21.fejezet: Az új Sissy

Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet. Örülök, hogy egyre többen vagytok. De ha ennyien vagytok, mért nem írtok kritit?? Olyan jól esne,legyen akár jó vagy rossz kritikáról.
Puxim: Vicky


(Sissy szemszöge)

Szemeim a plafont fixírozták. Láttam mindent, de tényleg. Láttam a pókot a sarokban, a porcicát, még a porszemeket is a levegőben. Hallottam, hogy többen levegőt vesznek a helységben. A saját szobámban az ágyamon feküdtem. Lassan felültem és szemben találtam magamat a családommal. Arcuk felderült, mikor én is mosolyra húztam a számat.
- Sziasztok – mondtam, de a szám elé kaptam a kezemet, mikor meghallottam a csilingelő hangomat.
Alice elkuncogta magát. Kérdőn néztem Edwardra, Ő pedig ámulva nézett vissza rám, majd szép lassan elindult felém, mintha bántani akarnám.
- Mi a baj? Mért félsz tőlem? – kérdeztem az új hangomon.
Edward megrázta a fejét, majd leült az ágyra és szembe fordult velem.
- Sissy, emlékszel, hogy mi történt? – kérdezte.
Hangja, mint egy lágy dallam, olyan volt. Illata friss a fenyőfához hasonlított.
- Sissy! – ragadott ki a gondolataimból Edward hangja.
Ránéztem.
- Igen, emlékszem. Emlékszem a négy vámpírra, arra, hogy megérkeztetek, a mély sebre – mondtam a hasamhoz kapva. – Aztán arra, hogy megtetted – feleltem és Edwardra felpillantottam, aki lehorgasztott fejjel bámulta a földet.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Én nem akartam ezt – suttogta.
- Ezt most nem értem – válaszoltam értetlenül nézve rá.
- Nem akartam, hogy olyan legyél, mint én. Nem akartam, hogy ilyen életet kapjál vagy akár éljél. Ilyen szörnyként.
„- Nem akarta?” – gondoltam.
Fájt ezt hallanom Edwardtól. Lassan felálltam az ágyról.
- Akkor mért nem hagytad, hogy meghaljak vagy egyáltalán mért tetted meg? – emeltem fel a hangomat és lassan az ablak felé hátráltam.
Edward is felállt és rám emelte szomorú szemeit. Elindult felém, kezét felém nyújtva.
- Ne érj hozzám! – kiáltottam rá, aztán érzékeltem, hogy valami körbe ölel. Edward kezére pillantottam, ami megállt a levegőben, mintha valami akadályozná.
Jobban Edward kezére fókuszáltam és akkor megcsillant a napfényben egy védőburok.
Mindenki meglepődött, ezt pedig én kihasználtam. Eszembe jutott, hogy Edward hogyan közlekedett nálam, majd megfordultam és kiugrottam az ablakon. Hallottam még, hogy mindannyian utánam kiáltanak. Amilyen gyorsan csak tudtam futottam és futottam. Talán öt perc futás után álltam meg az erdőben. Nem tudtam, hogy merre vagyok csak azt, hogy egyedül voltam. Felnéztem a fákra. Újabb emlékek rémlettek fel. Emlékeztem, hogy Edward hogyan ugrott fel a fára. Összpontosítottam, majd felugrottam a legtetejére. Körbenéztem. Mindenhol csak fa volt, sehol egy ház és ez így volt jó. Még csak most vettem észre, hogy lassan lemenőben van a nap. Lenéztem a kezemre és láttam, hogy csillog. Erről újabb emlékek jutottak az eszembe, arról a napról, mikor együtt néztük a naplementét Edwarddal Ausztriában. Kicsit elszomorodtam. Nagyon fájt, amit Edward mondott nekem. Ha nem akarta megtenni, akkor mért tette meg?
Átöleltem a térdemet és elmerültem a gondolataimban. Lassan az összes csillag előbukkant az égen és a hold is fényesen világított, de így is mindent élesen láttam, gondolom ez is valami vámpírképesség. A délutánra visszagondolva elcsodálkoztam, hogy hogyan sikerült védőburkot felvonni magam köré. Aztán a gondolatolvasás is eszembe ötlött, amikor tudtam Edwarddal kommunikálni a gondolatainkon keresztül, s ez a dolog is elég furcsa volt. Még hozzá kell szoknom ezekhez.
A sötétben lassan magányosnak és szomorúnak éreztem magamat. Gondolom a családom már a keresésemre indult és biztosan aggódnak is miattam. Őket sajnáltam a legjobban, biztos halálra aggódják magukat. Felsóhajtottam, majd koncentrálni kezdtem. Éreztem újból, hogy valami elkezd távolodni tőlem.
„- Alice, hallasz?”- üzentem gondolatban.

(Alice szemszöge)

Az egész család Sissyt kereste az erdőben. Mindannyian aggódtunk érte, s az illata egy idő után el is tűnt szerencsétlenségünkre. Végül Jasperrel hazamentünk, hátha hazaért, vagy ha hazajön, legyen otthon valaki. Leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Vajon hol lehet most Sissy? – sóhajtottam fel.
Jasper nem válaszolt csak finoman átölelt. Látomásom sem volt barátnőmről, hogy merre járhat. Lehunytam a szememet egy pillanatra.
„- Alice, hallasz?” – hallottam meg Sissy hangját a fejemben.
Azonnal kipattantak a szemeim.
- Sissy kapcsolatba lépett velem. Hívd a többieket haza! – mondtam Jaspernek és koncentrálni kezdtem.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?”- kérdeztem.

(Sissy szemszöge)

Egy ideig nem jött semmi válasz, már kezdtem aggódni, hogy tényleg egyedül maradtam, de Alice válaszolt.
„- Sissy, jól vagy? Merre vagy?” – kérdezte aggódva.
„- Hát, azt én sem tudom, de nincs semmi bajom.”
„- Az egész család téged keres, szólunk nekik….”
„- Ne! Kérlek! Azt szeretném, ha csak te jönnél egyedül.”
„- Rendben. S hol vagy most?”
„- Egy fa tetején ülök, és az eget kémlelem.”
„- Figyelj, hazahívok mindenkit, aztán érted megyek, és szépen hazajövünk.”
„- Nem szeretnék hazamenni.”
„- Rendben, akkor keresek valami szállást neked és viszek néhány váltás ruhát is.”
„- Köszönöm. Ha készen vagy, csak üzenj gondolatban, s míg jössz addig is tartjuk a kapcsolatot. Esmééknek, kérlek, mondd meg, hogy jól vagyok. „
„- Megmondom nekik.”
„- Rendben, köszönöm, akkor várlak.”
Visszahajtottam a fejemet a térdemre és várta, hogy Alice üzenjen, hogy elindult. A közelben egy bagoly huhogott és lent a fűben tücskök ciripeltek. Minden nyugodt és békés volt, s ez valahogy megnyugtatott. Még egy ideig csendben ültem, majd meghallottam Alice hangját.
„- Sissy, most indultam el.”
„- Rendben.”
Felpillantottam az égre.
„- Alice, körülbelül a Nagy Göncöl alatt ülök.”
„- Így már könnyebb lesz téged megtalálni.” – válaszolta és mintha mosolygott volna rajta.
Újabb csend állt be, míg meg nem hallottam, hogy valaki közeledik. Felálltam és lenéztem, aztán minden ösztönösen jött. Leugrottam a fáról és lábra érkeztem, puhán landolva a földön. Hallottam, hogy Alice szemből jön. Lassan már az alakját is láttam, aztán ledobta a táskát, amit cipelt és átölelt.
- Jajj, Sissy, nagyon aggódtam miattad! – mondta.
- Ne haragudjatok rám – mondtam bűnbánóan.
- Semmi baj, csak a szívbajt hoztad ránk! – mondta viccelődve, ami nekem nagyon jól esett. – Na, lefoglaltattam egy faházat itt a hegyekben. Gondolom, egy ideig nem akarsz hazajönni, amiatt a dolog miatt.
Bólintottam szomorúan.
- Hoztam neked néhány váltás ruhát és egyéb dolgokat, amikre szükséged lehet.
- Köszönöm.
- Na, gyere, menjünk! – mondta Alice és egy irányba kezdett el futni.
Könnyen felvettem az iramot vele. Nem sokat futottunk, mire elértünk egy sötét faházat. Felsétáltunk a tornácra, majd Alice kinyitotta az ajtót és belépett. Én még kint maradtam kicsit körbenézni. A ház egy hegyoldalba épült, emiatt pedig be lehetett látni az egész vidéket és a völgyet. A ház mellett több tucat összevágott fa állt arra, hogy elégessék őket. Csend és béke honolt mindenhol. Mélyet szippantottam a levegőből.
- Sissy! – kiáltott ki Alice bentről.
- Megyek! – kiáltottam vissza.
Megfordultam és besétáltam a már fénypompában tündöklő házba. Egy tágas nappaliba léptem, aminek két fala üveg volt és a völgyre nézett. Kényelmes puffok és foteleket várták a vendégeket. Középen a falba egy kandalló volt beépítve, ami még hangulatosabbá tette a helységet. A nappaliból nyílt egy kis konyha, ami teljesen fel volt szerelve. Egy kis asztal állt két székkel a helység közepén. Felsétáltam az emeletre, ahol két hálószoba volt. Besétáltam az egyik be, ahol épp Alice pakolta ki a cuccaimat. Tiszta ruhákat, könyveket, tisztálkodó szereket és CD-ket hozott.
- Holnap, majd több cuccot hozok el neked.
- Köszönöm. Alice, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mesélsz nekem a vámpírságról?
Barátnőm lehuppant az ágyra és elhelyezkedett.
- Igen, de mielőtt elkezdeném, megkérdezem, hogy nem vagy éhes? Nem kapar a torkod?
- Nem, miért?
- Általában az újszülött vámpíroknál, mint amilyen most te is vagy, az első dolog, amit éreznek, hogy szomjasak, de mint látom, ez rád nem vonatkozik. Sebaj, azért jó lenne, ha holnap elmennél vadászni. Úgy látom, holnap a fiúk is jönnek meglátogatni.
- Edward, ugye…
Barátnőm hitetlenkedve nézett rám, majd kirobbant belőle a nevetés.
- Most mi az?- kérdeztem.
- Tényleg nem tudod?
- Nem.
- Nos, hát az igazság az, hogy Edward, azóta szobádban van, mióta elszöktél otthonról.
- Mit keres ott?
- Hát, úgy néz ki, hogy bezártad oda őt, ugyanis nem tudja elhagyni a szobádat.
Teljesen elképedtem, majd hangos nevetésben törtem ki. Mikor kicsit megnyugodtam, megszólaltam.
- Nem tudom elhinni.
- Hát, mi se hittük el, míg Edward megpróbált kijönni és nem sikerült neki. Hány képességed van?
- Képesség?
- Igen, mint nekem a jövőbe látás vagy Jaspernek az érzelmek manipulálása.
- Értem már. Hát, tudok veletek kommunikálni a gondolataimon keresztül.
- Tudsz védőpajzsot felvonni – szúrta közbe Alice.
- Igen, és úgy látszik, hogy valakit be is tudok zárni – mondtam. – Most már tényleg mesélhetnél a vámpírságról!
- Jól van, rendben.
Leültem vele szemben és mesélni kezdett. Beszélt a vadászatokról, a képességekről, az éhségről, a csillogásról, a gyorsaságról, a jobb érzékszervekről és minden másról, amiről tudnom kellett volna. Mire Alice mindent elmondott, már lassan pirkadt.
- S még valami, mielőtt elmegyek – mondta, megfogta a kezemet és behúzott a fürdőbe, majd a tükörrel szemben megállított.
Kis híján felsikítottam, majd elcsodálkoztam. Az előbbi a szemem miatt, az utóbbi pedig, azért mert a tükörből egy csinos, vékony lány nézett vissza rám.
- Hűha! – szólaltam meg és körbe fordultam.
- Ugye?
- A szemeim, mikor lesznek olyanok, mint a tiétek?
- Néhány hónapon belül.
- Értem.
- Lassan megyek. Küldjek át valakit? – kérdezte már lefele sétálva a lépcsőn.
- Nem, köszönöm. Szeretnék egy kicsit egyedül maradni.
- Rendben, azért itt hagyok egy telefont, ha netán kellene valami. Hívj bármelyikünket vagy üzenj gondolatban – mondta mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Köszönök szépen mindent.
- Nincs mit. Szia! – köszönt el és futásnak eredt.
Becsuktam az ajtót és felsétáltam a szobába. Elővettem egy tréningruhát és elmentem fürdeni. Jól esett egy kicsit felfrissülni a szabadban töltött idő után. Hajat mostam, majd sokáig álltam a folyó víz alatt. Talán fél óra múlva másztam ki a zuhanyzóból és öltöztem fel. Lesétáltam a nappaliba és begyújtottam a kandallóba. Pillanatok alatt kellemes meleg áradt szét a helységben. Az ablakhoz sétáltam és kinéztem a tájra, ami gyönyörű szép volt a reggeli fényben. Lepillantottam a kezemre, ami csillogott a napfényben. Még percekig álltam az ablak előtt és figyeltem magamat, majd felmentem az emeletre és körbe néztem, hogy mit hozott még Alice. Ismerős CD-k és új könyvek kerültek még elő. Egy névtelen CD került a kezembe. Semmi nem volt ráírva. Visszamentem a nappaliba és betettem a DVD lejátszóba. Halk zongora zene csendült fel a hangszórókból. Elmosolyodtam, majd a kezembe vettem egy könyvet, ami lehoztam magammal. Szép lassan, nem rohanva elkezdtem olvasni. Talán a tizenötödik oldalon járhattam, amikor ismerős akkordok csendültek fel. Letettem a könyvet és a zenére figyeltem. Egyre ismerősebb lett. Aztán rájöttem. Az összes számot Edward írta és ő is játszotta. Elszomorodtam. Eszembe jutottak a pillanatok, mikor közösen zongoráztunk, vagy éppen megtanított zongorázni. Nagyot sóhajtottam, majd magamhoz öleltem egy párnát. A lobogó tüzet néztem és a gondolataimban több tucat emlék futott végig. Boldog percek, pillanatok voltak ezek.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki közeledik. Nem is valaki, hanem valakik. Letettem a párnát és az ablakhoz léptem. Szemeimmel az erdőt fürkésztem. Ismerős alakok tűntek fel. Elmosolyodtam. Az ajtóhoz sétáltam, kinyitottam és kisétáltam a tornácra. Pillanatokkal később előbukkantak a többiek a fák közül. Esme futott legelöl, így ő volt az első, aki átölelt.
- Sissy, kincsem.
- Szervusz, Esme! – öleltem vissza.
- Jól vagy? Úgy aggódtam miattad!
- Ne haragudjatok rám! Nem akartalak megijeszteni titeket.
- Tudom, de legközelebb, kérlek, ne csinálj ilyet! – dorgált meg finoman, majd újból megölelt.
- Gyertek beljebb, ne itt álljunk kint! – mondtam a többiekhez fordulva.
Mindannyian besétáltunk a nappaliba és leültünk.
- Milyen hangulatos és otthonos ez a kis ház – mondta Esme körbepillantva.
- Köszönöm.
- Hogy vagy? Hogy viseled a vámpírságot? – kérdezte Carlisle.
- Jól, köszönöm. Semmi gondom, problémám nincsen. Még kicsit furcsa ez a dolog, de lassan megszokom.
- Hallottam, hogy nem vagy szomjas.
- Igen. Nem kapar a torkom, de Alice mondta, hogy ma el kéne mennem, vadászni. Hogyan működik a vadászat?
- Ösztönösen jön.
- Nem lehetne minél előbb túl lenni rajta? – kérdeztem.
- Ha szeretnéd, akár most is mehetünk.
- Rendben, menjünk.
- Mi addig itt maradunk – mondta Alice Rosaliere nézve.
- Igen! – bólogatott a szőke lány.
„- Valamiben sántikálnak.”
Megvontam a vállamat.
- Esme, te jössz?
- Igen.
Mind az öten kiléptünk a házból és az erdő felé vettük az irányt. Talán néhány perc múlva megálltunk egy tisztáson.
- Jól van, kezdjük – mondta Carlisle mellém lépve.
Bólintottam.
- Nem kell izgulnod. Hallgass csak az ösztöneidre. Csukd be a szemed és figyelj!
Úgy tettem, ahogy Carlisle mondta. Lecsuktam szemem és az erdőre koncentráltam. Hallottam a közelben csordogálni egy patakot, egy kocsi ment a főúton, majd egy szarvas csordára lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim, majd futásnak eredtem a csorda felé. Mire a többiek beértek, már két szarvassal végeztem. A harmadiknak csak a vére felét szívtam ki. Nem emlékeztem mindenre, hisz minden ösztönösen jött, ahogy Carlisle mondta. Felálltam, majd megtöröltem a számat.
- Ügyes voltál – lépett közelebb Carlisle.
- Köszönöm. Ha nem baj, szeretnék visszamenni a faházba.
- Persze, menjünk! – lépett Esme mellém, kezét a vállamra téve.
Mindannyian hazamentünk. Cullenék még egy ideig itt maradtak, majd hazamentek. Sóhajtva sétáltam fel a szobába. A csajok újabb ruhákat és más dolgokat. Mindent kiterítettek az ágyra. Egyesével elpakoltam mindent, míg végül csak két levél maradt. Mindkettő meg volt számozva. Felvettem őket, majd lesétáltam a nappaliba. Fadarabokat dobtam a tűzre, majd visszakapcsoltam a DVD lejátszót. A zongora akkordjai betöltötték a szoba csendjét. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban, majd kinyitottam az első számú levelet. Elkerekedtek a szemeim, mikor megláttam az írást.
„- Kedves Sissy!
Nem tudom, hogy hol kezdhetném annyi rossz dolgot műveltem. Talán először is szeretnék bocsánatot kérni. Rosszul fogalmaztam, mikor elváltunk. Tényleg sajnálom, hogy így történt minden, de a lelkem egy része örül, hogy megtettem, hisz élsz és ez számomra mindennél fontosabb. Mikor elszöktél, megpróbáltam utánad menni, de ez valahogy nem sikerült. Gondolom, ez is egyike a sok képességednek. Itt ülök a szobádban, ahol minden rád emlékeztet. Aggódok vajon, hogy jól vagy-e, nem-e esett bajod? Mikor Alice elárulta, hogy jól vagy és nincs semmi bajod, kicsit megnyugodtam, de akkor lennék igazán boldog, ha itt lennél mellettem. Hiányzol, Sissy! A nevetésed, az illatod, mely betölti az egész házat és az ölelésed. Az egész lényed! Szeretlek. Edward.”
A szemeim szúrtak, de könnyeim nem folytak. A zene a háttérben még mindig halkan szólt. A másik levélért nyúltam. Kibontottam.
„- Kedves Sissy!
Eltelt egy nap és egy hosszú éjszaka nélküled. Egyre nyomasztóbb, hogy nem vagy itt. Az illatod lassan eltűnik a szobából, már csak a fényképek és az emlékek maradnak rólad. Ha tehetném, és nem lennék bezárva, már régen utánad eredtem volna és személyesen kértem volna bocsánatot tőled. Nem tudod elhinni, hogy mennyire irigylem a többieket, azért hogy láthatnak téged.
Ha lecsukom a szemem, az arcod tűnik fel. Rám mosolyogsz. Ha kinyitom, akkor ugyan ott találom magamat, és te nem vagy sehol. Szeretlek. Edward.”
Letettem a leveleket és ordítani tudtam volna fájdalmamban. Belefúrtam a fejemet a párnába.
„- Igaz, hogy Edward megbántott, de már nem maradt senkim rajta és a családján kívül. Nem tudom elfelejteni a sok emléket, hisz mindennel és mindenkinél jobban szeretem. S ha tényleg szeretem, akkor meg tudok neki bocsájtani.”
Felkaptam a fejemet és elmosolyodtam. Felkaptam a telefont és tárcsáztam Alicet.
- Szia, Alice! Szükségem lenne a segítségedre – mondtam.

Új történet

Sziasztok!
Nem olyan rég nyitottam egy új blogot, amin egy másik történetemet találhatjátok meg.
Teljesen más világ és idő.
Ha gondoljátok nézzetek be: www.nivlandia.blogspot.com
Másik két blogom: www.acsapda.blogspot.com
www.vicky-chrnocrusade.blogspot.com

Puxim: Vicky

Minden kedves olvasómnak, Boldog Új Évet Kívánok!

20. fejezet: Az átváltozás

Sziasztok!
Utólag is Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni nektek!
Meghoztam a következő fejezetet, ami sejthetitek, hogy miről fog szólni és valahol érzem, hogy ezt a fejezetet vártátok a legjobban. Hát, remélem úgy sikerült, hogy nektek is tetszeni fog.
Jó olvasást kívánok!
Vicky

U.i.: Karácsony alkalmából dobjatok néhány kritit......Please =)



( Edward szemszöge)

Jasperrel közösen gyorsan végeztünk a vámpírral, majd lesiettünk Emmettnek és Rosalienak segíteni. Esme rosszul nézett ki, de többszöri vadászat után helyrejön.
- Edward! – hallottam meg Alice kétségbeesett kiáltását.
Azonnal felrohantam a szobába. Teljesen letaglózott a látvány. Az egyik sarokban egy halott vámpírnő hevert, míg a másikban Sissy feküdt, vérben úszva.
Éreztem, hogy a többiek is mögém lépnek, majd Esme rohant be a szobába. A szája elé kapta a kezét, mikor meglátta Sissyt, majd lerogyott Carlisle mellé. Beljebb léptem én is. Mintha szíven szúrtak volna, annyira fájt látni Sissyt, ahogy a testéből kiáll az üvegszilánk. Szerelmem mellé léptem, letérdepeltem hozzá és megfogtam a kezét. Sissy kinyitotta szemeit és halványan elmosolyodott. Szemei fáradságot tükröztek.
- Szia – köszönt halkan.
Megfogtam a bal kezét és csókot leheltem rá. Carlislera néztem.
„- Nagyon mély a seb, nem biztos, hogy túléli” – üzente gondolatban.
Üvölteni akartam a fájdalomtól. Visszanéztem Sissyre. Nagyokat lélegzett.
- Edward – levegő – Liz volt az, aki megölte a szüleimet – újabb levegő – a másik autó vezetőjét elbűvölte, majd végig nézte az egész balesetet – mondta nagyon halkan.
- Css, ne beszélj, pihenj! – mondtam finoman.
Éreztem, hogy a szemem szúrni kezd. Ha sírni tudtam volna, akkor már patakokban folyt volna végig a könnyem az arcomon.
- Edward, szeretlek – felelte a szemembe nézve.
- Én is, szerelmem – mondtam a kezét simogatva.
- Edward, már nincs sok hátra. Döntened kell! – hallottam meg Carlisle hangját.
- Nem! Ennek nem kell így történnie! Biztos, hogy van valami más megoldás! - válaszoltam egy kicsit felemelve a hangomat.
- Edward, nincs más lehetőség! Túl mély a seb. Választanod kell. Megteszed vagy hagyod, hogy elmenjen.
Ránéztem szerelmemre. Éreztem a kezem alatt, hogy a pulzusa egyre gyengébb. A többiekre pillantottam, akik vették a célzást. Csendben felálltak és magunkra hagytak. Csak Carlisle és Esme maradtak velünk. Ránéztem életem értelmére. Arra, akiért érdemes volt élni és mindig várva a holnapot, amit vele tölthetek.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám – kértem kedvesen.
Szerelmem rám emelte gyönyörű szép szemeit. Megköszörültem a torkomat.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdeztem nehezen kiejtve a szavakat.
Meglepte a kérdésem, de halványan elmosolyodott.
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondta és egy könnycsepp gördült le az arcán.
Finoman letöröltem és megcsókoltam.
- Szeretlek – suttogtam még.
- Én is.
Ránéztem Carlislera, aki bólintott. Esme összekulcsolta a kezét és aggódva figyelte Sissyt.
Visszafordultam Sissyhez. Kicsit megemeltem a testét. Carlisle-zal. Bólintottam, mire ő kihúzta az üvegszilánkot. Sissy felszisszent, én pedig közel hajoltam a nyakához.
- Szeretlek, Sissy –mondtam még és megharaptam.

(Sissy szemszöge)

Éreztem, hogy az erőm lassan elfogy. Örültem, hogy Edward itt volt mellettem, mert így legalább nem egyedül halok meg. Tudtam jól, hogy itt a vége.
- Sissy, szerelmem, kérlek, nézz rám! - kérte Edward kedvesen.
Meglepett, hogy szerelmemnek szólít, hisz sosem hívott még így. Lassan kinyitottam a szememet és Edwardra néztem.
- Szeretnél velem élni örökre? – kérdezte.
Meglepődtem a kérdésen. Miért ne szeretnék? Várjunk csak! Örökre? Csak nem akar átváltoztatni?
- Igen, szeretnék veled élni és téged szeretni az idők végezetéig. Nem akarlak téged és a családodat elveszíteni – mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
Edward finoman letörölte könnyemet és megcsókolt.
- Szeretlek – suttogta még.
- Én is.
Már nem tudtam nyitva tartani a szememet, így lehunytam. Szemeim előtt megjelent az összes pillanat, amit Edwarddal és a családjával töltöttem.
Éreztem, hogy Edward megemeli a testemet, egy picit, majd Carlisle kihúzta a szilánkot, mire felszisszentem.
- Szeretlek, Sissy! – mondta még Edward, majd a fogait belemélyesztette a nyakamba.
Nem sikítottam, csendben tűrtem a fájdalmat. A testem azonnal égni kezdett. Mintha a pokoltüzében égtem volna, de tudtam, ha vége van, boldogan élhetek Edwarddal és ez valahogy csillapította a fájdalmat. Nagyon haloványan éreztem, hogy valaki felemelne és cipelne. Lassan már gondolkodni sem tudtam a fájdalomtól, így elmerültem a fájdalom végtelenségében.

(Edward szemszöge)

Megtettem, pedig nem így akartam. Nem ilyen körülmények között. Sissy testében a méreg pillanatok alatt szétterjedt. Teste minden egyes percben összerándult a fájdalomtól. Borzalmas volt látni, hogy szerelmem szenved a fájdalomtól.
Valaki a kezét a vállamra rakta. Felnéztem.
- Menjünk haza, fiam – mondta Carlisle.
Esme Carlisleba karolt és kisétáltak a szobából. Karjaimba vettem Sissyt és kimentem Esméék után az előszobába, ahol a többiek várakoztak. Mindannyian ránk néztek, de az én szemeim Sissyre tévedtek, aki vonaglott a kezeimben, de egy hangos kiáltás sem hagyta el a száját.
- Kint a ház előtt áll egy furgon. Emmett, Rosalie és Edward, ti menjetek azzal haza, majd otthon találkozunk.
Bólintottam. Emmett előre ment, míg Rosalie kinyitotta előttem a hátsó ajtót. Beültem, majd Rose becsapta a hátsó ajtót és beült előre, Emmett mellé, s hazafelé vettük az irányt. Míg utaztunk finoman cirógattam szerelmem arcát. Az út majdnem egy óráig tartott, de Em nem hajtott gyorsan. Mire hazaértünk már késő este volt és a többiek is otthon voltak már. Miután megálltunk, Rose kinyitotta a kocsiajtót, majd a bejárati ajtót is kitárta előttem. Felvittem Sissyt a szobájába, ahol már Esme és Alice várakozott.
Esme már sokkal jobban nézett ki, de karját még eltakarta egy hosszú ujjú pulcsival. Finoman lefektettem Sissyt az ágyra.
„- Edward, szeretnénk Sissyt átöltöztetni. Kérlek, menj ki egy kis időre.
Bólintottam, majd átmentem a saját szobámba. Elővettem tiszta ruhákat, majd elmentem fürdeni. Bíztam benne, hogy egy forró fürdő lenyugtat, de semmit nem használt. Nem sokáig álltam a víz alatt, gyorsan letusoltam, felöltöztem, majd a szobámban leültem az ágyra és türelmesen vártam. Talán egy negyed óra múlva jött át szólni Alice, hogy bemehetek. Mielőtt beléptem volna Sissy szobájába, húgom szorosan magához húzott és megölelt. Jól esett végre valakit megölelni. Miután elengedtem beléptem. Sissy tiszta ruhában feküdt az ágyon. Leültem az ágyra, megfogtam a kezét és türelmesen vártam, hogy szerelmem újból kinyissa a szemét.

(Sissy szemszöge)

Gondolom már órák vagy talán napok óta lebegtem a sötétségben. A fájdalom minden érzékszervemet elvette. Nem éreztem, ha valaki hozzám ért, ha valaki hozzám szólt. A fájdalom már minden egyes porcikámba eljutott. Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a számon. A gondolat, hogy Edwarddal élhetek örökkön-örökké, valahogy jobb színben tüntette fel az átváltozást.
Éreztem, hogy lassan a lábamból felkúszik a fájdalom a szívemig. A szívem őrülten dobogni kezdett, majd szép lassan elcsendesült. Még egy utolsót dobbant, majd örökre elhallgatott.
Finom illatokat éreztem és hallottam, hogy valakik levegőt vesznek, végül kinyitottam a szememet.

19.fejezet: Fogságban

(Sissy szemszöge)

Nem tudom, hogy meddig cipelhettek vállon, de egyszer csak megállt a férfi, aki cipelt. Lábra állított, de a kezemet erősen fogta. Aztán beültettek minket egy kocsiba egymás mellé és úgy mentünk tovább. A négy vámpír ujjongott és hangosan nevetett. Kezemmel elkezdtem keresgélni Esme kezét. Megtaláltam és megszorítottam.
- Azt ajánlom szépségeim, hogy ne próbálkozzanak semmivel, vagy a halandó kislány meghal – szólt hátra az egyik férfi.
Mondhatom, meg se mertünk moccanni. A mozdulatlanságban majdnem elaludtam. Már épp elnyomott volna az álom, mikor a kocsi hangos fékezéssel megállt és kicsapódtak az ajtók. Mindkettőnket kirángattak az autóból és egy irányba kezdtek el lökdösni. Kis híján átestem valamin, de még épp időben fogtak meg. Talán egy házba léphettünk be, mert nem fújt a szél. Aztán éreztem, hogy a kötésekkel babrálnak. Először a szememről került le a rongy. A hirtelen jött fénytől elkaptam a fejemet és becsuktam a szememet. Aztán szép lassan kinyitottam. Jól érzékeltem. Egy ház földszinti részén voltunk. Esmére pillantottam. Ő is rám nézett.
- Jack! Vidd le a kis vendégünket a pincébe, addig mi foglalkozunk a másikkal.
A férfi megfogta a karomat és egy vasajtó felé lökdösött. Kinyitotta az ajtót, majd leoldotta a kezemről a kötelet, belökött és rám csapta az ajtót.
- Esme! – ordítottam az ajtót ütve.
Néhány pillanattal később Esme fájdalmas sikítását hallottam meg.
- Esme! – sikítottam kétségbeesve, még mindig dörömbölve.
Aztán hirtelen kinyílt az ajtó és Esmét lökték be, hangos kacaj kíséretében. Letérdepeltem hozzá.
- Mit tettek veled? – suttogtam, aztán megláttam.
Mindkét karját felvágták és vérzett.
- Úristen! – kaptam a kezemet a szám elé.
Megfogtam a karját, felhúztam, hogy minél távolabb kerüljünk az ajtótól. Végül egy sarokba ültettem le Esmét, aki hangtalanul és könnyek nélkül sírt.
Hátát a nyirkos falnak döntöttem. A ruhámból letéptem két hosszú anyagot, majd bekötöttem velük Esme sebeit.
- Nem lesz semmi baj, Esme. A fiúk nemsokára megtalálnak minket – nyugtatgattam.
Átöleltem és a fejemet a vállára hajtottam.
- Mondd, mért tették ezt veled? – kérdeztem halkan.
- Hogy ne tudjak elszökni. A két vágással teljesen gyengítettek és az a baj, hogy túl régen voltam már vadászni is – sóhajtott fel. – Pont ma akartam elmenni, miután hazaértünk volna. Ne haragudj rám, Sissy, hogy nem tudtalak megvédeni.
- Nem, ez nem a te hibád. Nekem nem kellett volna téged megkérnem, hogy menjünk haza hozzánk . feleltem.
Átöleltem Esmét, fejemet a vállára hajtottam.
- Nem lesz semmi baj – suttogtam halkan, behunyva a szememet.
Elaludhattam, mert az erdőben sétáltam Edwarddal, kéz a kézben és mindketten boldogok voltunk.
Aztán dörömbölésre lettem figyelmes. Kipattantak a szemeim és újra a dohos pincében találtam magamat Esmével együtt. Kivágódott a pince ajtaja és két fickó jött le ördögi mosollyal az arcukon.
- Fölkelni, szépségeim! – rikkantotta el magát a Jack nevezetű vámpír.
Közelebb léptek hozzánk, majd megragadták a karomat és felráncigáltak. Olyan erősen fogtak, hogy megmoccanni se bírtam. Esme felállt, hogy segítsen, de a másik vámpír megfogta és a falhoz vágta.
- Esme! – kiáltottam megrémülve és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
A két férfi felcipelt egy földszinti szobába. Letettek, majd kimentek maguk után becsukva az ajtót. Nem voltam egyedül a helységben. A vámpírnő is ott volt. Kilépett az árnyékból.
- Üdvözöllek nálunk. Oh, elnézést, elfelejtettem bemutatkozni. A nevem Liz. Téged pedig Elizabethnek hívnak.
Nem válaszoltam.
- Remélem, kényelmesen érzitek magatokat.
- Miért csinálod ezt? – robbant ki belőlem a kérdés.
- Hát, még nem jöttél rá, kicsi Sissyke? – mondta és egy perc szünetet hagyott, majd folytatta. – A kis vámpírfiúdra fáj a fogam. Sajnos nem tudtam Őt olyan simán becserkészni, ahogy elképzeltem, így arra a döntésre jutottam, hogy veled próbálkozom. S úgy érzem ez bevált.
- Ha én, kellek neked, akkor enged el Esmét! – parancsoltam nagy hibámra, ugyanis megfogta a nyakamat és két méter magasba felemelt. Rúg-kapáltam, hogy levegőhöz jussak.
- Itt, nekem te nem parancsolsz! – kiáltott rám.
Aztán gonoszan felcsillant a szeme. Elengedett, mire én hangos puffanással értem földet. Hangosan levegő után kapkodtam. Liz közelebb lépett, megragadta a jobb karomat, majd mind az öt körmét végig húzta rajta. Felsikítottam a fájdalomtól. Megpróbáltam elhúzni, de nem sikerült. Végül Liz ellökött magától és behívta Jacket. A férfi belépett, felráncigált, majd visszakísért a pincéhez. belökött, majd ránk csapta az ajtót.
- Sissy! – rohant oda Esme azonnal. – Mit csináltak veled?
Mielőtt megszólalhattam volna, eszembe jutott valami.
- Esme, kérdezhetek valamit?
- Persze.
- A vámpírok körülbelül mennyi méterről érzik meg az emberi vért?
Esme értetlenül nézett rám, de válaszolt.
- A mennyiségtől függ, ha sok, akkor talán egy mérföldnyire is, de ezt nem tudom pontosan. Miért kérded?
- Kérlek, segíts nekem! – mondtam és egy kicsi rácsos ablakhoz mentem. Meg tudnál emelni? – kérdeztem.
Esme finoman megfogott, és ami a maradék erejéből tellett felemelt. Kinyitottam az ablakot és kidugtam rajta a kezemet. Ökölbe szorítottam a kezemet, így vércseppek gyorsabban csöpögtek. Szerencsénkre kint fújt a szél, így talán a fiúk is megérzik, majd a vérszagot. Visszahúztam a kezemet, Esme pedig letett. Letéptem még egy darabot a ruhámról. Esme kivette a kezemből a rongyot és bekötötte a sebemet
- Köszönöm. Téged nem zavar a vér? – kérdeztem.
- Nem. Sok időt töltöttem már el Carlisle mellett, így már hozzászoktam.
Elmosolyodtam. Visszasétáltunk a sarokba és leültünk.
- Most már csak bízzunk abban, hogy a fiúk megérzik – sóhajtottam fel.
A fejemet Esme vállára hajtottam és néztem ki a fejemből. Aztán elmerültem a gondolataimban, addig sem unatkoztam. Lehunytam a szememet és magam elé képzeltem Edwardot.
„- Edward! Edward kérlek, halld meg!”
Éreztem, hogy valami megmozdul bennem és mintha repülni kezdene.
„- Edward! Szükségem van rád!

(Edward szemszöge)

Már vagy egy fél napja kerestük a lányokat, hiába. Már átléptük Kanada határát is. A háznál talált nyomok egy főúthoz vezettek, de onnantól megszűntek, valószínűleg kocsival vitték tovább őket. Aggódtam Sissyért, hogy hogyan érinti ez a dolog a szülei halála után és vajon nem esett-e baja?
Végül egy tisztáson álltunk meg. A nap már lemenőben volt. Teljesen elvesztettünk minden nyomott. Idegesen járkáltam fel-alá. Aztán úgy éreztem, mintha valami eltalált volna. Már megakartam szólalni, mikor meghallottam egy hangot a fejemben.
„- Edward! Szükségem van rád!”
Megtorpantam. Ez Sissy hangja volt.
„- Sissy, hallasz engem?” – kérdeztem gondolatban.

( Sissy szemszöge)

Csendben vártam, hátha történik valami. Semmi. Nagyot sóhajtottam.
„- Sissy, hallasz engem? – hallottam meg Edward hangját a gondolataimban.
Kipattantak a szemeim a meglepettségtől.
- Esme, hallom Edward hangját a fejemben! – mondtam.
Csodálkozva nézett rám. Bátorítólag megszorította a kezemet.
- Ügyes vagy. Mondj el neki mindent.
- Rendben – mondtam, majd behunytam a szememet és koncentráltam.

(Edward szemszöge)

Kinyitottam a szememet és a többiekre néztem.
- Figyeljetek! Sissyvel sikerült kapcsolatba lépnem.
Mindannyian ujjongásban törtek ki. Újból meghallottam Sissy hangját.
„- Edward, nem tudom, hogy merre vagyunk, de sikerült néhány vércseppet kijutatnom a szabadba. Remélem, megérzitek.”
„- Megsérültetek?”
„- Esme súlyosabban, én jól vagyok.”
„- S kié a vér?”
„- Az enyém, de ez most nem fontos! Kérlek, siessetek!”
„- Rendben.”
- Figyeljetek! Állítólag Sissy elcsöppentett néhány vércseppet, amit ki tudott jutatni a szabadba. HA figyelünk, megérezzük.
Mindannyian csendben álltunk. Feltámadt a szél és északnyugatról ismerős, édeskés illatot hozott magával.
- Érzitek?
Bólintottak.
- Akkor gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! – feleltem, és futásnak eredtem.
„- Sissy! Tartsatok ki! Nemsokára ott vagyunk! – üzentem még gondolatban.

(Sissy szemszöge)

„- Edward, nem tudom, hogy merre vagyunk, de sikerült néhány vércseppet kijutatnom a szabadba. Remélem, megérzitek!”
„- Megsérültetek?”
„- Esme súlyosabban, én jól vagyok” – hazudtam.
„- S kié a vér?” –aggodalmaskodott Edward.
Felsóhajtottam.
„- Az enyém, de ez most nem fontos. Kérlek, siessetek!”
„- Rendben.”
Kinyitottam a szememet. Ránéztem Esmére.
- Minden rendben lesz – mondtam.
„- Sissy! Tartsatok ki! Nemsokára ott vagyunk! – hallottam meg még Edward utolsó gondolatát.
- Esme, Edwárdék megérezték a vérem illatát. Már úton vannak.
Fentről hangos csapkodás hallatszódott le.
- Azt hiszem, észrevették a többiek közeledését – súgta Esme.
Kivágódott a pince ajtaja és mind a négyen lejöttek. Mindketten felálltunk, majd Esme elém lépett, támadó pozíciót felvéve.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy vége a bújócskának, drágaságaim – kacagott fel a nő. – Jack, hozd a lányt! Jeremy, Otto, tiétek a nő! Öljétek meg!
A három férfi közelebb lépett. Ketten rátámadtak Esmére és leteperték a földre.
- Esme! – kiáltottam és a segítségére siettem, de Jack elkapott és magához rántott.
- Ne!
Az ajtó felé lökdösött.
- Ne! Esme!
Jack gondolom megunta a dolgot, mert felkapott a vállára és úgy cipelt be a földszinti szobába. Ledobott az ágyra, majd kiment, helyette pedig bejött Liz. Felálltam, szembe fordultam vele.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni! – mondtam.
- Arra azért, majd kíváncsi leszek!- kacagott fel.
Először észre se vettem, hogy Liz gondolatai a fejemben megjelennek, míg anyáék képe fel nem tűnt. Láttam, hogy Liz elbűvöli a férfit, aki a másik kocsit vezette, hogy jöjjön belénk. Aztán Liz szemével láttam az egész balesetet. Felsikítottam, majd összerogytam, mikor vége tért a „filmvetítés” a fejemben. Hangos zokogásban törtem ki. Felpillantottam Lizre.
- Te voltál az! Te ölted meg a szüleimet! – ordítottam rá.
Értetlenkedve nézett rám, majd elmosolyodott.
- Vagy úgy. Van egy képességed – csillant fel a szeme. – Hát, ha már így rájöttél, akkor elmondom. Igen, én gyilkoltam meg a szüleidet, bár nem ők voltak a célpontok.
- Hanem én – leheltem.
- Pontosan. Sajnos, egy kicsit elszámoltam magamat – felelte félvállról.
- Te GYILKOS! – üvöltöttem és ráugrottam.

(Edward szemszöge)
Sissy vérének illata egyre jobban erősödött. Lassan a fák közül egy ócska ház bukkant elő.
- Alice, Rosalie tiétek Esme. Miénk a többi.
Bólintottak. Már csak néhány méter volt. A ház előtt kicsit lefékeztünk. Meghallottam Esme gondolatait a pincéből. Két férfi volt vele.
- Változik a terv! Rosalie, te menj Esméhez. Lent van a pincében. Emmett te menj vele! A többiek fenn vannak. Ők a mieink.
Bólintottak.
Én mentem elől. Berúgtam az ajtót. Egy, két méter magas vámpír kapta ránk a tekintetét. Azonnal rávetettem magamat. Jasper is besegített, addig a többiek a lányok keresésére és segítségére siettek.

(Sissy szemszöge)

Lizt váratlanul érte a támadásom, így a hirtelen jött súlytól mindketten eldőltünk. Karmoltam, ahol tudtam, de hiába, hisz vámpír volt. A haját fogtam meg és kezdtem el tépni. Erre már hangosan felsikított, majd megfogott és átdobott a szoba másik végébe. Szerencsétlenségemre az üvegasztalra estem, ami szilánkokra tört alattam. Sikítani akartam, de a levegő bent ragadt. Kintről morgásokra lettem figyelmes. Megpróbáltam felülni, de nem ment. Éles fájdalom hasított a hasamba. Odanyúltam. Éreztem, hogy meleg folyik a ruhámon és valami ki áll belőlem. Felemeltem a fejemet. Egy hatalmas szilánk állt ki a hasamból és elég csúnyán vérzett. Visszafektettem a fejemet és ránéztem Lizre. Megkövülten állt és nézte a tócsába gyűlő vért. Ekkor nyitott be Alice és Carlisle. Mindketten Lizre támadtak, majd darabokra tépték. Odarohantak hozzám. Addigra már éreztem, hogy a számon is vér folyik ki.
- Sissy! –suttogta Alice szörnyülködve, majd letérdepelt és a fejemet finoman az ölébe rakta. Óvatosan simogatni kezdte az arcomat. Kicsit elmosolyodtam.
- Szia..sztok – köszöntem elhaló hangon.
Carlisle óvatosan megtapogatta a hasamat és a mellkasomat.
- Esme, jól van? – kérdeztem.
Éreztem, hogy egyre jobban elfáradok, mintha valami elszívná az életerőmet.
- Igen, jól van – felelte, majd az ajtó felé fordult.
- Edward! – kiáltott kétségbeesetten.

(Alice szemszöge)

Edward és Jasper a magas vámpírnak ugrott neki, míg Emmett és Rosalie, Esme segítségére siettek. Én és Carlisle a csörömpölések és Sissy vérének illata után mentünk. Benyitottunk a szobába, ahol egy vámpír állt megkövülten. Rátámadtunk és megöltük. Mikor végeztünk megfordultunk és borzalmas látvány tárult a szemünk elé. Sissy üvegszilánkokban feküdt és egy kiállt a hasából. Odarohantam hozzá, letérdepeltem mellett.
- Sissy! – suttogtam kétségbeesve és fejét finoman az ölembe helyeztem. Finoman az arcát simogattam. Kicsit elmosolyodott.
- Szia..sztok – köszönt halkan.
Carlisle óvatosan megvizsgálta barátnőmet.
- Esme, jól van? – kérdezte Sissy.
Egyre fáradtabbnak tűnt.
- Igen, jól van – feleltem aggódva, majd az felé fordultam. Éreztem, hogy a szemem szúrni kezdett. A sírás jele volt.
- Edward! – kiáltottam kétségbeesve.

18.fejezet: Egy jó nap.....volt

Sziasztok!
Először is bocsi, hogy ilyen későn hoztam az új fejit, de valahogy minden a fejem tetejére nőtt. Sebaj, most már itt van és remélem tetszeni is fog.
Puxi: Vicky

U.I.: Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Puxim



(Sissy szemszöge)

A temetés óta eltelt egy hét. Az új családom tagjai visszatértek a régi kerékvágásba. Carlisle-nak lejárt az egy hetes szabadsága, így visszament a kórházba dolgozni. A „gyerekek” - azaz a többiek - visszamentek a suliba, így Esmével kettesben maradtunk otthon. Mire én reggelente felébredtem, addigra már a többiek rég elmentek az iskolába. Majdnem minden napom ugyanúgy telt. Ha tehettem, akkor kiültem a teraszra és élveztem az időt. Ha esett, akkor vagy zongoráztam - ami mostanság a kedvenc elfoglaltságom lett, vagy olvastam fent a szobámban.
A lelkem lassan megnyugodott köszönhetően az új családomnak. Edward minden nap ezerrel száguldozott haza, hogy minél előbb mellettem lehessen.
Két héttel a temetés után épp a szobámban voltam és olvastam, mikor valaki kopogtatott a nyitott szobaajtón. Felpillantottam, és elmosolyodtam.
- Elmegyek vásárolni. Van kedved kimozdulni egy kicsit velem? – kérdezte beljebb lépve Esme.
Elgondolkodtam. A temetés óta nem mozdultam ki, még sétálni sem, s már pedig rám férne egy kis séta.
- Igen, lenne – válaszoltam végül.
- Rendben. Akkor mondjuk, 10 perc múlva találkozzunk lent a nappaliban.
Bólintottam, majd Esme távozott a szobámból. Bementem a gardróbba, kiválasztani egy ruhát. Talán öt perc keresgélés után találtam egy sötétlila egyrészes ruhát, ami nagyon megtetszett. Előhalásztam még egy hosszú kabátot, egy csizmát és vastag harisnyát. Épp öltözködtem, mikor csörögni kezdett a telefonom. A kezembe vettem, megnéztem a kijelzőt, majd elmosolyodtam.
- Szia! – szóltam bele.
- Szia. Hogy vagy? Hogy aludtál? – kérdezte Edward a vonal másik végéről.
- Jól vagyok, köszönöm. Hmm, nem is tudom. Reggelig minden rendben volt, de utána egyedül éreztem magamat – siránkoztam nevetve.
- Tudod jól, hogy szívesebben maradnék otthon, mint hogy iskolába jöjjek – válaszolta.
- Tudom – feleltem, majd kicsúszott a kezemből a telefon, hisz egyszerre próbáltam felhúzni a harisnyát a lábamra és beszélni Edwarddal.
Felnevettem, majd felvettem még a ruhát, és csak ezután vettem fel a telefont a földről.
- Itt vagyok – szóltam bele.
- Mi történt? –aggodalmaskodott Edward a túl végről, aztán meghallottam Alice kuncogását.
Gondolom ő már előre látta az incidenst.
- Semmi. Tudod, én nem tudok egyszerre telefonálni és öltözni is – feleltem kinyújtva a nyelvemet, mintha bárki is láthatná.
- Hallottam, elmész Esmével.
- Igen. Muszáj most már egy kicsit kimozdulnom.
- Jól teszed. Vigyázz magadra! Majd később találkozunk!
- Rendben. Szeretlek.
- Én is – válaszolta és letette.
Bementem a fürdőbe, kifésültem, majd feltűztem a hajamat. Visszamentem a szobába, és felraktam az Edwardtól kapott nyakláncot.
- Sissy! – hallottam meg Esme hangját.
- Megyek! - kiáltottam.
Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre, majd elindultam lefele. Esmével összemosolyogtunk, majd együtt sétáltunk le a garázsba. Beültünk a Mercédeszbe és elindultunk. Míg utaztunk, a kocsiban halkan szólt a rádió. Talán egy fél órát utaztunk, mire elértünk Port Angeles határát. Végül beálltunk egy nagy bevásárló központ elé. Kiszálltunk, és bevásárló kocsiért mentünk.
- Sissy, kérlek, hozzál még egyet.
Kérdőn néztem Esmére.
- Ha bementünk, majd elmondom – felelte kedvesen.
Bólintottam, kihúztam egy másik kosarat, majd elindultunk vásárolni.
- Tudod Sissy, mikor még ember voltam, volt egy gyermekem, aki nem sokáig élt. Bánatomban öngyilkosságot követtem el, ami nem sikerült. Carlisle még a halálom előtt talált rám és változtatott át. Imádom a gyerekeket, de saját gyermekem ugye nem lehet, ezért van az, hogy saját gyerekeimnek tekintelek titeket, és az is, hogy havonta egyszer eljövök vásárolni egy árvaház számára.
- Értem.
- S gondoltam, megkérdezem, hogy nincs-e kedved kicsit megmozdulni.
- Hát, itt vagyok – mondtam, majd neki indultunk vásárolni.
Esme rám bízta az otthonra való vásárlást, míg ő az árvaháznak vásárolt.
- Ha valamit meglátsz, ami neked megtetszett akkor nyugodtan vedd meg – mondta még mielőtt külön váltunk volna.
Rámosolyogtam, majd én is elindultam az egyik irányba. Először friss gyümölcsöket vettem, majd átmentem az édesség osztályra. Ott is begyűjtöttem néhány finomságot. Tovább sétáltam. Számomra érdekes osztályhoz érkeztem. Könyvek és újságok. Elmosolyodtam, majd besétáltam. Kedvenc íróim újabb könyveket adtak ki mostanság, így két-három landolt a kosárban. Aztán egy-két divatmagazin is követte a könyvek példáját. Továbbá még egy-két ruha és smink is került a kosárba. Végül a kertészeti osztályon találtam magamat. Eszembe jutottak anyáék. Több mint egy hete nem voltam kint a temetőben. Így választottam két csokor virágot, majd elindultam a kasszák felé. Útközben összetalálkoztam Esmével, aki az én kosaramba átrakott néhány friss húst, majd együtt álltunk be egy kasszához. Gyorsan kifizettük mindkét kosárban lévő dolgokat, majd kisétáltunk a kocsihoz.
- Esme?
- Igen?
- Ha megkérlek, akkor kiviszel a temetőbe? – kérdeztem.
- Persze. Neked az úgy jó, hogy előtte meglátogatjuk az árvaházat és csak utána megyünk?
- Igen.
Bepakoltunk, majd beültünk a kocsiba, és az árvaház felé vettük az irányt, ami Forks és Port Angeles között volt. A ház az erdőszélén állt magányosan. A hátsó udvarban gyerekek rohangásztak kacarászva. Elmosolyodtam, mikor megláttam őket. Segítettem Esmének becipelni a szatyrokat. A gyerekek azonnal körbevettek minket, és ránk mosolyogtak, miután beléptünk a házba. Egy nő sietett elénk.
- Jó napot, Mrs. Cullen! – köszönt kedvesen.
- Önnek is, Mrs. Jackson. Ő itt a fiam párja, Sissy McAlister – mutatott be Esme a nőnek.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen.
- Ezt a gyerekeknek hoztuk! – mondta Esme, egy kicsit megemelve a szatyrokat.
- Oh, köszönjük szépen. Kérem, nyugodtan vigyék be a konyhába. A konyhások majd elpakolják.
- Rendben.
Esme ismerte a járást, így ő ment elől, én pedig követtem. Lepakoltunk, majd átsétáltunk egy nagyszobába, ahol a gyerekek már körbe ültek egy széket és ránk vártak. Esme a székhez sétált, leült, aztán egy kislány ült az ölébe. Esme elmosolyodott, kezébe vett egy könyvet, és olvasni kezdett.
- Hol volt, hol nem volt….
Egy kislány húzta meg a ruhám szélét. Mutogatta, hogy üljek le én is. Mosolyogva leültem, mire a kislány a fejét az ölembe hajtotta, és úgy hallgatta a mesét.
Mire Esme a mese végére ért, addigra a gyerekek fele már aludt. Nagyon édesek voltak. Nők léptek be a szobába és egyesével felvitték a gyerekeket. A kislány az ölemben is elaludt, így a kezembe vettem, és én is felvittem a kis szobájába, ahol még rajta kívül még három kislány aludt. Leraktam egy ágyra, betakartam, majd kisétáltam a szobából. Lent az ajtónál már Esme várakozott rám. Elköszöntünk Mrs. Jacksontól, majd tovább mentünk.
- Nagyon jól éreztem magamat – szólaltam meg a kocsiban.
Esme rám mosolygott, majd finoman megszorította a kezemet.
- Ennek örülök.
A következő megálló a temető volt. Kivettük a kocsiból a virágokat, majd a sírhoz sétáltunk. Leraktam a virágokat, majd a sírfeliratra néztem.
- Most, egy kicsit magadra hagylak – mondta Esme, és visszasétált a kocsihoz.
Hálásan néztem Esme után, majd visszanéztem a sírra.
- Szia, Anya és Apa. Ne haragudjatok, hogy idáig nem látogattalak meg titeket. Most már jobban vagyok, köszönhetően az új családomnak. Edward el sem enged a közeléből még egy percre sem. Nagyon szeretem Edwardot. Örülök, hogy ő mellettem van, a családjával együtt. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélkülük.
Hideg szél süvített végig a temetőn. Összehúztam a kabátot magamon.
- Most megyek, apa és anya. Ígérem, többször jövök majd, ki hozzátok. Szeretlek titeket! Nagyon hiányoztok! – mondtam, majd megfordultam, és visszasétáltam a kocsihoz.
Esmével beültünk, majd hazafelé indultunk. Valami eszembe jutott.
- Esme, kérlek, menjünk hozzánk haza – kértem kedvesen.
- Rendben.
Befordultunk az egyik utcán, ami pont a mi utcánkba nyílt. Esme lefékezett a ház előtt.
- Biztosan készen állsz? – kérdezte kicsit aggódva.
Bólintottam.
- Bejössz velem? – kérdeztem.
- Természetesen.
Kiszálltunk a kocsiból, majd a bejárathoz sétáltunk. Kivettem a kulcsot a cserép alól, ahova még anya rejtette vészesetre. Nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a kilincset és kitárult előttem az üres ház. Mindketten beléptünk. A levegő kicsit dohos volt, ezért kinyitottam egy közeli ablakot. Beljebb sétáltunk. Minden ugyan úgy állt, ahogy utoljára hagytunk, mikor elmentünk kirándulni.
- Esme, összeszedek néhány cuccot, amit szeretnék átvinni hozzátok.
- Menjél csak.
- Nyugodtan nézz körbe. Ha megkérlek, akkor meglocsolod a virágokat?
- Persze.
- Köszönöm.
Az egyik tárolóból elővettem két dobozt, majd felsétáltam a szobámba. Néhány dolog már hiányzott a szobámból, amiket a lányok vittek át az új szobámba. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy friss levegő áramolhasson be a szobámba. Neki álltam a kedvenc könyveket, CD-ket, fényképeket bepakolni a dobozba. Előkerültek még ékszerek, sminkek és csecsebecsék, amiket a másik dobozba pakoltam. Néhány ruhát az ágyra készítettem, hogy azokat is elviszem magammal. Lentről Esme dúdolása hallatszódott fel. Elmosolyodtam. Még összeszedtem egy-két dolgot, majd megfordultam, hogy becsukjam az erkélyajtót, de egy alak állt az ajtó előtt. Visszahőköltem. Az arcára pillantottam, majd felismertem. Az a férfi volt, aki azzal a nővel jött, aki néhány hónnap ezelőtt megtámadt. Hátrébb léptem egyet.
- Szervusz, aranyom! – köszönt a férfi.
Megfordultam és kirohantam a szobából, le a lépcsőn. Lent megtorpantam. Két férfi állt, és Esmét fogták le.
- Régen találkoztunk, picinyem – suttogta egy női hang a fülembe.
Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy kiáll mögöttem.
A nő megkerült, és a szemembe nézett.
- Már napok óta a városban vagyunk. Rád várva, de Te sikeresen elbújtál előlünk a vámpír fiúdnál és kedves családjánál.
Esme egy pillanatra kiszabadította a száját, és elkiáltotta magát.
- Fuss, Sissy!
Azonnal megfordultam, és az ajtó felé rohantam, de a vámpírnő elém került, gúnyos vigyorral az arcán.
– Hova, hova, picinyem? – kérdezte, majd megfogta a kezemet és hátra csavarta.
Felsikítottam.
- Kötözzétek meg mindkettőt, aztán induljunk, mielőtt a többiek szagot fognak! – adta ki az utasítást a nő.
Összekötötték a kezemet, bekötötték a szememet, majd mintha valaki a vállára kapott volna, aztán már csak a levegő süvítését éreztem. Sikítani akartam, de még a számat is betömték. Gondolatban Edward nevét kiáltottam, de tudtam, hogy hiába, hisz Edward nem tud olvasni a gondolataimban. Sírva fakadtam. Most mi lesz velünk?

(Edward szemszöge)

A suliból hazaérve a ház üresen állt. A lányok még nem tértek haza a vásárlásból. Örültem neki, hogy Sissy végre kimozdul itthonról. Már nagyon ráfért a friss levegő. Felrohantam Sissy szobájába. Minden katonás rendben állt. A szobámban még szerelmem illata terjengett. A szekrényhez léptem, aminek egyik polcán egy kép volt kettőnkről. Még síeléskor készült a fotó. Fantasztikus nyaralás volt. Elmosolyodtam, ahogy felidéztem az emlékeket. Aztán minden hirtelen történt. Alice húgom felsikított, majd valami összetört lent a nappaliban. Két szempillantás alatt lent voltam. Először az összetört a váza darabokra pillantottam, majd húgomra.
- Mi történt, Alice? – kérdeztem.
- Azonnal hívjátok Carlisle-nak mondjátok meg, hogy azonnal jöjjön haza! – utasította.
- Alice, mi történt? – ragadtam meg a karját.
- Sissyt és Esmét el akarják rabolni!
- Mi? – kérdeztük egyszerre a fiúkkal.
- Útközben, majd elmondom. Carlisle-nak mondjátok meg, hogy Sissyék házához jöjjön!
Jasper rögtön telefonált, majd azonnal indultunk.
- Nomádvámpírok akarják őket – mondta Alice.
Belenéztem húgom gondolataiba. Felmordultam.
- Ezek azok, akik egyszer megpróbálták ölni Sissyt!
Gyorsítottam a tempón, így elsőnek értem a házhoz. Benyitottam.
- Sissy! – kiáltottam el magamat.
Semmi válasz nem jött. Felrohantam Sissy szobájába. Üresen állt az is. Ismerős illatok terjengtek a szobában. Az egyik Sissyé volt, a másik pedig az egyik vámpíré. Felmordultam. Lerohantam a földszintre, ahol a többiek járták körbe a házat. Ekkor lépett be Carlisle az ajtón.
- Mi történt, Edward?
- Elvitték Sissyt és Esmét, azok a vámpírok, akik múltkor megtámadták Sissyt.
- Edward! – hallottam meg Alice hangját a hátam mögül.
Megfordultam. Húgom egy nyakláncot nyújtott át. Rápillantottam. Sissyé volt.
- Nem! – ordítottam mérgesen.
- Nyugodj meg, fiam. Megtaláljuk őket! – mondta Carlisle, de arca aggodalmat tükrözött. – Először is Rosalie és Alice vigyék haza mindkét kocsit, és jöjjenek utánunk. Mi pedig a lányok után eredünk. Alice, Rosalie, siessetek, majd útközben tájékoztatunk titeket, hogy merre járunk – mondta Carlisle, nyugalmat erőltetve a hangjára és arcára.
Mindannyian bólintottunk. A család két részre szakadt. Az illatok a kertben lassan eltűntek.
- Siessünk! – mondtam, és bevettem magamat az erdőbe.

17.fejezet: Lépések egy új élet, család felé

Halihó!
Meghoztam a frisst,remélem nem húztam sokáig az idegeiteket! Jó olvasást kívánok.
Sok Puxim: Vicky.

U.I.:Komizni ne felejtsetek el!


(Sissy szemszöge)

Újból a fehér ürességben találtam magamat. Nem tudom, hogy kerültem ide. Utolsó emlékem az volt, hogy anyáék temetésén voltunk. Biztosan elájulhattam.
- Hahó! – kiáltottam félénken. – Van itt valaki?
Semmi válasz nem jött. Egyedül voltam. Megint. Összerogytam és sírni kezdtem.
- Sissy – hallottam meg a nevemet.
Felkaptam a fejemet. Két ragyogó alak közeledett felém. A szemem elé kaptam a kezemet. Aztán a ragyogás eltűnt és elvettem a kezemet. Anyáékat pillantottam meg. Nagyot dobbant a szívem.
- Anya! Apa! – kiáltottam boldogan és odarohantam hozzájuk.
Szorosan megöleltem őket.
- Sissy, kincsem- simogatta meg a hajamat anya.
- Azt hittem örökre elveszítettelek titeket.
- Dehogyis. Mi a szívedben élünk tovább.
- De, akkor..
- Nem, drágám. Mi már sohasem térhetünk vissza az élők közé.
Újból könnyek kezdtek gyűlni a szememben.
- Kérlek, ne hagyjatok magamra! Szükségem van rátok! – kiáltottam sírva.
- Sissy, én is sajnálom, hogy így történt. De te boldog lehetsz még! Ne halaszd el!
- Hogyan, mikor ti nem vagytok velem?
- Hát, nem érzed, hogy mások is szeretnek?
- Cullenék – suttogtam.
- Igen. Napok óta figyelünk titeket. Aggódnak érted. Úgy szeretnek téged, minta a családtagjukat. Minden egyes percben Rád gondolnak. Hallgasd csak!
„- Vajon, hogy van Sissy? Annyira szeretném, hogy újból mosolyogjon.” – hallottam meg Esme gondolatait.
„- Remélem Sissy minél előbb rendbe jön, hogy együtt el tudjunk menni, vásárolni.” – mondta Alice.
„ - Már alig várom, hogy a csajszi helyre jöjjön, hogy újból megviccelhessem.” – gondolta Emmett.
Mosoly kúszott fel az arcomra. Meglepődtem.
- Látod, mindannyian aggódnak érted és mégis mosolyt tudnak csalni az arcodra.
„- Nem bírnám ki, ha elveszítenélek. Nem tudok nélküled élni. Az életemnél is jobban szeretlek, Sissy.” – hallottam meg Edward hangját.
- Én is szeretlek – suttogtam meghatódva.
- Mindannyian számítanak Rád. Becsüld és tiszteld meg a szeretetüket. Szeresd őket, mint a saját családodat. Hisz már hozzájuk tartozol. Családtagnak számítasz.
Igaza volt anyának. Ők mindannyian mellettem álltak és támogattak. Együtt nevettek és sírtak velem jóban, rosszban.
- Menj, tedd őket boldoggá! Légy boldog kislányom, velük együtt! – mondta anya és távolodni kezdett apával együtt. – S ne feledd! Mi tovább élünk a szívedben! Szeretünk kincsem!
- Szeretlek anya és apa! – feleltem sírva, de arcomon mosoly bujkált.
Miután anyáék eltűntek zuhanni kezdtem, majd lassan kinyitottam a szememet. A szobámban feküdtem az ágyon. Óvatosan felültem. Carlisle ült az ágyam végében.
- Mi történt, Carlisle? – kérdeztem a fejemet masszírozva.
- A sok stressz és a helytelen táplálkozás miatt a szervezed kimerült és összeestél a temetőben.
- Értem. Nagyon sajnálom.
- Szeretnéd, ha valakit beküldenék?
- Nem, köszönöm. Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.
- Rendben.
Carlisle felállt, majd távozott a szobából. Amint egyedül maradtam anya szavai jutottak eszembe.
„- Menj, és tedd őket boldoggá! Légy boldog te is velük együtt!”
Igazuk volt anyáéknak. Muszáj lesz változtatnom a viselkedésemen, mert ezzel magamat is tönkre teszem és az új családomat is.
Új család.
Igen az. Úgy döntöttem, hogy holnaptól egy új fejezet kezdődik az életemben. S megfogadom anya tanácsát. Boldog leszek. A hiányuk mindig fájni fog, de az új családom pótolni fogja azt a szeretet, amit már sohasem kaphatok meg az igazi családomtól, s talán kis idővel elfeledtetik velem a fájdalmat.
„- Igen! Így lesz!” – fogadtam meg magamban.
Azonnal neki is álltam a terv megvalósításának. Elmentem fürdeni és kikészítettem másnapra egy vidámabb ruhát. A hajamat újból megmostam, megszárítottam, majd elmentem aludni, hogy holnap friss és üde legyek. Befeküdtem az ágyba. Mosollyal az arcomon és csöpp boldogsággal aludtam el.
Kedd reggel kipihenve ébredtem. Nagyot nyújtózkodtam és körbe néztem. Igen, mostantól ez lesz az én szobám. Elmosolyodtam. Bementem a fürdőbe, fogat mostam, kifésültem a hajamat, majd visszamentem átöltözni. Az órára pillantottam. Reggel kilenc óra volt. Szembe fordultam az ajtóval, majd nagyot sóhajtottam.
„ – Vigyázat! Itt jön az új Sissy!” – gondoltam és még halkan el is kuncogtam magamat.
Egy vámpírokkal teli házban gyorsan meghallaná valaki, hogy én itt meg nevetgélek, míg mások értem aggódnak, szóval gyorsan rendeztem arcvonásaimat. Kihúztam magamat és kinyitottam az ajtót. Lentről halk sutyorgás hallatszódott fel. Elindultam szép lassan lefelé a lépcsőn, a korlátba kapaszkodva a biztonság kedvéért. Mikor leértem a nappaliba hat meglepődött szempár nézett rám. Megálltam a lépcső végében.
- Jó reggelt! – köszöntem egy kis mosollyal az arcomon.
Mindannyian hihetetlenkedve néztek rám, majd Alice barátnőm ugrott a nyakamba visítva.
- IGEN! – sikította pattogva, kis híján megfojtva. – Hát, visszatértél hozzánk! El sem hiszem! Azt hittem már sohasem látlak többé! Jaj de jó!
- Én is örülök neked – motyogtam két levegő között.
- Nézd, a csajszi tud mosolyogni – mondta Emmett kaján vigyorral az arcán.
- Em! – sziszegték a többiek, attól félve, hogy bele lép a lelkembe ezzel még jobban.
- Igen, képzeld, tudok. Nézd, és ilyet is tudok – húztam szét a számat, s közben kiöltöttem rá a nyelvemet.
Először mindenki meglepődött a reakciómon, majd mindannyian nevetésben törtek ki. Emmett felpattant, megölelt és megpörgetett.
- Már nagyon hiányoztál nekünk – felelte mikor letett.
Utána a többiek is közelebb léptek és megöleltek. Utoljára maradt Esme. Szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm szépen a kitartásodat – köszöntem meg hálásan.
- Ugyan, kincsem, nincs mit – simogatta meg az arcomat.
Szemeimmel Edwardot kerestem. Megint nem volt sehol. Kicsit elszomorodtam.
- Sissy? – hallottam meg a számomra a világ legszebb hangját.
Megfordultam. Edward a nyitott ajtóban állt. Arckifejezése értetlenségről árulkodott.
- Szia! – kiáltottam boldogan, futásnak eredtem, majd a nyakába ugrottam.
Szorosan magához ölelt. Mélyet szippantott az illatomból. Belenéztem a szemeibe, amik boldogságot tükröztek.
- Már nagyon hiányoztál – suttogta.
Rámosolyogtam. Talpra állított, arcomat a kezébe vette és finoman megcsókolt. Ebben a csókban minden érzése benne volt. Szerelem, féltés, megkönnyebbülés és boldogság.
- Ez az öcsi, csak így tovább! – hallottam meg Em hangját.
Belemosolyogtam a csókunkba. Ajkaink elváltak és mosolyogva fordultam az új családom felé.
- Kaphatnék egy nagy családi ölelést? – kérdeztem incselkedve.
Egyszerre mozdult meg mindenki. Edward hátulról átölelt és én vártam a többieket. Elsőnek a lányok értek oda, így ők közelebb tudtak magukhoz ölelni, mint a fiúk. Mindannyian mosolyogtak és nekem ez számított. Boldogok voltak és én is. Hangosan kacagtunk, nevetésünk az egész házat betöltötte. Mikor lecsillapodtunk, Esme karolt belém és a konyha felé kezdett el húzni. Még visszafordultam és Edwardra kacsintottam. Barátnőim követtek minket a konyhába. Esme leültetett a pult melletti székre és keresgélni kezdett a hűtőben, szekrényben.
- Az elmúlt napokban nem sokat ettél – dorgált meg finoman. – Mit szeretnél enni?
- Ami finomat csinálsz nekem – mosolyogtam rá kedvesen.
Esme azonnal belevetette magát a reggeli készítésbe. Mint a forgó szél, úgy keringett a konyhában. Pillanatokkal később finom illatok töltötték be a konyhát.
- Vége van már a sulinak? – kérdeztem, mert az idő érzékemet teljesen elvesztettem anyáék halála óta.
- Még nincsen. Ma úgy döntöttünk, hogy nem megyünk suliba – válaszolta Alice.
- Nekem mi lesz a sulival? Folytatnom kéne.
- Sissy, arra gondoltunk, hogy itthon tölthetnéd az utolsó heteket. Természetesen Carlisle igazolná neked – mondta Esme kedvesen, egy pillanatra hátrafordulva.
- Rendben, köszönöm. Szükségem is van rá.
- Amúgy sem tanulnál már újat – szólalt meg Rosalie egy szőlőszemmel játszva.
Néhány perccel később Esme tükörtojást, pirítóst, narancslét és friss gyümölcsöket rakott elém. A számít is eltátottam.
- Jó étvágyat!
- Ööö.. köszönöm – mondtam és megfogtam az evőeszközt, s neki álltam reggelizni.
- Lenne kedved majd eljönni velünk vásárolni? – kérdezte Rose.
Ránéztem. Igazság szerint még nincs sok kedvem elhagyni a házat.
- Igen, de nem most, még szükségem van egy kis nyugalomra. Remélem, nem haragszotok.
- Dehogy, csak szólj, amikor készen állsz rá, rendben?
- Oké.
Míg reggeliztem csend volt a helységben.
- Köszönöm szépen, nagyon finom volt.
- Egészségedre, drágám.
Leszálltam a székről és visszasétáltam a nappaliba. A fiúk a Tv-t figyelték. Baseball meccset néztek. A díványhoz sétáltam. Edward megfogta a kezemet és az ölébe húzott.
- Jól laktál? – kérdezte.
A szemébe néztem. Fekete volt az egész szeme.
- Én igen, de látom, hogy te már napok óta nem voltál vadászni.
- Nem akartalak magadra hagyni.
- Menj el nyugodtan vadászni. Én itt addig jól elleszek a lányokkal.
- De…
- Nincs, semmi de. Mikor visszajössz, én ugyan itt leszek és várni fogok rád.
Emmett és Jasper halkan kuncogtak.
- Na, gyere öcskös! – szólalt meg Emmett felpattanva.
Edward még egy csókot lehelt az arcomra, majd átültetett a díványra és a fiúk társaságában távozott a házból. A tv-t kikapcsoltam, majd átültem a zongorához és játszani kezdtem rajta. Lehunytam a szememet és magam elé képzeltem anyát, apát, ahogy a kanapén ülnek, s mosolyogva hallgatják a dalt. Éreztem, hogy ők is itt vannak mellettem és örökre a szívemben maradnak.