egy ügyvédnél, elintézni a végrendeletet.
- S mit mondtak?
- A házon és a kocsin kívül még rám hagytak ötvenezer dollárt, amit egy külön bankszámlán vezettek.
Mindketten ledöbbentek.
- Azt sejtettem, hogy a házat és a kocsit örökölni fogom, de hogy pénzt és ráadásul ilyen sokat, hát azt nem.
- És hogy vagy? – kérdezte Esme.
- Jól. Talán, ha eladóm a házat, akkor könnyebb lesz minden – válaszoltam. – Ha nem haragszotok, akkor felmennék.
- Persze, menjél csak.
- Köszönöm!
Felálltam, majd felsétáltam a lépcsőn. A szobába érve minden cuccomat ledobtam a földre, majd elvonultam a fürdeni. Tíz perccel később másztam ki a zuhany alól. Magam köré csavartam egy törülközőt, majd átsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zene lejátszót és leültem a kanapéra, a tájat figyelve. Hallottam, hogy valaki belép az ajtón, de nem néztem oda, hisz tudtam, hogy ki jött be.
Edward leült mögém, magához húzott és az egész éjszakát így töltöttük, csendben, egymáshoz bújva. Szükségem volt Edward közelségére, de nem volt kedvem beszélgetni, így könnyebb volt elviselni a fájdalmat, amit a felszakadt seb okozott.
Reggel mikor már virradt sóhajtottam egyet. Megígértem anyáéknak, hogy nem fogok búslakodni, és muszáj betartanom, így szembe fordultam Edwarddal és rámosolyogtam.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Nem tudom, csak annyit, hogy Carlisle és Esme beszélni szeretnének velünk.
- Kérlek, fáradjatok le mindannyian! – hallottam meg Carlisle hangját lentről.
Felálltunk. Gyorsan felöltöztem, majd lesétáltunk a nappaliba. Mindenki kíváncsian nézett a szülőkre, kivéve Alicet, aki majd szétrobbant a boldogságtól.
- Azért hívtuk össze a családot, hogy néhány dolgot megbeszéljünk – szólalt meg Carlisle elsőként.
- Talán először is, Sissy, veled kezdenénk.
Meglepődtem a kijelentésen. Mindketten helyet foglaltak velem szemben.
- Mondhatjuk úgy is, hogy lemaradt a születésnapi ajándékozásnál – mondta Esme és egy kis dobozkát nyújtott át. Elvettem tőle és kinyitottam.
- Üdvözlünk a családban!
Teljesen elképedtem, mikor megláttam az ajándékot. Felnéztem Carlislera és Esmére, akik csak bólintottak. Kiemeltem a nyakláncot, amin a Cullen címer díszelgett. Alice lépett elém, elkérte az ékszert, majd felrakta a nyakamba. Mikor készen lett, szorosan átölelt. Miután elengedett mindenki egyesével megölelt és üdvözölt a családban. Képtelen voltam elhinni a dolgot, hogy igazi családtaggá váltam.
Miután mindenki visszaült a helyére, Carlisle szólalt meg újból.
- Mint tudjátok megint eltelt három év, és hogy ez mivel jár.
A többiek bólintottak, míg én csak értetlenül néztem. Esme avatott be végül a dologba.
- Tudod, kincsem, mivel mi vámpírok vagyunk, ezért nem öregszünk, és ez lassan feltűnik az embereknek, így muszáj három-négyévente elköltöznünk egy helyről. Most is ez történik. A kórházban lassan észreveszik, hogy Carlisle nem öregedett semmit.
- S arra gondoltunk, hogy mivel most nyári szünet van, elköltözhetnénk – vette át a szót a családfő. – Persze, Sissy ez tőled is függ, hogy mennyire érzed magad erősnek, hogy elköltözz, a szüleid halála után.
Kicsit gondolkodóba estem, átgondolva az egész dolgot.
- Én úgy gondolom, hogy menne. Úgy vélem, ha elköltözök könnyebb lesz túl tenni magamat az egészen. Új hely, új esély, új élet.
Mindenkiből kitört az üdvrialgás.
- Örülök, hogy így döntöttél – mondta Carlisle felém fordulva. – Remélem, nem bánjátok, ha egy kicsit előre kutakodtam és talán megtaláltam a megfelelő házat, ahová költözhetnénk – mondta és kinyitott egy laptopot, ami idáig az asztalon pihent.
- Ez egy kanadai ház, pontosan a Felső – tó melletti, kisvárosban, Duluthban van. A házhoz tartozik egy kisebb fajta tó is. Nos, mit gondoltok?
- Én támogatom az ötletet és szívesen költözök el, egy új életért cserébe.
A többiek is egyszerre bólintottak.
- Akkor akár le is foglalhatom a házat? – kérdezte Carlisle komolyan.
Mindannyian összenéztünk, majd egyszerre mondtuk ki a választ.
- Igen!
A szülők elmosolyodtak, majd Carlisle elvonult telefonálni. Hosszas telefonálás után tért vissza a nappaliba.
- Beszéltem a régi tulajdonossal, aki közölte velem, hogy akár most is beköltözhetnénk a házba, ha akarnánk.
Mindenki ujjongott a helységben.
- Én arra gondoltam, hogy három nap elég elintézni mindent, kezdve a pakolástól az utazásig.
Mindannyian bólintottunk.
- Akkor szerintem, azonnal álljunk is neki a pakolásnak, hogy minél előbb elindulhassunk! – mondta Alice felugorva. Elmosolyodtunk, majd mindannyian szétszéledtünk a házban, neki állva a pakolásnak.
2011. március 20., vasárnap
2011. március 12., szombat
23.fejezet: Boldog születésnapot!
Sziasztok!
Még el sem mentettem a Wordben az új fejezetet, de már fenn van a friss, hogy minék előbb tudjátok olvasni. :)
Látom, hogy egyre többen olvassátok a történetet, aminek nagyon örülök.
Nos, itt az új fejezet, gondolom a címből sejthettek valamit!
Jó olvasást és szórakozást kívánok!
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Az elkövetkezendő napok csendben és nyugalomban teltek el. A többiek a suli utolsó néhány napjára még bementek, majd kitört a nyári szünet. Én otthon voltam Esmével és Edward megengedte, hogy átrendezzem egy kicsit a közös szobánkat, úgy hogy én is elférjek a sok cuccommal.
A vámpírságnak köszönhetően könnyedén toltam el mindent és mire a többiek hazaértek, Edwardot egy új szoba várta.
- Tetszik? – kérdeztem.
- Ha neked igen, akkor nekem is – mondta átölelve a derekamat. Elmolyosodtam és megcsókoltam.
Az Edwarddal való kapcsolatunk teljesen rendbe jött és boldogan éltünk. Közösen mentünk vadászni, és ha tehettük, akkor mindent együtt csináltunk.
Egyik nap mindannyian a nappaliban ültünk, mikor hirtelen látomása támadt Alice-nek. Mindenki rá nézett. Mikor vége lett, pislogott néhányat, majd felpattant és felrohant a felső szintre. Kérdőn néztem Edwardra.
- Nicole eltervezte, hogy meglátogat téged – válaszolta.
- S ezzel mi a baj?
- Sissy, újszülött vámpír vagy. Az első éved nagyon labilis. Ha megéreznéd az emberi illatot, nem biztos, hogy ellen tudnál állni a kísértésnek, hogy megkóstold.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – szólalt meg Jasper.
Ránéztem.
- Sissy teljesen másképp viselkedik, mint mi, amikor vámpírok lettünk. Az első napon nem égette a torkát az éhség, elég volt neki csak a második nap vadászni.
- Van abban valami, amit Jasper mondd – szólt bele Carlisle is. – Én bízok Sissyben.
A többiek is bólintottak. Alice visszajött, kezében egy kis dobozzal.
- Tedd be mindkettőt –mondta és kinyitotta.
Két kontaktlencse volt benne. Kivettem mindkettőt és beraktam. Először furcsa volt és szúrta a szememet, de szép lassan hozzászoktam.
- Így jó is lesz – mondta elégedetten barátnőm.
Megnéztem magamat a tükörben. A lencsének köszönhetően a szemeim újból kékek lettek. Aztán meghallottam, hogy egy kocsi bekanyarodik a bekötő útra. Esme kirakott egy kis nasit az asztalra, hogy majd megkínálja vele Nicolet. Pillanatokkal később a kocsi lefékezett a ház előtt, majd ajtócsapkodás hallatszódott. A kiváló hallásomnak köszönhetően mindent hallottam. Végül osztálytársnőm kopogtatott az ajtón. Carlisle felállt, az ajtóhoz sétált, még visszanézett, aztán kinyitotta az ajtót.
- Szia - köszönt.
- Jó napot! Nicole Taylor vagyok és Sissyhez jöttem.– mutatkozott be.
- Fáradj beljebb. Carlisle Cullen vagyok – invitálta be.
Nicole félősen lépett be a házba. Mindent alaposan megnézett a szobában és elmosolyodott, mikor meglátott. Édeskés illat csapta meg az orromat. Finom volt és ennyi. Nem vonzott, hogy megkóstoljam.
- Sziasztok! – köszönt félénken Nicole.
- Szia – válaszolták a többiek egyesével.
- Gyere drágám, foglalja helyet – mondta Esme kedvesen.
- Köszönöm.
Osztálytársnőm velem szemben foglalt helyet.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Köszönöm szépen jól. Szép lassan felépülök.
- Őszinte részvétem a szüleid iránt. Borzalmas, ami történt.
- Köszönöm. Igen, az.
- Gondoltam meglátogatlak, s ha már erre járok, elhozom neked a bizonyítványodat – mondta és átnyújtotta a kis könyvecskét.
Kinyitottam. A jegyeim legtöbbje ötösből állt, alig volt köztük négyes. Mindig is jó tanuló voltam, rossz jegyeim alig voltak.
- S még valami – szólalt meg Nicole.
Felnéztem és egy ajándékot nyújtott át nekem.
- Boldog szülinapot!
Teljesen váratlanul ért a dolog. Ránéztem a naptárra, ami június harmincadikát mutatott.
„- Így elrepült volna az idő?”- kérdeztem magamban.
- Ööö..köszönöm szépen – mondtam végül és átvettem az ajándékot.
- Szívesen. Hát, én csak ezért jöttem. Sietnem kell, mert anyáékkal még a délután folyamán elutazunk Görögországba – szólt és felállt.
Felálltam én is és elkísértem az ajtóig.
- Hát, köszönöm szépen az ajándékot és jó utazást kívánok!
- Nincs mit! Köszönöm és neked is kellemes szünidőt! – felelte mosolyogva és elindult a kocsija felé.
Miután elhajtott, visszamentem a lakásba, ahol hét szempár nézett rám bűnbánóan.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ne haragudj ránk Sissy, hogy elfelejtettük a szülinapodat.
- Ugyan, nincs semmi baj. Bevallom, hogy még én is elfeledkeztem róla – vallottam be.
Alice ugrott elém.
- Kérlek, adj nekem egy napot és ígérem, mindent bepótolunk – mondta könyörgő szemekkel.
- Legyen – jelentettem ki.
Barátnőm nagyot ugrott örömében.
- Nem is tudom, hogy hol is kezdjem – motyogta az orra alatt, miközben felment a szobájába.
Megcsóváltam a fejemet és visszasétáltam a többiekhez.
- Carlisle, mit gondolsz, sétálhatunk egyet? – kérdezte Jasper.
- Szerintem megpróbálhatjuk. Ki jön velünk?
Mindenki felemelkedett, kivéve Rosalie.
- Én most kihagynám. Inkább segítek Alice-nek – mondta és felsétált ő is.
- Szerintem indulhatunk is, ha készen állsz Sissy.
- Nem lesz semmi baj?
- Nem, mindannyian ott leszünk, és ha bármi rosszul sül el, akkor mi közbe lépünk.
Bólintottam. Kisétáltunk a garázsba, a kocsikhoz, majd elindultunk. Én Edwarddal mentem, velünk jött még Esme és Carlisle, míg a két fiú az ezüst dzsippel jöttek. Végül megálltunk a város központjában. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam. Edwarddal azonnal mellém lépett és megfogta a kezemet.
- Most szép lassan szívd be a levegőt – mondta halkan.
Úgy tettem, ahogy mondta. Sokféle illatot éreztem. Sok volt az emberi illat, de volt köztük virág, fenyőfa, fű, kipufogógáz is. A többiek kíváncsian néztek rám.
- Teljesen rendben. Nincs semmi rossz érzése. Inkább mondhatjuk, hogy élvezi az illatok kavalkádját – jelentette ki Jasper.
Mindenki elmosolyodott.
- Ügyes vagy, kicsim – suttogta a fülembe Edward.
Elmosolyodtam és elindultunk az utcán. Kellemes idő volt, de nem sütött a nap. Szárnyaltam a boldogságban, hogy végre elhagyhatom a házat és kint a városban is mozoghatok.
Még órákig sétálgattunk a szabadba, csak sötétedéskor értünk haza. Meglepetésünkre senki nem volt otthon. Mindenki elfoglalta magát valamivel. A fiúk Tv-t néztek, míg én Esmével olvastam. Carlislenak sajnos be kellett mennie a kórházba egy súlyos eset miatt. Talán éjfél fele járhatott az idő mikor a lányok hazaértek. Rosalie lépett be elsőnek az ajtón.
- Sissy, Alice üzeni, hogy menj fel a szobádba! – adta át az üzenetet.
Mosolyogva felsóhajtottam, majd felsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zenét, majd elmentem zuhanyozni.
Fürdés közben átgondoltam a mai nap történéseit. Először Nicole látogatás lepett meg, majd a tudat, hogy tizennyolc éves lettem úgy, hogy teljesen elfeledkeztem róla. Aztán a séta a városban. Bevallom őszintén, kicsit féltem, hogy valakit bántani fogok, de hála nem így történt. Talán azért, mert már emberi életben is irtóztam a gyilkolástól.
A gondolataimból puha kezek érintése ragadott ki. Elmolyosodtam. Éreztem, hogy Edward egy puszit nyom a vállamra. Megfordultam és megcsókoltam. Mindkettőnkben bugyogott a vágy, s mi hajlandóak voltunk engedni neki. A forró zuhany után az ágyban kötöttünk ki, ahonnan reggelig ki sem mozdultunk. Egész este élveztük, hogy vagyunk egymásnak és, hogy kicsit kettesben tudunk lenni. Reggel az első napsugarak bevilágítottak az ablakon, ragyogásba vonva minket. Mindketten elmosolyodtunk.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Hát, te a szoba rabja vagy addig, míg Alice nem szól, hogy kijöhetsz. Nekem meg van egy kis dolgom, amit el kell intéznem.
Elhúztam a számat. Még percekig feküdtünk csendben, aztán Edward megmozdult. Felöltözött, még egy csókot nyomott a számra, majd magamra maradtam. Magam köré csavartam a pokrócot és az ablakoz léptem. Kitártam és a friss reggeli levegő beáramlott a szobába. Felöltöztem szabadidőruhába. Belenéztem a tükörbe. Láttam, hogy a lassan kezd aranyszínűvé válni, de megpillantottam benne egy kis feketeséget. Már régen voltam vadászni. Legalább hetente vagy másfél hetente muszáj, vagyok elmenni. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem.
„- Esme, eljössz velem vadászni?” – kérdeztem gondolatban.
„- Persze.” – jött a válasz.
„- Kint az erdő szélén találkozunk?”
„- Igen.”
A gondolatbeli beszélgetéshez lassan az egész család hozzászokott. Már nem érte őket váratlanul, ha csak úgy hirtelen megszólítottam őket a gondolataikon keresztül. Még felvettem egy sportcipőt, majd kiugrottam a nyitott ablakon, puhán landolva a fűben. Már nagyon hozzászoktam az ablakon történő járkáláshoz. Két perccel később Esme is feltűnt és együtt indultunk el vadászni. Két szarvas vére kioltotta a szomjamat. Míg Esme nem végzett, addig sétáltam egy kicsit az erdőben. Kellemes szél fújt, az ágakon madarak csicseregtek. Leültem egy fatörzsre és megvártam Esmét. Mikor végzett, együtt sétálva indultunk haza. Nem rohantunk, kiélveztük a jó időt és közben jót beszélgettünk. Talán egy órába tellett mire hazaértünk. Felugrottam a szobába, ahol már az ágyon egy ruha várt egy cetlivel együtt.
„- Kérlek, ezt vedd fel estére és ne felejtsd el megcsinálni a hajadat!” – olvastam fel Alice üzenetét.
Felsóhajtottam. Bekapcsoltam egy pörgősebb számat, majd elmentem fürdeni, hajat mosni. A zuhany után megszárítottam, majd begöndörítettem a hajamat. Felvettem a ruhát, majd kerestem hozzá egy cipőt is. Épp feltűztem a hajamat, mikor Edward lépett be az ajtón elegánsan kiöltözve. Elismerően néztem végig rajta. Közelebb lépett hozzám és átöleltem a nyakamat.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta, végig nézve rajtam.
- Te sem panaszkodhatsz – suttogtam, majd megcsókoltam.
Felkapott az ölébe és a falnak nyomott. Már épp tovább léptünk, mikor kopogtattak az ajtón. Edward lábra állított, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- Igen? – szólt Ki Edward.
- Minden készen van. Jöhettek – válaszolta Alice kintről.
Elindultunk kifele a szobából, de Edward megállított. Elővett egy kendőt, majd bekötötte vele a szememet. Megfogta a kezemet, majd lesétáltunk a nappaliba. Ismeretlen illatok csapták meg az orromat. Edward megállított egy helyen, majd levette a kendőt. A teljes szoba fel volt díszítve, mindenhonnan szalagok lógtak le. Ismerős arcokat pillantottam meg a szobában először, majd a sok ajándékot, ami mögöttük volt.
- Szia Sissy! Már régen találkoztunk! –szólalt meg Kate először, majd közelebb lépett és megölelt.
- Kate! Carmen! Eleazar! Irina! – mondtam, miközben visszaöleltem Katet. – Jó újra látni titeket!
Mindegyikőjüket szorosan megöleltem.
- Nos, ha már mindenki itt van, akkor neki is kezdhetünk! – csapta össze a tenyerét Alice.
Mindannyian szembefordultak velem.
- Sissy, szeretnénk boldog születésnapot kívánni! – mondta Esme kilépve a többiek közül és megölelt.
- Köszönöm – válaszoltam meghatódva.
Esme után mindenki egyesével felköszöntött, majd leültettek a kanapéra és egyesével odaadták az ajándékaikat. Sokfelé ajándékot kaptam. Könyveket, CD-ket, ruhákat, ékszereket, vásárlási utalványokat és még sorolhatnám a temérdek ajándékot. Persze ne feledkezzünk meg a sok virágról se. A legszebb a tizennyolc szálas vörös rózsa csokor volt, amit Edwardtól kaptam. Mikor kibontottam az összes ajándékot, felálltam és ránéztem mindenkire.
- Köszönöm szépen a sok ajándékot, életemben nem kaptam ilyen sokat.
Halk nevetésben törtek ki mindannyian.
- Köszönöm szépen nektek is, hogy eljöttetek és felköszöntöttek! – fordultam a Denali klán felé.
Rám mosolyogtak mind a négyen.
- Szívesen! Örülünk, hogy meg tudtunk lepni.
- Na, jól van már! Lesz még időtök beszélgetni! – csattant fel Alice. – Most mindenki menjen fel, öltözzön át és öt perc múlva találkozunk a kocsiknál!
Kérdőn néztem barátnőmre.
- Á-á, nem mondok semmit, majd mindent megtudsz a magad idejében – felelte és elindult fölfele. –Ja, és valami bulizós rucit vegyél fel!
Most már aztán tényleg nem értettem semmit. Edwarddal együtt felmentünk, majd átöltöztünk. Öt perc múlva mindenki bulira készen állt a kocsiknál. Három kocsival és jó kedvvel indultunk el. Elhagytuk Forksot és Port Angeles felé vettük az irányt. Végül egy nyitott klub előtt álltunk meg, és szálltunk ki. Már tudtam, hogy mire megy ki a játék. Elmosolyodtam, majd vidáman siettem a többiek után. A klubban már hangosan szólt a zene a táncparkett tele volt táncoló emberekkel. Besétáltunk a parkettre és felszabadultan táncolni kezdtünk. Folyamatosan a legjobb zenék mentek és mi fáradhatatlanul táncoltunk, lealázva mindenkit. A férfiak tátott szájjal néztek, míg a lányok irigykedve. Aztán egy idő után Edward és a többi fiú is becsatlakozott. Akkor kezdődött csak igazán a buli. Felejthetetlen éjszaka volt. Hajnalig táncoltunk és utolsóként hagytuk el a klub helyszínét. Már virradt mikor hazaértünk.
- Hát, köszönöm szépen ezt az estét, nagyon jól éreztem magamat! – mondtam a nappaliban állva és megöleltem Alice-t.
- Nincs mit!
Elengedtem, majd felsétáltam a szobába, ahol már Edward ült az ágyon. Hozzá sétáltam, majd beleültem az ölébe. Elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát. Magához ölelt és együtt néztük meg a napfelkeltét.
Még el sem mentettem a Wordben az új fejezetet, de már fenn van a friss, hogy minék előbb tudjátok olvasni. :)
Látom, hogy egyre többen olvassátok a történetet, aminek nagyon örülök.
Nos, itt az új fejezet, gondolom a címből sejthettek valamit!
Jó olvasást és szórakozást kívánok!
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Az elkövetkezendő napok csendben és nyugalomban teltek el. A többiek a suli utolsó néhány napjára még bementek, majd kitört a nyári szünet. Én otthon voltam Esmével és Edward megengedte, hogy átrendezzem egy kicsit a közös szobánkat, úgy hogy én is elférjek a sok cuccommal.
A vámpírságnak köszönhetően könnyedén toltam el mindent és mire a többiek hazaértek, Edwardot egy új szoba várta.
- Tetszik? – kérdeztem.
- Ha neked igen, akkor nekem is – mondta átölelve a derekamat. Elmolyosodtam és megcsókoltam.
Az Edwarddal való kapcsolatunk teljesen rendbe jött és boldogan éltünk. Közösen mentünk vadászni, és ha tehettük, akkor mindent együtt csináltunk.
Egyik nap mindannyian a nappaliban ültünk, mikor hirtelen látomása támadt Alice-nek. Mindenki rá nézett. Mikor vége lett, pislogott néhányat, majd felpattant és felrohant a felső szintre. Kérdőn néztem Edwardra.
- Nicole eltervezte, hogy meglátogat téged – válaszolta.
- S ezzel mi a baj?
- Sissy, újszülött vámpír vagy. Az első éved nagyon labilis. Ha megéreznéd az emberi illatot, nem biztos, hogy ellen tudnál állni a kísértésnek, hogy megkóstold.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos – szólalt meg Jasper.
Ránéztem.
- Sissy teljesen másképp viselkedik, mint mi, amikor vámpírok lettünk. Az első napon nem égette a torkát az éhség, elég volt neki csak a második nap vadászni.
- Van abban valami, amit Jasper mondd – szólt bele Carlisle is. – Én bízok Sissyben.
A többiek is bólintottak. Alice visszajött, kezében egy kis dobozzal.
- Tedd be mindkettőt –mondta és kinyitotta.
Két kontaktlencse volt benne. Kivettem mindkettőt és beraktam. Először furcsa volt és szúrta a szememet, de szép lassan hozzászoktam.
- Így jó is lesz – mondta elégedetten barátnőm.
Megnéztem magamat a tükörben. A lencsének köszönhetően a szemeim újból kékek lettek. Aztán meghallottam, hogy egy kocsi bekanyarodik a bekötő útra. Esme kirakott egy kis nasit az asztalra, hogy majd megkínálja vele Nicolet. Pillanatokkal később a kocsi lefékezett a ház előtt, majd ajtócsapkodás hallatszódott. A kiváló hallásomnak köszönhetően mindent hallottam. Végül osztálytársnőm kopogtatott az ajtón. Carlisle felállt, az ajtóhoz sétált, még visszanézett, aztán kinyitotta az ajtót.
- Szia - köszönt.
- Jó napot! Nicole Taylor vagyok és Sissyhez jöttem.– mutatkozott be.
- Fáradj beljebb. Carlisle Cullen vagyok – invitálta be.
Nicole félősen lépett be a házba. Mindent alaposan megnézett a szobában és elmosolyodott, mikor meglátott. Édeskés illat csapta meg az orromat. Finom volt és ennyi. Nem vonzott, hogy megkóstoljam.
- Sziasztok! – köszönt félénken Nicole.
- Szia – válaszolták a többiek egyesével.
- Gyere drágám, foglalja helyet – mondta Esme kedvesen.
- Köszönöm.
Osztálytársnőm velem szemben foglalt helyet.
- Hogy vagy? – kérdezte.
- Köszönöm szépen jól. Szép lassan felépülök.
- Őszinte részvétem a szüleid iránt. Borzalmas, ami történt.
- Köszönöm. Igen, az.
- Gondoltam meglátogatlak, s ha már erre járok, elhozom neked a bizonyítványodat – mondta és átnyújtotta a kis könyvecskét.
Kinyitottam. A jegyeim legtöbbje ötösből állt, alig volt köztük négyes. Mindig is jó tanuló voltam, rossz jegyeim alig voltak.
- S még valami – szólalt meg Nicole.
Felnéztem és egy ajándékot nyújtott át nekem.
- Boldog szülinapot!
Teljesen váratlanul ért a dolog. Ránéztem a naptárra, ami június harmincadikát mutatott.
„- Így elrepült volna az idő?”- kérdeztem magamban.
- Ööö..köszönöm szépen – mondtam végül és átvettem az ajándékot.
- Szívesen. Hát, én csak ezért jöttem. Sietnem kell, mert anyáékkal még a délután folyamán elutazunk Görögországba – szólt és felállt.
Felálltam én is és elkísértem az ajtóig.
- Hát, köszönöm szépen az ajándékot és jó utazást kívánok!
- Nincs mit! Köszönöm és neked is kellemes szünidőt! – felelte mosolyogva és elindult a kocsija felé.
Miután elhajtott, visszamentem a lakásba, ahol hét szempár nézett rám bűnbánóan.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Ne haragudj ránk Sissy, hogy elfelejtettük a szülinapodat.
- Ugyan, nincs semmi baj. Bevallom, hogy még én is elfeledkeztem róla – vallottam be.
Alice ugrott elém.
- Kérlek, adj nekem egy napot és ígérem, mindent bepótolunk – mondta könyörgő szemekkel.
- Legyen – jelentettem ki.
Barátnőm nagyot ugrott örömében.
- Nem is tudom, hogy hol is kezdjem – motyogta az orra alatt, miközben felment a szobájába.
Megcsóváltam a fejemet és visszasétáltam a többiekhez.
- Carlisle, mit gondolsz, sétálhatunk egyet? – kérdezte Jasper.
- Szerintem megpróbálhatjuk. Ki jön velünk?
Mindenki felemelkedett, kivéve Rosalie.
- Én most kihagynám. Inkább segítek Alice-nek – mondta és felsétált ő is.
- Szerintem indulhatunk is, ha készen állsz Sissy.
- Nem lesz semmi baj?
- Nem, mindannyian ott leszünk, és ha bármi rosszul sül el, akkor mi közbe lépünk.
Bólintottam. Kisétáltunk a garázsba, a kocsikhoz, majd elindultunk. Én Edwarddal mentem, velünk jött még Esme és Carlisle, míg a két fiú az ezüst dzsippel jöttek. Végül megálltunk a város központjában. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam. Edwarddal azonnal mellém lépett és megfogta a kezemet.
- Most szép lassan szívd be a levegőt – mondta halkan.
Úgy tettem, ahogy mondta. Sokféle illatot éreztem. Sok volt az emberi illat, de volt köztük virág, fenyőfa, fű, kipufogógáz is. A többiek kíváncsian néztek rám.
- Teljesen rendben. Nincs semmi rossz érzése. Inkább mondhatjuk, hogy élvezi az illatok kavalkádját – jelentette ki Jasper.
Mindenki elmosolyodott.
- Ügyes vagy, kicsim – suttogta a fülembe Edward.
Elmosolyodtam és elindultunk az utcán. Kellemes idő volt, de nem sütött a nap. Szárnyaltam a boldogságban, hogy végre elhagyhatom a házat és kint a városban is mozoghatok.
Még órákig sétálgattunk a szabadba, csak sötétedéskor értünk haza. Meglepetésünkre senki nem volt otthon. Mindenki elfoglalta magát valamivel. A fiúk Tv-t néztek, míg én Esmével olvastam. Carlislenak sajnos be kellett mennie a kórházba egy súlyos eset miatt. Talán éjfél fele járhatott az idő mikor a lányok hazaértek. Rosalie lépett be elsőnek az ajtón.
- Sissy, Alice üzeni, hogy menj fel a szobádba! – adta át az üzenetet.
Mosolyogva felsóhajtottam, majd felsétáltam a szobába. Bekapcsoltam a zenét, majd elmentem zuhanyozni.
Fürdés közben átgondoltam a mai nap történéseit. Először Nicole látogatás lepett meg, majd a tudat, hogy tizennyolc éves lettem úgy, hogy teljesen elfeledkeztem róla. Aztán a séta a városban. Bevallom őszintén, kicsit féltem, hogy valakit bántani fogok, de hála nem így történt. Talán azért, mert már emberi életben is irtóztam a gyilkolástól.
A gondolataimból puha kezek érintése ragadott ki. Elmolyosodtam. Éreztem, hogy Edward egy puszit nyom a vállamra. Megfordultam és megcsókoltam. Mindkettőnkben bugyogott a vágy, s mi hajlandóak voltunk engedni neki. A forró zuhany után az ágyban kötöttünk ki, ahonnan reggelig ki sem mozdultunk. Egész este élveztük, hogy vagyunk egymásnak és, hogy kicsit kettesben tudunk lenni. Reggel az első napsugarak bevilágítottak az ablakon, ragyogásba vonva minket. Mindketten elmosolyodtunk.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem.
- Hát, te a szoba rabja vagy addig, míg Alice nem szól, hogy kijöhetsz. Nekem meg van egy kis dolgom, amit el kell intéznem.
Elhúztam a számat. Még percekig feküdtünk csendben, aztán Edward megmozdult. Felöltözött, még egy csókot nyomott a számra, majd magamra maradtam. Magam köré csavartam a pokrócot és az ablakoz léptem. Kitártam és a friss reggeli levegő beáramlott a szobába. Felöltöztem szabadidőruhába. Belenéztem a tükörbe. Láttam, hogy a lassan kezd aranyszínűvé válni, de megpillantottam benne egy kis feketeséget. Már régen voltam vadászni. Legalább hetente vagy másfél hetente muszáj, vagyok elmenni. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem.
„- Esme, eljössz velem vadászni?” – kérdeztem gondolatban.
„- Persze.” – jött a válasz.
„- Kint az erdő szélén találkozunk?”
„- Igen.”
A gondolatbeli beszélgetéshez lassan az egész család hozzászokott. Már nem érte őket váratlanul, ha csak úgy hirtelen megszólítottam őket a gondolataikon keresztül. Még felvettem egy sportcipőt, majd kiugrottam a nyitott ablakon, puhán landolva a fűben. Már nagyon hozzászoktam az ablakon történő járkáláshoz. Két perccel később Esme is feltűnt és együtt indultunk el vadászni. Két szarvas vére kioltotta a szomjamat. Míg Esme nem végzett, addig sétáltam egy kicsit az erdőben. Kellemes szél fújt, az ágakon madarak csicseregtek. Leültem egy fatörzsre és megvártam Esmét. Mikor végzett, együtt sétálva indultunk haza. Nem rohantunk, kiélveztük a jó időt és közben jót beszélgettünk. Talán egy órába tellett mire hazaértünk. Felugrottam a szobába, ahol már az ágyon egy ruha várt egy cetlivel együtt.
„- Kérlek, ezt vedd fel estére és ne felejtsd el megcsinálni a hajadat!” – olvastam fel Alice üzenetét.
Felsóhajtottam. Bekapcsoltam egy pörgősebb számat, majd elmentem fürdeni, hajat mosni. A zuhany után megszárítottam, majd begöndörítettem a hajamat. Felvettem a ruhát, majd kerestem hozzá egy cipőt is. Épp feltűztem a hajamat, mikor Edward lépett be az ajtón elegánsan kiöltözve. Elismerően néztem végig rajta. Közelebb lépett hozzám és átöleltem a nyakamat.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta, végig nézve rajtam.
- Te sem panaszkodhatsz – suttogtam, majd megcsókoltam.
Felkapott az ölébe és a falnak nyomott. Már épp tovább léptünk, mikor kopogtattak az ajtón. Edward lábra állított, én pedig megigazítottam a ruhámat.
- Igen? – szólt Ki Edward.
- Minden készen van. Jöhettek – válaszolta Alice kintről.
Elindultunk kifele a szobából, de Edward megállított. Elővett egy kendőt, majd bekötötte vele a szememet. Megfogta a kezemet, majd lesétáltunk a nappaliba. Ismeretlen illatok csapták meg az orromat. Edward megállított egy helyen, majd levette a kendőt. A teljes szoba fel volt díszítve, mindenhonnan szalagok lógtak le. Ismerős arcokat pillantottam meg a szobában először, majd a sok ajándékot, ami mögöttük volt.
- Szia Sissy! Már régen találkoztunk! –szólalt meg Kate először, majd közelebb lépett és megölelt.
- Kate! Carmen! Eleazar! Irina! – mondtam, miközben visszaöleltem Katet. – Jó újra látni titeket!
Mindegyikőjüket szorosan megöleltem.
- Nos, ha már mindenki itt van, akkor neki is kezdhetünk! – csapta össze a tenyerét Alice.
Mindannyian szembefordultak velem.
- Sissy, szeretnénk boldog születésnapot kívánni! – mondta Esme kilépve a többiek közül és megölelt.
- Köszönöm – válaszoltam meghatódva.
Esme után mindenki egyesével felköszöntött, majd leültettek a kanapéra és egyesével odaadták az ajándékaikat. Sokfelé ajándékot kaptam. Könyveket, CD-ket, ruhákat, ékszereket, vásárlási utalványokat és még sorolhatnám a temérdek ajándékot. Persze ne feledkezzünk meg a sok virágról se. A legszebb a tizennyolc szálas vörös rózsa csokor volt, amit Edwardtól kaptam. Mikor kibontottam az összes ajándékot, felálltam és ránéztem mindenkire.
- Köszönöm szépen a sok ajándékot, életemben nem kaptam ilyen sokat.
Halk nevetésben törtek ki mindannyian.
- Köszönöm szépen nektek is, hogy eljöttetek és felköszöntöttek! – fordultam a Denali klán felé.
Rám mosolyogtak mind a négyen.
- Szívesen! Örülünk, hogy meg tudtunk lepni.
- Na, jól van már! Lesz még időtök beszélgetni! – csattant fel Alice. – Most mindenki menjen fel, öltözzön át és öt perc múlva találkozunk a kocsiknál!
Kérdőn néztem barátnőmre.
- Á-á, nem mondok semmit, majd mindent megtudsz a magad idejében – felelte és elindult fölfele. –Ja, és valami bulizós rucit vegyél fel!
Most már aztán tényleg nem értettem semmit. Edwarddal együtt felmentünk, majd átöltöztünk. Öt perc múlva mindenki bulira készen állt a kocsiknál. Három kocsival és jó kedvvel indultunk el. Elhagytuk Forksot és Port Angeles felé vettük az irányt. Végül egy nyitott klub előtt álltunk meg, és szálltunk ki. Már tudtam, hogy mire megy ki a játék. Elmosolyodtam, majd vidáman siettem a többiek után. A klubban már hangosan szólt a zene a táncparkett tele volt táncoló emberekkel. Besétáltunk a parkettre és felszabadultan táncolni kezdtünk. Folyamatosan a legjobb zenék mentek és mi fáradhatatlanul táncoltunk, lealázva mindenkit. A férfiak tátott szájjal néztek, míg a lányok irigykedve. Aztán egy idő után Edward és a többi fiú is becsatlakozott. Akkor kezdődött csak igazán a buli. Felejthetetlen éjszaka volt. Hajnalig táncoltunk és utolsóként hagytuk el a klub helyszínét. Már virradt mikor hazaértünk.
- Hát, köszönöm szépen ezt az estét, nagyon jól éreztem magamat! – mondtam a nappaliban állva és megöleltem Alice-t.
- Nincs mit!
Elengedtem, majd felsétáltam a szobába, ahol már Edward ült az ágyon. Hozzá sétáltam, majd beleültem az ölébe. Elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát. Magához ölelt és együtt néztük meg a napfelkeltét.
2011. március 5., szombat
22.fejezet: Megbocsájtás
(Sissy szemszöge)
- Mielőtt bármit is mondanál, már tudom, és jó ötletnek tűnik – szólt bele Alice a telefonba, miután felvette.
- Akkor jó. Minden féleképpen szeretném végre hajtani.
- Rendben. Mondjuk, ha egy óra múlva érted megyek az úgy jó?
- Persze, addigra én is elkészülök. Csak nehogy elszóld magad a gondolaton keresztül!
- Hidd el, figyelni fogok rájuk.
- Oké. Akkor egy óra múlva.
- Rendben – válaszolta még Alice, majd mindketten letettük a telefont.
Felszaladtam a fürdőszobába és lefürödtem. Ahogy lehetett rendbe szedtem magamat. Farmart és pólót vettem fel. Mikor készen lettem, idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban, várva, hogy Alice megérkezzen. Talán negyed órával később barátnőm kopogtatott a bejárati ajtón. Kinyitottam.
- Készen vagy? Mehetünk?
Bólintottam.
- Edward nem sejt semmit? – kérdeztem.
- Nem. Próbáltam mindig másra gondolni és nem a közelébe menni.
- Rendben, köszönöm. Menjünk.
Bezártam az ajtót, majd futásnak eredtünk a Cullen ház felé.
„- Kérlek, add, hogy ne vegyen észre!” – könyörögtem.
Lassítottunk a tempón, elkerülve a lebukás veszélyét. Az utolsó métereket már osonva és csendben tettük meg a házig. Halkan Alice ajtót nyitott és beléptem a hatalmas Cullen villába. Mélyet szippantottam a levegőből. Már nagyon hiányzott nekem ez a hely. Mindenki meglepődött, mikor beléptünk, de azonnal csendre intettük őket és mutogattunk, hogy vigyázzanak a gondolataikra. Alice a lépcső felé bökött a fejével. Bólintottam. Szép lassan elindultam felfele. Egyesével szedtem a lépcsőfokokat. Megálltam az ajtóm előtt. Arra gondoltam, hogy feloldom a képességemet Edwardról. Aztán elcsendesítettem a gondolataimat és Edwardra koncentráltam.
„- Bejöhetek?”- kérdeztem.
(Edward szemszöge)
Lassan már két napja, hogy Sissy elment és hogy, én ennek a szobának a rabja vagyok. Sissy illata már teljesen eltűnt a szobából, nagy bánatomra. Órák hosszat ültem vagy álltam az ablak előtt, várva, hogy Sissy felbukkanjon a fák közül. A családból igazán csak Alice tartotta a kapcsolatot Sissyvel. A többiektől hallottam, hogy már túlesett az első vadászaton is. Szerettem volna én is részt venni rajta, persze ez sikerült is volna, ha nem baltázom el a dolgokat.
Az ablaknál álltam most is, mikor egyszer csak az összes gondolatom elhallgatott a fejemben, és megszólalt egy hang.
„- Bejöhetek?” – kérdezte.
Azonnal megfordultam, az ajtóhoz rohantam és kinyitottam. Először nem akartam hinni a szemeimnek, aztán átléptem a küszöbön és megöleltem.
- Sissy! – suttogtam.
(Sissy szemszöge)
Az izgalom már teljesen eluralkodott rajtam. Másodperccel később, miután elküldtem az üzenetet, kinyílt az ajtó és Edward hitetlenkedve nézett rám, majd magához ölelt.
- Sissy! – suttogtam.
Belesimultam az ölelésébe. Percekig álltunk így, egy szót sem szólva. Edward egy kicsit eltolt magától és megérintette az arcomat.
„- Mennyire hiányzott már az érintése.” – gondoltam.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta végig nézve rajtam.
Tetőtől talpig végig mért, mindent aprólékosan megnézve.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem.
Bólintott. Arrébb állt az ajtóból, hogy beljebb léphessek. Besétáltam a szobámba, helyet foglaltam a kanapén és kényelmesen elhelyezkedtem. Edward becsukta az ajtót és helyet foglalt velem szemben.
- Mielőtt bármit is mondanál, szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért és a kijelentésemért – mondta bűnbánóan. – Nem így szerettem volna kifejezni magamat. Gyönyörűen nézel ki, a vámpírság csak még szebbé tett, de nem szerettem volna, hogy ilyenné válj. Voltak szüleid, barátaid és életed. Ne haragudj, túl önző voltam, abban a pillanatban.
- Nem, ez nem igaz – szólaltam meg halkan. – Nem haragudtam rád, csak rosszul esett, ami mondtál. Azóta vágytam arra, hogy vámpír legyek mióta megtámadtak a nomád vámpírok. Barátaim, Alicen és Rosalien kívül nem nagyon voltak. Családom volt, de egyedül maradtam – szomorodtam el, felálltam és az ablakhoz sétáltam.
Minden csendes és nyugodt volt odakint. Éreztem, hogy Edward hátulról átölel. Szembe fordultam vele és hozzábújtam.
- Hiányoztál –suttogtam.
Edward finoman megpuszilta a fejemet.
- Nekem is – válaszolta.
Percekig álltunk csendben, egymást ölelve.
- Szükségem van rád, Sissy. Kérlek, gyere vissza – mondta Edward.
A szívem már ordította a választ, de az agyam az ellenkezőjét sugallta.
- Költözz vissza hozzánk, hozzám.
Fájt, amit mondott néhány nappal ezelőtt, de nem tudok nélküle élni. Szeretem őt. Tehát….
- IGEN! – sikított fel Alice lentről.
Elkuncogtam magamat. Először Edward nem értette, majd elmosolyodott.
- Igen, visszaköltözök hozzátok, hozzád – mondtam ki hangosan is a döntésemet.
Edward magához ölelt, majd megforgatott. Felnevettem. Majd lerakott, de a kezemet nem engedte el. Arca ragyogott a boldogságtól.
- Nos, akkor megyek és összeszedem a cuccaimat – szólaltam meg és elindultam a lépcső felé. Mielőtt odaérhettem volna, Edward utolért, megfordított és finoman megcsókolt. Percekig csókolóztunk, míg levegőt nem vettem, lehunyt szemekkel. Majd kinyitottam és rámosolyogtam Edwardra. Kéz a kézben sétáltunk le a nappaliba, ahol először mindenki meglepődött, majd boldogságban törtek ki. Éreztem, hogy bizseregni kezd az arcom. A hirtelen beállt csöndet, ami percekig uralkodott a szobában, barátnőm hangos sikítással törte meg, majd szorosan átölelt mindkettőnket.
- Úgy örülök, hogy kibékültetek. Na de most már induljál, Sissy! Edward majd érted megy kocsival! – mondta Alice, miközben az ajtó felé tessékelt.
„- Várlak majd.” – üzentem még gondolatban Edwardnak, akit meglepett az üzenet, majd bólintott.
Intettem a többiek felé még, majd futásnak eredtem. Könnyen visszataláltam a kis faházhoz. Boldogságom mindent felülmúlt ebben a pillanatban. Amint egyedül voltam a házban, sikításban és ugrálásban törtem ki. A mosolyt, melyet néhány napig nélkülöztem, újra visszatér az arcomra. Felsiettem a szobába és dudorászva összeszedtem a cuccaimat. Nem kapkodtam, szép lassan, mindent egyesével összehajtogattam és elraktam. Mikor végeztem, csak akkor vettem észre, hogy futás közben a gatyám és a pólóm sáros lett. Felsóhajtottam. Beletúrtam a táskába és elővettem egy tiszta famert és pólót. Gyorsan átöltöztem, majd lecipeltem a cuccaimat. Leültem a kanapéra és a lobogó tüzet néztem a kandallóban. A távolból meghallottam egy ismerős kocsi hangját. Gyorsan megnéztem magamat a tükörben, mielőtt ajtót nyitnék. A kocsi megállt, majd csukódott egy ajtó. Egyre jobban izgultam. Hallottam Edward összes léptét, míg az ajtóhoz nem ért és nem kopogtatott. Az ajtóhoz léptem és kinyitottam.
- Szia - köszöntem mosolyogva és a szemébe néztem.
Szemei aranyan csillogtak már. Rám mosolygott és beljebb lépett. Tekintetét körbe járatta a helységen. A táskák mellé léptem.
- Csak ennyi cuccom van –mondtam és tettem a kezemet az egyik táskára.
Edward nem felelt semmit, közelebb lépett és átölelte a derekamat. Percekig csak egymás szemét néztük, majd megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és percekig csókolóztunk, míg el nem hatalmasodott rajtunk a vágy. A csókunk vadabbá, követelőzőbbé vált. Neki támaszkodtam a fotelnak, de egy idő után már nem bírtam tartani magamat, így mindketten átestünk rajta. Hangos kacagásban törtünk ki, majd a lent a földön, a kandalló előtt folytatunk mindent. Érzékeltem még, hogy elszakad a ruhám, aztán átadtam magamat a gyönyörnek.
Percekkel vagy talán órákkal később szólaltunk meg, addig élveztük a csendet és egymás közelségét. A kandalló előtt feküdtünk, pokróccal takarózva és Edward finoman kényeztetett.
- Nem gondolod, hogy lassan haza kellene mennünk? – kérdeztem suttogva.
- De – sóhajtott fel.
Csókot nyomott a számra, majd neki állt felöltözni. Magam köré csavartam a pokrócot és én is felálltam. Mikor megfogtam a ruhámat, akkor láttam, hogy ketté van szakítva. Edwardra sandítottam, aki kisfiús szemekkel nézett vissza rám. A fejemet csóváltam mosolyogva, majd elővettem újabb ruhákat. Felöltöztem, majd rendet raktunk a házban. Míg Edward kicipelte a táskáimat, én addig bezártam a házat.
- Sissy! - hallottam meg a nevemet.
Edward felé néztem, aki felém dobott valamit. A vámpírságomnak köszönhetően ügyesen elkaptam. A kezemben a Volvo kulcsai voltak. Kérdőn néztem rá.
- Te vezetsz! – mondta és beszállt a kocsiba.
Már régen vezettem, ezért örömmel ragadtam meg a lehetőséget. Beszálltam, beállítottam az ülést, majd beindítottam a kocsit, ami halkan dorombolni kezdett. Imádtam a hangját.
- Ne izgulj, majd navigállak – mondta Edward.
- Ki mondta, hogy izgulok? – kérdeztem nevetve, majd a gázra léptem.
A testem adrenalinért kiáltott, én pedig szívesen megadtam neki. Az országúton száznegyvennel száguldoztam. A házhoz vezető kisútra kézifékkel kanyarodtam be. Végül a ház előtt szépen lefékeztem, majd megálltam.
- Köszönöm. Igazán rám fért már – mondtam Edwardhoz fordulva.
- Örülök. Gyere, menjünk be.
Mindketten kiszálltunk. Edward kiszedte a cuccaimat hátulról, majd kézen fogva sétáltunk fel a lépcsőn. Épp, hogy csak kinyitottuk az ajtót, két barátnőm már szorosan öleltek át.
- Úgy örülök, hogy visszajöttél! – mondta Rose.
- Én is – válaszoltam visszaölelve.
Egymást ölelve léptünk be a házba. Jó volt újra itthon lenni.
- A ruháért még számolunk – mondta Alice Edwardra sandítva, aki közelebb sétált a hármasunkhoz.
Emmett hangosan felröhögött, mire Edward csibészen elmosolyodott és megrántotta a vállát.
Alice, majd felrobbant dühében, végül szitkozódva ment fel a szobájába.
- Majd veszek neki egy újat – mondta Edward.
Esme lépett hozzánk és mindkettőnket megölelt.
- Boldog vagyok, hogy kibékültetek és, hogy visszajöttél, Sissy.
- Én pedig köszönöm, hogy vagy nekem.
Esmét meghatották a szavaim, sírni tudott volna örömében. Néhány perccel később felsétáltunk Edwarddal az emeletre. Én a szobám felé indultam, de Ő visszarántott és a szemembe nézett.
- nem szeretnél velem összeköltözni? – kérdezte.
Elkerekedtek a szemeim.
- De igen! – válaszoltam, majd beestünk a közös szobánk ajtaján, magunk után becsapva az ajtót.
- Mielőtt bármit is mondanál, már tudom, és jó ötletnek tűnik – szólt bele Alice a telefonba, miután felvette.
- Akkor jó. Minden féleképpen szeretném végre hajtani.
- Rendben. Mondjuk, ha egy óra múlva érted megyek az úgy jó?
- Persze, addigra én is elkészülök. Csak nehogy elszóld magad a gondolaton keresztül!
- Hidd el, figyelni fogok rájuk.
- Oké. Akkor egy óra múlva.
- Rendben – válaszolta még Alice, majd mindketten letettük a telefont.
Felszaladtam a fürdőszobába és lefürödtem. Ahogy lehetett rendbe szedtem magamat. Farmart és pólót vettem fel. Mikor készen lettem, idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban, várva, hogy Alice megérkezzen. Talán negyed órával később barátnőm kopogtatott a bejárati ajtón. Kinyitottam.
- Készen vagy? Mehetünk?
Bólintottam.
- Edward nem sejt semmit? – kérdeztem.
- Nem. Próbáltam mindig másra gondolni és nem a közelébe menni.
- Rendben, köszönöm. Menjünk.
Bezártam az ajtót, majd futásnak eredtünk a Cullen ház felé.
„- Kérlek, add, hogy ne vegyen észre!” – könyörögtem.
Lassítottunk a tempón, elkerülve a lebukás veszélyét. Az utolsó métereket már osonva és csendben tettük meg a házig. Halkan Alice ajtót nyitott és beléptem a hatalmas Cullen villába. Mélyet szippantottam a levegőből. Már nagyon hiányzott nekem ez a hely. Mindenki meglepődött, mikor beléptünk, de azonnal csendre intettük őket és mutogattunk, hogy vigyázzanak a gondolataikra. Alice a lépcső felé bökött a fejével. Bólintottam. Szép lassan elindultam felfele. Egyesével szedtem a lépcsőfokokat. Megálltam az ajtóm előtt. Arra gondoltam, hogy feloldom a képességemet Edwardról. Aztán elcsendesítettem a gondolataimat és Edwardra koncentráltam.
„- Bejöhetek?”- kérdeztem.
(Edward szemszöge)
Lassan már két napja, hogy Sissy elment és hogy, én ennek a szobának a rabja vagyok. Sissy illata már teljesen eltűnt a szobából, nagy bánatomra. Órák hosszat ültem vagy álltam az ablak előtt, várva, hogy Sissy felbukkanjon a fák közül. A családból igazán csak Alice tartotta a kapcsolatot Sissyvel. A többiektől hallottam, hogy már túlesett az első vadászaton is. Szerettem volna én is részt venni rajta, persze ez sikerült is volna, ha nem baltázom el a dolgokat.
Az ablaknál álltam most is, mikor egyszer csak az összes gondolatom elhallgatott a fejemben, és megszólalt egy hang.
„- Bejöhetek?” – kérdezte.
Azonnal megfordultam, az ajtóhoz rohantam és kinyitottam. Először nem akartam hinni a szemeimnek, aztán átléptem a küszöbön és megöleltem.
- Sissy! – suttogtam.
(Sissy szemszöge)
Az izgalom már teljesen eluralkodott rajtam. Másodperccel később, miután elküldtem az üzenetet, kinyílt az ajtó és Edward hitetlenkedve nézett rám, majd magához ölelt.
- Sissy! – suttogtam.
Belesimultam az ölelésébe. Percekig álltunk így, egy szót sem szólva. Edward egy kicsit eltolt magától és megérintette az arcomat.
„- Mennyire hiányzott már az érintése.” – gondoltam.
- Gyönyörűen nézel ki – mondta végig nézve rajtam.
Tetőtől talpig végig mért, mindent aprólékosan megnézve.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem.
Bólintott. Arrébb állt az ajtóból, hogy beljebb léphessek. Besétáltam a szobámba, helyet foglaltam a kanapén és kényelmesen elhelyezkedtem. Edward becsukta az ajtót és helyet foglalt velem szemben.
- Mielőtt bármit is mondanál, szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért és a kijelentésemért – mondta bűnbánóan. – Nem így szerettem volna kifejezni magamat. Gyönyörűen nézel ki, a vámpírság csak még szebbé tett, de nem szerettem volna, hogy ilyenné válj. Voltak szüleid, barátaid és életed. Ne haragudj, túl önző voltam, abban a pillanatban.
- Nem, ez nem igaz – szólaltam meg halkan. – Nem haragudtam rád, csak rosszul esett, ami mondtál. Azóta vágytam arra, hogy vámpír legyek mióta megtámadtak a nomád vámpírok. Barátaim, Alicen és Rosalien kívül nem nagyon voltak. Családom volt, de egyedül maradtam – szomorodtam el, felálltam és az ablakhoz sétáltam.
Minden csendes és nyugodt volt odakint. Éreztem, hogy Edward hátulról átölel. Szembe fordultam vele és hozzábújtam.
- Hiányoztál –suttogtam.
Edward finoman megpuszilta a fejemet.
- Nekem is – válaszolta.
Percekig álltunk csendben, egymást ölelve.
- Szükségem van rád, Sissy. Kérlek, gyere vissza – mondta Edward.
A szívem már ordította a választ, de az agyam az ellenkezőjét sugallta.
- Költözz vissza hozzánk, hozzám.
Fájt, amit mondott néhány nappal ezelőtt, de nem tudok nélküle élni. Szeretem őt. Tehát….
- IGEN! – sikított fel Alice lentről.
Elkuncogtam magamat. Először Edward nem értette, majd elmosolyodott.
- Igen, visszaköltözök hozzátok, hozzád – mondtam ki hangosan is a döntésemet.
Edward magához ölelt, majd megforgatott. Felnevettem. Majd lerakott, de a kezemet nem engedte el. Arca ragyogott a boldogságtól.
- Nos, akkor megyek és összeszedem a cuccaimat – szólaltam meg és elindultam a lépcső felé. Mielőtt odaérhettem volna, Edward utolért, megfordított és finoman megcsókolt. Percekig csókolóztunk, míg levegőt nem vettem, lehunyt szemekkel. Majd kinyitottam és rámosolyogtam Edwardra. Kéz a kézben sétáltunk le a nappaliba, ahol először mindenki meglepődött, majd boldogságban törtek ki. Éreztem, hogy bizseregni kezd az arcom. A hirtelen beállt csöndet, ami percekig uralkodott a szobában, barátnőm hangos sikítással törte meg, majd szorosan átölelt mindkettőnket.
- Úgy örülök, hogy kibékültetek. Na de most már induljál, Sissy! Edward majd érted megy kocsival! – mondta Alice, miközben az ajtó felé tessékelt.
„- Várlak majd.” – üzentem még gondolatban Edwardnak, akit meglepett az üzenet, majd bólintott.
Intettem a többiek felé még, majd futásnak eredtem. Könnyen visszataláltam a kis faházhoz. Boldogságom mindent felülmúlt ebben a pillanatban. Amint egyedül voltam a házban, sikításban és ugrálásban törtem ki. A mosolyt, melyet néhány napig nélkülöztem, újra visszatér az arcomra. Felsiettem a szobába és dudorászva összeszedtem a cuccaimat. Nem kapkodtam, szép lassan, mindent egyesével összehajtogattam és elraktam. Mikor végeztem, csak akkor vettem észre, hogy futás közben a gatyám és a pólóm sáros lett. Felsóhajtottam. Beletúrtam a táskába és elővettem egy tiszta famert és pólót. Gyorsan átöltöztem, majd lecipeltem a cuccaimat. Leültem a kanapéra és a lobogó tüzet néztem a kandallóban. A távolból meghallottam egy ismerős kocsi hangját. Gyorsan megnéztem magamat a tükörben, mielőtt ajtót nyitnék. A kocsi megállt, majd csukódott egy ajtó. Egyre jobban izgultam. Hallottam Edward összes léptét, míg az ajtóhoz nem ért és nem kopogtatott. Az ajtóhoz léptem és kinyitottam.
- Szia - köszöntem mosolyogva és a szemébe néztem.
Szemei aranyan csillogtak már. Rám mosolygott és beljebb lépett. Tekintetét körbe járatta a helységen. A táskák mellé léptem.
- Csak ennyi cuccom van –mondtam és tettem a kezemet az egyik táskára.
Edward nem felelt semmit, közelebb lépett és átölelte a derekamat. Percekig csak egymás szemét néztük, majd megcsókolt. Átkaroltam a nyakát és percekig csókolóztunk, míg el nem hatalmasodott rajtunk a vágy. A csókunk vadabbá, követelőzőbbé vált. Neki támaszkodtam a fotelnak, de egy idő után már nem bírtam tartani magamat, így mindketten átestünk rajta. Hangos kacagásban törtünk ki, majd a lent a földön, a kandalló előtt folytatunk mindent. Érzékeltem még, hogy elszakad a ruhám, aztán átadtam magamat a gyönyörnek.
Percekkel vagy talán órákkal később szólaltunk meg, addig élveztük a csendet és egymás közelségét. A kandalló előtt feküdtünk, pokróccal takarózva és Edward finoman kényeztetett.
- Nem gondolod, hogy lassan haza kellene mennünk? – kérdeztem suttogva.
- De – sóhajtott fel.
Csókot nyomott a számra, majd neki állt felöltözni. Magam köré csavartam a pokrócot és én is felálltam. Mikor megfogtam a ruhámat, akkor láttam, hogy ketté van szakítva. Edwardra sandítottam, aki kisfiús szemekkel nézett vissza rám. A fejemet csóváltam mosolyogva, majd elővettem újabb ruhákat. Felöltöztem, majd rendet raktunk a házban. Míg Edward kicipelte a táskáimat, én addig bezártam a házat.
- Sissy! - hallottam meg a nevemet.
Edward felé néztem, aki felém dobott valamit. A vámpírságomnak köszönhetően ügyesen elkaptam. A kezemben a Volvo kulcsai voltak. Kérdőn néztem rá.
- Te vezetsz! – mondta és beszállt a kocsiba.
Már régen vezettem, ezért örömmel ragadtam meg a lehetőséget. Beszálltam, beállítottam az ülést, majd beindítottam a kocsit, ami halkan dorombolni kezdett. Imádtam a hangját.
- Ne izgulj, majd navigállak – mondta Edward.
- Ki mondta, hogy izgulok? – kérdeztem nevetve, majd a gázra léptem.
A testem adrenalinért kiáltott, én pedig szívesen megadtam neki. Az országúton száznegyvennel száguldoztam. A házhoz vezető kisútra kézifékkel kanyarodtam be. Végül a ház előtt szépen lefékeztem, majd megálltam.
- Köszönöm. Igazán rám fért már – mondtam Edwardhoz fordulva.
- Örülök. Gyere, menjünk be.
Mindketten kiszálltunk. Edward kiszedte a cuccaimat hátulról, majd kézen fogva sétáltunk fel a lépcsőn. Épp, hogy csak kinyitottuk az ajtót, két barátnőm már szorosan öleltek át.
- Úgy örülök, hogy visszajöttél! – mondta Rose.
- Én is – válaszoltam visszaölelve.
Egymást ölelve léptünk be a házba. Jó volt újra itthon lenni.
- A ruháért még számolunk – mondta Alice Edwardra sandítva, aki közelebb sétált a hármasunkhoz.
Emmett hangosan felröhögött, mire Edward csibészen elmosolyodott és megrántotta a vállát.
Alice, majd felrobbant dühében, végül szitkozódva ment fel a szobájába.
- Majd veszek neki egy újat – mondta Edward.
Esme lépett hozzánk és mindkettőnket megölelt.
- Boldog vagyok, hogy kibékültetek és, hogy visszajöttél, Sissy.
- Én pedig köszönöm, hogy vagy nekem.
Esmét meghatották a szavaim, sírni tudott volna örömében. Néhány perccel később felsétáltunk Edwarddal az emeletre. Én a szobám felé indultam, de Ő visszarántott és a szemembe nézett.
- nem szeretnél velem összeköltözni? – kérdezte.
Elkerekedtek a szemeim.
- De igen! – válaszoltam, majd beestünk a közös szobánk ajtaján, magunk után becsapva az ajtót.
2011. február 20., vasárnap
21.fejezet: Az új Sissy
Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet. Örülök, hogy egyre többen vagytok. De ha ennyien vagytok, mért nem írtok kritit?? Olyan jól esne,legyen akár jó vagy rossz kritikáról.
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Szemeim a plafont fixírozták. Láttam mindent, de tényleg. Láttam a pókot a sarokban, a porcicát, még a porszemeket is a levegőben. Hallottam, hogy többen levegőt vesznek a helységben. A saját szobámban az ágyamon feküdtem. Lassan felültem és szemben találtam magamat a családommal. Arcuk felderült, mikor én is mosolyra húztam a számat.
- Sziasztok – mondtam, de a szám elé kaptam a kezemet, mikor meghallottam a csilingelő hangomat.
Alice elkuncogta magát. Kérdőn néztem Edwardra, Ő pedig ámulva nézett vissza rám, majd szép lassan elindult felém, mintha bántani akarnám.
- Mi a baj? Mért félsz tőlem? – kérdeztem az új hangomon.
Edward megrázta a fejét, majd leült az ágyra és szembe fordult velem.
- Sissy, emlékszel, hogy mi történt? – kérdezte.
Hangja, mint egy lágy dallam, olyan volt. Illata friss a fenyőfához hasonlított.
- Sissy! – ragadott ki a gondolataimból Edward hangja.
Ránéztem.
- Igen, emlékszem. Emlékszem a négy vámpírra, arra, hogy megérkeztetek, a mély sebre – mondtam a hasamhoz kapva. – Aztán arra, hogy megtetted – feleltem és Edwardra felpillantottam, aki lehorgasztott fejjel bámulta a földet.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Én nem akartam ezt – suttogta.
- Ezt most nem értem – válaszoltam értetlenül nézve rá.
- Nem akartam, hogy olyan legyél, mint én. Nem akartam, hogy ilyen életet kapjál vagy akár éljél. Ilyen szörnyként.
„- Nem akarta?” – gondoltam.
Fájt ezt hallanom Edwardtól. Lassan felálltam az ágyról.
- Akkor mért nem hagytad, hogy meghaljak vagy egyáltalán mért tetted meg? – emeltem fel a hangomat és lassan az ablak felé hátráltam.
Edward is felállt és rám emelte szomorú szemeit. Elindult felém, kezét felém nyújtva.
- Ne érj hozzám! – kiáltottam rá, aztán érzékeltem, hogy valami körbe ölel. Edward kezére pillantottam, ami megállt a levegőben, mintha valami akadályozná.
Jobban Edward kezére fókuszáltam és akkor megcsillant a napfényben egy védőburok.
Mindenki meglepődött, ezt pedig én kihasználtam. Eszembe jutott, hogy Edward hogyan közlekedett nálam, majd megfordultam és kiugrottam az ablakon. Hallottam még, hogy mindannyian utánam kiáltanak. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam és futottam. Talán öt perc futás után álltam meg az erdőben. Nem tudtam, hogy merre vagyok csak azt, hogy egyedül voltam. Felnéztem a fákra. Újabb emlékek rémlettek fel. Emlékeztem, hogy Edward hogyan ugrott fel a fára. Összpontosítottam, majd felugrottam a legtetejére. Körbenéztem. Mindenhol csak fa volt, sehol egy ház és ez így volt jó. Még csak most vettem észre, hogy lassan lemenőben van a nap. Lenéztem a kezemre és láttam, hogy csillog. Erről újabb emlékek jutottak az eszembe, arról a napról, mikor együtt néztük a naplementét Edwarddal Ausztriában. Kicsit elszomorodtam. Nagyon fájt, amit Edward mondott nekem. Ha nem akarta megtenni, akkor mért tette meg?
Átöleltem a térdemet és elmerültem a gondolataimban. Lassan az összes csillag előbukkant az égen és a hold is fényesen világított, de így is mindent élesen láttam, gondolom ez is valami vámpírképesség. A délutánra visszagondolva elcsodálkoztam, hogy hogyan sikerült védőburkot felvonni magam köré. Aztán a gondolatolvasás is eszembe ötlött, amikor tudtam Edwarddal kommunikálni a gondolatainkon keresztül, s ez a dolog is elég furcsa volt. Még hozzá kell szoknom ezekhez.
A sötétben lassan magányosnak és szomorúnak éreztem magamat. Gondolom a családom már a keresésemre indult és biztosan aggódnak is miattam. Őket sajnáltam a legjobban, biztos halálra aggódják magukat. Felsóhajtottam, majd koncentrálni kezdtem. Éreztem újból, hogy valami elkezd távolodni tőlem.
„- Alice, hallasz?”- üzentem gondolatban.
(Alice szemszöge)
Az egész család Sissyt kereste az erdőben. Mindannyian aggódtunk érte, s az illata egy idő után el is tűnt szerencsétlenségünkre. Végül Jasperrel hazamentünk, hátha hazaért, vagy ha hazajön, legyen otthon valaki. Leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Vajon hol lehet most Sissy? – sóhajtottam fel.
Jasper nem válaszolt csak finoman átölelt. Látomásom sem volt barátnőmről, hogy merre járhat. Lehunytam a szememet egy pillanatra.
„- Alice, hallasz?” – hallottam meg Sissy hangját a fejemben.
Azonnal kipattantak a szemeim.
- Sissy kapcsolatba lépett velem. Hívd a többieket haza! – mondtam Jaspernek és koncentrálni kezdtem.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?”- kérdeztem.
(Sissy szemszöge)
Egy ideig nem jött semmi válasz, már kezdtem aggódni, hogy tényleg egyedül maradtam, de Alice válaszolt.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?” – kérdezte aggódva.
„- Hát, azt én sem tudom, de nincs semmi bajom.”
„- Az egész család téged keres, szólunk nekik….”
„- Ne! Kérlek! Azt szeretném, ha csak te jönnél egyedül.”
„- Rendben. S hol vagy most?”
„- Egy fa tetején ülök, és az eget kémlelem.”
„- Figyelj, hazahívok mindenkit, aztán érted megyek, és szépen hazajövünk.”
„- Nem szeretnék hazamenni.”
„- Rendben, akkor keresek valami szállást neked és viszek néhány váltás ruhát is.”
„- Köszönöm. Ha készen vagy, csak üzenj gondolatban, s míg jössz addig is tartjuk a kapcsolatot. Esmééknek, kérlek, mondd meg, hogy jól vagyok. „
„- Megmondom nekik.”
„- Rendben, köszönöm, akkor várlak.”
Visszahajtottam a fejemet a térdemre és várta, hogy Alice üzenjen, hogy elindult. A közelben egy bagoly huhogott és lent a fűben tücskök ciripeltek. Minden nyugodt és békés volt, s ez valahogy megnyugtatott. Még egy ideig csendben ültem, majd meghallottam Alice hangját.
„- Sissy, most indultam el.”
„- Rendben.”
Felpillantottam az égre.
„- Alice, körülbelül a Nagy Göncöl alatt ülök.”
„- Így már könnyebb lesz téged megtalálni.” – válaszolta és mintha mosolygott volna rajta.
Újabb csend állt be, míg meg nem hallottam, hogy valaki közeledik. Felálltam és lenéztem, aztán minden ösztönösen jött. Leugrottam a fáról és lábra érkeztem, puhán landolva a földön. Hallottam, hogy Alice szemből jön. Lassan már az alakját is láttam, aztán ledobta a táskát, amit cipelt és átölelt.
- Jajj, Sissy, nagyon aggódtam miattad! – mondta.
- Ne haragudjatok rám – mondtam bűnbánóan.
- Semmi baj, csak a szívbajt hoztad ránk! – mondta viccelődve, ami nekem nagyon jól esett. – Na, lefoglaltattam egy faházat itt a hegyekben. Gondolom, egy ideig nem akarsz hazajönni, amiatt a dolog miatt.
Bólintottam szomorúan.
- Hoztam neked néhány váltás ruhát és egyéb dolgokat, amikre szükséged lehet.
- Köszönöm.
- Na, gyere, menjünk! – mondta Alice és egy irányba kezdett el futni.
Könnyen felvettem az iramot vele. Nem sokat futottunk, mire elértünk egy sötét faházat. Felsétáltunk a tornácra, majd Alice kinyitotta az ajtót és belépett. Én még kint maradtam kicsit körbenézni. A ház egy hegyoldalba épült, emiatt pedig be lehetett látni az egész vidéket és a völgyet. A ház mellett több tucat összevágott fa állt arra, hogy elégessék őket. Csend és béke honolt mindenhol. Mélyet szippantottam a levegőből.
- Sissy! – kiáltott ki Alice bentről.
- Megyek! – kiáltottam vissza.
Megfordultam és besétáltam a már fénypompában tündöklő házba. Egy tágas nappaliba léptem, aminek két fala üveg volt és a völgyre nézett. Kényelmes puffok és foteleket várták a vendégeket. Középen a falba egy kandalló volt beépítve, ami még hangulatosabbá tette a helységet. A nappaliból nyílt egy kis konyha, ami teljesen fel volt szerelve. Egy kis asztal állt két székkel a helység közepén. Felsétáltam az emeletre, ahol két hálószoba volt. Besétáltam az egyik be, ahol épp Alice pakolta ki a cuccaimat. Tiszta ruhákat, könyveket, tisztálkodó szereket és CD-ket hozott.
- Holnap, majd több cuccot hozok el neked.
- Köszönöm. Alice, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mesélsz nekem a vámpírságról?
Barátnőm lehuppant az ágyra és elhelyezkedett.
- Igen, de mielőtt elkezdeném, megkérdezem, hogy nem vagy éhes? Nem kapar a torkod?
- Nem, miért?
- Általában az újszülött vámpíroknál, mint amilyen most te is vagy, az első dolog, amit éreznek, hogy szomjasak, de mint látom, ez rád nem vonatkozik. Sebaj, azért jó lenne, ha holnap elmennél vadászni. Úgy látom, holnap a fiúk is jönnek meglátogatni.
- Edward, ugye…
Barátnőm hitetlenkedve nézett rám, majd kirobbant belőle a nevetés.
- Most mi az?- kérdeztem.
- Tényleg nem tudod?
- Nem.
- Nos, hát az igazság az, hogy Edward, azóta szobádban van, mióta elszöktél otthonról.
- Mit keres ott?
- Hát, úgy néz ki, hogy bezártad oda őt, ugyanis nem tudja elhagyni a szobádat.
Teljesen elképedtem, majd hangos nevetésben törtem ki. Mikor kicsit megnyugodtam, megszólaltam.
- Nem tudom elhinni.
- Hát, mi se hittük el, míg Edward megpróbált kijönni és nem sikerült neki. Hány képességed van?
- Képesség?
- Igen, mint nekem a jövőbe látás vagy Jaspernek az érzelmek manipulálása.
- Értem már. Hát, tudok veletek kommunikálni a gondolataimon keresztül.
- Tudsz védőpajzsot felvonni – szúrta közbe Alice.
- Igen, és úgy látszik, hogy valakit be is tudok zárni – mondtam. – Most már tényleg mesélhetnél a vámpírságról!
- Jól van, rendben.
Leültem vele szemben és mesélni kezdett. Beszélt a vadászatokról, a képességekről, az éhségről, a csillogásról, a gyorsaságról, a jobb érzékszervekről és minden másról, amiről tudnom kellett volna. Mire Alice mindent elmondott, már lassan pirkadt.
- S még valami, mielőtt elmegyek – mondta, megfogta a kezemet és behúzott a fürdőbe, majd a tükörrel szemben megállított.
Kis híján felsikítottam, majd elcsodálkoztam. Az előbbi a szemem miatt, az utóbbi pedig, azért mert a tükörből egy csinos, vékony lány nézett vissza rám.
- Hűha! – szólaltam meg és körbe fordultam.
- Ugye?
- A szemeim, mikor lesznek olyanok, mint a tiétek?
- Néhány hónapon belül.
- Értem.
- Lassan megyek. Küldjek át valakit? – kérdezte már lefele sétálva a lépcsőn.
- Nem, köszönöm. Szeretnék egy kicsit egyedül maradni.
- Rendben, azért itt hagyok egy telefont, ha netán kellene valami. Hívj bármelyikünket vagy üzenj gondolatban – mondta mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Köszönök szépen mindent.
- Nincs mit. Szia! – köszönt el és futásnak eredt.
Becsuktam az ajtót és felsétáltam a szobába. Elővettem egy tréningruhát és elmentem fürdeni. Jól esett egy kicsit felfrissülni a szabadban töltött idő után. Hajat mostam, majd sokáig álltam a folyó víz alatt. Talán fél óra múlva másztam ki a zuhanyzóból és öltöztem fel. Lesétáltam a nappaliba és begyújtottam a kandallóba. Pillanatok alatt kellemes meleg áradt szét a helységben. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem a tájra, ami gyönyörű szép volt a reggeli fényben. Lepillantottam a kezemre, ami csillogott a napfényben. Még percekig álltam az ablak előtt és figyeltem magamat, majd felmentem az emeletre és körbe néztem, hogy mit hozott még Alice. Ismerős CD-k és új könyvek kerültek még elő. Egy névtelen CD került a kezembe. Semmi nem volt ráírva. Visszamentem a nappaliba és betettem a DVD lejátszóba. Halk zongora zene csendült fel a hangszórókból. Elmosolyodtam, majd a kezembe vettem egy könyvet, ami lehoztam magammal. Szép lassan, nem rohanva elkezdtem olvasni. Talán a tizenötödik oldalon járhattam, amikor ismerős akkordok csendültek fel. Letettem a könyvet és a zenére figyeltem. Egyre ismerősebb lett. Aztán rájöttem. Az összes számot Edward írta és ő is játszotta. Elszomorodtam. Eszembe jutottak a pillanatok, mikor közösen zongoráztunk, vagy éppen megtanított zongorázni. Nagyot sóhajtottam, majd magamhoz öleltem egy párnát. A lobogó tüzet néztem és a gondolataimban több tucat emlék futott végig. Boldog percek, pillanatok voltak ezek.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki közeledik. Nem is valaki, hanem valakik. Letettem a párnát és az ablakhoz léptem. Szemeimmel az erdőt fürkésztem. Ismerős alakok tűntek fel. Elmosolyodtam. Az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam és kisétáltam a tornácra. Pillanatokkal később előbukkantak a többiek a fák közül. Esme futott legelöl, így ő volt az első, aki átölelt.
- Sissy, kincsem.
- Szervusz, Esme! – öleltem vissza.
- Jól vagy? Úgy aggódtam miattad!
- Ne haragudjatok rám! Nem akartalak megijeszteni titeket.
- Tudom, de legközelebb, kérlek, ne csinálj ilyet! – dorgált meg finoman, majd újból megölelt.
- Gyertek beljebb, ne itt álljunk kint! – mondtam a többiekhez fordulva.
Mindannyian besétáltunk a nappaliba és leültünk.
- Milyen hangulatos és otthonos ez a kis ház – mondta Esme körbepillantva.
- Köszönöm.
- Hogy vagy? Hogy viseled a vámpírságot? – kérdezte Carlisle.
- Jól, köszönöm. Semmi gondom, problémám nincsen. Még kicsit furcsa ez a dolog, de lassan megszokom.
- Hallottam, hogy nem vagy szomjas.
- Igen. Nem kapar a torkom, de Alice mondta, hogy ma el kéne mennem, vadászni. Hogyan működik a vadászat?
- Ösztönösen jön.
- Nem lehetne minél előbb túl lenni rajta? – kérdeztem.
- Ha szeretnéd, akár most is mehetünk.
- Rendben, menjünk.
- Mi addig itt maradunk – mondta Alice Rosaliere nézve.
- Igen! – bólogatott a szőke lány.
„- Valamiben sántikálnak.”
Megvontam a vállamat.
- Esme, te jössz?
- Igen.
Mind az öten kiléptünk a házból és az erdő felé vettük az irányt. Talán néhány perc múlva megálltunk egy tisztáson.
- Jól van, kezdjük – mondta Carlisle mellém lépve.
Bólintottam.
- Nem kell izgulnod. Hallgass csak az ösztöneidre. Csukd be a szemed és figyelj!
Úgy tettem, ahogy Carlisle mondta. Lecsuktam szemem és az erdőre koncentráltam. Hallottam a közelben csordogálni egy patakot, egy kocsi ment a főúton, majd egy szarvas csordára lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim, majd futásnak eredtem a csorda felé. Mire a többiek beértek, már két szarvassal végeztem. A harmadiknak csak a vére felét szívtam ki. Nem emlékeztem mindenre, hisz minden ösztönösen jött, ahogy Carlisle mondta. Felálltam, majd megtöröltem a számat.
- Ügyes voltál – lépett közelebb Carlisle.
- Köszönöm. Ha nem baj, szeretnék visszamenni a faházba.
- Persze, menjünk! – lépett Esme mellém, kezét a vállamra téve.
Mindannyian hazamentünk. Cullenék még egy ideig itt maradtak, majd hazamentek. Sóhajtva sétáltam fel a szobába. A csajok újabb ruhákat és más dolgokat. Mindent kiterítettek az ágyra. Egyesével elpakoltam mindent, míg végül csak két levél maradt. Mindkettő meg volt számozva. Felvettem őket, majd lesétáltam a nappaliba. Fadarabokat dobtam a tűzre, majd visszakapcsoltam a DVD lejátszót. A zongora akkordjai betöltötték a szoba csendjét. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, majd kinyitottam az első számú levelet. Elkerekedtek a szemeim, mikor megláttam az írást.
„- Kedves Sissy!
Nem tudom, hogy hol kezdhetném annyi rossz dolgot műveltem. Talán először is szeretnék bocsánatot kérni. Rosszul fogalmaztam, mikor elváltunk. Tényleg sajnálom, hogy így történt minden, de a lelkem egy része örül, hogy megtettem, hisz élsz és ez számomra mindennél fontosabb. Mikor elszöktél, megpróbáltam utánad menni, de ez valahogy nem sikerült. Gondolom, ez is egyike a sok képességednek. Itt ülök a szobádban, ahol minden rád emlékeztet. Aggódok vajon, hogy jól vagy-e, nem-e esett bajod? Mikor Alice elárulta, hogy jól vagy és nincs semmi bajod, kicsit megnyugodtam, de akkor lennék igazán boldog, ha itt lennél mellettem. Hiányzol, Sissy! A nevetésed, az illatod, mely betölti az egész házat és az ölelésed. Az egész lényed! Szeretlek. Edward.”
A szemeim szúrtak, de könnyeim nem folytak. A zene a háttérben még mindig halkan szólt. A másik levélért nyúltam. Kibontottam.
„- Kedves Sissy!
Eltelt egy nap és egy hosszú éjszaka nélküled. Egyre nyomasztóbb, hogy nem vagy itt. Az illatod lassan eltűnik a szobából, már csak a fényképek és az emlékek maradnak rólad. Ha tehetném, és nem lennék bezárva, már régen utánad eredtem volna és személyesen kértem volna bocsánatot tőled. Nem tudod elhinni, hogy mennyire irigylem a többieket, azért hogy láthatnak téged.
Ha lecsukom a szemem, az arcod tűnik fel. Rám mosolyogsz. Ha kinyitom, akkor ugyan ott találom magamat, és te nem vagy sehol. Szeretlek. Edward.”
Letettem a leveleket és ordítani tudtam volna fájdalmamban. Belefúrtam a fejemet a párnába.
„- Igaz, hogy Edward megbántott, de már nem maradt senkim rajta és a családján kívül. Nem tudom elfelejteni a sok emléket, hisz mindennel és mindenkinél jobban szeretem. S ha tényleg szeretem, akkor meg tudok neki bocsájtani.”
Felkaptam a fejemet és elmosolyodtam. Felkaptam a telefont és tárcsáztam Alicet.
- Szia, Alice! Szükségem lenne a segítségedre – mondtam.
Meghoztam az új fejezetet. Örülök, hogy egyre többen vagytok. De ha ennyien vagytok, mért nem írtok kritit?? Olyan jól esne,legyen akár jó vagy rossz kritikáról.
Puxim: Vicky
(Sissy szemszöge)
Szemeim a plafont fixírozták. Láttam mindent, de tényleg. Láttam a pókot a sarokban, a porcicát, még a porszemeket is a levegőben. Hallottam, hogy többen levegőt vesznek a helységben. A saját szobámban az ágyamon feküdtem. Lassan felültem és szemben találtam magamat a családommal. Arcuk felderült, mikor én is mosolyra húztam a számat.
- Sziasztok – mondtam, de a szám elé kaptam a kezemet, mikor meghallottam a csilingelő hangomat.
Alice elkuncogta magát. Kérdőn néztem Edwardra, Ő pedig ámulva nézett vissza rám, majd szép lassan elindult felém, mintha bántani akarnám.
- Mi a baj? Mért félsz tőlem? – kérdeztem az új hangomon.
Edward megrázta a fejét, majd leült az ágyra és szembe fordult velem.
- Sissy, emlékszel, hogy mi történt? – kérdezte.
Hangja, mint egy lágy dallam, olyan volt. Illata friss a fenyőfához hasonlított.
- Sissy! – ragadott ki a gondolataimból Edward hangja.
Ránéztem.
- Igen, emlékszem. Emlékszem a négy vámpírra, arra, hogy megérkeztetek, a mély sebre – mondtam a hasamhoz kapva. – Aztán arra, hogy megtetted – feleltem és Edwardra felpillantottam, aki lehorgasztott fejjel bámulta a földet.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Én nem akartam ezt – suttogta.
- Ezt most nem értem – válaszoltam értetlenül nézve rá.
- Nem akartam, hogy olyan legyél, mint én. Nem akartam, hogy ilyen életet kapjál vagy akár éljél. Ilyen szörnyként.
„- Nem akarta?” – gondoltam.
Fájt ezt hallanom Edwardtól. Lassan felálltam az ágyról.
- Akkor mért nem hagytad, hogy meghaljak vagy egyáltalán mért tetted meg? – emeltem fel a hangomat és lassan az ablak felé hátráltam.
Edward is felállt és rám emelte szomorú szemeit. Elindult felém, kezét felém nyújtva.
- Ne érj hozzám! – kiáltottam rá, aztán érzékeltem, hogy valami körbe ölel. Edward kezére pillantottam, ami megállt a levegőben, mintha valami akadályozná.
Jobban Edward kezére fókuszáltam és akkor megcsillant a napfényben egy védőburok.
Mindenki meglepődött, ezt pedig én kihasználtam. Eszembe jutott, hogy Edward hogyan közlekedett nálam, majd megfordultam és kiugrottam az ablakon. Hallottam még, hogy mindannyian utánam kiáltanak. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam és futottam. Talán öt perc futás után álltam meg az erdőben. Nem tudtam, hogy merre vagyok csak azt, hogy egyedül voltam. Felnéztem a fákra. Újabb emlékek rémlettek fel. Emlékeztem, hogy Edward hogyan ugrott fel a fára. Összpontosítottam, majd felugrottam a legtetejére. Körbenéztem. Mindenhol csak fa volt, sehol egy ház és ez így volt jó. Még csak most vettem észre, hogy lassan lemenőben van a nap. Lenéztem a kezemre és láttam, hogy csillog. Erről újabb emlékek jutottak az eszembe, arról a napról, mikor együtt néztük a naplementét Edwarddal Ausztriában. Kicsit elszomorodtam. Nagyon fájt, amit Edward mondott nekem. Ha nem akarta megtenni, akkor mért tette meg?
Átöleltem a térdemet és elmerültem a gondolataimban. Lassan az összes csillag előbukkant az égen és a hold is fényesen világított, de így is mindent élesen láttam, gondolom ez is valami vámpírképesség. A délutánra visszagondolva elcsodálkoztam, hogy hogyan sikerült védőburkot felvonni magam köré. Aztán a gondolatolvasás is eszembe ötlött, amikor tudtam Edwarddal kommunikálni a gondolatainkon keresztül, s ez a dolog is elég furcsa volt. Még hozzá kell szoknom ezekhez.
A sötétben lassan magányosnak és szomorúnak éreztem magamat. Gondolom a családom már a keresésemre indult és biztosan aggódnak is miattam. Őket sajnáltam a legjobban, biztos halálra aggódják magukat. Felsóhajtottam, majd koncentrálni kezdtem. Éreztem újból, hogy valami elkezd távolodni tőlem.
„- Alice, hallasz?”- üzentem gondolatban.
(Alice szemszöge)
Az egész család Sissyt kereste az erdőben. Mindannyian aggódtunk érte, s az illata egy idő után el is tűnt szerencsétlenségünkre. Végül Jasperrel hazamentünk, hátha hazaért, vagy ha hazajön, legyen otthon valaki. Leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Vajon hol lehet most Sissy? – sóhajtottam fel.
Jasper nem válaszolt csak finoman átölelt. Látomásom sem volt barátnőmről, hogy merre járhat. Lehunytam a szememet egy pillanatra.
„- Alice, hallasz?” – hallottam meg Sissy hangját a fejemben.
Azonnal kipattantak a szemeim.
- Sissy kapcsolatba lépett velem. Hívd a többieket haza! – mondtam Jaspernek és koncentrálni kezdtem.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?”- kérdeztem.
(Sissy szemszöge)
Egy ideig nem jött semmi válasz, már kezdtem aggódni, hogy tényleg egyedül maradtam, de Alice válaszolt.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?” – kérdezte aggódva.
„- Hát, azt én sem tudom, de nincs semmi bajom.”
„- Az egész család téged keres, szólunk nekik….”
„- Ne! Kérlek! Azt szeretném, ha csak te jönnél egyedül.”
„- Rendben. S hol vagy most?”
„- Egy fa tetején ülök, és az eget kémlelem.”
„- Figyelj, hazahívok mindenkit, aztán érted megyek, és szépen hazajövünk.”
„- Nem szeretnék hazamenni.”
„- Rendben, akkor keresek valami szállást neked és viszek néhány váltás ruhát is.”
„- Köszönöm. Ha készen vagy, csak üzenj gondolatban, s míg jössz addig is tartjuk a kapcsolatot. Esmééknek, kérlek, mondd meg, hogy jól vagyok. „
„- Megmondom nekik.”
„- Rendben, köszönöm, akkor várlak.”
Visszahajtottam a fejemet a térdemre és várta, hogy Alice üzenjen, hogy elindult. A közelben egy bagoly huhogott és lent a fűben tücskök ciripeltek. Minden nyugodt és békés volt, s ez valahogy megnyugtatott. Még egy ideig csendben ültem, majd meghallottam Alice hangját.
„- Sissy, most indultam el.”
„- Rendben.”
Felpillantottam az égre.
„- Alice, körülbelül a Nagy Göncöl alatt ülök.”
„- Így már könnyebb lesz téged megtalálni.” – válaszolta és mintha mosolygott volna rajta.
Újabb csend állt be, míg meg nem hallottam, hogy valaki közeledik. Felálltam és lenéztem, aztán minden ösztönösen jött. Leugrottam a fáról és lábra érkeztem, puhán landolva a földön. Hallottam, hogy Alice szemből jön. Lassan már az alakját is láttam, aztán ledobta a táskát, amit cipelt és átölelt.
- Jajj, Sissy, nagyon aggódtam miattad! – mondta.
- Ne haragudjatok rám – mondtam bűnbánóan.
- Semmi baj, csak a szívbajt hoztad ránk! – mondta viccelődve, ami nekem nagyon jól esett. – Na, lefoglaltattam egy faházat itt a hegyekben. Gondolom, egy ideig nem akarsz hazajönni, amiatt a dolog miatt.
Bólintottam szomorúan.
- Hoztam neked néhány váltás ruhát és egyéb dolgokat, amikre szükséged lehet.
- Köszönöm.
- Na, gyere, menjünk! – mondta Alice és egy irányba kezdett el futni.
Könnyen felvettem az iramot vele. Nem sokat futottunk, mire elértünk egy sötét faházat. Felsétáltunk a tornácra, majd Alice kinyitotta az ajtót és belépett. Én még kint maradtam kicsit körbenézni. A ház egy hegyoldalba épült, emiatt pedig be lehetett látni az egész vidéket és a völgyet. A ház mellett több tucat összevágott fa állt arra, hogy elégessék őket. Csend és béke honolt mindenhol. Mélyet szippantottam a levegőből.
- Sissy! – kiáltott ki Alice bentről.
- Megyek! – kiáltottam vissza.
Megfordultam és besétáltam a már fénypompában tündöklő házba. Egy tágas nappaliba léptem, aminek két fala üveg volt és a völgyre nézett. Kényelmes puffok és foteleket várták a vendégeket. Középen a falba egy kandalló volt beépítve, ami még hangulatosabbá tette a helységet. A nappaliból nyílt egy kis konyha, ami teljesen fel volt szerelve. Egy kis asztal állt két székkel a helység közepén. Felsétáltam az emeletre, ahol két hálószoba volt. Besétáltam az egyik be, ahol épp Alice pakolta ki a cuccaimat. Tiszta ruhákat, könyveket, tisztálkodó szereket és CD-ket hozott.
- Holnap, majd több cuccot hozok el neked.
- Köszönöm. Alice, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mesélsz nekem a vámpírságról?
Barátnőm lehuppant az ágyra és elhelyezkedett.
- Igen, de mielőtt elkezdeném, megkérdezem, hogy nem vagy éhes? Nem kapar a torkod?
- Nem, miért?
- Általában az újszülött vámpíroknál, mint amilyen most te is vagy, az első dolog, amit éreznek, hogy szomjasak, de mint látom, ez rád nem vonatkozik. Sebaj, azért jó lenne, ha holnap elmennél vadászni. Úgy látom, holnap a fiúk is jönnek meglátogatni.
- Edward, ugye…
Barátnőm hitetlenkedve nézett rám, majd kirobbant belőle a nevetés.
- Most mi az?- kérdeztem.
- Tényleg nem tudod?
- Nem.
- Nos, hát az igazság az, hogy Edward, azóta szobádban van, mióta elszöktél otthonról.
- Mit keres ott?
- Hát, úgy néz ki, hogy bezártad oda őt, ugyanis nem tudja elhagyni a szobádat.
Teljesen elképedtem, majd hangos nevetésben törtem ki. Mikor kicsit megnyugodtam, megszólaltam.
- Nem tudom elhinni.
- Hát, mi se hittük el, míg Edward megpróbált kijönni és nem sikerült neki. Hány képességed van?
- Képesség?
- Igen, mint nekem a jövőbe látás vagy Jaspernek az érzelmek manipulálása.
- Értem már. Hát, tudok veletek kommunikálni a gondolataimon keresztül.
- Tudsz védőpajzsot felvonni – szúrta közbe Alice.
- Igen, és úgy látszik, hogy valakit be is tudok zárni – mondtam. – Most már tényleg mesélhetnél a vámpírságról!
- Jól van, rendben.
Leültem vele szemben és mesélni kezdett. Beszélt a vadászatokról, a képességekről, az éhségről, a csillogásról, a gyorsaságról, a jobb érzékszervekről és minden másról, amiről tudnom kellett volna. Mire Alice mindent elmondott, már lassan pirkadt.
- S még valami, mielőtt elmegyek – mondta, megfogta a kezemet és behúzott a fürdőbe, majd a tükörrel szemben megállított.
Kis híján felsikítottam, majd elcsodálkoztam. Az előbbi a szemem miatt, az utóbbi pedig, azért mert a tükörből egy csinos, vékony lány nézett vissza rám.
- Hűha! – szólaltam meg és körbe fordultam.
- Ugye?
- A szemeim, mikor lesznek olyanok, mint a tiétek?
- Néhány hónapon belül.
- Értem.
- Lassan megyek. Küldjek át valakit? – kérdezte már lefele sétálva a lépcsőn.
- Nem, köszönöm. Szeretnék egy kicsit egyedül maradni.
- Rendben, azért itt hagyok egy telefont, ha netán kellene valami. Hívj bármelyikünket vagy üzenj gondolatban – mondta mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Köszönök szépen mindent.
- Nincs mit. Szia! – köszönt el és futásnak eredt.
Becsuktam az ajtót és felsétáltam a szobába. Elővettem egy tréningruhát és elmentem fürdeni. Jól esett egy kicsit felfrissülni a szabadban töltött idő után. Hajat mostam, majd sokáig álltam a folyó víz alatt. Talán fél óra múlva másztam ki a zuhanyzóból és öltöztem fel. Lesétáltam a nappaliba és begyújtottam a kandallóba. Pillanatok alatt kellemes meleg áradt szét a helységben. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem a tájra, ami gyönyörű szép volt a reggeli fényben. Lepillantottam a kezemre, ami csillogott a napfényben. Még percekig álltam az ablak előtt és figyeltem magamat, majd felmentem az emeletre és körbe néztem, hogy mit hozott még Alice. Ismerős CD-k és új könyvek kerültek még elő. Egy névtelen CD került a kezembe. Semmi nem volt ráírva. Visszamentem a nappaliba és betettem a DVD lejátszóba. Halk zongora zene csendült fel a hangszórókból. Elmosolyodtam, majd a kezembe vettem egy könyvet, ami lehoztam magammal. Szép lassan, nem rohanva elkezdtem olvasni. Talán a tizenötödik oldalon járhattam, amikor ismerős akkordok csendültek fel. Letettem a könyvet és a zenére figyeltem. Egyre ismerősebb lett. Aztán rájöttem. Az összes számot Edward írta és ő is játszotta. Elszomorodtam. Eszembe jutottak a pillanatok, mikor közösen zongoráztunk, vagy éppen megtanított zongorázni. Nagyot sóhajtottam, majd magamhoz öleltem egy párnát. A lobogó tüzet néztem és a gondolataimban több tucat emlék futott végig. Boldog percek, pillanatok voltak ezek.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki közeledik. Nem is valaki, hanem valakik. Letettem a párnát és az ablakhoz léptem. Szemeimmel az erdőt fürkésztem. Ismerős alakok tűntek fel. Elmosolyodtam. Az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam és kisétáltam a tornácra. Pillanatokkal később előbukkantak a többiek a fák közül. Esme futott legelöl, így ő volt az első, aki átölelt.
- Sissy, kincsem.
- Szervusz, Esme! – öleltem vissza.
- Jól vagy? Úgy aggódtam miattad!
- Ne haragudjatok rám! Nem akartalak megijeszteni titeket.
- Tudom, de legközelebb, kérlek, ne csinálj ilyet! – dorgált meg finoman, majd újból megölelt.
- Gyertek beljebb, ne itt álljunk kint! – mondtam a többiekhez fordulva.
Mindannyian besétáltunk a nappaliba és leültünk.
- Milyen hangulatos és otthonos ez a kis ház – mondta Esme körbepillantva.
- Köszönöm.
- Hogy vagy? Hogy viseled a vámpírságot? – kérdezte Carlisle.
- Jól, köszönöm. Semmi gondom, problémám nincsen. Még kicsit furcsa ez a dolog, de lassan megszokom.
- Hallottam, hogy nem vagy szomjas.
- Igen. Nem kapar a torkom, de Alice mondta, hogy ma el kéne mennem, vadászni. Hogyan működik a vadászat?
- Ösztönösen jön.
- Nem lehetne minél előbb túl lenni rajta? – kérdeztem.
- Ha szeretnéd, akár most is mehetünk.
- Rendben, menjünk.
- Mi addig itt maradunk – mondta Alice Rosaliere nézve.
- Igen! – bólogatott a szőke lány.
„- Valamiben sántikálnak.”
Megvontam a vállamat.
- Esme, te jössz?
- Igen.
Mind az öten kiléptünk a házból és az erdő felé vettük az irányt. Talán néhány perc múlva megálltunk egy tisztáson.
- Jól van, kezdjük – mondta Carlisle mellém lépve.
Bólintottam.
- Nem kell izgulnod. Hallgass csak az ösztöneidre. Csukd be a szemed és figyelj!
Úgy tettem, ahogy Carlisle mondta. Lecsuktam szemem és az erdőre koncentráltam. Hallottam a közelben csordogálni egy patakot, egy kocsi ment a főúton, majd egy szarvas csordára lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim, majd futásnak eredtem a csorda felé. Mire a többiek beértek, már két szarvassal végeztem. A harmadiknak csak a vére felét szívtam ki. Nem emlékeztem mindenre, hisz minden ösztönösen jött, ahogy Carlisle mondta. Felálltam, majd megtöröltem a számat.
- Ügyes voltál – lépett közelebb Carlisle.
- Köszönöm. Ha nem baj, szeretnék visszamenni a faházba.
- Persze, menjünk! – lépett Esme mellém, kezét a vállamra téve.
Mindannyian hazamentünk. Cullenék még egy ideig itt maradtak, majd hazamentek. Sóhajtva sétáltam fel a szobába. A csajok újabb ruhákat és más dolgokat. Mindent kiterítettek az ágyra. Egyesével elpakoltam mindent, míg végül csak két levél maradt. Mindkettő meg volt számozva. Felvettem őket, majd lesétáltam a nappaliba. Fadarabokat dobtam a tűzre, majd visszakapcsoltam a DVD lejátszót. A zongora akkordjai betöltötték a szoba csendjét. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, majd kinyitottam az első számú levelet. Elkerekedtek a szemeim, mikor megláttam az írást.
„- Kedves Sissy!
Nem tudom, hogy hol kezdhetném annyi rossz dolgot műveltem. Talán először is szeretnék bocsánatot kérni. Rosszul fogalmaztam, mikor elváltunk. Tényleg sajnálom, hogy így történt minden, de a lelkem egy része örül, hogy megtettem, hisz élsz és ez számomra mindennél fontosabb. Mikor elszöktél, megpróbáltam utánad menni, de ez valahogy nem sikerült. Gondolom, ez is egyike a sok képességednek. Itt ülök a szobádban, ahol minden rád emlékeztet. Aggódok vajon, hogy jól vagy-e, nem-e esett bajod? Mikor Alice elárulta, hogy jól vagy és nincs semmi bajod, kicsit megnyugodtam, de akkor lennék igazán boldog, ha itt lennél mellettem. Hiányzol, Sissy! A nevetésed, az illatod, mely betölti az egész házat és az ölelésed. Az egész lényed! Szeretlek. Edward.”
A szemeim szúrtak, de könnyeim nem folytak. A zene a háttérben még mindig halkan szólt. A másik levélért nyúltam. Kibontottam.
„- Kedves Sissy!
Eltelt egy nap és egy hosszú éjszaka nélküled. Egyre nyomasztóbb, hogy nem vagy itt. Az illatod lassan eltűnik a szobából, már csak a fényképek és az emlékek maradnak rólad. Ha tehetném, és nem lennék bezárva, már régen utánad eredtem volna és személyesen kértem volna bocsánatot tőled. Nem tudod elhinni, hogy mennyire irigylem a többieket, azért hogy láthatnak téged.
Ha lecsukom a szemem, az arcod tűnik fel. Rám mosolyogsz. Ha kinyitom, akkor ugyan ott találom magamat, és te nem vagy sehol. Szeretlek. Edward.”
Letettem a leveleket és ordítani tudtam volna fájdalmamban. Belefúrtam a fejemet a párnába.
„- Igaz, hogy Edward megbántott, de már nem maradt senkim rajta és a családján kívül. Nem tudom elfelejteni a sok emléket, hisz mindennel és mindenkinél jobban szeretem. S ha tényleg szeretem, akkor meg tudok neki bocsájtani.”
Felkaptam a fejemet és elmosolyodtam. Felkaptam a telefont és tárcsáztam Alicet.
- Szia, Alice! Szükségem lenne a segítségedre – mondtam.
2011. január 6., csütörtök
Új történet
Sziasztok!
Nem olyan rég nyitottam egy új blogot, amin egy másik történetemet találhatjátok meg.
Teljesen más világ és idő.
Ha gondoljátok nézzetek be: www.nivlandia.blogspot.com
Másik két blogom: www.acsapda.blogspot.com
www.vicky-chrnocrusade.blogspot.com
Puxim: Vicky
Nem olyan rég nyitottam egy új blogot, amin egy másik történetemet találhatjátok meg.
Teljesen más világ és idő.
Ha gondoljátok nézzetek be: www.nivlandia.blogspot.com
Másik két blogom: www.acsapda.blogspot.com
www.vicky-chrnocrusade.blogspot.com
Puxim: Vicky
2011. január 2., vasárnap
2010. december 27., hétfő
20. fejezet: Az átváltozás
Sziasztok!
Utólag is Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni nektek!
Meghoztam a következő fejezetet, ami sejthetitek, hogy miről fog szólni és valahol érzem, hogy ezt a fejezetet vártátok a legjobban. Hát, remélem úgy sikerült, hogy nektek is tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok!
Vicky
U.i.: Karácsony alkalmából dobjatok néhány kritit......Please =)
( Edward szemszöge)
Jasperrel közösen gyorsan végeztünk a vámpírral, majd lesiettünk Emmettnek és Rosalienak segíteni. Esme rosszul nézett ki, de többszöri vadászat után helyrejön.
- Edward! – hallottam meg Alice kétségbeesett kiáltását.
Azonnal felrohantam a szobába. Teljesen letaglózott a látvány. Az egyik sarokban egy halott vámpírnő hevert, míg a másikban Sissy feküdt, vérben úszva.
Éreztem, hogy a többiek is mögém lépnek, majd Esme rohant be a szobába. A szája elé kapta a kezét, mikor meglátta Sissyt, majd lerogyott Carlisle mellé. Beljebb léptem én is. Mintha szíven szúrtak volna, annyira fájt látni Sissyt, ahogy a testéből kiáll az üvegszilánk. Szerelmem mellé léptem, letérdepeltem hozzá és megfogtam a kezét. Sissy kinyitotta szemeit és halványan elmosolyodott. Szemei fáradságot tükröztek.
- Szia – köszönt halkan.
Megfogtam a bal kezét és csókot leheltem rá. Carlislera néztem.
„- Nagyon mély a seb, nem biztos, hogy túléli” – üzente gondolatban.
Üvölteni akartam a fájdalomtól. Visszanéztem Sissyre. Nagyokat lélegzett.
- Edward – levegő – Liz volt az, aki megölte a szüleimet – újabb levegő – a másik autó vezetőjét elbűvölte, majd végig nézte az egész balesetet – mondta nagyon halkan.
- Css, ne beszélj, pihenj! – mondtam finoman.
Éreztem, hogy a szemem szúrni kezd. Ha sírni tudtam volna, akkor már patakokban folyt volna végig a könnyem az arcomon.
- Edward, szeretlek – felelte a szemembe nézve.
- Én is, szerelmem – mondtam a kezét simogatva.
- Edward, már nincs sok hátra. Döntened kell! – hallottam meg Carlisle hangját.
- Nem! Ennek nem kell így történnie! Biztos, hogy van valami más megoldás! - válaszoltam egy kicsit felemelve a hangomat.
- Edward, nincs más lehetőség! Túl mély a seb. Választanod kell. Megteszed vagy hagyod, hogy elmenjen.
Ránéztem szerelmemre. Éreztem a kezem alatt, hogy a pulzusa egyre gyengébb. A többiekre pillantottam, akik vették a célzást. Csendben felálltak és magunkra hagytak. Csak Carlisle és Esme maradtak velünk. Ránéztem életem értelmére. Arra, akiért érdemes volt élni és mindig várva a holnapot, amit vele tölthetek.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám – kértem kedvesen.
Szerelmem rám emelte gyönyörű szép szemeit. Megköszörültem a torkomat.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdeztem nehezen kiejtve a szavakat.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott.
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondta és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Finoman letöröltem és megcsókoltam.
- Szeretlek – suttogtam még.
- Én is.
Ránéztem Carlislera, aki bólintott. Esme összekulcsolta a kezét és aggódva figyelte Sissyt.
Visszafordultam Sissyhez. Kicsit megemeltem a testét. Carlisle-zal. Bólintottam, mire ő kihúzta az üvegszilánkot. Sissy felszisszent, én pedig közel hajoltam a nyakához.
- Szeretlek, Sissy –mondtam még és megharaptam.
(Sissy szemszöge)
Éreztem, hogy az erőm lassan elfogy. Örültem, hogy Edward itt volt mellettem, mert így legalább nem egyedül halok meg. Tudtam jól, hogy itt a vége.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám! - kérte Edward kedvesen.
Meglepett, hogy szerelmemnek szólít, hisz sosem hívott még így. Lassan kinyitottam a szememet és Edwardra néztem.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdezte.
Meglepődtem a kérdésen. Miért ne szeretnék? Várjunk csak! Örökre? Csak nem akar átváltoztatni?
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
Edward finoman letörölte könnyemet és megcsókolt.
- Szeretlek – suttogta még.
- Én is.
Már nem tudtam nyitva tartani a szememet, így lehunytam. Szemeim előtt megjelent az összes pillanat, amit Edwarddal és a családjával töltöttem.
Éreztem, hogy Edward megemeli a testemet, egy picit, majd Carlisle kihúzta a szilánkot, mire felszisszentem.
- Szeretlek, Sissy! – mondta még Edward, majd a fogait belemélyesztette a nyakamba.
Nem sikítottam, csendben tűrtem a fájdalmat. A testem azonnal égni kezdett. Mintha a pokoltüzében égtem volna, de tudtam, ha vége van, boldogan élhetek Edwarddal és ez valahogy csillapította a fájdalmat. Nagyon haloványan éreztem, hogy valaki felemelne és cipelne. Lassan már gondolkodni sem tudtam a fájdalomtól, így elmerültem a fájdalom végtelenségében.
(Edward szemszöge)
Megtettem, pedig nem így akartam. Nem ilyen körülmények között. Sissy testében a méreg pillanatok alatt szétterjedt. Teste minden egyes percben összerándult a fájdalomtól. Borzalmas volt látni, hogy szerelmem szenved a fájdalomtól.
Valaki a kezét a vállamra rakta. Felnéztem.
- Menjünk haza, fiam – mondta Carlisle.
Esme Carlisleba karolt és kisétáltak a szobából. Karjaimba vettem Sissyt és kimentem Esméék után az előszobába, ahol a többiek várakoztak. Mindannyian ránk néztek, de az én szemeim Sissyre tévedtek, aki vonaglott a kezeimben, de egy hangos kiáltás sem hagyta el a száját.
- Kint a ház előtt áll egy furgon. Emmett, Rosalie és Edward, ti menjetek azzal haza, majd otthon találkozunk.
Bólintottam. Emmett előre ment, míg Rosalie kinyitotta előttem a hátsó ajtót. Beültem, majd Rose becsapta a hátsó ajtót és beült előre, Emmett mellé, s hazafelé vettük az irányt. Míg utaztunk finoman cirógattam szerelmem arcát. Az út majdnem egy óráig tartott, de Em nem hajtott gyorsan. Mire hazaértünk már késő este volt és a többiek is otthon voltak már. Miután megálltunk, Rose kinyitotta a kocsiajtót, majd a bejárati ajtót is kitárta előttem. Felvittem Sissyt a szobájába, ahol már Esme és Alice várakozott.
Esme már sokkal jobban nézett ki, de karját még eltakarta egy hosszú ujjú pulcsival. Finoman lefektettem Sissyt az ágyra.
„- Edward, szeretnénk Sissyt átöltöztetni. Kérlek, menj ki egy kis időre.
Bólintottam, majd átmentem a saját szobámba. Elővettem tiszta ruhákat, majd elmentem fürdeni. Bíztam benne, hogy egy forró fürdő lenyugtat, de semmit nem használt. Nem sokáig álltam a víz alatt, gyorsan letusoltam, felöltöztem, majd a szobámban leültem az ágyra és türelmesen vártam. Talán egy negyed óra múlva jött át szólni Alice, hogy bemehetek. Mielőtt beléptem volna Sissy szobájába, húgom szorosan magához húzott és megölelt. Jól esett végre valakit megölelni. Miután elengedtem beléptem. Sissy tiszta ruhában feküdt az ágyon. Leültem az ágyra, megfogtam a kezét és türelmesen vártam, hogy szerelmem újból kinyissa a szemét.
(Sissy szemszöge)
Gondolom már órák vagy talán napok óta lebegtem a sötétségben. A fájdalom minden érzékszervemet elvette. Nem éreztem, ha valaki hozzám ért, ha valaki hozzám szólt. A fájdalom már minden egyes porcikámba eljutott. Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a számon. A gondolat, hogy Edwarddal élhetek örökkön-örökké, valahogy jobb színben tüntette fel az átváltozást.
Éreztem, hogy lassan a lábamból felkúszik a fájdalom a szívemig. A szívem őrülten dobogni kezdett, majd szép lassan elcsendesült. Még egy utolsót dobbant, majd örökre elhallgatott.
Finom illatokat éreztem és hallottam, hogy valakik levegőt vesznek, végül kinyitottam a szememet.
Utólag is Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni nektek!
Meghoztam a következő fejezetet, ami sejthetitek, hogy miről fog szólni és valahol érzem, hogy ezt a fejezetet vártátok a legjobban. Hát, remélem úgy sikerült, hogy nektek is tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok!
Vicky
U.i.: Karácsony alkalmából dobjatok néhány kritit......Please =)
( Edward szemszöge)
Jasperrel közösen gyorsan végeztünk a vámpírral, majd lesiettünk Emmettnek és Rosalienak segíteni. Esme rosszul nézett ki, de többszöri vadászat után helyrejön.
- Edward! – hallottam meg Alice kétségbeesett kiáltását.
Azonnal felrohantam a szobába. Teljesen letaglózott a látvány. Az egyik sarokban egy halott vámpírnő hevert, míg a másikban Sissy feküdt, vérben úszva.
Éreztem, hogy a többiek is mögém lépnek, majd Esme rohant be a szobába. A szája elé kapta a kezét, mikor meglátta Sissyt, majd lerogyott Carlisle mellé. Beljebb léptem én is. Mintha szíven szúrtak volna, annyira fájt látni Sissyt, ahogy a testéből kiáll az üvegszilánk. Szerelmem mellé léptem, letérdepeltem hozzá és megfogtam a kezét. Sissy kinyitotta szemeit és halványan elmosolyodott. Szemei fáradságot tükröztek.
- Szia – köszönt halkan.
Megfogtam a bal kezét és csókot leheltem rá. Carlislera néztem.
„- Nagyon mély a seb, nem biztos, hogy túléli” – üzente gondolatban.
Üvölteni akartam a fájdalomtól. Visszanéztem Sissyre. Nagyokat lélegzett.
- Edward – levegő – Liz volt az, aki megölte a szüleimet – újabb levegő – a másik autó vezetőjét elbűvölte, majd végig nézte az egész balesetet – mondta nagyon halkan.
- Css, ne beszélj, pihenj! – mondtam finoman.
Éreztem, hogy a szemem szúrni kezd. Ha sírni tudtam volna, akkor már patakokban folyt volna végig a könnyem az arcomon.
- Edward, szeretlek – felelte a szemembe nézve.
- Én is, szerelmem – mondtam a kezét simogatva.
- Edward, már nincs sok hátra. Döntened kell! – hallottam meg Carlisle hangját.
- Nem! Ennek nem kell így történnie! Biztos, hogy van valami más megoldás! - válaszoltam egy kicsit felemelve a hangomat.
- Edward, nincs más lehetőség! Túl mély a seb. Választanod kell. Megteszed vagy hagyod, hogy elmenjen.
Ránéztem szerelmemre. Éreztem a kezem alatt, hogy a pulzusa egyre gyengébb. A többiekre pillantottam, akik vették a célzást. Csendben felálltak és magunkra hagytak. Csak Carlisle és Esme maradtak velünk. Ránéztem életem értelmére. Arra, akiért érdemes volt élni és mindig várva a holnapot, amit vele tölthetek.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám – kértem kedvesen.
Szerelmem rám emelte gyönyörű szép szemeit. Megköszörültem a torkomat.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdeztem nehezen kiejtve a szavakat.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott.
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondta és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Finoman letöröltem és megcsókoltam.
- Szeretlek – suttogtam még.
- Én is.
Ránéztem Carlislera, aki bólintott. Esme összekulcsolta a kezét és aggódva figyelte Sissyt.
Visszafordultam Sissyhez. Kicsit megemeltem a testét. Carlisle-zal. Bólintottam, mire ő kihúzta az üvegszilánkot. Sissy felszisszent, én pedig közel hajoltam a nyakához.
- Szeretlek, Sissy –mondtam még és megharaptam.
(Sissy szemszöge)
Éreztem, hogy az erőm lassan elfogy. Örültem, hogy Edward itt volt mellettem, mert így legalább nem egyedül halok meg. Tudtam jól, hogy itt a vége.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám! - kérte Edward kedvesen.
Meglepett, hogy szerelmemnek szólít, hisz sosem hívott még így. Lassan kinyitottam a szememet és Edwardra néztem.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdezte.
Meglepődtem a kérdésen. Miért ne szeretnék? Várjunk csak! Örökre? Csak nem akar átváltoztatni?
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
Edward finoman letörölte könnyemet és megcsókolt.
- Szeretlek – suttogta még.
- Én is.
Már nem tudtam nyitva tartani a szememet, így lehunytam. Szemeim előtt megjelent az összes pillanat, amit Edwarddal és a családjával töltöttem.
Éreztem, hogy Edward megemeli a testemet, egy picit, majd Carlisle kihúzta a szilánkot, mire felszisszentem.
- Szeretlek, Sissy! – mondta még Edward, majd a fogait belemélyesztette a nyakamba.
Nem sikítottam, csendben tűrtem a fájdalmat. A testem azonnal égni kezdett. Mintha a pokoltüzében égtem volna, de tudtam, ha vége van, boldogan élhetek Edwarddal és ez valahogy csillapította a fájdalmat. Nagyon haloványan éreztem, hogy valaki felemelne és cipelne. Lassan már gondolkodni sem tudtam a fájdalomtól, így elmerültem a fájdalom végtelenségében.
(Edward szemszöge)
Megtettem, pedig nem így akartam. Nem ilyen körülmények között. Sissy testében a méreg pillanatok alatt szétterjedt. Teste minden egyes percben összerándult a fájdalomtól. Borzalmas volt látni, hogy szerelmem szenved a fájdalomtól.
Valaki a kezét a vállamra rakta. Felnéztem.
- Menjünk haza, fiam – mondta Carlisle.
Esme Carlisleba karolt és kisétáltak a szobából. Karjaimba vettem Sissyt és kimentem Esméék után az előszobába, ahol a többiek várakoztak. Mindannyian ránk néztek, de az én szemeim Sissyre tévedtek, aki vonaglott a kezeimben, de egy hangos kiáltás sem hagyta el a száját.
- Kint a ház előtt áll egy furgon. Emmett, Rosalie és Edward, ti menjetek azzal haza, majd otthon találkozunk.
Bólintottam. Emmett előre ment, míg Rosalie kinyitotta előttem a hátsó ajtót. Beültem, majd Rose becsapta a hátsó ajtót és beült előre, Emmett mellé, s hazafelé vettük az irányt. Míg utaztunk finoman cirógattam szerelmem arcát. Az út majdnem egy óráig tartott, de Em nem hajtott gyorsan. Mire hazaértünk már késő este volt és a többiek is otthon voltak már. Miután megálltunk, Rose kinyitotta a kocsiajtót, majd a bejárati ajtót is kitárta előttem. Felvittem Sissyt a szobájába, ahol már Esme és Alice várakozott.
Esme már sokkal jobban nézett ki, de karját még eltakarta egy hosszú ujjú pulcsival. Finoman lefektettem Sissyt az ágyra.
„- Edward, szeretnénk Sissyt átöltöztetni. Kérlek, menj ki egy kis időre.
Bólintottam, majd átmentem a saját szobámba. Elővettem tiszta ruhákat, majd elmentem fürdeni. Bíztam benne, hogy egy forró fürdő lenyugtat, de semmit nem használt. Nem sokáig álltam a víz alatt, gyorsan letusoltam, felöltöztem, majd a szobámban leültem az ágyra és türelmesen vártam. Talán egy negyed óra múlva jött át szólni Alice, hogy bemehetek. Mielőtt beléptem volna Sissy szobájába, húgom szorosan magához húzott és megölelt. Jól esett végre valakit megölelni. Miután elengedtem beléptem. Sissy tiszta ruhában feküdt az ágyon. Leültem az ágyra, megfogtam a kezét és türelmesen vártam, hogy szerelmem újból kinyissa a szemét.
(Sissy szemszöge)
Gondolom már órák vagy talán napok óta lebegtem a sötétségben. A fájdalom minden érzékszervemet elvette. Nem éreztem, ha valaki hozzám ért, ha valaki hozzám szólt. A fájdalom már minden egyes porcikámba eljutott. Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a számon. A gondolat, hogy Edwarddal élhetek örökkön-örökké, valahogy jobb színben tüntette fel az átváltozást.
Éreztem, hogy lassan a lábamból felkúszik a fájdalom a szívemig. A szívem őrülten dobogni kezdett, majd szép lassan elcsendesült. Még egy utolsót dobbant, majd örökre elhallgatott.
Finom illatokat éreztem és hallottam, hogy valakik levegőt vesznek, végül kinyitottam a szememet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)