Reggel kóválygó fejjel ébredtem. A tegnapi ruha volt rajtam, és be voltam takarva. Észrevettem, hogy odakint süt a nap. Kiléptem az erkélyre és mélyet szippantottam a levegőből. A tegnapi eső illata érződött még a levegőben. Felnéztem az égre, ahol a nap hétágra sütött. Egyet gondolva, úgy döntöttem, hogy ma kint fogom tölteni a szabadidőmet. Berohantam a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Idő közben ránéztem az órára, ami delet mutatott. Gyorsan összeszedtem magamat. Felvettem egy szakadt farmert és egy szürke pólót. A hajamat egy copfba kötöttem, majd elindultam lefele.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Jó reggelt? Inkább napot! - nevetett fel apa. - Hosszú volt a tegnapi nap. - mondta és rám kacsintott.
- Igen az.
Ettem pár falatot és már indultam is kifele.
- Hova mész Sissy? - kérdezte apa, mikor meghallotta a kocsikulcs csörgését.
- Mivel jó idő van, elmegyek felfedezem egy kicsit jobban a várost.
- Jól van. Vigyázz magadra! Legkésőbb este nyolcra gyere haza! - kiáltott még utánam anya.
- Rendben!
Felkaptam a fogasról egy fekete baseball sapkát, egy övtáskát, amibe beleraktam a fontosabb cuccaimat, majd magamra csatoltam.
Kiléptem a szabadba. Kint nagyon jó idő volt. Beültem a kocsiba, leengedtem az ablakot és indultam is. Nemsokára felfedeztem néhány boltot. Leparkoltam és elindultam gyalog körbe nézni. Találtam pékséget, ruha-, ékszer- és élelmiszer boltot, de egyiknek sem volt olyan nagy választéka, mint a Port Angeles-i boltoknak. Így egy órás nézelődés után visszaültem a kocsimba. Tovább indultam. Elhaladtam a suli előtt. Sokkal vidámabbnak tűnt, mint a szakadó esőben . Végül kiértem a városból. Csalódottan vettem tudomásul, hogy milyen kicsi ez a város. Meg akartam fordulni, mikor kiszúrtam egy földes utat a túloldalon. Bekanyarodtam az útra és szép lassan hajtottam, míg az út egy keskeny ösvényre nem váltott. Lehúzódtam az út szélére és kiszálltam. Becsuktam a kocsit és gyalog indultam tovább. A napfény csak néhány helyen szűrődött be a dús lombkorona miatt. Gyönyörű szép volt a táj. Szeretek sétálni és közben nézelődni. Az ágakon madarak csiripeltek. Épp egy fa mögül léptem ki, mikor megláttam a rétet. Körbe néztem, ahogy a fák körbe veszik, és a nap megvilágítja az egészet. Hirtelen megtorpantam. Ekkor pillantottam meg. Ragyogott a napfényben. Hunyorítottam.
- Edward? - kérdeztem halkan, meglepődve.
A fiú rám nézett, majd egy másodperc múlva eltűnt a szemem elől. Pislogtam kettőt és a tisztás közepére futottam.
- Várj Edward! Edward! Hova tűntél? - kérdeztem, körbe körbe nézve a réten.
- Mit keresel itt? Nem szabadna itt lenned! - hallottam meg a hangját fentről.
Felnéztem az ágakra, de nem láttam sehol.
- Ne haragudj, én csak fel akartam fedezni egy kicsit Forks-ot. Ne haragudj, már megyek is - mondtam és még egyszer körbe néztem.
- Kérlek, maradj! - hallottam meg a hangját mögülem.
Megfordultam és ott állt mögöttem. Arca meglepődött volt, de egyben mosolygott is.
- Hogy...hogy csináltad ezt? - kérdeztem.
- Hát ezt egy kicsit bonyolult elmagyarázni.
- Ha nem akarod elmondani, én megértem. Nem erőltetem.
- Pont arról van szó, hogy szeretném elmondani neked, de...
- De?
- Félek, hogy undorodni fogsz tőlem és el fogsz kerülni nagy ívben, amit nem akarok, vagy csak szimplán őrültnek fogsz tartani.
- Figyelj, én szívesen meghallgatlak, ha elmondod. Sok érdekes dolgot hallottam már életemben.
- Rendben. Nem ülünk le?
- De - azzal helyet foglaltunk és én érdeklődve figyeltem. Nagy levegőt vett, és kifújta azt.
- Én nem vagyok az, akinek hiszel.
- Ezt nem értem. Kedves vagy, normális, barátságos és nem drogos, bankrabló, vagy akár gyilkos.
- Én nem erre gondoltam.
Kérdőn néztem rá.
- Hát előbb nem láttad?
- De igen.
- S kicsit sem furcsa, hogy valaki ragyog a napfényben?
- Sok misztikus dologról hallottam már, és egyáltalán nem volt furcsa számomra.
- Sissy - szólt és felállt mellőlem. - Én nem vagyok ember. Én vámpír vagyok.
Teljesen ledöbbentett, de egyáltalán nem tartottam őrültnek, még félni se féltem. Nem tudom miért volt ez, de valahogy éreztem, hogy benne bízhatok.
- Tehát azért... - halt el a hangom.
- Hmm? - nézett rám.
- Azért változott meg a szemed a színe egyik percről a másikra, azért hideg a bőröd, azért ragyogsz a napfényben és azért vagy gyors.
- Igen, ez mind emiatt van.
Felém fordult és leguggolt, hogy egy szintbe legyen a fejünk.
- Nem félsz tőlem? Nem tartasz őrültnek?
- Nem, egyáltalán nem. Őrültnek pedig azért nem, mert láttam, észrevettem mindent, így tudom, hogy nem hazudsz és mindig igaz, amit mondasz.
- Érdekes vagy. Mások sikítva elrohannának vagy kiröhögnének, de te elhiszed.
- Igen.
- Egyáltalán nem félsz? Nem félsz attól, hogy megöllek? Még nem jutott eszedbe, hogy mi mivel táplálkozunk?
Nagyot nyeltem.
- Nem hiszem, hogy bántanál, mert akkor azt már régen megtetted volna - szólaltam meg. - De ha megkérdezhetem, akkor mivel táplálkoztok?
- Vérrel. Állati vérrel. Úgymond vegetáriánusok vagyunk. Sajnos vannak a világban nomád vámpírok, akik emberi vérrel táplálkoznak.
- Értem. Azt mondtad, hogy vagyunk. Tehát az egész család az?
- Igen. Mindannyian vámpírok vagyunk, és állati véren élünk. Apám találta ki ezt a módszert, mert nem tudta elviselni, hogy emberi vért fogyasszon ezzel emberek életét kioltva.
- De gondolom először mindannyian emberi véren éltetek egy ideig, míg apukád meg nem mutatta ezt a módszert.
- Igen, és ha vele akarunk élni, akkor ezt az életmódot kell választanunk. Az első időben nagyon nehéz volt, de lassan hozzászoktunk .
- Nagyon bölcs lehet apukád.
- Igen az. Még mindig nem félsz tőlem?
- Én még mindig ugyanazt azt srácot látom, akit kedden megismertem - mosolyodtam el, mire ő is mosolyra húzta a száját. - Mesélsz nekem erről a vámpírságról?
- Biztos, hogy tudni akarod?
- Persze.
- De mielőtt elkezdeném, szeretnék valamiről megbizonyosodni - mondta és felállt.
- Miről? - kérdeztem és én is talpra ugrottam, hogy egy magasságba kerüljünk, de így is volt egy fej különbség közöttünk.
Felnéztem az aranyló szempárba.
Edward szép lassan elkezdett felém hajolni. Végül lágyan megcsókolt. Az ajkai hidegek voltak, de az enyémet inkább égette. Visszacsókoltam, mire ő a kezét a nyakam alá helyezte és közelebb húzott magához.
Aztán ajkaink elváltak. Magához ölelt, mire a szívem még hevesebben kezdett el dobogni.
- Mióta megpillantottalak a parkolóban, azóta te jársz a fejemben. Minden éjjel rád gondolok. Szeretek a közeledben lenni.
Két ujját az állam alá helyezte, és finoman felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szeretlek Sissy McAlister - vallotta be őszintén a szemeimbe.
- Hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy én is? - nevettem el a végét.
- Nem, dehogy - ragyogott fel a szeme.
- Nem tudom elhinni, hogy ez mind igaz és velem történik meg!
- Nem hiszed?
- Nem.
- Bebizonyítsam? - kérdezte, de meg se várva a válaszomat, ajkait újra az enyémeimre tapasztotta.
Mikor elváltunk kicsit elszédültem. Edward magához ölelt.
- Még mindig nem?
- De igen. Nagyon is. Csak azt nem értem, hogy miért pont én? Hisz nálam sokkal szebb lányok is járnak a suliba.
- Hát ennek sok oka van.
- Ráérek - feleltem mosolyogva.
Leültünk egy-egy kőre egymás mellé. Edward megfogta a kezemet, és elkezdett mesélni. Mindent elmesélt, amire csak kíváncsi voltam.
Tátott szájjal hallgattam végig a mondókáját.
- S most itt ülök veled - fejezte be a mesélést.
- Tehát összefoglalva, erős és gyors vagy, az emberek gondolataiban tudsz olvasni, kivéve az enyémben. Napfényre csak akkor mész, ha egyedül vagy, vagy a családoddal.
- Igen. Minden érzékem sokkal erősebb, tehát kiváló a látásom, a szaglásom és a hallásom.
- Akkor tegnap az étteremben, azért lettél dühös, mert olvastál a fickó fejében?
- Igen, vagyis nem. Néha magamtól meghallom a gondolatokat. Tegnap is ez történt. Undorító, perverz dolgokra gondolt veled kapcsolatban és ez nagyon felbosszantott. Hirtelen a lemenő nap egy sugara a szemembe sütött és elkaptam a fejemet. Edwardra néztem, aki ragyogott.
-Gyönyörű szép - mondtam és próbáltam megérinteni az arcát, de eltűnt mellőlem.
- Nem, nem az. Nem tartom magamat annak, se jónak, ha csak arra gondolok, hogy mennyi vér tapad a kezemhez – felelte, és hangjában megbánás, harag és gyűlölet csendült ki.
Felálltam és elé sétáltam. Megfogtam a kezét és a szemébe néztem.
- Nem tudom, hogy mit tettél régebben, de a szavaidból ítélve rosszat, de csak hogy tudd, engem nem érdekel. Tudod hogy tarja a mondás: " Élj a mának"! - feleltem, elmosolyodtam, hátha sikerül jobb kedvre deríteni, ami sikerült is.
- Igazad van. Köszönöm - simogatta meg az arcomat.
- Lehet még egy kérdésem és utána ígérem, békén hagylak.
- Csak nyugodtan kérdezzél.
- Szóval, mióta vagy vámpír?
- 1918 óta, tehát körülbelül kilencvenegy éve.
Az állam is leesett.
- 1901- ben születtem. Tizenhét évesen elkaptam a spanyolnáthát. Ebben a halálos betegségben szenvedtem, mikor apám rám talált és átváltoztatott.
- Elég nehéz elhinni, hogy száznyolc évvel vagy nálam idősebb.
- Igen, tudom. Tudod, mi sosem öregszünk és halunk meg. Halhatatlanok vagyunk, hacsak egy másik vámpír meg nem öl minket.
- Értem.
- Sebezhetetlenek vagyunk. Mivel nem öregszünk, emiatt sokat utazunk. Általában négy-öt évig tartózkodunk egy helyen majd tovább állunk. Nem tudódhat ki a titkunk. Ki tudja mi lenne, ha ez mind kiderülni?
- Igaz - feleltem és az órámra néztem. - Ne haragudj, de nekem mennem kell, mert anyuék otthon várnak rám.
- Rendben.
Kézen fogott és elindultunk a kocsi felé visszavezető ösvényen.
- Elvigyelek? - kérdeztem, mikor a kocsimhoz értünk.
- Köszi, nem kell. Hamarabb hazaérek, mint te - kacsintott rám.
- Jól van. Hát akkor holnap a suliban találkozunk.
- Igen. Várj egy kicsit még! Elkérhetem a számodat?
- Persze - azzal lediktáltam neki.
- Akkor aludj jól, szép álmokat - mondta és megpuszilta az arcomat. - Szia.
- Köszönöm szépen ezt a mai napot.
- Szeretlek.
Elmosolyodtam.
- Én is. Szia - mondtam és beültem a kocsiba, leengedtem az ablakomat .
Visszatolattam a főútra. Mire visszanéztem már nem volt ott. Elmosolyodtam és elindultam haza.
Otthon anyuék épp vacsoráztak, így csatlakoztam hozzájuk.
- S merre jártál? - kérdezte apa.
- Bent voltam a városban, körül néztem, majd találtam egy rétet és ott voltam, figyeltem a tájat.
- Akkor jól érezted magadat?
- Igen, fantasztikusan. Gyönyörű szép a táj, ha nem esik az eső .
Alig vártam, hogy felérjek a szobámba és végre egyedül lehessek . Amint beléptem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót az ágyra ugrottam. Átöleltem egy párnát és sikítani lett volna kedvem a mai nap történeti után.
Izgatottan vártam a holnapi napot. Gyorsan elmentem fürdeni, majd bebújtam az ágyba. Mosollyal az arcomon aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése