Csütörtök reggel nyűgösen ébredtem. Kimásztam az ágyból és elvégeztem a reggeli teendőimet. Felvettem farmert, garbót és nyakláncot. Megnéztem az órarendemet, hogy milyen óráim lesznek ma. Bepakoltam a tankönyveimet és lementem. Már senki nem volt itthon. Felhúztam a csizmámat és indultam is. A parkolóban már ott voltak Cullenék. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból. Ráraktam a riasztót a kocsira, és elindultam feléjük.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Hali! – integettek.
Megfogtam Edward kezét és egy csókot nyomtam a szájára.
- Hmm, kérek még egyet – szólalt meg.
Elmosolyodtam és még egyszer megcsókoltam.
- Úgy látom, jó napom lesz ma – felelte, mire mindannyian felnevettünk.
Elindultunk a bejárat felé. Nicole lépett ki az oszlopok mögül. Rám nézett, és állta a tekintetemet.
- Beszélni szeretne veled – súgta halkan Edward.
Nicole elénk lépett.
- Szia. Beszélhetnénk? – kérdezte tőlem.
- Persze – válaszoltam.
- Majd később találkozunk – szólalt meg Edward és még egy puszit nyomott a homlokomra, mire elmosolyodtam.
- Rendben.
Elengedte a kezemet és elindult. A távolodó alakját figyeltem, majd Nicolera néztem.
- Hallgatlak.
- Először is, mi újság?
- Semmi különös. Meg vagyok.
- Hol jártál az elmúlt egy hétben? Aggódtam miattad. Senki nem tudott felőled semmit. Eltűntél te is és Cullenék is.
- Síelni voltam a barátommal és a családjával Ausztriában. Nem kell aggódni miattam. Nincs semmi bajom és anyumék engedtek el, ők tudták, hogy hol vagyok. Másnak nem kellett tudnia róla.
- Kérlek, Sissy, ne haragudj rám a múltkori miatt.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit későn kérsz bocsánatot? Úgy gondolom, hogy semmi közöd a magánéletemhez, se az iskolának. Mert mint később megtudtam, hamar körbe ment a suliban, amit sikerült kiszedned belőlem. Egy igazi barátnő sosem tenne ilyet, és ha most megbocsátasz, órára mennék. Van mit bepótolnom egy hét után. – Azzal hátat fordítottam neki és besétáltam az épületbe. Történelem óra volt az első órám. Leültem Alice mellé és az órán jegyzeteltem, hogy behozzam a lemaradást. Persze barátnőm végigunatkozta az egészet. Ki tudja, hányszor hallotta már idáig ezt az anyagot.
A nap további részében is szorgalmasan jegyzeteltem, otthon pedig tanultam, hogy behozzam a lemaradást és megtartsam az anyumnak tett ígéretemet. Délután felé Edward is meglátogatott és segített a tanulásban. Pénteken is ugyan ez ment. Folyamatosan figyeltem, jegyzeteltem és tanultam. Hiába volt péntek délután, én szórakozás helyett pótoltam a sok anyagot. Csak akkor álltam fel az asztaltól, mikor már anya szólt fel, hogy vacsora van. Fejfájással mentem le vacsorázni. A sok fogalomtól és számoktól már fájt a fejem. Az étkezés után visszamentem a szobámba, ahol egy vendég várt már. Odasétáltam az érkezőhöz és leültem mellé a kanapéra.
- Szia – köszöntem fáradtan.
- Minden rendben van?
- Persze, csak már nagyon fáradt vagyok.
Hozzá dőltem és átkarolt.
- Mit tervezel hétvégére? – kérdezte Edward simogatva.
- Tanulás, tanulás, tanulás – feleltem.
- Mi lenne, ha kicsit félre raknád, pihentetnéd a kis bucidat és inkább átjönnél holnap hozzánk.
- Hát, nem is tudom – gondoltam bele a dologba.
Edward kérlelő szemekkel nézett rám.
- Jó, rendben. Legyen, de csak azután miután felébredtem. Szeretnék addig aludni, míg fel nem ébredek.
- Megegyeztünk.
- Itt maradsz estére? – kérdeztem felállva és a fürdő felé vettem az irányt.
- Ha szeretnéd.
- Igen, szeretném, mert akkor biztos, hogy holnap sokáig alszok, ha mellettem vagy.
Halkan felnevetett.
- Megbeszéltük.
Elmentem fürdeni, majd bebújtam az ágyba. Edward csatlakozott hozzám. A fejemet a mellkasára fektettem és így aludtam el.
Szombat reggel madárcsicsergésre ébredtem. Kinyitottam a szememet és felpillantottam. Edward engem figyelt.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Neked is! – ásítottam és még szorosabban hozzá bújtam. – Mennyi az idő?
- Kilenc múlt nem sokkal.
- Ühüm.
Még egy ideig lustálkodtam, majd felültem. Kint sütött a nap.
- Jól aludtál?
Edwardra néztem és elmosolyodtam.
- Tudod jól, hogy mindig jól alszok, ha itt vagy.
Kiszálltam az ágyból. Bementem a fürdőbe, megmosakodtam, fogat mostam és kifésültem a hajamat. Átbandukoltam a gardróbba.
- Anyáék még nem tudják, hogy a mai napot veletek töltöm – szóltam ki.
- Még nem, de két perc és Esme fel fogja hívni anyukádat és el fog kérni téged mára.
- Aha.
S tényleg két perc múlva megszólalt a telefon. Anya boldogan cseverészett el Esmével. A két anyuka nagyon megtalálta a közös hangot, már az első találkozásnál.
- Igazad volt.
- Megsúgom, hogy Alice mondta meg nekem is. Most megyek. Nem sokára itt vagyok érted kocsival.
- Rendben.
Hallottam, hogy kinyitja az erkély ajtót és finom virágillat száll be kintről. Nyitva hagyta az ajtót, így a kinti meleg beáramlott a szobába. Leakasztottam egy egyrészes ruhát, aminek a vége fodros volt. Előszedtem egy harisnyát is. Aztán felöltöztem itthoni ruhába, mint aki semmit nem tud a mai programról. Lesétáltam a nappaliba. Anyáék még köntösben voltak.
- Jó reggelt! – köszöntek elsőnek.
- Nektek is! – válaszoltam és mindkettőjüket megpusziltam.
- Sissy, nem olyan régen hívott fel Esme és elkért a mai napra.
- Tényleg? – adtam az ártatlant.
- Igen és mi elengedtünk.
- Köszönöm – mondtam és megöleltem mindkettőjüket.
Leültünk, együtt megreggeliztünk, majd felmentem átöltözni. Felraktam egy kis festéket is, majd lementem. Felhúztam a magas sarkú csizmámat, pont időben ugyanis Edward dudált egyet.
- Anya, Apa elmentem!
- Rendben Kicsim! Érezd jól magad!
- Sziasztok!
Kiléptem az ajtón a napsütésbe. Gyönyörű idő volt. Edward ámulva figyelte közeledésemet. Kinyitottam az ajtót és beültem.
- Csinos vagy – jegyezte meg, egy puszi után.
- Köszönöm.
Bekötöttem magamat és elindultunk. Csendben utaztunk. Az utcák tele voltak sétáló, kiránduló emberekkel. Mindenki élvezte ezt a kellemes időt. Befordultunk a házhoz vezető útra. A kinti tájat figyeltem, mikor Edward hirtelen lefékezett, mielőtt még beállhattunk volna a ház elé. Értetlenül néztem rá, majd felnéztem a ház előtt álló csuklyás emberekre és Carlislera.
- Mi történt Edward? Kik ezek az emberek? – kérdeztem.
- A Volturi tagjai.
- A micsoda?
- Már nincs idő elmenni innen. Ígérem, később mindent elmagyarázok. Kérlek, ha bemegyünk, maradj csendben, csak akkor beszélj, ha kérdeznek, jó?
Megrémültem.
- Edward, mi folyik itt? – kérdeztem ijedten.
- Kérlek, ne félj. Csak ígérd meg! Nem lesz semmi gond. Mi vigyázunk rád. Később mindent el fogok magyarázni. Bízz bennem és a családomban.
Bólintottam. Beállt a ház elé. Felém fordult.
- Szeretlek – mondta és megcsókolt.
- Én is.
Kiszállt a kocsiból, az oldalamra sietett és kinyitotta az ajtót. Carlisle jött elénk. Aggodalmasan nézett ránk.
- Ne haragudj, Edward, de nem tudtuk, hogy jönnek.
- Semmi baj, apa.
- Nagyon csinos vagy – mondta Carlisle és rám mosolygott. – Gyertek, menjünk.
- Köszönöm.
Megfogtam Edward kezét és kéz a kézben sétáltunk be a házba. A nappaliban a többiek kicsit aggódva pillantottak ránk, mikor beléptünk. Esme és Alice a kanapén ültek, míg a többiek mögöttük álltak. Velük szemben két férfi és egy nő állt. Rájuk pillantottam és egy pillanatra kihagyott a szívem is. Az érkezők szeme ugyanis piros volt, mint a vér. Kicsit félve visszahúzódtam Edward mögé. Azóta a támadás után féltem az ilyen szempároktól.
- Edward! Milyen rég találkoztunk! – szólalt meg a középen álló férfi.
- Én is örülök a találkozásnak, Aro.
- S ki a bájos hölgy? – pillantott rám.
Felnéztem Edwardra, aki aprót bólintott. Kiléptem mögüle és a férfi szemébe néztem.
- A nevem Elizabeth McAlister – mutatkoztam be félénken.
- Akkor te volnál Sissy. Örülök, hogy találkoztunk. Elég sokat hallottam már rólad.
Értetlenül néztem rá. Edward kicsit felém fordult.
- Aro érintéssel képes olvasni az összes gondolatainkban. Carlisle-zal kezet fogott, mikor megérkeztek. Onnan tud rólad és szeretett volna megismerni.
Visszanéztem az Aro nevű férfira, majd a másik két idegenre pillantottam.
- Oh, el is felejtettem a többieket bemutatni. A hölgy Jane, az úr pedig Alec.
Mindketten biccentettek felém.
- Megengeded, hogy megérintselek? – kérdezte Aro, felém nyújtva a kezét.
Félve néztem fel Edwardra. Nehezen, de bólintott. Aggodalom tükröződött a szemében. Rá mosolyogtam, hátha jobb kedvre deríti. Szemeiben megjelent a szerelem jelei és elmosolyodott. Elengedtem a kezét és lassan Aro felé indultam. A lányok aggódva figyeltek. Félénken kinyújtottam a kezemet a férfi felé. Egy tisztes távolságban megálltam. Először csak összeért a kezünk, majd megfogta és közelebb húzott magához. Láttam, hogy Edward is megmozdult felénk a két idegennel együtt. Carlisle megfogta Edward karját, hogy visszatartsa. Türelmetlenül figyeltem, hogy mi lesz a dolog vége. Aro a kezemet simogatta lecsukott szemekkel. Aztán felnézett rám és elmosolyodott.
- Érdekes. Nem hallottam egyetlen egy gondolatodat sem. Vajon Jane..
- Nem!– kiáltotta Edward és már közénk akart ugrani, de testvérei lefogták.
Értetlenül néztem rájuk.
- Jane, kedvesem – szólt Aro.
- Igenis, mesterem.
A szőke hajú lány kilépett a férfi mögül és a szemembe nézett. Vártam, de nem történt semmi.
- Köszönöm, Jane. Alec, ha megkérhetlek.
Edward felmorgott és szabadulni próbált a testvérei karjaiból. Alice csitítgatni kezdte.
- Mesterem.
A fiú, mert, hogy annak tűnt, nem pedig férfinak, mélyen a szemembe nézett. Vártam a reakciót vagy valamit, de nem jött semmi. Aro hangosan felnevetett.
- Egyszerűen hihetetlen. Egy ember, akin nem hat egyetlen egy vámpírképesség sem.
Nem értettem, hogy mi történt az elmúlt percekben, de nem akartam kérdezősködni sem. Lassan megfordultam és visszasétáltam Edwardhoz, akit testvérei elengedtek és szorosan magához ölelt. Kicsit megnyugodtam, hogy újra mellettem volt. Aro most újra felénk nyújtotta a kezét. Edward elengedett és közelebb lépett hozzá. Aro megfogta a kezét és mély csend telepedett az egész szobára. Alice barátnőm mellettem állt és a karomat simogatta nyugtatólag.
- Tényleg nagyon finom illata van a vérének. Csábító és édes – szólalt meg Aro és nyelt egy nagyot. – Hogy bírod ki, hogy nem kóstolod meg?
Hátrébb léptem egyet. Tudtam, hogy Cullenék vámpírok, de sohasem gondoltam bele, hogy embert öljenek a táplálkozás miatt. Most mégis kicsit megijedtem. Csak egy harapás lenne az egész.
„- Állj le, Sissy!” – hurrogtam le magamat fejben. „- És mi van akkor, ha vámpírok? Bántottak? Nem! Hát akkor meg? S tudod jól, hogy állatokra vadásznak, nem pedig emberekre, mint a nomád vámpírok. Nem ételként tekintenek rád, hanem mint egy családtagra! Emlékezz Emmett szavaira! Szeretnek!” – gondoltam.
- Egyszerűen. Mert szeretem és a szerelem sokkal erősebb bennem, mint a vadállat. Az életemnél is jobban szeretem.
A válasz meglepett. Idáig is tudtam, hogy szeret, de soha nem nyilvánította ki ennyire. Elmosolyodtam.
- Mert a családhoz tartozik – mondta még és a többiek körém gyűltek.
Aro elengedte a kezét és Edward visszasétált mellém. Megfogtam a kezét, a szemébe néztem és elmosolyodtam. Ő is elmosolyodott.
- Jól van, mi most távozunk. Carlisle barátom, örülök, hogy találkoztunk. Remélem, egyszer majd ti is meglátogattok minket Volterrában. Örültem a találkozásnak, Sissy – nézett rám.
Az ajtó felé indultak.
- Köszönjük, Aro – szólalt meg hirtelen Edward.
Visszanézett ránk. A két másik idegen már kint volt az udvaron a másik két csuklyással együtt.
- Nincs mit – mosolyodott el barátságosan.
Feltette a kapucnit a fejére és kilépett a szabadba. Néhány perccel később már eltűntek a szemünk elől. Egyszerre sóhajtottunk fel a szobába, amit egy hangos nevetés követett. Megöleltem Edwardot.
- Köszönöm szépen. Nagyon jól estek a szavak.
- Én csak az igazságot mondtam el – nézett rám boldogan.
- Tudom. Kérlek, most már magyarázd el, hogy mi volt ez az egész.
Bólintott és a kanapé felé húzott. Mindketten helyet foglaltunk. A többiek is követték a példánkat.
- Azt már tudom, hogy mind az öten vámpírok voltak. Nomádok.
- Igen, ez igaz. Akik itt voltak, ők a Volturi. A Volturi egy nagy, régi vámpír család. Mondhatjuk úgy is, hogy a vámpírok királyi családja. Olaszországban élnek. Ők mások, mint mi. Emberi vérrel táplálkoznak, ők vigyáznak a rendre, hogy nehogy kiderüljön a titkunk az emberek előtt. Ez az egy törvényünk van. Ember sohasem tudhatja meg a titkunkat. Aro a vezetőjük, mellet uralkodik még Caius és Marcus.
- Értem. Mit köszöntél meg Aronak?
- Tudod a törvény szerint, ha egy ember megtudja a titkunkat, akkor meg kell halnia vagy ugyan olyanná kell változnia, mint amilyenek mi vagyunk. Vámpírokká. Mégis valamiért, Aro úgy döntött, hogy most eltekint a törvénytől és nem fog elítélni minket és otthon, Volterrában sem fogja szóba hozni a másik két vezető előtt.
- Ennek mondjuk, nagyon örülök – szólalt meg Carlisle.
- Én is. Nem szerettem volna bajt hozni rátok – mondtam.
Carlisle elmosolyodott.
- Ha bármi történt is volna, harcoltunk volna értetek.
- S a másik két vámpír milyen képességgel rendelkeztek?
- Jane a gondolataival fájdalmat tud okozni, míg Alec képes megfosztani a vámpírokat az érzékszerveitől.
Összeborzongtam.
- Na, kinek van kedve megnézni a síelésről készült képeket? – csapta össze a kezét Alice.
- Nekem! – mondtam.
- Gyere, fent vannak a szobámban.
Megfogta a kezemet és húzni kezdett felfele a szobájukba. Fent a szobában leültetett az ágyra, majd elővette a laptopját, meg egy teljes fényképalbumot.
- Tessék, ez itt pedig a tiéd! – nyújtott át egy CD-t.
- Köszönöm.
Lehuppant mellém és együtt megnéztük az összes képet. Készület egy csomó olyan is, amiről nem tudtam. Például ott van az az este, mikor Edwarddal a fán ültünk és a csillagos eget figyeltük. Persze Alice úgy válogatta ki a képeket a számunkra, hogy ne legyen benne vámpíros dolog. Ha pedig én kíváncsi voltam rájuk, akkor csak lekell majd vennem a fotóalbumot Edward polcáról. Barátnőm mellett ültem, aki egyszer csak megmerevedett mellettem és üveges szemmel nézett az ablakra.
- Alice, jól vagy? – kérdeztem.
Nem válaszolt.
- Alice! – ráztam meg egy kicsit, mire pislogott egyet és rám nézett.
- Ne haragudj, látomáson volt.
- Értem. S mit láttál?
- Azt, hogy ma itt fogsz aludni.
- S hogyan jött ez, mikor én nem is gondoltam semmi ilyesmire.
- Tudod, azért mert én fel fogom hívni anyukádat és elkérlek ma estére, s persze megígérem neki, hogy tanulni fogunk holnap, így ő könnyedén belemegy.
Csak értetlenül néztem rá, majd felpattant felvette a telefonját és tárcsázott.
S tényleg megtörtént, amit Alice jósolt. Anyáék belementek a dologba, hogy itt aludhassak. Elképesztő volt ez a csaj. A fejemet csóváltam, mikor barátnőm visszahuppant mellém az ágyra, az arcán „ugye én megmondtam” kifejezéssel.
Fogtam egy párnát és az hozzávágtam. Villant egyet a szeme, majd ő is fogott egyet és párnacsatába kezdtünk. Hangosan nevettünk, még akkor is mikor kiterülve feküdtem az ágyon levegő után kapkodva. A többiek is az ajtóban álltak már egy ideje és minket figyeltek. Mosolyogtak a mi kis játékunkon. Esme a kedvencemet főzte. Rántott sajtot, sült krumplival és tartármártással. Vacsora után Alicetől kölcsön kértem valami ruhát, amiben aludhatnák. Végül játékosan hozzám dobott egy pamut térdgatyát és egy pólót. Fürdés után lementem és együtt megnéztünk egy vígjátékot DVD-n.
Filmezés után elmentem aludni.
Vasárnap, ahogy megígértük anyáéknak leültünk tanulni. Edward szobájában az ágyon tanultunk. Amit nem értettem azt Edward magyarázta el nekem. A délután fenn maradó kis idejében zongoráztunk. Kora este mentem haza. Otthon anyáékkal megnéztük a képeket, amiket hazavittem. Mindegyik nagyon tetszett nekik, főleg az, ahol Edwarddal összebújva álltunk egy hegycsúcs előtt és belemosolyogtunk a kamarába. Később apa ki is nyomtatta és a kandalló párkányára rakta a fotót a többi családi fénykép mellé, ezzel jelezve, hogy Edward is a családhoz tartozik és szeretik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése